2016. október 30., vasárnap

Everything happens for a reason (4.rész)


Haliho!

Meg is érkeztem a kövivel, ami hát még mindig nem nagy valami, de azért remélem nem bánjátok! Nem ugorhatok azonnal a közepébe, és nem is szeretnék! 
Köszönöm szépen a kommenteket, imádlak benneteket! ❤❤ 
Jó olvasást, és élvezzétek ki a szünetet, puszi 😊❤ 

Dreamy Girl






*Louis*


Borzalmasan szarul ébredtem. A fejem lüktetett, szét akart esni, a szemeimről nem is beszélve. Égtek, és rohadtul fájtak. Alig bírtam kinyitni őket, amiben az is erősen meggátolt, hogy az a rohadt nap pont a pofámba világított. Egyáltalán ki volt az az idióta, aki felhúzta a rolót?
- Faszomba! - zsörtölődtem összeszorított szemekkel, fejemre húzva a takarót. Felmordulva fordultam a másik oldalamra, próbálva visszaaludni, de mind hiába, nem jártam sikerrel. Lerántottam a takarót, és aprókat pislogva szoktattam hozzá a szemeimet a világossághoz. Amint ez sikerült, az éjjeli szekrényen heverő telómért nyúltam, meglesve az órát, ami pont delet mutatott. Fájdalmasan nyöszörögve változtattam a pozíciómon, így most már a hátamon fekve folytattam a szenvedésemet. Kezeim közé fogtam a fejemet, amire erőteljes nyomást gyakoroltam remélve, hogy ettől egy kis enyhülést nyerek. Addig, míg erősen nyomtam, jobb volt, viszont, amint elengedtem, újra előtört a fájdalom, és úgy éreztem, mintha fokozódott is volna, ezért hagytam a franca az egészet. Próbáltam feleleveníteni a tegnap estét, de csak apró képfoszlányok ugrottak be, azok is összevissza. Arra pontosan emlékeztem, hogy elindultunk, aztán sorra ittuk a piákat, és bevetettük magunkat az éjszakába. Volt ott egy lány vagy talán több is, nem tudom. Táncoltam, és valami mosdó is rémlett, de abban nem voltam teljesen biztos, hogy mi is történhetett ott. Az utolsó emlékem az volt, hogy hánytam, aztán pedig Zayn besegített az ágyba, és ennyi. Remek. Csak gratulálni tudtam magamnak, amiért ekkora idióta voltam. Ki tudja miket műveltem az éjszaka?! Jézusom! - temettem a tenyeremet az arcomba, ami olyan lehetett akár egy érett paradicsom, pedig fogalmam sem volt arról, hogy mit művelhettem, mégis voltak sejtésem, és ezek pont elegek voltak ahhoz, hogy égjen a fejem. Kopogás ütötte meg a fülemet, ami most kétszer olyan hangosnak hatott, és úgy éreztem, mintha az agyamban dörömbölnének. Nem válaszoltam, de nem is kellett, mert már nyílt is az ajtó, amiben Zayn feje jelent meg. 
- Bejöhetek? - kérdezte suttogva. Óvatosan bólintottam, miközben nehézkesen, de feltoltam magam ülőhelyzetbe. Belépett a szobába, kezében egy tálcával, amin biztosan valami kaja lapult. Leült az ágy szélére, a tálcát pedig felém nyújtotta. Egy szendvics, és egy pohár narancslé volt rajta, amik láttán, nekem azon nyomban hányingerem lett. - Engesztelésül hoztam neked! - nézett rám bocsánatkérő tekintettel, amit összevont szemöldökkel fogadtam. Mit vétett ellenem? - tettem fel a kérdést magamban, amire pillanatokon belül meg is találtam a választ. Tegnap eléggé ki volt akadva rám, amiért nem készültem el időben, és emiatt késve vettük fel Liamet. - Sajnálom a tegnapi kiakadásomat! - Próbáltam odafigyelni a szavaira, de a szalámi illata, és a szendvics közül kilógó sajt miatt nem igazán tudtam. Felfordult tőle a gyomrom, majd öklendezni kezdtem. Ne már megint... - Ideges voltam, és ezt pont rajtad vezettem le, amit nem kellett volna... - hajtotta le a fejét, én pedig mély levegőket szippantottam, és szüntelenül mormogtam magamban, hogy "nem fogok hányni". - Tudod, Liam nagyon fontos nekem - folytatta a monológját. - Még ha alig ismerem is őt, akkor is érzem, hogy ő más! Más, mint az eddigi hódításaim, és ezért igyekszem nem elszúrni vele a dolgokat! Azt akarom, hogy minden tökéletes legyen!
- Semmi baj, Zayn! - vágtam közbe sürgetően, nagyokat nyeldesve, mintha ezzel visszatarthatnám az épp kitörni készülő gyomromat. - Megértelek, de vidd i... - ennyit tudtam csak kinyögni. A szám elé kaptam a kezem, és már rohantam is be a fürdőbe, ahol a wc fölé hajolva kiadtam a taccsot.
- Biztos nem kérsz? Hmm, nagyon finom! Főleg a sajt, bár az akkor a legjobb, ha olvad, és lefolyik a...
- Za... - Újra hánytam, kintről pedig nevetés hallatszott.
- Bekaphatod! - morogtam, miután végeztem a gyomrom tartalmának a kiürítésével, amiben igazából semmi sem volt, mivel napok óta nem ettem, csak egy-két falatot. A mosdóhoz lépdeltem, hogy kiöblítsem a számat, aztán fogat is mostam, mert már szörnyű volt a szájszagom. Visszaslattyogtam az ágyhoz, amire levetettem magam, ami nem volt valami jó ötlet, ugyanis a fájdalom élesen nyilallt a fejembe, amire felnyögtem kezeim közé fogva a szétrobbani készülő fejemet.
- Még egy ilyen, és bíz isten, kiheréllek! Értetted? - fenyegettem meg, majd lehunytam a szememet, és a halántékomat kezdtem el masszírozni.
- Ne már! Pedig tök jó muri volt! Valld be! - nevetett, óvatosan vállba bokszolva, én pedig gyilkos pillantást lövelltem felé.
- Cseréljünk helyet, és akkor mondd majd, hogy jó poén volt, oké? - mérgelődtem még mindig a fejemet masszírozva.
- Ne légy ilyen morcos mackó! - gügyögött, amin, muszáj volt elmosolyodnom. Annyira idióta. Komolyan.
- Fogadj el tőlem egy jótanácsot! - emeltem rá a tekintetemet, hogy barna szemeibe nézhessek. - Ne akard, hogy minden tökéletes legyen! Az én kapcsolatomnak is ez miatta lett vége... Cassidy szerint túl tökéletes volt minden - mondtam gúnyos hangon. - Az, hogy elkésel, vagy, ha valami nem úgy alakul, ahogy kellene, nem baj, sőt...
- Összevesztünk... - biggyesztette le a száját.
- Hogy mi?? - döbbentem le a hallottakon. - Mi a fenét műveltél?
- Szerinte jobban oda kellett volna figyelnem rád a bulin... A lelkiállapotod miatt...
- Nem, nem kellett volna! Felnőtt férfi vagyok! Tudok magamra vigyázni! - háborodtam fel, és szinte kiabáltam.
- Jó, csak hát Liam nagyon a szívére veszi a dolgokat. - sóhajtott egy nagyot.
- Basszus - túrtam bele a hajamba. - Annyira sajnálom... - néztem rá bocsánatkérőn. -Tönkretettem a barátságodat Mark-kal, aztán meg Liam... Meg itt poshadok... Aj, mindent elbaszok... Nem is csodálom, hogy Cassidy megcsalt, élnem se kellene... - ragadtam meg az egyik párnát, amit az arcomba nyomtam.
- Ezt most fejezd be, vagy lekeverek egy akkorát, hogy a fal adja a másikat! - morogta dühösen, miközben lekapta rólam a párnát, és a szembe nézett. - Mark egy fasz! Te vagy a legjobb haverom, mindig te voltál, és te is maradsz! - közölte erélyesen. - A Liames dolgot meg én csesztem el! Cassie pedig egy ribanc! Oké?
- Oké - sóhajtottam. - De akkor is - szörnyen rosszul éreztem magam Zaynék miatt.
- Nincs akkor is! - jelentett ki komolyan, én pedig nem harcoltam tovább vele, felesleges lett volna, viszont a bűntudat erősen mardosott legbelül. Valahogy rendbe fogom hozni köztük a dolgokat, nem hagyhatom, hogy haragba legyenek.
- Mi a terved mára? - kérdezte Z, elterelve az eddig témát. - Valamit csinálnunk kell, mert nem hagyhatom, hogy az egész napodat az ágyban töltsd!
- El kell mennem a cuccaimért - sóhajtottam hátradöntve a fejem, ami a falon koppant. Semmi kedvem nem volt az egészhez. Minden bajom volt, és most a legkevésbé sem hiányzott, hogy újra belépjek annak a háznak az ajtaján.
- Ha akarod, veled megyek. - felelte.
- Megtennéd?
- Persze!
- Nagyon nagy segítség lenne, de előtte hívd fel Liam-et, és beszélj vele, kérlek! - néztem rá könyörgő tekintettel, mire megadóan bólintott, majd kihalászva telefonját a farmerzsebéből ment ki a szobából. Amíg ő telefonált, addig én rendbe szedtem magam, és bevettem egy fájdalomcsillapítót, mert már nem bírtam elviselni a kínzó fejfájást. Lementem a konyhába, ahol csináltam egy kávét, amit lassan szürcsölgetve megittam remélve, hogy segít jobbá tenni a napom hátralevő részét. Zayn találkozót beszélt meg Liam-el, mert személyesen szerette volna megbeszélni a dolgokat, aminek nagyon örültem, és szorítottam, hogy sikeres legyen a békülés. Meglepő módon, elég jól viseltem a régi házban való tartózkodást mindaddig, míg a hálószobába be nem tettem a lábamat. Ott borult fel minden. Én próbáltam nem szétnézni, csak kikapkodni a ruháimat, de ez nem volt olyan egyszerű. Ahogy a bevetett ágyra néztem, újra felelevenedtek a fejemben a képek. Ismét átéltem azt a borzalmas napot, olyannyira, hogy még a hangokat is hallottam. Visszafordultam a szekrény felé, aminek - mélyeket lélegezve, a szememet lehunyva - döntöttem neki a homlokomat. Felejtsd már el őt! Megcsalt! Nem szeretett! - mondtam magamban szüntelenül, mikor is valaki hozzáért a vállamhoz, én pedig ijedten ugrottam meg.
- Bocs - mondta Zayn, mire megráztam a fejem. - Segítsek?
- Igen. - feleltem, majd együtt pakoltuk be a ruháimat, ami után a laptopomat is magamhoz vettem. Semmi más nem kellett a házból, a többit meghagytam neki, mert nem akartam, hogy bármi is őrá emlékeztessen. Végleg ki akartam zárni őt az életemből. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor kiléptünk a házból. 
- Most már vége, ugye? - néztem a kormány mögött ülő haveromra. 
- Meglátod, minden rendben lesz! - nyugtatott szabad kezét a combomra simítva, amit barátian megpaskolt. Reméltem, hogy igazat mondott, mert már nagyon elegem volt ebből az egészből. Csak hát ez nem ilyen egyszerű, jöttem rá az elkövetkezendő napokban, hetekben. Újabb két hét, újabb szenvedés. Hol jobban voltam, hol pedig visszaestem. És a mai nap is pont a rosszabbikba tartozott. Ki sem akartam kelni az ágyból, mint ahogy az már megszokott volt ezeken a napokon. Nem mentem le reggelizni, se ebédelni, ezért Zayn látogatott meg engem. Halk kopogás utána nyitott be az ajtón, és csak ennyit kérdezett:
- Megint? - Bólintottam. - Menjek el? Vagy maradjak? - Igazából nem tudtam, hogy mit válaszoljak erre, mert magam sem tudtam, hogy mit akarok. Egyedül se akartam lenni, de a társaság sem vonzott igazán. Semmi sem volt most jó. 
- Szóval - kezdett bele, miután nem kapott választ a kérdésére. - Liam ma este átjön, elmegyünk moziba, és gondoltam, hogy ha lenne kedved, te is eljöhetnél velünk! - közölte halvány mosolyt küldve felém. Boldog voltam, hogy sikerült megbeszélniük a dolgokat, és hogy újra szent a béke köztük. Legalább ők boldogok voltak. 
- Nem hinném, hogy ez jó ötlet lenni... - feleltem. 
- Miért is? - kérdőn húzta fel a szemöldökét. 
- Nézz rám! - mutattam végig magamon. - Egy csődtömeg vagyok, és nem akarom elrontani az estéteket! Menjetek csak nélkülem, én elleszek itthon! 
- Louis! Ki kell mozdulnod, nem fekhetsz itt egész nap! Csak egy mozi, kérlek! - Hosszú percekig, némán néztük egymást, amit egy idő után megelégelt, ezért megszólalt: - Oké, akkor nem.. Csak ígérd meg, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget! Ha valami baj van, azonnal hívj...
- Nem fogok! - vágtam a szavába szemet forgatva. - Valószínűleg aludni fogok, mint mindig, szóval semmi extra... - húztam el a számat. Zayn épp nyitotta volna a száját, hogy mondjon valamit, de a mobilom csipogása megállította ebben. Összeráncolt szemöldökkel nyúltam a telefonomért, aminek a kijelzőjén csak ennyi villogott:

