2017. február 28., kedd

Everything happens for a reason (13.rész)

Sziasztok!

Megjöttem a kövi résszel, ami remélem tetszeni fog nektek! Én imádtam írni! 😍😍
Köszönöm az előző részhez érkezett komikat, imádlak benneteket!
Azt hiszem, most csak ennyit szerettem volna, jó olvasást kívánok! 
Puszi 😗

💚Dreamy Girl 💙



*Louis*


- Nem olyan vészes, mint amilyennek gondolod! - mondta, miközben lehajolt, hogy felhúzza a lábára a rikító bowling cipőt.
- Komolyan? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Komolyan. - felelte kiegyenesedve, egyenesen a kékjeimbe nézve. - Majd meglátod, ha kipróbáltad, de előtte, igyunk egyet! - biccentett fejével az asztalunk felé, amin már ott sorakoztak a piák, amiket a srácok azonnal meg is rohamoztak. - Gyere, töltök neked egy ütőset! - kacsintott rám pimasz vigyorral az arcán, és mielőtt tiltakozhattam volna, mondván, nem iszom, egyszerűen ott hagyott. Megadóan felsóhajtva - amúgy se lett volna választási lehetőségem - indultam meg utána. Végül is, egy pohár nem árthat meg, nem igaz?! Sőt, talán még jót is fog tenni, és segíteni fog abban, hogy leküzdjem a gyomromban szüntelenül jelen lévő idegességemet. Hiába voltam izgatott, és vártam, hogy végre bowlingozhassak, azért eléggé be is voltam rezelve tőle. Míg töltötte a piát, a kíváncsiság eluralkodott rajtam, és nem bírtam tovább. Pipiskedve lestem át a válla felett, már amennyire tudtam, mert elég magas volt, na meg rafinált is, ugyanis mindig úgy mozdult, hogy ne láthassak semmit se az ügyködéséből. - Ne less! - kuncogott, és hogy még aljasabb legyen, lábujjhegyre állt, ami után végképp semmi esélyem se volt, így hamar fel is adtam, türelmesen kivárva a nekem szánt italt. - Parancsolj! Csak neked, csak most! - vigyorgott a kezembe adva a poharat, amiben valami barna lötty volt.
- Mi van benne? - kíváncsiskodtam az italt mustrálva.
- Ne kérdezősködj, csak hajtsd le! - emelte fel a sajátját, amiben szintén ugyanaz a pia lötykölődött. - Az új barátainkra! - kiáltotta, mire a csoport összes tagja felemelte a magasba a poharát, és Harry szavait elismételve öntötték magukba az alkoholt, amihez, bár kicsit késve, de én is csatlakoztam. Amint lefolyt a torkomon, köhögőrohamot kaptam. Olyan szörnyű ízű- és kegyetlenül erős volt, hogy azt hittem, menten elhányom magam. Tisztára szétmarta a nyelőcsövemet, borzalmasan rossz ízt hagyva maga után a számban.
- Jézusom! Normális vagy? - fintorogva, összeszorított szemekkel ráztam meg a fejem. - Mi a szar volt ez? Meg akarsz mérgezni? - krákogtam, mert még mindig égette a torkomat. Nagyokat nyeltem, abban reménykedve, hogy ez majd segíteni fog, de semmit sem ért.
- Ettől leszel igazán tökös! - lapogatott barátian hátba, jót nevetve szenvedésemen.
- Marha vicces vagy! - közöltem szarkasztikusan. - Hányni fogok! - öklendeztem a borzalmas íztől, ami sehogy sem akart eltűnni a számból. Mély levegőket vettem, és folyton azt kántáltam magamban, hogy "Nem fogok hányni!". Muszáj volt visszatartanom, ugyanis elég kínos lett volna ennyi ember előtt kidobni a taccsot.
- Akkor hozok még egyet belőle! - jelentette ki vigyorogva.
- Na azt próbáld meg! - fenyegetőztem, ami nem igazán hatotta meg. Továbbra is mosolygott, miközben elvette tőlem a kezemben szorongatott poharamat, hogy az asztalhoz visszafordulva, egy újabb körrel ajándékozhasson meg. - A-a! Felejtsd el! Én ezt tuti, hogy nem fogom még egyszer leönteni a torkomon! - tiltakoztam hevesen, még mindig küszködve a szörnyű ízzel a számban.
- Ez jobb lesz, ígérem! - nyújtotta felém, én pedig kétkedve vizslattam a narancssárgás színű folyadékot. - Ha nem, megbosszulhatod! - somolygott. Kicsit hezitáltam, de mikor nem láttam semmi gyanúsat arcvonásain, elfogadtam, és megbízva benne - bátor dolog volt tőlem -, egy kortyra lehúztam az egészet. Igaza volt. Százszorta finomabb volt, mint az előző, aminek sikeresen elvette az ízét.
- Szerencséd! - vigyorogtam, majd letettem az üres poharat az asztalra, ezzel jelezve, hogy nem áll szándékomban többet inni.
- Akkor mehet a menet? - húzogatta a szemöldökét, amire csak egy szemforgatással válaszoltam. - Melyikre menjünk? - kérdezte, mikor a két pálya között álldogáltunk.
- Hááát... - néztem hol az egyikre, hol meg a másikra. - Az utolsóra, ha lehet! Talán ott nem lehet majd annyira látni a bénázásomat! - közöltem, amin jót nevetett, miközben fellépdelt az általam kiválasztott pályára. Mikor észre vette, hogy nem követtem őt, kezével jelzett, hogy csatlakozzam hozzá. Amint ott álltam mellette, az ajkaimat harapdálva, zsebre dugott kézzel, zavartan kémleltem körül, mert úgy éreztem, hogy mindenki minket bámul, holott senki sem foglalkozott velünk, csak bebeszéltem magamnak. Megkönnyebbültem, ahogy megláttam Zaynéket, akik épp a mellettünk lévő pályára léptek fel, hatalmas mosolyt villantva felém. A fekete magabiztosan kapott fel egy golyót, és már gurított is, majdnem letarolva az összes bábut, amit a párja büszkén, hatalmas mosollyal figyelt. Párat gurított még, aztán cseréltek, és most Liamen volt a sor, hogy megmutassa mit is tud. Nem is volt olyan rossz, sőt ahhoz képest, hogy régen játszott már, elég ügyes volt. Reméltem, hogy én sem leszek annyira rossz, mert nem akartam ennyi ember előtt leégni. Sajnos egyre többen, és többen szállingóztak befelé, aminek köszönhetően alig maradt szabad pálya. Még jó, hogy az utolsó mellett döntöttem, mert így kevésbé éreztem magam feszélyezve.