" Holnap délben indulás!!" 

Értetlenül méregettem a szavakat, amiket többször egymás után elmondtam a fejemben.
- Baszki! - csaptam magam homlokon.
- Mi az? - kíváncsiskodott. 
- A nászút! - néztem rá riadtan. - Elfelejtettem lemondani az utat! Ezt nem hiszem el, oda az a rengeteg pénz! Hogy mondjam le egy nappal előtte? Bassza meg! - túrtam bele az amúgy is bozontos hajamba. 
- Mi az, hogy oda lesz? Ne szórakozz! Menned kell! Még nem késő! - ült le az ágyam szélére, és fülig érő vigyorral mustrált. 
- Megy a faszom! Egyedül?! Te teljesen meghibbantál? - hitetlenkedtem szavait hallva. Ezt nem gondolhatta komolyan. - Tényleg?! A nászutamra?! Szerinted milyen lenne?!
- Megyek veled! - közölte, mintha ez ilyen egyszerű lenne. 
- És Liam? 
- Ő is jön! Megoldjuk valahogy! Felhívom a légitársaságot, megkérdezem, hogy van-e még egy hely! Liam-nek szünete van az egyetemen, én meg a saját főnököm vagyok, szóval nem lenne gond! 
- Tudod, mit? Menjetek ketten! 
- A-a! Azt már nem, nem hagylak itt egyedül! Kizárt dolog! - jelentette, ki ellentmondást nem tűrő hangon. 
- Aj, Zayn! Hagyj már békén ezzel! Nincs kedvem menni a kurva nászutamra, ahol mindig Cassien járna az agyam! - kezdtem egyre idegesebb lenni ettől a hülye ötletétől. Elegem volt, hogy mindig mindenhova el akart rángatni. Szarul vagyok, az istenit! Csak annyit akarok, hogy hagyjanak már a picsába! 
- Nem fog, higgy nekem! Meg nem is engedném! - mondta komolyan. - Hova mentetek volna?
- Barcelonába... Egy tengerre néző szállodába, gyönyörű egy hely... - válaszoltam letörten, ahogy az emlékek előtörtek bennem. Annyira izgatott voltam, mikor a kezemben tartottam a jegyeket. Mindig is arra vágytam, hogy utazzak, és végre itt volt a lehetőség. Cassie-nek nem mondtam el, mert meglepetésnek szántam, amit az esküvő napján szerettem volna bejelenteni neki. De ő ezt is tönkretette. 
- Ne agyalj, abból sosem sül ki semmi jó! - közölte vigyorogva.
- Kösz... - morogtam morcosan. 
- Aj, Louis! Nem úgy értettem, csak mostanában tudom, hogy mindig azon agyalsz, hogy mit rontottál el! És ez a legnagyobb baj! Ez az út segítene elfeledtetni veled azt a ribancot! - Olyan lelkesen beszélt, hogy esküszöm hinni kezdtem neki, és nem is tartottam már olyan rossz ötletnek ezt az utazást. - Pihennénk, szórakoznánk, napoznánk, finomabbnál finomabb koktélokat és kajákat kóstolhatnánk! Tökéletes lenne, nem gondolod? - nézett rám, a válaszomra várva. Hosszas belső vívódás után, amit a haverom türelmesen kivárt, megszólaltam:
- Rendben, menjünk. - adtam be a derekamat, mire Zayn ujjongva ugrálta körbe a szobát, és ez végre megint nevetést csalt ki belőlem. 
- Ez a beszéd haver! Csapj bele! - emelte fel a kezét, amibe hezitálás nélkül csaptam bele. 
- Idióta vagy, ugye tudsz róla? - forgattam meg a szemeimet, de még mindig mosolyogtam.
- Utazni fogunk! Utazni fogunk! - ezt a két szót kiabálta szüntelenül, én pedig visszadőltem az ágyba, az arcomra nyomva a párnát úgy, hogy a fülemet is takarja, mert már nem bírtam tovább hallgatni a haverom fölsüketítő üvöltözését. Jézusom, mibe mentem én bele? Komolyan, már most megbántam, hogy beleegyeztem az utazásba.


2016. október 22., szombat

Everything happens for a reason (3.rész)


Sziasztok!


Meghoztam a kövi részt, ami miatt kérlek ne nyírjatok ki! Muszáj volt ilyet írnom, mert ez kicsivel más történet, mint az eddigiek, amiket írtam! Írni se volt könnyű, higgyétek el... 😁
Azt még nem mondtam, hogy milyen időközönként hozom a részeket, mert igazából magam sem tudom! Úgy döntöttem, hogy akkor teszem ki, amikor tudom, de igyekszem azért nem hónapokat kihagyni egy-egy rész között!
Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik az előző részekhez kommenteltek, mert nagyon sokat jelent nekem a visszajelzés, hiszen onnan tudom, hogy van-e értelme írnom! 
Jó olvasást kívánok nektek! 
Puszillak benneteket,