- Hogy szeretnéd, hogy csináljuk? Megnézel engem, vagy kezdjük rögtön veled? - Harry kellemesen mély hangja szakított ki a gondolkodásomból.
- Ühm... Végül is mindegy, nekem úgy is jó, ha először te gurítasz! - mondtam, ő pedig kikapott egy golyót, amibe beledugta ujjait, aztán közelebb lépett hozzám.
- Oké, az az első, hogy keresel egy kiinduló pontot, ezt majd ki fogod tapasztalni, hogy neked melyik a jó! Azután nekifutsz, meglendíted a karod, és kiengeded a golyót! Igazából ennyi az egész, nem vészes! - közölte könnyedén, mintha ez olyan rohadt egyszerű lenne.
- Ja, mondani könnyű... - horkantam fel.
- Csinálni is az! - pimaszkodott, és mielőtt bármit is reagálhattam volna szavaira, hátat fordított nekem. - Jól figyelj, de ne úgy, mint mikor a bárban voltunk! - nézett hátra a válla fölött, vigyorogva élvezve a piszkálásomat. Kis rohadék! Ingattam a fejem mosolyogva, ám amint leesett, hogy mit is mondott, és hogy hol is vagyunk, ijedten kaptam a fejemet a mellettünk nagyban gyakolró haverjaimra. Szerencsémre annyira el voltak foglalva egymással, hogy nem hallották meg a göndör előző kijelentését. Még jó, különben nagy szarban lettem volna. Megnyugodva irányítottam vissza a tekintetemet Harryre, aki alig lépett éppen csak kettőt - mondjuk ilyen hosszú lábbak nem volt min csodálkozni -, és már gurította is a golyót, ami iszonyat gyorsasággal száguldott a bábuk felé, amikbe becsapódva, egyet sem hagyott állva. Fülig érő mosollyal, büszke fejjel fordult vissza felém. - Látod? Egyszerű, mint a pofon! - tárta szét a karjait, amire hitetlenkedve ráztam meg a fejem. - Most te jössz! Készen állsz?
- Asszem igen... - feleltem kissé idegesen, majd odaléptem az egymás mellet sorakozó bowling golyókhoz, amiket sorra megtapogattam, na, nem mintha annyira értettem volna hozzájuk, csak kíváncsi voltam, milyen a tapintásuk.
- Különböző súlyúak! - nyúlt az egyikhez, amihez pont én is, így kezeink egy pillanatra összeértek. Ijedtem kaptam el az enyémet, és próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna, habár elég nehéz volt, mivel az arcom már lángokban állt. Harry nem nézett fel, csak halványan elmosolyodott, megköszörülte a torkát, aztán folytatta: - A rajtuk lévő számok jelzik a súlyukat! - forgatta meg az egyiket, megmutatva a rajta lévő számot, ami nekem semmit sem mondott, de szerintem nem is volt olyan fontos, mert ha az lett volna, kaptam volna magyarázatot rá. - Majd kitapasztalod, hogy melyik a jó neked, ne legyen nagyon könnyű, de nehéz se, úgy válassz! A lyukba a hüvelyk- a középső- és a gyűrűsujjat kell beletenni! Válaszd ki a megfelelőt, aztán mehetünk tovább! - találomra kiválasztottam egy sárgát, amibe beledugtam az ujjaimat úgy, ahogy mondta az előbb, meg ahogy láttam is tőle. Felemeltem, a másik kezemmel pedig alá tartottam, mert azért volt súlya, de rendesen. Vissza is tettem, és kerestem egy másikat, ami már megfelelőnek tűnt.
- Ez jó lesz! - mondtam, izgatottan várva a következő utasításokat.
- Oké! Akkor állj, mondjuk... Ühm... - gondolkodott el. - Ide - mutatott egy pontra a deszkán. - Szerintem ez jó lesz, de majd látjuk! Mivel most gurítasz először, ezért elég, ha csak lépkedsz, nem kell nekifutnod a dobásnak! Közben lendítsd is meg egy kicsit a karod, és már gurulhat is a golyó! Ez így elmondva, elég hülyén hangzik, de gyakorlatban teljesen másabb, szóval nem is jártatom tovább a szám! Tiéd a pálya! - mosolygott, majd ellépett tőlem, átadva nekem a terepet. Odaálltam a kiinduló pontra, és mielőtt nekileselkedtem volna, egy mély levegőt vettem, amit lassan ki is fújtam. Próbáltam mindent úgy csinálni, ahogy mondta, meg, ahogy mutatta, de szerintem elég hülyére sikeredett a mozgásom, ugyanis amint elindultam, éreztem, hogy csúszik a lábam, ezért szinte totyogva tettem meg azt a pár lépést. Viszont a pálya végére kiérve sikerült anélkül elgurítanom a golyót, hogy utána repültem - vagy netán elestem volna, és emiatt irtó büszke voltam magamra. Még azután is, hogy a golyó a félpálya felé közeledve a oldalcsatornába kötött ki, elrobogva a bábuk mellett.
- Ez elég gyengére sikeredett... - fordultam Harryhez, aki alig bírta visszatartani a kitörni készülő nevetését. - Csak nyugodtan, nevess ki... - morgolódtam, miközben sértődötten fontam össze a kezeimet a mellkasom előtt.
- Ne csüggedj! Ha hiszed, ha nem én, is így kezdtem. - mondta, de nem igazán tudott ezzel megvigasztalni. Mikor látta, hogy tovább lógatom az orromat, közelebb lépett hozzám. - Sőt, elárulok neked valamit - hajolt egészen közel a fülemhez, amibe belesuttogta a következő szavakat: - Akkorát taknyoltam a legelső dobásomnál, hogy egy hétig sajgott a seggem! - nevetett fel saját bénaságán, amire érdeklődve emeltem fel a fejemet. Kíváncsian fürkésztem arcát, próbálva rájönni, hogy igazat mondott-e, vagy csak füllentett, ám nem tudtam semmit sem kiolvasni vonásaiból, ezért úgy döntöttem, rákérdezem:
- Komolyan, vagy csak most találtad ki, hogy jobban érezzem magam?
- Halálosan komoly, de ha nem hiszel nekem, kérdezd meg Niallt! Szemtanúja volt az egésznek! Hasát fogva, a földön fetrengve röhögött! Nem viccelek! - Amint ezt kimondta, felkuncogtam, mert szinte láttam magam előtt az egészet, pedig nem is voltam ott.
- Véletlen nem vette fel videóra? - érdeklődtem, még mindig mosolyogva.
- Szeretted volna látni, mi?
- Hááát... Jó lett volna látni a bénázásodat! - piszkálódtam egy kicsit én is.
- Mindjárt gondoltam - mormogta, de vigyora ott bujkált az arcán.
Ezután tovább folytattuk a gyakorlást, amit egyre jobban élveztem, mert végre sikerült többször egymás után is eltalálnom a bábukat. Tisztára be voltam zsongva, és alig vártam, hogy végre elkezdjük a játékot, de az még odébb volt. Szerettem volna még egy kicsit gyakorolni, mert ahogy megtudtam a göndörtől, a fiúk hetente egyszer, néha akár kétszer is ellátogattak ide, szóval elég jók voltak, én pedig nem szerettem volna leégetni magam előttük. Mondjuk az már egyáltalán nem érdekelt, hogy ki látta vagy ki nem a dobásaimat, ugyanis annyira jól elvoltunk Harryvel, hogy teljesen megfeledkeztem a külvilágról. Számomra csak mi ketten voltunk. Folyton egymást ugrattuk, és annyit röhögtünk, hogy megfájdult a hasam tőle. Tiszta idióták voltunk, olyanok, mint akik totál be voltak állva, de ez így volt jó. Néha azért átsandítottam a mellettünk szintén nevetve bolondozó szerelmespárra is. Zayn csókokkal, vagy ölelésekkel jutalmazta a jót gurító párját, de azért akkor is elcsattant egy-két csók, mikor nem talált el egyetlen bábut sem. Mosolyogva figyeltem, hogy milyen boldogok, és hihetetlenül örültem annak, hogy egymásra találtak. Szerencsések voltak, nem úgy, mint én. Fájdalmasan sóhajtottam fel, ahogy eszembe jutottak Cassievel töltött napjaim emléke, amikor még minden rendben volt, amikor még szerelmesek voltunk, és boldogok. Habár én még akkor is az voltam, mikor ő már más ágyában kereste a boldogságot, ezzel mindent tönkre téve. Szívem elszorult, és minden eddigi jókedvem egy szempillantás alatt elszállt. Közel voltam ahhoz, hogy könnyek lepjék el a szememet, és hogy eldobva minden, lelépjek innen, ám Harry meleg tenyerének a hátamra simulása visszahozott a jelenbe, még mielőtt teljesen magába nem szippantott volna az elromlott múltam.
- Jól vagy? - fel-le járatta a kezét hátamon, ami nyugtatóan hatott a lelkemre.
- Persze, folytassuk. - igyekeztem egy normális mosolyt villantani felé, aztán minden erőmet összeszedve folytattam a játékot. A göndör mindenben segített, mutatta, hogy mit hogyan csináljak, hogy min javítsak még, amitől egyre jobb és jobb lettem. Olyannyira, hogy úgy döntöttem, itt az idő, hogy elkezdjük a meccset. Niall próbálta úgy összeállítani a két csapatot, hogy egyforma erőviszonyokkal rendelkezzenek, ezért mivel Li és én kezdők voltunk, minket szétszedett. A szerelmespárt magához, míg engem Harryhez osztott be, aki hatalmas mosollyal az arcán fogadta, hogy egy csapatba kerültünk. Én is ugyanennyire örültem neki. Jake, aki már most eléggé mámoros állapotban volt, bepötyögte a neveket - méghozzá hibátlanul -, amik megjelentek a pálya felett lévő képernyőn. Engem a harmadiknak írt be, utánam pedig Harry következett.
- Ismered a szabályokat? - lépett mellém Aaron, aki szintén a mi csapatunkba került. Megráztam a fejem, mire azon nyomban elkezdte sorolni a fontosabb dolgokat, amikből őszintén megmondva, nem sok mindent sikerült felfognom, és egy kicsit bele is keveredtem, de úgy voltam vele, hogy majd a játék közben úgy is rá fogok jönni, hogy miről is beszélt. Nyilván az arcomra is kiülhetett a bizonytalanságom, mert keze a vállamra simult, amire a kék szemeibe néztem. - Nem kell aggódnod, minden világos lesz!
- Remélem is! - húztam el a számat.
- De, ha nem, az se olyan nagy baj, csak játszani kell, és megverni az ellenfelet! - kacsintott rám, majd otthagyott, mert közben elkezdődött a meccs, és ő volt az első a csapatunkban. Elég ideges lettem, nagyon féltem attól, hogy mit fogok alakítani, és mikor én következtem, azt hittem menten elájulok. A szívem úgy dobogott, hogy majd kiugrott a helyéről, a tenyerem pedig izzadni kezdett, ami valljuk be, nem igazán volt szerencsés ebben a helyzetben. Egy pillanatra behunytam a szemem, mélyet lélegeztem abban reménykedve, hogy ezzel sikerül majd lenyugtatnom az idegeimet, ám nem jártam sok sikerrel. Feladva a próbálkozásomat vettem ki az időközben megérkező bowling golyót a helyéről, majd szemeimmel Harryt kezdtem el keresni, akit azonnal meg is találtam. A pálya szélén ácsorgott, pont mögöttem, egy biztató mosollyal nézve rám. "Menni fog" tátogta, ami valamiért hatalmas megkönnyebbüléssel fogott el. Most már magabiztosan fordultam a bábuk felé, beállva az indulási pontra, ahonnan elstartolva, karomat meglendítve gurítottam el a golyót. Egyenesen a közepe felé gurult, ám mielőtt becsapódott volna, kicsit jobbra fordult, aminek köszönhetően csak két bábut hagyott maga után. Hátam mögött hangos ujjongás hallatszott, amitől nekem is fülig ért a szám. Ám most jött csak még a neheze, ugyanis most azt a kettőt kellett leütnöm, ami legnagyobb meglepetésemre sikerült is. Újabb üdvrivalgás hangzott fel, én pedig boldogan vigyorogva adtam át a helyem Harrynek, aki büszkén mosolygott rám, miközben felemelte a kezét, amibe lelkesen csaptam bele.