Dreamy Girl 






*Louis*

Miután Zayn megvizsgálta a sérülésemet, ami szerencsémre tényleg nem volt annyira vészes, és ennek hála nem kellett a kórházban kikötnöm, lefertőtlenítette, majd bekötötte, aztán pedig magamra hagyott, hogy felkészülhessek az esti bulira. Az első utam a fürdőbe vezetett, ahol megváltam a borzalmas arcszőrzetemtől. Igaz, szerettem, ha volt egy kis borostám, mert attól sokkal férfiasabbnak éreztem magam, meg hát nem is állt olyan rosszul, most mégis úgy döntöttem, teljesen leborotválom. Magam sem tudtam miért, egyszerűen csak ilyen kedvem volt, és kész. Az arcom helyrepofozása után visszamentem a szobába, ahol az ágyra dőltem. Kezeimet a fejem alá csúsztattam, és nagyokat sóhajtozva bámultam a fehér plafont, próbálva nem Cassidyn járatni az agyamat. Az esti bulival igyekeztem elterelni a gondolataimat, amit vártam is, meg nem is. Biztos voltam abban, hogy jót fog tenni egy kis szórakozás mégis, ahogy teltek a percek, majd az órák, úgy változott a kedvem is. Hol menni akartam, hol pedig nem. Végül, hosszas belső vívódás után döntésre jutottam. Igenis mennem kellett. És hogy miért? Azért, mert tudtam jól, hogy ha itthon maradok, agyalni fogok, ami megint ahhoz fog vezetni, hogy visszaesek az önsajnálatba, amit őszintén megmondva, rohadtul nem akartam. Merengésemet a telefonom csengése szakította félbe, amivel nem törődtem viszont, mikor már hatodjára szólalt meg, nem bírtam tovább. Nem akartam vele beszélni, mégis idegesen nyúltam az éjjeliszekrény felé, kezembe kapva a készüléket, amibe szinte ordítva szóltam bele: 
- Hagyj már békén, az istenit! Nem voltam elég világos? Mondtam, hogy nem akarok többet beszélni veled! - dühösen tagoltam a szavakat, amiket pár perc néma csend követett. Már épp mondani akartam valamit, mert zavaró volt a kínos hallgatás, mikor is a vonal túlsó oldalán lévő személy megelőzött: 
- Louis drágám... Minden rendben? - csuklott el az ismerős hang, amiben aggódás hallatszott. Amint felfogtam, hogy kivel is beszélek, azonnal eltűnt a haragom, amit a lelkiismeret-furdalás váltott fel, amiért oktalanul ordítoztam vele. Vagyis nem neki szántam, de akkor is. 
- Anya?! Ne haragudj... Azt hittem... Azt hittem, hogy... - akadtam meg a mondandómban, amit nem akartam befejezni, és nem is kellett, mert anélkül is tudta jól, hogy kiről is beszélek, mivel anyu volt az első, akit aznap felhívtam. Órákon át vigasztalt, majd mindent hátrahagyva indult el hozzám, és napokig el sem mozdult mellőlem, amiért irtó hálás voltam neki. 
- Semmi baj, édesem. Hogy vagy? - érdeklődött, de még mielőtt válaszolhattam volna, folytatta: - Tudom, hogy  hülye kérdés tekintve, hogy mi történt...
- Megvagyok... - feleltem fáradt hangon. - Kicsivel jobban, mint voltam, de még mindig szörnyen fáj... - csuklott el a hangon, amit egy torokköszörüléssel igyekeztem rendbe szedni. 
- Jaj, drágám, annyira utálom magam, amiért nem vagyok ott veled... - mondta bűntudattal teli hangon. 
- Anya, kérlek... 
- Louis!
Itt voltál velem napokig, és el sem tudod hinni, hogy milyen sokat segítettél, és köszönöm, de nem várhatom el, hogy itt ülj addig, amíg vége nem lesz ennek az egésznek! Apának, és a tesóimnak is szükségük van rád! Amúgy meg Zayn itt van velem, nem vagyok egyedül, szóval ne emészd magad ezen, oké? - mondandómat mély sóhaj követte a vonal másik végéről. - Megleszek - tettem még hozzá, próbálva valamennyire megnyugtatni. 
- Tudom, és örülök, hogy ott van veled, de annak még jobban örülnék, ha itt lennél velünk... - suttogta, és éreztem a hangján, hogy közel áll ahhoz, hogy elsírja magát. Nem tudtam, mit mondhatnék erre, ezért inkább mást kérdeztem:
- S-sikerült lemondanod... - remegett a hangom. - A...a... M-mindent?
- Igen, ez miatt ne aggódj, drágám. Mindent elintéztem. 
- Köszönöm, és sajnálom, hogy neked kellett közölni velük, de nekem egyszerűen nem ment volna... - mondtam el-elcsukló hangon, mert még mindig borzalmas volt erről beszélnem. Úgy volt, hogy én hívok fel mindenkit, de mivel még anyának is alig tudtam kinyögni, hogy mi történt, nemhogy a vendégeknek, átvállalta a kellemetlen feladatot.
- Megértették, és nem kell ez miatt bocsánatot kérned! A fiam vagy, bármit megtennék érted, csak, hogy neked könnyebb legyen! 
- Szeretlek, anya! - nyeltem egy nagyot, így próbálva visszatartani a kitörni készülő könnyeimet. 
- Én is szeretlek, kisfiam! - szipogta.
- Már 24 vagyok... - forgattam meg a szemeimet emlékeztetve anyut, aki hajlamos volt megfelejtkezni arról, hogy már nem vagyok gyerek. Habár, erre mindig ugyanaz volt a válasza, hogy én neki mindig is a kicsi fia maradok, akárhány éves is vagyok. 
- Kilenc hónapig bennem voltál, majd 24 órát vajúdtam veled, utána meg túléltem a tinédzser korodat, szóval szerintem úgy szólítalak, ahogy szeretnélek! - közölte harciasan, amitől őszinte nevetés tört fel belőlem. Annyira láttam magam előtt az arcát, miközben ezeket a dolgokat a fejemhez vágta. 
- Oké-oké! - tartottam fel a szabad kezem, mintha láthatná. - Te nyertél! - mosolyogtam, mire ő is felnevetett. 
- Csak vicceltem! Remélem, tudod, hogy egyetlen egy másodpercét sem bántam meg ennek a 24 évnek?! 
- Hááát... - húztam az agyát, de sietve hozzátettem, hogy kimentsem magam: - Persze, hogy tudom! Szeretlek, és nagyon hálás vagyok mindenért! Te vagy a legjobb! 
- Na jó, ha így folytatjuk megint bőgni fogok, úgyhogy fejezzük be! - szipogta nevetne. 
- El kell köszönnöm, mert lassan nem ártana készülődnöm. 
- Hova mész? - kérdezte kíváncsian. 
- Zayn elhívott egy buliba, és gondoltam nem árt, ha kimozdulok kicsit. - mondtam, és már előre tudtam, hogy mi lesz erre a válasza. 
- Ennek örülök, de kérlek, ésszel! Tudod, hogy a pia nem old meg semmit, ugye nem kell, hogy emlékeztesselek erre?! - közölte oktató hangon. Nem, de legalább egy kis időre feledteti velem a fájdalmamat, és a szánalmas életemet. - tettem hozzá magamban.
- Anya! - szóltam rá. - Felnőtt ember vagyok, nem lesz baj! 
- Oké, csak aggódom érted... 
- Minden rendben lesz, ígérem! - ígértem meg neki, hátha ezzel sikerült egy kicsit megnyugtatnom őt. - Mennem kell!
- Érezd jól magad, és ha bármi van, hívj! 
- Szeretlek, és a többieket is, add át nekik! 
- Mi is szeretünk! - köszönt el, én pedig nekiálltam a készülődésnek, ami abból állt, hogy ismételten lezuhanyoztam - biztos, ami biztos alapon -, aztán fogat mostam, befújtam magam, és belőttem a sérómat. Mivel nekem még mindig nem volt egyetlen göncöm se, ezért Zayn cuccai között turkáltam, kiválasztva a megfelelő öltözéket, ami nem volt nehéz. Imádtam a stílusát, és szerencsére a testalkatunk is hasonló volt. Egy fekete ujjatlan felsőt kaptam fel magamra, amin fehér nonfiguratív minta díszelgett, ehhez pedig egy szakadt sötét farmert, és kész is voltam. Még utoljára megnéztem magamat az általam megrepesztett, és félig széttört tükörben, aztán lementem a nappaliba, ahol a haverom  már türelmetlenül várt. 
- Bocs, kicsit elszaladt az idő... - villantottam felé egy bocsánatkérő mosolyt. 
- Rég Liam lakása előtt kellene lennünk! - közölte idegesen. 
- Sajnálom, nyugodtan fogd rám, én bénáztam el az időt. - próbáltam menteni a menthetőt, de mind hiába, Zaynt nem igazán érdekelte. 
- Mindegy! Húzzunk már! - puffogva viharzott ki a házból. 
- Fasza... Jól kezdődik az este... - sóhajtottam a haverom után sietve aki, amint kiléptem a kellemesen meleg éjszakába, bezárta utánunk az ajtót, majd trappolva, morgolódva tette meg az utat az autójáig. Eredetileg úgy volt, hogy gyalog megyünk, mert akkor mindannyian ihattunk volna, de mivel így is késésben voltunk - persze, miattam -, muszáj volt kocsival mennünk, amiért Zayn nagyon mérges volt rám. Egészen Liam lakásáig hallgathattam, hogy miért nem tudtam időben elkészülni és, hogy miattam most ott kell hagynia a szeme fényét a szórakozóhely parkolójában, ahol bármi történhet vele. Meg is fenyegetett, hogy ha egyetlen karcolás lesz rajta, akkor ki fog nyírni. Mondhatom, ezek után rohadt jó volt a hangulat köztünk. Leparkolt egy panelház előtt, ahol Liam mosolyogva huppant be az anyósülésre, és legnagyobb meglepetésemre a haveromat mintha teljesen kicserélték volna. Minden dühe elszállt, ahogy áthajolt az ülésen, hogy egy gyors csókkal üdvözhesse a pasiját. 
- Bocs a késésért - szólalt meg Z, miközben rálépett a gázra, és a kezét a párja combjára simította. 
- Az én hibám - húztam el a számat, mire Liam egy meleg mosollyal fordult hátra. 
- Ugyan, nem történt semmi! Örülök, hogy eljöttél velünk! Jobban vagy? - érdeklődött kedvesen. 
- Kicsivel jobb a helyzet. - feleltem.
- Idővel könnyebb lesz, meglátod! - próbált vigasztalni egy mosoly kíséretében, majd mikor bólintottam egyet, előre fordult. Én is ebben reménykedtem. 
A szórakozóhely előtt hatalmas volt a tömeg, és a parkolóban sem találtunk helyet, ezért valamivel arrébb kellet leparkolnunk. Szuper, most már tuti biztos voltam abban, hogy ki leszek nyírva, ugyanis itt nagyobb eséllyel történhetett bármi a kocsival. Mielőtt kiszálltunk volna, Zayn egy mérges pillantással ajándékozott meg a visszapillantó tükrön keresztül. Remek. Míg ők elől sétáltak kézen fogva, addig én mögöttük kullogtam, és a tömeget kémleltem. Tényleg rohadt sokan voltak, és ez kezdett kicsit feszélyezni. Ha itt kint ennyien voltak, akkor mi lesz még odabent? Erre a gondolatra megdermedtem a bejárati ajtó előtt. Nem kellett volna eljönnöm. Ez egy nagyon rossz ötlet volt. Esküszöm, még az önsajnálat is jobban tetszett ebben a pillanatban. Zayn nyilván észrevehette a hezitálásom, mert belém karolt, és magával húzott az embertömegen keresztül. A szórakozóhely dugig volt emberekkel. A zene hangosan dübörgött, és eskü minden egyes erősebb basszusra a belső szerveim is megdobbantak. Különböző színű fények villództak a táncparkett felett, ahol a fiatalok sikoltoztak, énekeltek, miközben a zene ritmusára mozgatták a testüket. A bárpult felé vettük az irányt, vagyis a haverom húzott magával, erősen markolva a karomat, mintha attól félt volna, hogy elszökök. Oké, megfordult a fejemben. Nagy nehezen átvergődtünk a táncoló, izzadt tömegen, és már kértük is az italokat, azaz csak Zayn meg én, mert Liam nem akart inni, mondván, valakinek józannak is kell maradnia. Amint a kezünkbe kaptuk a piát, összekoccintottuk a poharainkat, majd egyhuzamra megittuk a keserű folyadékot. Ebből még rendeltünk legalább négyet-ötöt, aztán indulhatott a buli. Az alkohol hamar a fejembe szállt, amitől boldognak, és gondtalannak éreztem magamat, habár kicsit forgott velem a világ, de ez most mellékes volt. Ezekben a percekben nem nagyon tudott izgatni a dolog. Beférkőztem a táncoló tömegbe, ahol könnyedén felvettem a zene ritmusát. Pörgős számok váltogatták egymást, én pedig egy percre se álltam le. Kezeimmel a magasban énekeltem az ismerős dalokat, de az sem érdekelt, ha valamelyiknek nem tudtam a szövegét, akkor is kiabáltam valamit. Figyeltem a körülöttem mozgókat, keresve valakit, aki tökéletes búfelejtő lenne a számomra  erre az  egy éjszakára. Egy igen csinos lányon akadt meg a szemem, aki nem messze tőlem, érzékien mozgatta vékony, mégis formás kis testét. A haja sötét lehetett, talán barna - nem tudtam rendesen kivenni a gyér, villogó fényekben -, és egészen a lapockájáig ért. Egy tűzpiros egyberuhát viselt, ami tökéletesen követte karcsú alakját. Amint összeakadt a tekintetünk, elmosolyodott, és lassan, mindvégig a szemembe nézve táncolt felém. Kezeim azonnal elkapták a derekát, így húzva őt közelebb hozzám. Most már ketten vonaglottunk a jobbnál jobb számokra, amik közben szüntelenül az ágyékomhoz dörgölődzött, sötét szemeivel fogvatartva az enyéimet. Arcához hajoltam, számat az övének nyomva, majd nyelvemmel az ajkai közé furakodtam, amit engedelmesen nyitott szét, hogy nyelveink találkozhassanak. Az egész annyira furcsa volt. Sosem csináltam még ilyet, mármint nem a smárolásra gondoltam, hanem arra, hogy random csajokat szedjek fel egy éjszakára. Cassie előtt három barátnőm volt, de mindegyikkel randiztam, hogy jobban megismerhessük egymást. Sosem  voltam az a fajta pasi, aki bulikban szedte fel az áldozatait, és az este végére már túlestek mindenen. Szerettem lassan haladni, megismerni a másikat, de most más volt a helyzet. Azt sem tudtam, hogy ki ez a csaj, mégis a szájában jártam, a kezeimmel pedig karcsú testét jártam körbe, és nagyon is élveztem. Fenekére simítottam a tenyeremet, így húzva még közelebb magamhoz, teljesen összeforrva testünket. Szájáról nyakára tévedtem, csókokkal halmozva be izzadságtól verejtékes, forró bőrét. Halkan nyögdécselt a fülembe, néha bele is nyalt, miközben ujjaival a hátam simogatta, majd előre vándorolt velük, meg sem állva az éledező férfiasságomig, amit lágyan dörzsölgetett. Élvezetesen nyögtem fel a jóleső kényeztetéstől, ami bizsergést küldött végig a testemen.
- Menjünk a mosdóba! - suttogtam a fülébe, mire mosolyogva bólintott. Megfogtam a kezét egészen a sötét mosdóig húzva őt, ahova benyitva azonnal nekiestem ajkainak, nem törődve azzal, hogy van-e valaki a helyiségbe. Így, egymás szájában járva lépdeltünk el az egyik fülkéig, aminek kinyitottam az ajtaját, amit azon nyomban magunkra is zártam, nekinyomva a csajt a falnak. Vadul téptem duzzadt ajkait, miközben keze fel-le jártak a hátamon, ujjaival néha-néha beletúrva hajamba. Mikor benyúltam a ruhája alá, ahol combját kezdtem el simogatni, és markolni, hangosan nyögött fel, erősen markolva a hajamba. Nem tököltem tovább, lehúztam a bugyiját, és kihalásztam a farmerom zsebéből az óvszert, amit még otthon tettem be arra az esetre, ha netán meg akarnék dugni valakit. Fogaim közé csíptem, míg leszenvedtem magamról a nadrágot, és a bokszert, amik a bokámig csúsztak. Sietősen bontottam ki az ezüst kis csomagot, és ugyanilyen sürgető mozdulatokkal pörgettem fel a kő kemény farkamra. Felkaptam a csajt az ölembe, mire karjait a nyakam köré fonta. Egyik kezemmel a combját markoltam, míg a másikkal a lábai közé nyúltam. Nedves volt, teljesen felkészülve rám. Megfogtam a farkamat, amit bepozícionáltam, és mielőtt egyetlen lökéssel belé nyomultam volna, ajkára tapadtam. 

A gyors menet után újra a bárpult felé vettem az irányt, mivel kezdett elmúlni az alkohol kellemesen bódító hatása, és az agyam ismét Cassienél, meg a szerencsétlen életemnél kötött ki. Lehúztam pár pohár piát, aztán a pultnak dőlve figyeltem a táncoló tömeget egy újabb áldozatért kutatva. Amint megvolt, odamentem hozzá, és pár percen belül már a nyelvem a szájában járt. Így telt el az éjszaka nagy része. Egymás után szedtem fel a jobbnál jobb csajokat, és döntöttem magamba a piát. Volt akivel csak smároltam, de olyan is akadt, akivel leszopattam magam. Nem érdekelt semmi, egyszerűen csak élvezni akartam a buli minden egyes percét. Dülöngélve táncoltam, az egész helyiség forgott körülöttem, de én akkor sem álltam le. Nők hada vett körül, akikkel egy-egy zene erejéig lötyögtem, és amelyik másra is kapható volt, azt kihasználtam. Nagyokat pislogva tenyereltem a jól ismert bárpultra, aminek az oldalába kapaszkodtam, hogy el ne essek. Ez a rohadt talaj csak mozgott, és mozgott. Az istenért nem akart megállni. Nagy szenvedések közepette kinyögtem a pultos pasinak, hogy mit kérek, mire egy újabb szépség sodródott mellém.
- Szia, baby! - böktem ki nehézkesen, mert folyton összeakadt a nyelvem. Közelebb hajoltam hozzá, és a fülébe suttogtam: - Van kedved inni egyet? 
- Persze! - válaszolta mosolyogva, én pedig kértem neki egy italt. - Kösz, szépfiú! - felelte felmutatva az itallal teli poharát, amit egy húzásra megivott. Már csak arra eszméltem fel, hogy nyelve az én számban járt, ujjai pedig a hajamat túrták. Őt is megkaptam. Akárkit megkaphattam, és ezt annyira Cassidy orra alá akartam dörgölni, csak hogy tudja, mit veszített. Már épp indultam volna a fekete hajú szépséggel valami eldugottabb helyre, hogy kielégítsem a vágyaimat, mikor is valaki megragadta a karomat, megállítva a mozdulatomban. Mérgesen morogtam, és legszívesebben leütöttem volna azt, aki megzavart abban, hogy dugjak egy jót. 
- Végre! Már mindenhol kerestünk! - mondta egy hang, ami ismerősen csengett, mégsem tudtam hova tenni, annyira be voltam állva. 
- Engedj el! - próbáltam kihúzni a karomat erős szorításából, aminek az lett a vége, hogy megszédültem, és majdnem elestem, de az a valaki még időben elkapott. 
- Baszki, Louis! Mi a fene?! - Amint ismét a lábamon álltam, mondjuk elég ingatagon, végre megláttam a hang tulajdonosát. 
- Zayn bééébiiiii! - vigyorogtam kezeim közé fogva az arcát. - Hiányoztáááál - biggyesztettem le az ajkaimat, majd a nyakába borultam, szorosan ölelve őt magamhoz. 
- Jézusom, te totál kiütötted magad! Mennyit ittál? - tolt el, és végignézett rajtam. 
- E-egy... e-egy... k-kicsikét... - dadogtam összevissza. - Úgy egyecskét... Talán kettőcskét... - kuncogtam, mire megragadott. 
- Segíts, Liam! - mondta, én pedig készségesen hagytam, hogy azt tegyenek velem, amit csak akarnak. Kiérve az utcára megcsapott a hűvös levegő, ami kicsit jólesett, habár a háborgó gyomromnak nem igazán tudott segíteni. Émelyegni kezdtem, aztán öklendeztem, majd hánytam.
- Bassza meg! - káromkodott Zayn, aki tartotta a fejemet, amíg végeztem. - Hozz valamit, amivel megtörölhetem a száját! 
- N-nem... v-vagyok...  - öklendeztem. - J-jól... - adtam ki ismét a taccsot. Borzalmasan szarul éreztem magam. Mindenem fájt, szédültem és még vagy legalább háromszor hánytam. Ott álltunk a bokroknál, majd mikor már egy ideje nem történt semmi, Zayn adott egy zsebkendőt, amivel megtörölgettem a számat. 
- Nem fogsz többet hányni? - kérdezte, ahogy leültetett egy virágágyás szélére. 
- Nem tudom - fáradtan dőltem előre, arcomat a kezeim közé bújtatva. 
- Ez nem volt valami jó ötlet, Louis... 
 - Ne most, oké? - nyögtem erőtlenül. - Csak menjünk haza, kérlek...
- Rendben, de ha hánynod kell, azonnal szólj! - közölte, mire bólintottam, ami nem volt valami jó ötlet, mert majd széthasadt a fejem ettől az apró mozdulattól is. Szerencsémre nem hánytam a kocsiban, viszont Zayn háza előtt még egyszer sikerült kiadnom a taccsot, aminek gondolom nagyon örülhetett. Gyorsan lemosdatott, felöltöztetett, aztán besegített az ágyba, és betakart.  
- Sajnálom... Nem akartam ennyi gondot okozni... - suttogtam már félálomban. 
- Semmi baj, Louis. Aludj csak. - felelte lágy hangon, és ez volt az utolsó dolog, amire aznap éjszaka emlékeztem. 


2016. október 10., hétfő

Everything happens for a reason (2.rész)



Halihóóóó!


Nagyon szépen köszönöm a sok komit! *-* El sem tudjátok képzelni milyen boldog vagyok, hogy ennyi embernek bejött az első rész, és nagyon remélem, hogy a többi is ugyanennyire elnyeri majd a tetszéseteket! ❤❤  
Igaz, nem mostanra terveztem kitenni, de gondoltam feldobom egy kicsit a hétfői napotokat, hogy jobban kezdődjön a hetetek! 
Nem is húznám tovább a szót, jó olvasást kívánok a részhez, ahol már Zayn is megmutatkozik! 😉
Puszi