- Szép volt, csak így tovább! - mondta rám kacsintva. A többiek is gratuláltak, akiknek egymás után, vidáman csapkodtam bele a feltartott tenyerükbe. Hihetetlenül boldognak, és felszabadulnak éreztem magam. Olyan volt, mintha erre az estére minden gondom elszállt volna, és ez jó érzéssel töltött el. Semmi más nem érdekelt, csak a játék, ami minden egyes perc elteltével egyre izgalmasabbá vált. Fülig érő szájjal figyeltem az összes bábut letaroló göndört, meg a mellette szintén tíz bábut lesöprő Zaynt. Mindketten hetykén lépdeltek le a pályáról, ami mosolygásra késztetett.
- Két nagyképű! - bökött oldalba Liam, mire felnevettem, amihez ő is csatlakozott.
- Mi olyan vicces? - húzta fel a szemöldökét Z, hol Li-re, hol pedig rám nézve.
- Semmi - vágtuk rá egyszerre, ami egy kicsit sem volt gyanús.
- Aham... Figyelni foglak titeket! - fenyegetett meg minket, miközben átkarolta a párját, akinek hosszúra nyúló csókot nyomott a szájára. A csapatunk tagjai egytől- egyig szuperek voltak, de sajnos a másik csapat se hagyta magát. Folyton fej-fej mellett haladtunk, kivéve, mikor én következtem, mert akkor mindig elhagytak minket. Voltak jó gurításaim, sőt Strike-om is - mint megtudtam Aarontől, így szokták nevezni azt, ha mind a tíz bábut ledöntik -, viszont rosszabb sajnos sokkal több volt. Tarolni meg végképp nem tudtam. Mindig mellé dobtam, mikor egy, kettő vagy netán több bábu állt fent, ami miatt elég hamar elment a kedvem az egésztől. Kicsit arrébb állva figyeltem a fiúkat, és csak akkor mentem közelebb, mikor én következtem. Gyorsan lejátszottuk az első meccset, amit természetesen a másik csapat nyert meg. Engem sosem zavart, ha nem nyertem, a veszteséget is mindig jól viseltem, de itt más volt a helyzet. Itt csapatban voltam, és nem egyedül, na meg azzal is tisztában voltam, hogy miattam kaptunk ki. Bánatosan huppantam le a kanapéra, magam elé húzva a vodkás üveget, amiből öntöttem egy pohárral, egyből le is húzva azt.
- Ennyire szörnyű, hogy innod kell rá? - jött mögülem az ismerős mély hang, amire most nem emeltem fel a fejemet, csak tovább bámultam az ujjaimat, amikkel a pohár oldalán doboltam.
- Nem megy... - motyogtam magam elé.
- Ugyan, ezért nem kell lógatnod az orrod - mondta, mire mégiscsak felnéztem rá. A fejem mellett, a kanapé háttámlájára könyökölve, halványan mosolyogva nézett le rám.
- Miattam nem nyertünk... Ti nagyon jók vagytok, én meg... Én meg csak bénázok... - szomorúan biggyesztettem le ajkaimat.
- Először is, mi már jó ideje bowlingozunk, te pedig csak most kezdted alig pár órája! Másodszor meg, nem a nyerés a lényeg, hanem az, hogy jól érezzük magunkat! Hidd el, senkit nem érdekel, hogy kikapunk, vagy sem! Szóval, ne bánkódj emiatt, oké? - Nem szóltam semmit, csak lehajtottam a fejem az üres poharat bámulva. - Oké?! - lökött meg játékosan a vállamnál, amivel sikerült kicsalni belőlem egy mosolyt.
- Oké - válaszoltam dünnyögve.
- Akkor emeld fel a form... Khm... - krákogott megakadva a mondandójában, amire azonnal felkaptam a fejem. Láttam arcán, hogy egy pillanatra megilletődött, de utána visszatért az utánozhatatlan mosolya, és mintha mi sem történt volna, lazán folytatta: - Gyere, a második körben szétrúgjuk a seggüket! - Megadóan felkeltem a kanapéról, hogy együtt menjünk vissza a pályához, ahol már elkezdődött a következő forduló. - Ha kell, segítek! Csak lazán játssz, ne foglalkozz semmivel, és senkivel! Hajrá! - biccentett a pálya felé, mert pont én voltam a soros. Próbáltam nem foglalkozni semmivel, pontosan úgy, ahogy mondta, ami tényleg sokat segített. Sokkal jobb voltam, mint az előző körben, és ezt csakis Harrynek köszönhettem, aki folyton segített nekem. Minden egyes lejövetelemnél adott pár jó tanácsot, amit természetesen megfogadtam. Az egy bábukkal sem volt már gondom, sőt volt olyan is, hogy kettőt vagy hármat is levettem egyszerre, amitől boldogan ugráltam a pálya végén. Ismét önfeledten játszottam, szurkoltam a csapatomnak, és annyira izgatottá váltam, hogy alig bírtam egy helyben maradni. Topogtam, türelmetlenül várva a soromat, ami közben elfogyasztottam egy vodka-narancsot is, amit később egy újabb követett. Éreztem, hogy elég volt ennyi, mert kezdett a fejembe szállni, és attól féltem, hogy ha még eggyel legurítok, eltaknyolok majd a pályán. Az utolsó dobásomra készültem, habár kicsit homályosan láttam, mégis erősen koncentráltam arra az egy pontra, ahová célozni akartam. Meglendítettem a karomat, és elgurítottam a golyót, letarolva az összes bábut. Ujjongva ugrottam egyet, majd a szintén éljenző fiúkhoz siettem, akik vállveregetésekkel, ölelésekkel, és pacsikkal fogadtak. Hihetetlen jó érzés volt, hogy velem örültek.
- Látod?! Megy ez! - mosolygott Harry, kezével finoman végigsimítva a hátamon, amitől kellemes melegség fogott el. Furcsa bizsergés keletkezett a gyomromban, ahogy tenyere lejjebb csúszott, egészen a derekamig. 