Dreamy Girl






*Két héttel később*

*Louis*

- Na jó! Elég ebből! - Nyitottam ki a szemeim Zayn erélyes hangjára, majd azonnal le is hunytam őket, mert az erős fény, ami az ablakon keresztül áramlott be, szinte égette a retinámat. - Két hete csak sajnáltatod itt magad! Egész nap nem csinálsz semmit, csak fekszel! Nem beszélsz, nem zuhanyzol, nem eszel, csak akkor, ha beléd tömöm! Elég volt, nem bírom tovább nézni a szenvedésedet! Most azonnal kikelsz az ágyból, vagy én rugdoslak ki, de az nem lesz valami kellemes, hidd el! - hadarta ellentmondást nem tűrő hangon, amire nekem csak egy morgásféle volt a válaszom. Nem akartam felkelni, nekem nagyon is jó volt itt, a biztonságot nyújtó párnák között, elbújva a világ elől. Soha többé nem akartam semmi mást csinálni, csak az ágyban feküdni, és aludni, mert így sokkal gyorsabban teltek el a szörnyű napok. Az életemnek annyi volt. A jövendőbeli menyasszonyom megcsalt, a házat, amit közösen vettünk, és rendeztünk be elvesztettem, a munkahelyemről meg ne is beszéljünk. Mivel nem jártam be, és nem is szándékoztam többet bemenni, rögvest kirúgtak. Habár ez zavart a legkevésbé, ugyanis gyűlöltem ott dolgozni, de muszáj volt, mert kellett a pénz. Ez volt az egyetlen ok, amiért elviseltem, na meg a munkatársaim miatt is, akik ha nem lettek volna ilyen jó fejek, akkor tuti, hogy már rég belehaltam volna az unalomba.
- Louis William Tomlinson! Ki az ágyból, de azonnal! Ne kelljen kétszer mondanom! - figyelmeztetett Z, amitől olyan érzésem volt, mint amikor anya keltegetett reggelente, hogy el ne késsek a suliból, én pedig megmozdulni sem voltam hajlandó. Pontosan ugyanezekkel a szavakkal fenyegetett, csak tőle jobban tartottam, mint a haveromtól, holott szerintem tőle sem ártott volna.
- Hagyj békén, kérlek! Nem akarok felkelni! Soha! Többet! - közöltem vele morcosan, és a fejemre húztam a takarót.
- Jó, akkor más módszerekhez folyamodok! - éreztem, ahogy megragadja a takarót, amit egy hirtelen, erőteljes mozdulattal rántott le rólam.
- Ne már, baszki! - morogtam magzatpózba gömbölyödve a matracon.
- Kifelé! - utasított. - Fürödj le, moss fogat és borotválkozz meg! Tíz perc múlva lent akarlak látni a konyhában! Tisztán, és frissen! - halkult el a hangja, majd már csak annyit hallottam, hogy nyílik és csukódik az ajtó. Síri csend telepedett a szobára, én pedig meg se mertem mozdulni, továbbra is csak feküdtem, újra a gondolataimba merülve. Minden tönkrement körülöttem, és az egész csakis az én hibám volt. Ha nem lettem volna ilyen rendes srác, hanem egy faszkalap, mint Mark, akkor Cassie nem csalt volna meg, és még mindig együtt élhetnénk boldogan, szerelmesen. Nem értettem, hogy mi volt a baja azzal, hogy tökéletes volt a kapcsolatunk. Ez nem magyarázat arra, amit tett. Meg amúgy is, elvileg minden ember erre vágyik, vagy nincs igazam? Vagy csak én gondolom így?
- Louis! - Annyira bele voltam merülve a gondolataimba, hogy szinte megugrottam Zayn erőteljes hangjától. Észre sem vettem, hogy időközben bejött a szobába.
- Jól van már... Megyek... - dünnyögtem duzzogva, lassan kiszenvedve magamat a védelmet nyújtó ágyból. - Látod, kint vagyok! - fordultam széttárt karokkal az ajtóban álló, szúrós tekintettel méregető haverom felé. Nem szólt semmit, csak megrázta a fejét, és kiment. Felsóhajtottam, majd a hívogató ágyra néztem. Annyira szerettem volna visszabújni, és tovább feküdni, de tudtam jól, hogy ha ezt megteszem, Zayn tényleg kirugdal onnan. Unottan, semmi életkedvvel slattyogtam be a hálószobából nyílt fürdőszobába, ahol ledobtam magamról a koszos ruhákat, és beálltam a zuhany alá. Megengedtem a csapot, először langyos, aztán hideg vizet folyatva magamra. Tenyeremmel a csempének támaszkodtam, és hagytam, hogy a hűs víz a fejemre folyjon, kitisztítva ezzel a folyton kattogó agyamat. Cseszettül jól esett, és a gondolataim is egyből pozitív fordulatot vettek. Zayn-nek igaza volt. Itt volt az ideje a talpra állásnak, és az életem folytatásának, nem pedig az önsajnálatba merülésnek. Hosszas tisztálkodás után - ami már igencsak rám fért -, nagy nehezen kiléptem a zuhanykabinból, hogy az egyik törölközőt magamhoz véve, szárazra törölgessem a testemet, na meg a víztől tocsogó hajamat. Ennek végeztével a derekam köré tekertem a frottír anyagot, és odaléptem a mosdó feletti tükör elé, hogy szemügyre vegyem az arcomat. Így, a zuhanyzás után nem is volt olyan vészes, mint amilyennek éreztem magamat. Kicsit pirosak, és duzzadtak voltak a szemeim a folytonos sírástól, de ez hamar el fog majd múlni, viszont az arcszőrzetem borzalmas volt. Olyan volt, mintha a tíz évvel idősebb, csöves énem nézett volna vissza rám a tükörből. Beletúrtam félszáraz hajamba, elrendezve a kósza tincseimet, aztán elvettem, a gondolom nekem kikészített új fogkefét, és megmostam a fogamat. Közben azon agyaltam, hogy mit fogok felvenni, mert tudomásom szerint csak az az egy ruhám volt, amit az előbb levettem - vagyis én nem emlékeztem arra, hogy időközben átöltöztem volna -, ugyanis a gönceim, akárcsak a többi dolgaim még a házban maradtak. Ennek az emlékére újra előtörtek a képek, ahogy az excsajom azzal a rohadékkal dugott az ágyunkban. Dühösen fújtatva markoltam meg a mosdókagyló szélét, amit annyira szorítottam, hogy félő volt, eltörnek az ujjaim. 
- Rohadj meg, Cassie! De te is Mark! - ütöttem a kemény tárgyba, ami nem volt valami jó ötlet, mert megfájdult a kezem. - Baszki! - morogtam sziszegve, a fájdalmas részt dörzsölve. Ez még jobban feldühített, és éreztem, ahogy a harag teljesen elárasztja a testemet felülkerekedve józan eszemen. A tükörképemet néztem, és mielőtt meggondolhattam volna, hogy mit is művelek, ökölbe szorítottam a jobb kezemet, és minden erőmet beleadva ütöttem bele a tükörbe, ami megrepedt, egy kis része le is hullott. Éles fájdalom nyílalt az öklömbe, amin apró hegek jelentek meg, melyekből a vér is kibuggyant. - Francba! - néztem a sajgó, vértől piros kezemre, amit azonnal a megengedett víz alá helyeztem. Eszméletlenül csípett. Ijedten kapkodtam a fejemet valami rongy után kutatva, majd a felső polcot kinyitva rátaláltam egy kötszerre. Megtöröltem a vizes kezemet, aztán bekötöttem a még mindig vérző sebeket. - Jézusom! Mi a francot műveltem? - kérdeztem a tükörképemet mustrálva. - Nem vagyok normális... - sóhajtottam a hajamba túrva. Lehunytam a szemeimet, aztán nagy és mély levegőt vettem. Nyugodtabb állapotban mentem vissza a szobába, ahol tiszta ruha fogadott a már bevetett ágyon. Elmosolyodtam. Zayn mintha csak a fejembe látott volna. Ilyen egy igaz barát, tőle jobbat sehol sem találhatnék. Felöltöztem, és bűntudattal telve mentem le a konyhába, ahonnan finom illatok áradtak. Habár éhes voltam, amit eddig észre se vettem, a gyomrom mégis kavarogni kezdett. 
- Jó látni téged az ágyon kívül is! - mosolygott rám a haverom, amikor beléptem a konyhába. Helyet foglaltam a bárszéken, mire Z elém rakott egy szalonnával, és tükörtojással megrakott tányért. - Nem kell mindet befalnod, megelégszem egy-két falattal is. - állt meg velem szemben a pult másik oldalán. 
- Köszönöm! Mindent köszönök, én nem is...
- Mi történt a kezeddel? - szakított félbe a bekötött kézfejemre nézve, majd fel rám, a válaszomra várva.
- Sajnálom, én csak... - kezdtem bele a magyarázatomba. - Én csak... Rájuk gondoltam és... Feldühödtem, majd beleütöttem a tükörbe... Sajnálom, nem akartam, de annyira felidegesítettem magam... - hajtottam le a fejemet bűnbánóan. Akkor egy idióta voltam, hogy ezt tettem. 
- Louis... 
- Tudom, idióta vagyok... Nem kell mondanod, rájöttem magamtól is... 
- Nem erről van szó, csak ne csinálj még egyszer ilyen ökörséget, oké? - hangja nyugodt volt, én pedig aprót bólintottam válaszul. - Hadd nézzem meg! - nyúlt volna a sérült tagomért, de elhúztam.
- Nem komoly, csak pár apró kis vágás... - vettem a kezembe a villát, és a kést, hogy nekilássak a kajának, amihez semmi kedvem nem volt, viszont valamivel el kellett terelnem a figyelmét. 
- Komolyabb bajod is eshetett volna! - korholt le. - Mi lett volna, ha elvérzel? 
- Szerencsém volt... - feleltem érdektelenül. 
- Ez... - kezdett volna bele, de leállítottam: 
- Hagyjuk ezt, kérlek - néztem rá könyörgően. - Tudom, hogy hülye voltam, és ígérem, nem csinálok több ilyet, csak ne beszéljünk erről, oké? 
- Rendben. 
- Köszönöm! De nem csak ezt, mindent köszönök! Nem is tudom, hogy mindezt hogyan fogom meghálálni neked! - sóhajtottam egy nagyot, miközben a villámra tűztem egy kis darab szalonnát, amit a számba vettem, és rágni kezdtem. 
- Nekem annyi is elég, hogy míg nálam laksz, lecseréled a ruháidat, minden nap megfürdesz, fogat mosol, és persze csak akkor használod az ágyat, ha alszol, vagy ha...  - állt meg a mondandójában, mert rájött, hogy ezt most nem igazán kellene. - Bocs!
- Sajnálom, hogy ennyi gondot okoztam... - húztam el a számat. 
- Ugyan! - legyintett. - Észre se vettem, hogy itt vagy! - vigyorgott, próbálva elviccelni a helyzetet, de valahogy nem tudtam őszintén mosolyogni. - Habár már kezdtél bűzölögni! Na, az nem volt valami kellemes! - undorodó grimaszt vágott, majd felnevetett, és ez volt az a pont, amikor én is csatlakoztam hozzá. 
- Idióta! - forgattam a szemeimet, még mindig mosolyogva.
- Végre nevetsz! - mondta elégedetten, aztán hátat fordított nekem, majd egy megrakott tányérral a kezében foglalt helyet mellettem. - Bocs, hogy ilyen kemény voltam veled, de már nem bírtam tovább nézni a szenvedésedet, és a szép szavak nem hatottak rád! - közölte, miközben a villájával a tojássárgájába döfött, ami ínycsiklandóan folyt szét a fehér tányéron. Én is mindig ezt csináltam, valahogy úgy sokkal ízletesebb volt, és imádtam beletunkolni a friss, ropogós kenyérdarabokat, most viszont nem lett volna hozzá kedvem, és gyomrom sem. - Két hetet hagytam neked! Tudom, ilyen hamar nem lehet kiheverni azt a szörnyű dolgot, ami veled történt, de nem éri meg tovább gyötrődnöd, főleg nem egy ilyen aljas nő miatt! Össze kell szedned magad! Meg kell mutatnod neki, hogy nem törtél össze! Hogy boldogabb vagy nélküle! Hadd egye a fene, azt a riherongy ribancot! - Szóhasználatára, és dühös hangvételére felkaptam a fejem, mire ő is, így összeakadt a tekintetünk. - Ne haragudj, ez... - kezdett el szabadkozni, de közbevágtam:
- Tényleg egy ribanc - húztam el a számat, majd próbáltam folytatni az evést, ami elég nehezen ment. Akármennyire is korgott a gyomrom, mégsem akaródzott lemenni több falat a torkomon. Két hétig szenvedtem. Két hétig... - ismételtem magamban, mire összeszorult a gyomrom, és úgy éreztem, hogy menten kiadom magamból azt a kevés falatot is, amit nagy nehezen leimádkoztam a torkomon. A szívembe fájdalom nyilallt, ami olyan volt, mintha egy tőrt döftek volna belé, és jó párszor megforgatták volna benne. - Ma lett volna a nagy nap... - suttogtam eltolva magam elől a tányért, mert végleg elment mindentől a kedvem. Hatalmasat sóhajtva döntöttem a fejemet a pultra. 
- Annyira sajnálom, Louis. - Keze a hátamra siklott, és nyugtatólag simogatott, ami nagyon jól esett az újra, talán ezredszerre is összetört szívemnek. Hosszú percekig ültünk a csendben, miközben Zayn még mindig gyengéden cirógatott. Nagyot sóhajtottam.
- Nem bírom ezt tovább... - motyogtam. - Egyszerűen nem megy... Borzasztóan fáj, és rohadt szar érzés... Szerettem őt, ő pedig... - beszédemet a telefonom idegesítő csengése szakította félbe. Legalább is most így éreztem, egy fülsiketítő csipogásnak. Kelletlenül nyögtem fel, próbálva kihalászni a farmerzsebemből a szüntelenül csörgő készülékemet. Nem emeltem fel a fejem, csak oldalra döntöttem, így lesve meg a képernyőt, amin Cassie neve villogott. Fáradtan sóhajtottam fel, majd a haverom felé mutattam, aki felhorkant. 
- Ne vedd fel! 
- Muszáj... - nyögtem. - El kell hoznom a cuccaimat... - emeltem fel a fejemet, és még mielőtt fogadtam volna a hívást, torkot köszörültem, amit egy mély levegővétel, majd annak kifújása követett.
- Szia - szóltam bele egyhangúan. 
- Szia, Louis. - köszönt félénken. Újra hallva hangját ismételten könnyeket idézett elő szemeimben. Hiába voltam rá dühös, régen akkor is szerettem őt, és ezt két hét alatt nem lehetett csak úgy elfelejteni, még akkor sem, ha ilyen szörnyűséget tett velem. - Hogy vagy? - kérdezte halkan, szinte suttogva. 
- Szerinted hogy? - horkantam fel. - Tudod, milyen nap van ma? - kérdésemre pár perces csend volt a válasza. 
- Sajnálom, Louis - mondta, és hangjában bűntudat csengett. - Hidd el, ha tehetném, visszacsinálnám az egészet... Én... 
- Mikor mehetek a cuccaimért? - szakítottam félbe, mert nem akartam erről tovább beszélni, csak elhozni azt, ami az enyém, és végleg lezárni ezt az egész dolgot. 
- Akár ma is - felelte monoton hangon.
- Rendbe! Ott leszel? - puhatolóztam.
- Igen, de... - kezdett volna szabadkozni, amit én nem hagytam:
- Akkor máskor! - vágtam rá azonnal.
- Louis, kérlek... Jó lenne megbeszélni a dolgokat. - könyörgött. - Nem akarok így elválni, nem akarom, hogy rosszban legyünk... - Szavain majdnem felnevettem, de még időben sikerült visszafognom magamat. 
- Erre akkor kellett volna gondolnod, mikor először széttártad a lábaidat annak a fasznak! - közöltem kicsit sem kedvesen, mire Zayn felmutatta a hüvelykujját, ezzel jelezve, hogy jól csináltam. 
- Hányszor kérjek még bocsánatot? Ezerszer megbántam a dolgot! Csak beszélni szeretnék veled, személyesen! - Éreztem, hogy közel áll ahhoz, hogy elsírja magát. Bassza meg, miért kell ezt csinálnia? És miért hat meg még mindig? Megcsalt, Louis! És valószínűleg sosem szeretett! Vagyis egyszer... Az elején... Talán... De ebben sem voltam már biztos, főleg azok után, amit velem tett. Nem tudtam, hogy mit is gondoljak róla. Ha valakit szeretsz, azzal nem tennél ilyen szörnyűséget. - kavarogtak a fejemben a gondolatok. Össze kell szednem magam! - döntöttem el végleg. Megköszörültem a torkomat, majd megszólaltam:
- Miért nem tudtál egyszerűen elém állni, és közölni, hogy nem szeretsz? Miért kellett ezt így? 
- Nem akartalak megbántani... Én szerettelek, és még mindig szeretlek, Louis! - Felhorkantam válaszán. 
- Nem, persze... Nem akartál megbántani, csak megcsaltál... - sóhajtottam behunyva a szemeimet. - Tudod, Cassidy, ha elmondtad volna, akkor is rohadtul fájt volna, de ez szörnyűbb! Rajtakapni egy másik pasival azt, akit a legjobban szeretsz, szerinted milyen érzés volt nekem? El tudod ezt képzeli? Nem, persze, hogy nem, mert kurvára nem veled történt meg! - emeltem fel a hangomat, majd mielőtt folytattam volna, mély levegőt vettem: - Mindegy, hagyjuk, belefáradtam már ebbe! Semmi mást nem akarok, csak elhozni a cuccaimat, és ezzel végleg véget vetni ennek az egésznek! De úgy, hogy te nem vagy otthon! Meg lehet ezt oldani? - kérdeztem, mire csend honolt a vonal túlsó oldalán. Nagyon reméltem, hogy beleegyezik, mert nem lett volt kedvem ahhoz, hogy személyesen találkozzam vele. 
- Akkor holnap gyere el, ígérem, nem leszek itthon! - csuklott el a hangja, én pedig ismételten lehunytam a szemeimet. Nem hathat meg! Nem! Erős vagy, Louis! Csak gondolj arra, hogy mit tett veled! Elköszöntem tőle, aztán visszaejtettem a fejemet a konyhapultra. 
- Jól vagy? - kérdezte Zayn.
- Azt hiszem igen, talán egy kicsivel jobb... - dünnyögtem a pultba. Egy fenét! Nem volt jobb...
- Figyu, tudom, hogy ez még korai, de ma este Liam-mel elmegyünk egy buliba, és örülnék, ha velünk jönnél! Rád férne egy kis kikapcsolódás! - tette a kezét a vállamra. Mielőtt válaszoltam volna, mérlegelni kezdtem a dolgokat. Két lehetőségem volt. Vagy itthon maradok és ismét az önsajnálatba merülök, vagy elmegyek, bebaszok, és arra a pár órára elfelejthetem a szánalma kis életemet. Nem volt nehéz választanom.
- Rendben, elmegyek, de csak akkor, ha Liam nem bánja! - emeltem fel a fejem, egyenesen a barna szemeibe nézve.
- Liam?! Ki fog ugrani a bőréből, ha megtudja, hogy jössz! - eresztett meg felém egy mosolyt. - Nagyon aggódik érted! - állt fel, majd az üres tányérjáért nyúlt, amit a mosogatóba helyezett.
- Örülök, hogy egymásra találtatok! - mondtam, és tényleg így is gondoltam. Igaz, még csak egy hónapja ismerték egymást, de akkor is, olyanok voltak, mintha már ezer éve együtt lennének. Zayn iskolás kora óta tudta, hogy nem csak a lányok érdeklik, hanem a fiúk is. Sosem csinált belőle nagy ügyet, ahogy én sem. Amikor elmondta nekem, először meglepődtem, de nem undorodtam vagy ilyesmi, hanem elfogadtam. Ez miatt semmi sem változott köztük sőt, innentől kezdve még szorosabbá vált a barátságunk.
- Én is, de még ne nagyon kiabáljuk el, elég friss a dolog! - felelte felém fordulva. - Nem eszel többet? - nézett az alig hozzányúlt kajámra. Megráztam a fejem, mire elvette, és kidobta kukába, az üres tányért pedig a mosogatóba tette. - Este hétre készülj el! - indult ki a konyhából. - Ja, és - fordult vissza - gyere, megnézem a kezedet, mert addig nem nyugszom, amíg nem láttam! - Épp nyitottam volna a számat, hogy elmondjam neki, semmi szükség erre, de ő megelőzött: - Nemleges választ nem fogadok el! Jössz, és kész! - Megadóan sóhajtottam fel, és követtem őt az emeleten lévő fürdőszobába.


2016. október 4., kedd

Everything happens for a reason (1.rész)


Sziasztoooooook! 


Huh, már nagyon rég jártam erre... Teljesen elszoktam a blogolástól, de remélem idővel majd ismét visszarázódom! ;) Sajnálom, hogy ennyi időbe tellett, de össze kellett kicsit szednem magam, és ennek köszönhetően megszületett a fejemben egy újabb történet, ami kb olyan hosszú lesz, mint a "Just a game?", ha nem hosszabb, ez majd még kiderül, miközben írom, de rengetek ötletem van ezzel a sztorival kapcsolatban!
Aki benne van a facebook csoport-ban (csatlakozzatok, ha van kedvetek hozzá, mindenkit, aki olvassa a blogom szeretettel várok <3) az már kapott egy kis ízelítőt az "Everything happens for a reason" című történetemből, aminek a teljes első részét meg is osztom veletek! ;) Ez egy Larrys történet (mondjuk nem is lehetne más :D) egy kis Ziammel fűszerezve! (igaz, csak említés alapján, de akkor is benne lesznek ők is! ;))
Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, és eszméletlenül izgulok, hogy mit szóltok hozzá! Remélem, hogy szeretnétek, ha folytatnám, mert én egyszerűen imádom írni! *-*

Köszönöm mindenkinek, aki kitartott mellettem, nagyon szeretlek benneteket! 

Millió Puszi 

Dreamy Girl 


   