- De csak a segítségeddel... - feleltem kissé zavartan, nagyokat nyeldesve, mert tenyere még mindig nem mozdult, továbbra is ott pihent a derekamon.
- Ugyan - legyintett mosolyogva, majd hirtelen elkapta a kezét, és a farmerja zsebébe csúsztatta, előhúzva belőle a mobilját, aminek kijelzőjén akaratlanul is megláttam a szüntelenül villogó "Ryan" nevet. Éreztem, hogy Harry teste megfeszülni mellettem, ezért felkaptam a fejemet, és arcát kezdtem el fürkészni, amin tisztán látszott, hogy nem éppen örült a bejövő hívásnak. Hosszú ujja a piros- és a zöld telefon ikonja között ingázott, majd hosszas tétovázás után az elutasítás mellett döntött. Felsóhajtott, mint aki megkönnyebbült előző tettétől, ám nem sokáig tartott, ugyanis a telefon pár másodperc elteltével újra villogni kezdett a kezében. Morgott valamit az orra alatt, amiből egy mukkot se értettem, aztán felém fordult. - Figyu, ne haragudj, de ezt muszáj elintéznem! - közölte, idegesen túrva bele göndör hajába. - Mondd meg a srácoknak, hogy nyugodtan kezdjék el nélkülem! Írjatok be a végére, addigra visszaérek! - hadarta el, és már itt sem volt. Értetlenül követtem a tekintetemmel a sietősen távolodó, az embereket türelmetlenül kikerülő alakját, ami perceken belül el is tűnt a szemem elől. Vállat vonva mentem oda fiúkhoz, hogy közöljem velük Harry szavait, majd nekiláttunk a harmadik, mindent eldöntő körnek. 1-1 volt az állás, úgyhogy most nagyon bele kellett húznunk, ha nyerni akartunk. Egymás után lépkedtünk fel a pályára, ám a göndör még mindig sehol sem volt, ami őszintén megmondva, egyre jobban kezdett aggasztani. Folyton a bejárat felé sandítottam hátha megjelenik, vagy épp csak leállt valakivel beszélgetni, de sajnos nem így történt. Aaron úgy döntött, hogy dob egyet a göndör helyett, így tovább haladhattunk a játékkal, amire egyáltalán nem tudtam koncentrálni. Hirtelen Niall lépett oda hozzám, akinek kék szemeiben nyugtalanság tükröződött.
- Nem tudod véletlenül megmondani, hogy ki hívta Harryt? – kérdezte sietve, feszültséggel teli hangon.
- De, valami… Ryan... azt hiszem… - amint kimondtam a nevet, rémület futott át az arcán, és se szó, se beszéd ott hagyott, kisietve a klubból. Fogalmam sem volt, hogy mi folyik körülöttem, de azt tisztán éreztem, hogy valami baj van.


2017. február 12., vasárnap

Everything happens for a reason (12.rész)



Halihó!

Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de az ihlethiány sajnos megint utolért... Reméltem, hogy nem tart sokáig, de úgy látszik a hosszabb változata látogatott meg. (Utálom!!! Legszörnyűbb!!😢
Tudom, hogy ez nem mentség, de aki ír, az tudja milyen érzés az, mikor írnál, de egyszerűen nem megy, nem állnak össze a mondatok, és mindent rossznak érzel. Higgyétek el, mindent kipróbáltam, amit a blogokban írnak az ihlethiány leküzdéséről, viszont semmi sem segített. Most szerencsémre sikerült pár oldalt összehoznom, ami fogalmam sincs, hogy milyenre sikeredett, de majd ti megmondjátok. Remélem nem lett olyan szörnyű... 😩
Nem mondom, hogy visszatértem vagy ilyesmi (nem akarok semmit elkiabálni), ez majd csak akkor fog kiderülni, mikor nekilátok a folytatásnak. Szorítsatok, hogy sikerüljön! 😊
Köszönöm mindenkinek, aki kitartott mellettem, és hogy ilyen sokan jelentkeztetek, hogy itt vagyok! Nagyon sokat jelentett, hogy mindvégig érdeklődtetek, és vártátok a részt!
Imádlak benneteket, és bocsánat, hogy ilyen sok gond van velem...
Jó olvasást, 
Puszillak benneteket

💙Dreamy Girl💚




*Louis*



Nem akartam hinni a szememnek. Még párat pislogtam is, hátha csak képzelődöm, de nem, tényleg ott volt. Lazán a bárpultnak dőlt, miközben továbbra is engem vizslatott azzal az utánozhatatlan mosolyával, amitől kezdtem egyre inkább zavarba jönni. Mikor már valóban kezdett kényelmetlenné válni számomra a szituáció, váratlanul egy felettébb csinos lány lépett oda hozzá - ezzel kizökkentve őt a bámulásomból -, akit hatalmas mosollyal, és puszikkal üdvözölt. Azonnal beszélgetésbe elegyedtek, ami után Harry meg is feledkezett rólam, én viszont, egyszerűen képtelen voltam levenni róluk a tekintetemet. Árgus szemekkel figyeltem minden egyes mozdulatukat, és mikor a göndör karja a lány keskeny dereka köré fonódott, valami furcsa érzés kerített a hatalmába, ami egyre csak fokozódott bennem, miután lágy puszikkal hintette be a szőkeség arcát, aki erre jóízűen felnevetett, majd átölelte őt. Vajon ki lehetett ez a csaj? - morfondíroztam magamban, ám nem kellett sokáig agyalnom rajta, ugyanis eszembe jutott Niall szállodában lebonyolított telefonbeszélgetése, amiben megígérte Harrynek, hogy segíteni fog neki valami csajjal kapcsolatban, ha egyáltalán erről volt szó, és vele dumált. Viszont, ha igen, tuti, hogy ez volt az a lány, akiről beszéltek. Mondjuk így elnézve őket, nem értettem a segítségkérését, ugyanis tisztán látszott a szőkén, hogy odáig meg vissza van a göndörért, és ez fordítva is így volt. Folyton nevetgéltek, ölelgették és puszilgatták egymást. Látszott rajtuk, hogy jól érzik magukat egymás társaságában, és ez eléggé a kedvemet szegte. De miért is? - tettem fel magamban a számomra is oly furcsa kérdést, amit magam sem tudtam volna megválaszolni. Egyszerűen nem