*Louis*

Kikapcsoltam a számítógépemet, rendet raktam az íróasztalomon, majd felkaptam a szék háttámláján lévő zakómat, ami kissé összegyűrődött, ahogy egész nap nekidőlve végeztem a munkámat. Mielőtt kisétáltam volna az irodámból, óvatosan megráztam, és ujjaimmal átsimítottam az anyagon, mintha ezzel eltüntethetném a ráncokat. Ahogy az épület kijárata felé haladtam, át a hosszú, egyhangú folyosón, minden egyes munkatársamnak beköszöntem, vagy ha épp el voltak foglalva, kezemmel intettem. Leérve a földszintre egy kedves mosoly kíséretében köszöntem el a recepciós nőtől, aki elpirulva viszonozta a gesztusomat. Ő új volt még, épp csak egy, vagy két hete kezdett nálunk, de már most belém volt esve, amit persze az egész irodarészleg tudott. Meg is kaptam a magamét rendesen, viszont engem egyáltalán nem zavart, jókat derültem a beszólásokon. Nem értettem, hogy mi válthatta ki belőle, hogy így érezzen irántam, holott alig beszéltünk, akkor is csak a munkaügyekkel kapcsolatban. Sosem tettem, vagy mondtam olyat, amivel akár egy kis reményt adtam volna neki. Másrészt pedig tudhatta jól - a munkatársaim tuti beavatták - hogy nekem igenis elég komoly kapcsolatom van, mégpedig annyira, hogy két héten belül össze is kötjük az életünket. Még mindig nehezen fogtam fel, hogy már most sikerült megtalálnom azt a lányt, aki mellett el tudtam képzelni az egész életemet. Mintha az ég is egymásnak teremtett volna minket. Ugyanazokat szerettük, nem veszekedtünk, és minden olyan tökéletes volt vele. Jobbá tette a napjaimat, és már el sem tudnám képzelni nélküle az életemet. Ezen gondolatokkal a fejemben, boldogan halásztam ki a kocsi kulcsomat a nadrágom zsebéből, majd mikor végre sikerült a kezemben tudnom, kinyitottam az ajtót, hogy behuppanjak az ülésre. Miután kényelmesen elhelyezkedtem elővettem a mobilomat, amin Cassidy számát kerestem, hogy szóljak neki, hamarosan otthon leszek. Épp megnyomtam volna a hívás gombot, mikor is eszembe ötlött, hogy inkább nem szólok neki, hanem meglepem őt. Biztos örülni fog, hogy hamarabb jöttem haza, és végre bepótolhatjuk a munka miatt elmulasztott estéinket. Izgatottan kapcsoltam be a biztonsági övet, aztán beindítottam a motort, és már indultam is. Úgy döntöttem, hogy útba ejtem a munkahelyemhez nem messze található áruházat, és veszek egy üveggel a legfinomabb borukból, na meg persze a jövendőbeli menyasszonyom kedvenc csokijából. A hosszú sor után a kasszánál - ami jelenleg nem tudott felbosszantani, mert annyira boldog voltam -, bepakoltam a hátsó ülésre a megvásárolt cuccokat, és közben azon agyaltam, hogy lehet, be kellene néznem a kedvenc virágüzletembe is. Cassidy a legjobbat érdemelte, és tudtam jól, hogy teljesen odalesz, ha egy csokorral a kedvenceiből állítok haza a többi meglepetés mellett, ezért nem is volt kérdéses. Grace, aki a boltot vezette, és kb. úgy a negyvenes évei közepén járhatott - sosem árulta el nekem -, most is, mint mindig mikor beléptem, szívélyesen üdvözölt. 
- Újabb ajándék? - kérdezte csicseregve, amíg elrendezte a szebbnél szebb virágokat. A pakolás befejeztével megtörölte a kezeit a kötényébe, majd a pulthoz lépdelt, széles vigyorral várva a válaszomra. Imádtam hozzá járni. A növényei mindig frissek és pompázatosak voltak, akárcsak a kézzel készített csokrai, díszei és koszorúi, amin nem csodálkoztam, hiszen ennyi vidámság, szeretet és gondoskodás mellett a növények is jól érezhették magukat. 
- Igen! - feleltem a vázában lévő különféle virágokat mustrálva. - Elég rég jártam már erre, úgyhogy épp ideje volt! - Jó, ez nem volt teljesen igaz, mert alig pár hete voltam itt. 
- Szerencsés hölgyemény! - jelentett ki szinte ragyogva, miközben rutinos mozdulatokkal húzogatta ki a vörös rózsákat. Nem hiába, ismert már. Tudta jól, hogy mindig ezt szoktam vinni a páromnak, aki teljesen odáig volt a rózsákért legyen az bármilyen színű, habár inkább a vöröset részesítette előnyben. 
- Meg sem érdemlem őt... - húztam el a számat. Ez sajnos igaz volt. A munkám rengeted időt vett el, ami miatt kevés időnk volt egymásra, és ez engem rettentően zavart. Próbáltam a szabadidőm minden egyes percét vele tölteni, de nem biztos, hogy ez elég volt, habár Cassidy sosem panaszkodott. 
- Ezt meg sem hallottam! - csóválta meg a fejét nem tetszően. - Kevés ilyen rendes, és figyelmes pasas van a világon, mint amilyen te vagy Louis! Jobbat nem is kívánhatna nálad! Higgy nekem! - szavai, és kellemes hangja megnyugtatóan hatott rám. 
- Köszönöm, Grace, ez nagyon kedves tőled! - feleltem figyelve, ahogy lassan kezdett összeállni a csokor. Hihetetlen gyorsan, és precízen végezte a munkáját, amit ámulattal fürkésztem. Kivett pár, számomra ismeretlen zöldeket, amikkel tovább díszítette a már így is lenyűgöző rózsaköteget. - Tudsz valamit mondani a fehér rózsákról? - érdeklődtem, miközben körülszemléltem a boltban, hátha találok valami különleges cserepes növényt. 
- Igen, az esküvő előtt egy nappal érkeznek, és én azon leszek, hogy másnapra mindegyik csokor tökéletesen kivitelezve legyen! Ne aggódj, rendben? Minden meglesz! 
- Igyekszem, csak hát van bennem egy kis ideg... - mondtam, majd azonnal ki is javítottam magam: - Na jó, őszintén bevallom, totálisan be vagyok szarva! - nevettem fel kínosan. - Mi van, ha nem úgy alakul, ahogy terveztük? Azt akarom, hogy ez legyen Cassidy életének legszebb napja! Nem akarom elcseszni... - sóhajtottam egy nagyot, kétségbeesett arcot vágva. 
- Ez érthető, mindenki így van ezzel, ez hozzá tartozik, de ne hagyd, hogy felemésszen! Minden a legnagyobb rendben lesz! A legfontosabb, hogy szeretitek egymást, semmi más! - nyugtatgatott, biztató mosolyt küldve felém. - Na, mit szólsz? - mutatta meg az elkészült remekművet. 
- Csodálatos lett! Nagyon szépen köszönöm! - válaszoltam, miközben feltérképeztem a csokor összes elemét. - Ezek az apró kis fehér virágok nagyon mutatósak a vörös rózsákkal! Eszméletlen vagy! - vigyorogtam elégedetten. Talán ez volt az eddigi legszebb virágcsokor, amit kötött nekem, na, nem mintha az előzőek nem lettem volna megelégedve, mert azok is fantasztikusak voltak, de ez valahogy mégis más volt. 
- Ennek nagyon örülök! Remélem a jövendőbelidnek is elnyeri majd a tetszését! - tette le a pultra a hatalmas csokrot. 
- Biztos vagyok benne! - feleltem kihalászva a pénztárcámat a farzsebemből. Miután fizettem, mindent megköszöntem Grace-nek, aki csak legyintett egy hatalmas mosoly kíséretében. Sietve lépdeltem a kocsihoz, mert már nagyon otthon akartam lenni Cassie-vel. Az út hátralévő részét - ami nem volt valami sok - azzal töltöttem, hogy gondoltban felvázoltam a ma este programját. Először is venni fogunk egy forró, ellazító fürdőt, ami után majd bevackoljuk magunkat az ágyba, hogy megnézzünk egy romantikus filmet, de nem abból a nyáltól tocsogós fajtából - mert attól konkrétan hányni tudnék, és szerencsémre Cassidy is -, hanem a normálisabból, ami közben meghitten elkortyolgathatjuk a finom vörösbort. Aztán pedig egész éjjel kényeztetni fogom őt, és másnap ki sem fogom engedni az ágyból, ahova tálcán fogja kapni a reggelit, sőt, az ebédet is átvállalom, csak hogy neki ne legyen gondja semmire. Leparkoltam a házunk előtt, majd kezemben a meglepetésekkel lépdeltem a bejárat felé, ami mint mindig, most is nyitva volt, mivel általában ő szokott előbb hazaérni a munkából. Letettem az előszobában levő szekrényre az ajándékokat, hogy végre levehessem a már kényelmetlen zakómat, amit a cipőim egyenkénti lerugdosása követett. Újra felkaptam a meglepetéseket, amiket a konyhapultra helyeztem, majd izgatottsággal telve indultam el a párom keresésére. Minden egyes helyiségbe bekukkantottam, hátha meglelem őt valahol, de mind hiába, a földszinten sehol sem találtam, ezért a lépcsők felé vettem az irányt. Felfelé lépdelve, közeledve a hálószoba felé egyre furcsább hangok ütötték meg a fülemet. Biztos csak a tévé ment, mint ahogy szokott - gondoltam magamban, viszont a csukott ajtó kicsit meglepett, mert Cassie mindig nyitva tartotta, főleg mikor egyedül tartózkodott itthon. Ahogy a szoba ajtaja elé értem a hangok felerősödtek, amiktől a gyomrom összeugrott, a szívem pedig gyors ütemben kezdett el verni. Az eszem már jól tudta, hogy mi zajlik odabent, de a szívem még próbálta menteni a menthetőt. Lehunytam a szemem, nagy levegőt vettem, és remegő kezekkel a kilincsért nyúltam. Fogalmam sincs, hogy miért - talán azért, hogy felkészítsem magam a következő másodpercekre, vagy a fene sem tudja -, de lassan nyitottam be a hálószobába. A résnyire nyitódott ajtón keresztül most már tisztán hallottam a semmivel össze nem keverhető nyögéseket, és zihálásokat. Egyértelmű volt a helyzet, mégsem akartam hinni a hallottaknak, viszont a látvány, ami a szobában fogadott, nem hazudott. Lefagyva, ledöbbenve álltam az ajtóban, és néztem, ahogy a nő, akit annyira szerettem, és akiért bármit megtettem volna, egy másik pasival hempergett az ágyunkban. Erre nem voltam felkészülve, és őszintén megmondva, erre nem is lehettem volna. Soha nem gondoltam volna, hogy ez velem, velünk is megtörténhet, és most tessék. Mégis bekövetkezett. Ez sajnos nem csak egy rossz álom volt, amiből bármikor felébredhettem volna, hanem a keserű, fájdalmas valóság, ami éles tőrként döfte át a szívemet. Azt sem tudtam, mit tegyek. Olyan szinten sokként hatott rám a látvány, hogy csak álltam ott, és szóhoz sem jutottam. Lehetetlen lett volna leírnom az érzés, amit akkor éreztem, viszont egy valamit nagyon is jól tudtam, mégpedig azt, hogy teljesen összetörtem. Nem tudom mennyi ideig állhattam ott némán, mozdulatlanul, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt, mikor végre összeszedtem a maradék erőmet, és megszólaltam: 
- Cassie?! - hangom olyan erőtlen volt, hogy nem lehettem biztos, hallották-e, de amikor egy hangos sikoltás ütötte meg a fülemet, megkaptam a választ. Azonnal szétugrottak, így végre megláthattam azt a faszt, akivel épp megcsalt a párom. Újabb sokkhatás ért az ismerős arc láttán.
- Baszki! - káromkodott Mark, aki a baráti köröm egyik tagja volt, habár őszintén megvallva, ki nem állhattam a nagyképű, rusnya pofáját, de mivel Zayn, a legjobb haverom barátja volt, ezért elviseltem. Mindig is tudtam, hogy egy gerinctelen féreg, de ezt azért nem gondoltam volna róla. Képes volt megdugni a jövendőbeli feleségemet, méghozzá a saját házamban, a saját kibaszott ágyamban. - A faszomba! Baszd meg, Louis! - mérgelődött a paplanba öklözve, úgy téve, mintha ez az egész az én hibám lett volna. Mintha elbasztam volna azzal, hogy hamarabb értem haza.
- L-Louis?... - szólalt meg Cassidy, miközben a takarót maga köré fonva mászott ki az ágyból. Majdnem felnevettem az abszurd jeleneten. Úgy csinált, mintha soha életemben nem láttam volna meztelen testét, meg amúgy is rohadtul mindegy volt, hogy miben állt előttem, vagy épp miben nem. Ez most egyáltalán nem tudott érdekelni. - T-te... i-itthon? É-én... Azt hittem később jössz haza... - hebegte szemlesütve, erősen markolva a hófehér takarót.
- Hát nem... - csak ennyit válaszoltam, hol őt, hol azt a faszt vizslatva.
- Lou... É-én... Ez... Ez nem az... - kezdett bele a magyarázkodásba Cassie, de félbeszakítottam:
- Ha most azt akartad mondani, hogy ez nem az, aminek látszik, hát én esküszöm... - álltam meg a mondandómban idegesen túrva a hajamba. Fújtattam egyet, majd egyenesen Cassidy szemeibe nézve folytattam, sokkal erőteljesebb hangon: - Komolyan ezzel a szöveggel jössz?? Szánalmas vagy! Kibaszottul jól tudod, hogy mennyire ki nem állhatom ezt a szart, erre te benyögöd nekem?? Hát faszomba! - morogtam dühösen, kezeimet ökölbe szorítva. - Akkor mi a faszom volt ez, ha?? Nem dugtatok éppen, ugye?? Csak levetkőztetek meztelenre, és valahogy véletlen rábotlottál ennek a pöcsnek a farkára, igaz?? Ne nézz már hülyének, Cass!
- ordítottam felbőszülve.
- Louis, é-én... Sajnálom... K-kérlek, beszéljük meg! - suttogta bűnbánóan, és megindult felém.
- NE! - kiabáltam rá, mire ijedten torpant meg. - Ne gyere a közelembe! - tartottam fel a kezemet, és egy lépést hátráltam. - Ez... - nyeltem egy nagyot próbálva visszatartani a kitörni készülődő könnyeimet. Nem tudtam, mit mondja, vagy mit tegyek. Annyi minden kavargott a fejemben, kérdések ezrei nyomtál az agyamat, hogy kitörjenek, mégsem tették meg. Egy hang sem bírta volna elhagyni a torkomat. Hátat fordítottam nekik, és némán, élettelen léptekkel indultam kifelé a szobából.
- Louis! Várj! Kérlek! Beszéljük meg! - kétségbeesetten kiabált utána Cassidy, én meg mint, aki meg sem hallotta mentem tovább, meg sem állva a konyháig. Mindkét tenyeremmel rátámaszkodtam a tökéletesen csillogó pultra, és az előttem heverő ajándékokat bámultam elmerengve azon, hogy vajon mit ronthattam el. A megismerkedésünk napjától kezdve, egészen mostanáig felidéztem a közös pillanatainkat, amiknek az emlékétől újra könnybe lábadt a szemem. Egy-két kósza könnycsepp le is gördült az arcomon, amit azonnal törölgetni kezdtem a kézfejemmel, ahogy meghallottam a halk beszédhangokat, amiket a közeledő léptek zaja váltott fel. Cassie velem szemben, a konyhapult másik oldalán állt meg - már felöltözve -, bűnbánó tekintettel meredve rám. Jó pár percig csak szótlanul néztük egymást, ami egyre nyomasztóbbá vált, de nekem nem volt erőm megszólalni, még nem. Végül ő törte meg a csendet:
- Kérlek, Louis, mondj valamit! Kiabálj! Törj-zúzz, vagy bármi, csak ne állj itt némán! Ez a legrosszabb... 
- Nem inkább neked kellene mondanod valamit? - kérdeztem, de nem hagytam, hogy válaszoljon, csak folytattam tovább fáradt hangon: - Mondjuk megmagyaráznod, hogy miért tetted ezt? Mi a szart vétettem, hogy ezt érdemeltem? Elrontottam valamit? - fürkésztem arcát, amin érzelmek sokasága futott át. - Én azt hittem, hogy szeretsz... - csuklott el a hangom. - Azt hittem, hogy boldog vagy velem...
- Szeretlek, Louis, mindig is szerettelek, és...
- Ja, látom... - horkantam fel a szavába vágva. - Kurvára szerethettél, ha képes voltál megcsalni... 
- Ezt te nem értheted... - Kijelentése hallatán azonnal felment bennem a pumpa, és szinte kiabálva vágtam a fejéhez a következő szavakat:
- Mi az, hogy nem érthetem?? Megcsaltál! Az istenit, Cassie! A kibaszott házunkban, a kibaszott ágyunkban, ráadásul ezzel a kibaszott farokkal!! Hogy a fenébe?? Mindig is utáltad Markot!! Mi a faszom történt?? - kérdeztem idegesen, viszont nem volt szükségem a válaszára, mert így hangosan kimondva, minden világossá vált számomra. - Jézusom! - markoltam a hajamba. - Mindvégig hazudtál nekem, igaz? Azt mondtad, hogy ki nem állhatod, közben meg a hátam mögött keféltél vele?? Baszki! - ütöttem dühösen a konyhapultra, majd miután mély levegőt vettem, megkérdeztem: - Mióta tart? Mióta kúrogat? - sziszegtem szikrákat szórva a szemeimmel. 
- Louis...
- Azt kérdeztem, hogy mióta? - üvöltöttem rá, és egy újabb ütést mértem a pultra, amitől Cassie ijedten rezzent össze.
- A-a m-múltkori b-buli ó-óta... - felelte remegő hangon. - A-amikor...
- Amikor én ott maradtam, ő pedig "nagylelkűen" - rajzoltam idézőjelet a levegőbe -felajánlotta, hogy hazavisz... - emlékeztem vissza arra az estére. - Csak azt az egy aprócska kis tényt felejtette el velem közölni, hogy egészen az ágyunkig... 
- Kérlek, Louis...
- Ezt nem hiszem el! - túrtam bele a hajamba erősen megtépve a tincseimet. Nem érdekelt, hogy fájt, mert ez semmi sem volt ahhoz képest, amit a mellkasomban éreztem. Muszáj volt hátat fordítanom neki, mert egyszerűen nem bírtam látni őt. Mélyeket lélegezve bámultam a fehér falat, próbálva lenyugtatni a tomboló dühömet. Még nem kaptam meg a választ a miértre, ezért kontrollálnom kellett magamat. Becsuktam a szemem, nagyot lélegeztem, majd kifújtam. - Még mindig nem kaptam választ arra, hogy miért tetted... - fordultam vissza, egyenesen a könnyektől csillogó barna szemekbe nézve. - Mindent megadtam neked! Minden kívánságodat lestem, és ez a hála érte? - tartottam egy leheletnyi szünetet, aztán folytattam: - Oké, túl sokat dolgoztam, ezt elismerem... De ezt mind érted tettem, mert nem akartam, hogy bármiben is hiányt szenvedj! És mikor hazaértem minden szabadidőmet veled töltöttem! Sosem veszekedtünk! Mindenben meg tudtunk egyezni! Minden olyan... tökéletes volt... - sóhajtottam a mondandóm végére. - Akkor mi volt a baj? - kérdeztem kíváncsian, mert most már tényleg szerettem volna tudni, hogy miért történt mindez. Nagyot sóhajtott, majd lassan megkerülte a pultot, és mellém állt. Felé fordultam, így szemben álltunk egymással. 
- Pont ez volt a baj, Louis... Túl tökéletes volt minden...
- Ezért lecseréltél egy balfaszra, mert ő biztosan jobb! Hát ez csodalatos! - vágtam közbe szarkasztikusan, mire mérges pillantást lövellt felém. Felemeltem a kezem, jelezve, hogy kussolok, és meghallgatom a magyarázatát. 
- Sosem kaptunk össze semmin, ami lehet, hogy így kimondva jól hangzik, de nekem már egy idő után túl zavaró volt! Minden normális pár veszekszik, és kiabál, de mi sosem tettük ezalatt a három év alatt! Soha... Túl jó volt minden... - hunyta le a szemét pár másodpercre, mintha ebből merített volna erőt a folytatáshoz. - És igen, mindent megtettél értem, amiért a mai napig hálás vagyok neked! Te vagy a legcsodálatosabb férfi, akivel valaha találkoztam, de sajnos nem nekem... - nyelt egy nagyot. - Annyira sajnálom... Én ezt nem így akartam...
- Mégis megtetted... Egyáltalán mikor akartad ezt elmondani? Az oltár előtt állva, mindenki szeme láttára? Meg akartál alázni a családom, a barátaim és mindenki más előtt? Ezt tervezted? - hangom fáradtnak hatott, a látásom pedig elhomályosult a könnyektől, amik ismét előakartak törni rejtekükből.
- Nem! - vágta rá erélyesen. - Hiszen ismersz, Louis! Tudod jól, hogy sosem tennék veled ilyen szörnyű dolgot, de az, hogy ezt feltételezed rólam, elszomorít... - mondta, és a hanghordozásából csak úgy áradt a sértődöttség. Még neki állt feljebb!
- Megcsaltál! - horkantam fel. - Ezek után már nem tudom, hogy mit gondoljak rólad...
- Louis! - mordult rám.
- Mi az? Nem így ismertelek meg az évek során, és tessék! Képes voltál lefeküdni az egyik haverommal!
- Utálod, Markot!! És sosem volt a haverod!! - vette oda szemrehányóan.
- Kurvára mindegy!! - kezdtem megint kikelni magamból. - Mindig ott volt velünk! Minden átkozott bulin, és összejövetelen!! És te is utáltad!! Hogy a jó büdös francba tudtál kikötni alatta? Egy faszkalap, aki mindenkit megdug, aki él és mozog!! Egy gerinctelen féreg, aki nem törődik mással, csak saját magával, te mégis széttártad neki a lábaidat!! Ez igen!! Gratulálok hozzá!! - őrjöngtem teljesen elvesztve a józan eszem, ami ahhoz vezetett, hogy gondolkodás nélkül felkaptam a boros üveget, amit egy erőteljes, minden mérgemet beleadott mozdulattal basztam a konyhakőhöz. Hatalmas csattanással ért földet vörössé festve, és a szilánkoktól pedig csillogóvá téve a padlót. - Tudod mi a legviccesebb?! - dühösen fújtatva fordultam felé, amitől félelem jelent meg barna íriszeiben. - Százszorta jobban örültem volna, ha egy random pasival kavarsz, baszki! Esküszöm még annak is, ha Dex-el, vagy James-sel, vagy jézusom, a legjobb haverommal, Zayn-nel kúrsz, de hogy Mark-al?? Pont vele?? Akit tudod jól, hogy ki nem állhatok!! Te ezt direkt csináltad?? Teljesen tönkre akartál tenni?? Szent egek!! És két hétig basztatok a hátam mögött!! Gondolom rohadt jókat szórakoztatok rajtam azzal a gennyládával, igaz?? - üvöltöttem, ahogy a torkomon kifért, mire az emlegetett szamár is megjelent.
- Uh, ez az elnevezés egy kicsit túlzás, nem gondolod? - szólalt meg egy gúnyos mosoly kíséretében, miközben lazán nekidőlt az ajtófélfának. - Ne hisztizz már, mint egy kislány, Louis! Vesztettél, viseld férfiként! Jaj, bocsi - kapta szája elé a kezét -, az neked nem fog menni! - közölte utálatos módon, ami utolsó löketként hatott rám. Erősen fújtatva, akár egy felbőszült bika, aki pirosat lát, rontottam neki az undorító képének. Ideje sem volt felkészülni a hirtelen ért támadásomra. Megmarkoltam a felsőjét, majd egy hatalmas ütést mértem az arcára, amitől fájdalmasan felnyögött. 
- Rohadt féreg! - vicsorítottam, újabb jobbosokat mérve gusztustalan pofájára. Cassie hisztérikusan üvöltött mögöttem, hogy hagyjam abba, de engem ez egyáltalán nem érdekelt. Ismét találkozott az öklöm az arcával, amit addig vertem, amíg az orra vérezni nem kezdett, a szája pedig fel nem repedt.
- Megérdemelted! - morogtam mérgesen, miközben Mark kitartóan próbálkozott kiszabadulni a szorításomból.
- Szétverem azt a buzi fejedet! - köpte az arcomba, amihez pár csepp vér is párosult. Undorító volt.
- Nem úgy nézel ki! - horkantam fel, mire egy kéz ragadta meg a karomat hátulról, ami elterelte a figyelmemet. Mark ezt azonnal ki is használta, és állatias üvöltéssel nekem rontott. Kaptam jó pár ütést, de nem volt olyan vészes, mert a legtöbbet sikerült kivédenem, habár az utolsótól az én szám is felrepedt, és szivárogni kezdett a vérem. A kézfejemmel letöröltem a piros folyadékot, miközben Mark önelégülten vigyorgó véres arcát néztem.
- Csak ennyit bírsz? Ez meg se kottyant! - vigyorogtam. - Puhapöcs! - vágtam oda, amivel azt értem el, hogy megint felém rontott, de mivel én erre fel voltam készülve elkaptam a karját, és ismételten orrba vágtam. Majd még egyszer ütöttem, aztán egy, az eddigieknél is nagyobb ütéssel a földre küldtem őt. Fájdalmasan nyögdécselve tett egy próbát a felállásra, de inkább feladta, és visszadőlt a konyhakőre.
- Ez kurva jól esett! - túrtam bele a hajamba, visszarendezve összekuszált tincseimet. Hatalmas megkönnyebbülés járta át a testemet. - Azóta vágytam erre a pillanatra, amióta először megláttam azt a nagyképű, undormány pofádat! - mondtam Mark fölé hajolva, aki összegömbölyödve, fájdalmasan nyögdécselt. Szánalmas volt. 
- Köcsög! Ezt még nagyon megkeserülöd! - köpte üresnek ható fenyegetését. Ha ezzel akart rám ijeszteni, hát nem sokra ment vele.
- Persze... - nevettem fel gúnyosan.
- Hogy tehetted ezt, Louis? - ordítva sírta Cassidy, majd a következő pillanatban már az ingem ujját kezdte el rángatni. - Hogy voltál képes erre? - tombolt, erősebben cibálva a ruhám anyagát.
- Hozzám ne merj érni többet! - rántottam ki keze szorításából az ingemet, aminek az ujja elszakadt. Felszívtam magamat, majd elindultam az ajtó felé.
- Nem mehetsz csak így el! - kiáltott utánam Cassie, mire önelégülten vigyorogva fordultam vissza, hogy szembenézzek vele.
- Csak figyelj! - feleltem, aztán még hozzátettem: - Ja, és legyetek boldogok! Gratulálok, Cassidy, vele biztosan nem lesz unalmas, és túl tökéletes az életed! Megérdemlitek egymást! - ez volt a végszavam, amivel véglegesen elhagytam a házat, ahova soha a büdös életbe nem akartam többet betenni a lábamat.