értettem ezt az egészet. Miért érdekelt, hogy kivel van? Nem is ismerem őt, szóval semmi közöm ahhoz, hogy kivel randizgat, nem igaz?! Azt csinál, amit csak akar, és azzal flörtöl, akivel csak akar, mert ez nem az én dolgom. Próbáltam győzködni magam, mégis valahogy minden jókedvem elszállt, és semmi mást nem akartam, csak eltűnni innen. Hiba volt eljönnöm, és ezt már akkor tudtam, mikor rábólintottam a meghívásra. Miután sikerült eldöntenem magamban, hogy rosszul létre hivatkozva lelépek innen, Harry újabb puszit nyomott a lány orcájára, akitől ellépve, egyenesen felém indult. A torkomban gombóc nőtt, a gyomrom összezsugorodott, a szívemről meg inkább nem nyilatkoznék. Maradjunk annyiban, hogy csoda, hogy még élek. Ahogy lassú, magabiztos léptekkel közeledett felém, önkéntelenül is végigmértem a feketébe öltöztetett nyúlánk testét. Egy koptatott hatású Rolling Stones pólót, és egy szűk, szinte második bőrként ható nadrágot viselt, ami kirajzolta hosszú, vékony, mégis izmos lábait, amik egy egyszerű sportcipőben végződtek. Hosszú, zongorista ujjaival a hajába túrt, hátrafésülve a homlokára hulló rakoncátlan göndör fürtjeit, ám mind hiába volt, mert azok azon nyomban vissza is hullottak az előző pozíciójukba. Őt figyelve, olyan érzésem támadt, mintha egy bemutatón lennék, ahol Harry a modell, aki épp a kifutón végigsétálva mutatja be a legújabb ruhakollekciót. Arra lettem figyelmes, hogy míg őt bámultam, a szám is tátva maradt, ezzel kiszárítva ajkaimat, amiket nyelvemmel végigszántva benedvesítettem, majd összezártam. Próbáltam összeszedni magam, de mikor már csak pár lépésnyire volt tőlem, totális káosz lettem. Fogalmam sem volt, hogy most mi fog történni, ám arra, ami következett, egyáltalán nem számítottam. Egyszerűen csak elsétált mellettem, mintha ott se lettem volna, ezzel újabb döbbenetbe küldve engemet, amit még egy kis csalódottság is követett. Mi a fene volt ez?! Tényleg csak úgy elsétált mellettem?! Talán nem ismert volna fel?! Az lehetetlen, ugyanis a bárpultnál álldogálva mindvégig engem fürkészett. De akkor most miért nézett levegőnek? Agyamban ilyen, és ehhez hasonló kérdések cikáztak, miközben csüggedten fordultam meg, hogy tovább követhessem őt a tekintetemmel. Sorra lekezelt a fiúkkal, akikkel még pár szót is váltott, majd pedig Niallhöz lépett, akit egy öklössel üdvözölt. A szöszi mondott neki valamit, majd felénk intetett a fejével, amire a göndör is ránk vezette a tekintetét. Újabb szívroham kerülgetett, mikor megindultak felénk. Most komolyan idejönnek? Szent szar! Nekem annyi! - idegeskedtem, és úgy éreztem menten elájulok. Jézusom! Szedd már össze magad, Louis! Ez nem normális! Nyugodj már le! Minden rendben lesz, csak próbálj meg lenyugodni! - mondogattam magamban, míg elénk nem értek.
- Harry, hadd mutassam be neked az új barátaimat! - kezdett bele a szöszi. - Ő itt, Liam! - mutatott az említettre, akivel a göndör egy "örülök, hogy megismertelek" szöveggel, mosolyogva kezelt le. - Ő meg a párja, Zayn!
- A párja?! - tekintete a két haverom között ingázott, miközben megrázta a fekete kezét. A szerelmespár mosolyogva nézett egymásra, majd egyszerre bólintottak, ami aranyos volt, de most nem igazán tudtam erre koncentrálni, ugyanis épp azon voltam, hogy el ne ájuljak. - Helyesek vagytok együtt! - kacsintott rájuk, aztán én következtem. Szerintem, nem kell részleteznem, hogy hogyan is éreztem magam. Nem vicceltem az előbb, tényleg az ájulás szélén álltam, és úgy izzadtam, mintha egy szaunában lettem volna. Tiszta ideg voltam, mert nem tudtam, hogy mi fog következni, és ez teljesen kikészített. - Ő pedig, Louis! - mosolygott Ni, mire Harry egyszerűen csak felém nyújtotta a kezét, amit ijedten figyeltem, és mielőtt az övébe csúsztattam volna az enyémet, észrevétlenül megtöröltem a nadrágomba az izzadtságtól nyirkos tenyeremet.
- Szia, Louis! - köszönt kedvesen, forró, hatalmas kezével gyengéden markolva az enyémet, amitől ugyanolyan kellemes bizsergés fogott el, mint mikor legelőször érintkezett a bőrünk.
- H-hello! - makogtam idétlenül, mire Harry elmosolyodott, még mindig a kezemet fogva. Gyerünk, szedd már össze magad, tiszta gáz vagy!
- Mondd csak, nem ismerjük mi egymást véletlenül? - kérdezte fürkésző tekintettel. Ez volt az a pillanat, amikor legszívesebben eltűntem volna a föld színéről. Óvatosan a jobbomon álldogáló haverjaimra sandítottam, akik tányérnyi nagyságúra nyílt szemekkel, értetlenül figyelték a kettőnk között lezajló, számukra - mondjuk már számomra is - érthetetlen szituációt. Basszus, ezt most nagyon meg fogom szívni. - Dehogynem! - folytatta mosolyogva, én pedig újfent szívrohamot kaptam. Kész, végem. Most mindent ki fog tálalni. Istenem, mi a fenéért nem tudtam elmondani a fiúknak? Miért kellett titkolóznom? Csak koktéloztunk, semmi több. - Te vagy az a srác, aki kétszer majdnem fellökött, nem igaz?! - nevetett fel jóízűen, amihez a többiek is csatlakoztak. Na jó, nekem itt lett végleg végem. Nem értettem, hogy mire megy ki a játék, és ez teljesen összezavart, ami miatt csak egy kínos mosolyra futotta, mielőtt megszólaltam volna:
- Ühm... Ja... - ennyi tellett tőlem, majd szétválasztottam a még mindig egymást markoló kezeinket.
- Örülök a találkozásnak srácok! Jó látni, hogy újabb tagokkal bővül a csapatunk! - mondta szüntelenül mosolyogva. - Most viszont, ha nem haragszotok megyek, és rendelek pár piát, mert a fiúk anélkül nem hajlandóak nekiállni a játéknak! Szörnyűek... - forgatta meg a szemeit, még mindig somolyogva, aztán hirtelen megfordult, és ott hagyott bennünket.
- Na, menjünk vissza a többiekhez! - szólalt meg Niall, mire mindenki megindult, csak én nem, és ez egyből felkeltette a szöszi figyelmét. - Nem jössz? - kérdezte meglepődve.
- Őőő... Én... - vakargattam a tarkómat, valami normális válaszért imádkozva. - Szerintem, segítek Harrynek piát hozni - feleltem, amire értetlen arckifejezéssel bámult rám, ezért tovább folytattam a zagyvaságomat: - Tudod... Egyedül nem biztos, hogy elbírja azt a tömérdek piát. Elég sokan vagyunk, és az elég sok pia... Szóval, ja... Segítek neki, vagy mi... - magyarázkodtam összevissza, de szerencsémre nem faggatott, csak fejet csóválva mosolygott, és a haverjaim után ment. Úristen, ez nagyon gáz volt. Nagyot sóhajtottam, kiengedve a bennem lévő idegességet, majd minden erőmet összeszedve indultam meg a bárpult felé, ahol Harry mellé furakodtam, aki felnézett rám, elmosolyodott, aztán újra maga elé kémlelt. Nem tudtam, hogy hogyan is kezdjek neki, ezért úgy döntöttem, nem köntörfalazok, hanem azonnal a lényegre térek.
- Mi volt ez az egész? - kérdeztem normális hangnemben, mire újra felemelte a fejét, zöldjeit egyenesen a kékjeimbe fúrva.
- Micsoda? - húzta fel a szemöldökét, amit egy amolyan "most komolyan" fejjel fogadtam. Lazán megvonta a vállát, mintha nem tudná, hogy miről is van szó, pedig nagyon is tisztában volt vele. Felsóhajtottam, majd újra próbálkoztam.
- Miért csináltál úgy, mintha nem ismernél? - tettem fel konkrétabban a kérdésemet.
- Mert úgy tűnt, hogy nem szóltál rólam a barátaidnak, ezért gondoltam csendben maradok, mivel ez nem az én dolgom. - felelte, és hangjából kiéreztem egy kis csalódottságot is, amitől egyből bűntudatom támadt. Basszus, Louis, hogy lehettél ekkora fasz?!
- Nézd... Sajnálom, oké? - néztem rá bocsánatkérőn. - Nem így terveztem, csak... Nem tudom miért nem említettelek meg nekik, egyszerűen... Így alakult... - Akkora szemétnek éreztem magam, mint még soha. Hogy tehettem ezt vele?! Szegénynek rohadt szarul eshetett, hogy elhallgattam őt a legjobb haverjaim elől.
- Semmi baj, Louis - villantott felém egy barátságos mosolyt, bár ezzel sem tudott igazán megnyugtatni, és volt egy olyan érzésem, hogy soha semmivel nem fogom tudni helyrehozni ezt az egészet. Elcsesztem, mint mindig mindent.
- Sajnálom, tényleg, én csak... - képtelen voltam folytatni, mert egyszerűen semmilyen normális magyarázatot nem tudtam volna adni az idióta viselkedésemre.
- Mondom, semmi baj! Komolyan! - biztosított, és a hangja őszintének tűnt, én mégis egy szemét alaknak éreztem magam. - De, ha akarod, kiengesztelhetsz majd valamivel, mert a képedet elnézve szörnyű nagy bűntudat mardoshat! - fürkészett játékos vigyorral, ami valamiért hatalmas megkönnyebbülésként ért.
- Bármit! Ismétlem, bármit megteszek, csak hogy helyrehozzam a hülyeségemet! - közöltem gondolkodás nélkül, amire Harry arcán huncut mosoly jelent meg. Először nem értettem a reakcióját, de aztán, mikor felfogtam, hogy mit is mondtam, már lángokban állt az arcom.
- Tudod, mit?! Ezért már megérte! És ígérem, a szavadon foglak! - kacsintott rám, én pedig elfordítottam a fejemet, hogy ne láthassa a rikító képemet.
- Amúgy... - krákogtam. - Segítek elvinni a piákat, ha gondolod... - váltottam témát, mert nem akartam, hogy tovább folytatódjon ez a beszélgetés. Harry elképedve nézett rám, majd kitört belőle a nevetés. Értetlenül fürkésztem őt, ugyanis nem értettem, hogy mi olyan vicces ebben.
- Te? Komolyan? - kuncogott, majd folytatta a játékos piszkálásomat: - Aki folyton nekimegy mindenkinek? Már ne haragudj, de rád tuti, hogy nem bíznám a piákat! - Szavaira morcos képpel, és mellkasom előtt összefont karokkal válaszoltam, erre ő csak még jobban nevetett. - Amúgy meg kihozzák, csak meg kell rendelni. - tette hozzá mellékesen.
- Jaaa, így már érthető, hogy Niall miért nézett rám olyan furcsán, mikor közöltem vele, hogy segítek neked elhozni a piákat! - nevettem fel bénaságomon, de hát honnan tudhattam volna. - Viszont, visszatérve az előzőekre! Nem szoktam mindenkinek nekimenni! - sértődötten húztam el a számat. - Nem vagyok olyan béna...
- Oh, akkor csak nekem? Ezt vehetem megtiszteltetésnek? - kötekedett a szemöldökét húzogatva, mire legszívesebben vállba bokszoltam volna, de még nem ismertük egymást annyira, hogy ezt megtegyem.
- Jó, oké, nyertél! - adtam meg magam, mert beláttam, hogy nincs esélyem ellene.
- Ezt már szeretem! - jelentette ki önelégült fejjel, én pedig szemet forgattam. - És csak hogy tudd - húzódott közelebb hozzám, mintha valami nagy titkot akarna elárulni nekem. - Mindig én nyerek! - Horkantam fel szavaira, mire a csapos épp akkor lépett oda hozzánk.
- Sajnálom, még egy kis türelmet kérek! - nézett ránk bocsánatkérően, mire Harry megértően bólintott. Ezután pár perces csend állt be közénk, amit végül én törtem meg:
- Csak hogy tisztázzuk, tény, hogy megérdemeltem azt, amit a fiúk előtt csináltál, de lásd be, hogy ez nem volt valami szép húzás tőled!
- Teljes mértékben egyetértek veled, viszont látni a falfehér arcodat, és azt, ahogy az ájulás kerülgetett, muris volt! - vigyorodott el gonoszul.
- Azt mindjárt gondoltam, hogy élvezted. - morogtam durcásan.
- Kvittek vagyunk! Vagyis nem, a kiengesztelés még jár nekem! - jelentette ki határozottan.
- Nem gondolod, hogy egy kicsit túl sokat akarsz? - kérdeztem felhúzva a szemöldökömet, de választ már nem kaptam rá, mert a csapos időközben visszatért.
- Bocs, hogy ennyit kellett várnod... - húzta el a száját a srác. - Új alkalmazott van, és még mindig nincs teljesen tisztában a dolgokkal...
- Ugyan, semmiség, ráérek! - felelte kedvesen.
- Kösz - mosolygott hálásan a csapos. - Szóval, akkor mit adhatok a csapatnak? - kérdezte, Harry pedig azon nyomban sorolni kezdte az italokat. Miután végeztünk, visszaballagtunk a többiekhez, akik míg mi távol voltunk, elfoglalták az utolsó két pályát, ami mögött - akárcsak a többinél - egy hatalmas, fekete színű, u alakú ülőgarnitúra foglalt helyet, egy kis asztallal a közepén. Szemeim rögvest megakadtak a kanapé egyik szélén ücsörgő, hevesen integető, vagy kapálódzó - nem tudtam eldönteni - barátaimon, akikhez egyből oda is mentem.
- Merre voltál? - kérdezte Zayn, miközben lehuppantam mellé.
- Csak segítettem Harrynek. - feleltem egyszerűen.
- Miben is? - kíváncsiskodott.
- Azt hittem, hogy el kell hozni a piákat, de kiderült, hogy kihozzák.
- Aham, értem. - És ezzel be is fejezte a kérdezősködést. Szerencsémre. - Fasza kis hely, nem igaz?
- Jaja, nagyon bejövős! - néztem újra körbe a hangulatos helyiségben. A fiúk egy része már a pályán tengett- lengett a rikító rózsaszínben, és citromsárgában pompázó bowling cipőkben, míg a másik részük velünk üldögélt a kanapén.
- Kezdhetünk? - szólalt meg a göndör, mire mindenki egyöntetűen helyeselt. - Akkor csapjunk bele! - izgatottan dörzsölte össze a tenyereit. - Szóval, ki- kivel...
- Várj! - vágott közbe Niall. - Újak is vannak, előbb őket kellene megkérdezni, nem igaz!? - fejével felénk biccentett, mire a göndör reflexszerűen ránk nézett.
- Igazad van, szöszke, nekem teljesen kiment a fejemből! Bocsi, srácok, csak rég volt már, hogy új taggal bővültünk! - mondta, aztán kis szünet után folytatta: - Igazából csak egy kérdésem lenne! -Arcára kiülő huncut vigyora rosszat sejtetett. - Melyikőtök fogott már golyót? - Kétértelmű kérdése hallatán mindenki felnevetett, kivéve engem, mert én azon voltam, hogy minél jobban elrejtsem zavaromat. Megint lángolni kezdett az arcom, ezért amennyire csak tudtam, lehajtottam a fejemet, és az asztal felületét kezdtem el kémlelni.
- Az attól függ, hogy milyen golyóra gondoltál! - csapott le Zayn, amin meg sem lepődtem. Nem is ő lett volna, ha nem vágott volna vissza egy másik félreérthető szöveggel. Újabb nevetéshullám, majd ismét a göndör vette át a szót:
- Szerintem nem ugyanarra gondoltunk! - Hallottam a hangján, hogy vigyorog, én pedig egyre lejjebb és lejjebb süllyedtem a kanapén.
- Biztos vagy te ebben? - kérdezte a fekete, viszont választ már nem kapott rá.
- Én csak egyszer bowlingoztam, de az már nagyon rég volt! - szólalt meg Liam, ezzel normális útra terelve a beszélgetést. Köszönöm, Li! - hálálkodtam magamban.
- Én sokszor játszottam már, és elég faszán tolom! - jelentette ki büszkén Zayn, és szinte láttam magam előtt azt a jól ismert önelégült fejét.
- Akkor jó, legalább tudsz segíteni a párodnak! - mondta Harry.
- Hát hogyne! Kezelésbe veszem! - Nem láttam az arcát, mert még mindig az asztalt vizslattam, de ismertem már annyira, hogy tudjam, ott ül a kaján vigyor az arcán. Az sosem maradhatott el.
- Zayn! - korholta le Li, aki, ha jól vettem ki a hangokból, vállon bokszolta az említettet.
- Oké, fiúk, amíg ti lerendezitek egymást - kuncogott a göndör. - Addig én Louishoz fordulnék. - Nevem hallatán azonnal felkaptam a fejemet, és egyenesen az engem vizslató zöld szemekbe néztem. - Te hogy állsz a bowlinggal?
- Sosem játszottam még. - feleltem szinte suttogva, és idegességemben az alsó ajkamat kezdtem el harapdálni.
- Jó, akkor te az enyém leszel! - közölte, és rám kacsintott. Hogy mi?! Az övé?! Döbbentem le egy pillanatra. - Gyere, nem kell félned, nem harapok! - vigyorgott, megvillantva tökéletes fehér fogait. Mosolyogva forgattam meg a szemeimet, majd felálltam a helyemről, követve őt a pálya széléig, ahol kiválasztottam a számomra megfelelő cipőt, amit sietősen felhúztam a lábamra. Kicsit idegesen, mégis izgatottan álldogáltam az egyik lábamról a másikra, arra várva, hogy végre elkezdjük.