Sziasztok!
Megjöttem! :)
Sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok a részre, de egyszerűen nem ment... :( Szörnyen érzem magam emiatt, és remélem meg tudtok bocsátani nekem!
Igyekszem visszarázódni a történetbe, hogy minél hamarabb hozhassam a kövit! :)
Imádlak benneteket! Mindent köszönök! <3 Ti vagytok a legjobbak! <3
Mindenkinek egy hatalmas ölelést küldök!
Jó olvasást!
Dreamy Girl
Louis
Lassan, párat pislogva nyitottam ki a szemem, de azonnal be is hunytam, mert az erős fény majd kiégette a retinámat. Ismerős, orrfacsaró szag csapta meg az orromat. Fertőtlenítő, és valami más, amit csak egy helyen érez az ember. Kórházban vagyok! - tudatosult bennem. Remek. Újra kinyitottam a szemem. Jó párat pislogtam, mire sikerült nyitva tartanom őket. Homályosan, de láttam a barátságtalan, fehér falakat, és a kórházi műszereket. Körülnéztem, de ahogy megmozdultam, fájdalom nyilallt minden porcikámba. Felnyögtem. Az orromból cső lógott ki, a mellkasomat, és a lábamat szorította valami. Próbáltam felidézni, hogy mi történt, de csak arra emlékszem, hogy dühös voltam, és valaki a nevem kiáltotta. Nyöszörgést hallottam a szoba egyik sarkából, és azonnal odafordítottam a fejem. Elmosolyodtam, ahogy megláttam Zaynt, aki a fotelben aludt, fejét a karfára hajtva. Nem akartam felébreszteni, ezért kerestem valami nővérhívót, de sehol sem láttam. Meg nem is igazán tudtam megmozdulni sem, mert minden egyes mozdulatra fájdalom járta át a testem. Még a légzés is fájdalmakkal járt. Lehúztam a takarót, hogy végre megnézzem, mi a franc történt velem. Megdöbbentem, mikor megláttam, hogy a bal lábam be van gipszelve, és a mellkasomat valami kötés fogja össze. Szuper, eltört a lábam, és nyilván a bordám is. Visszahúztam a takarót, majd megpróbáltam kinyúlni oldalra, hogy elérjem a vizet, de nem ment. Nem volt szívem felébreszteni a haverom, de muszáj volt, mert teljesen kiszáradt a szám.
- Z... - próbáltam megszólalni, de a hangom elcsuklott. Megköszörültem a torkom. Párszor nekiindultam, mire nagy nehezen kinyögtem: - Zayn... - Odakaptam a bordámhoz, mert még a beszéd is nehéz volt. Nem reagált, csak tovább hortyogott. - Seggfej! - mondtam hangosabban, majd felszisszentem.
- Louis?! - pattantak ki a szemei, és felugrott. - Istenem, Louis! - szaladt hozzám. - Úgy megijesztettél, azt hittem már sosem látlak többé... - hajtotta le szomorúan a fejét, aztán vett egy mély levegőt, és folytatta tovább: - Hogy gondoltad, hogy kiugrasz egy autó elé? Normális vagy?! Nem tanítottak meg arra, hogy mielőtt lelépsz a kibaszott járdáról, körül kell nézni?! - ordította le a fejem, de tudtam, hogy csak azért, mert aggódott értem. - Basszus, ne csinálj több ilyet, nem tudnám elviselni, ha elveszítenélek… - ült le mellém az ágyra.
- Nincs olyan mázlid - mosolyodtam el, mire óvatosan megölelt. Még így is fájdalmas volt, de tartottam magam. - Szomjas vagyok - mondtam. Zayn elhajolt, és a kezembe adta a poharat. - Mi történt? - kérdeztem, majd kortyolgatni kezdtem a vizet, ami felüdülés volt kiszáradt torkomnak.
- Elütött egy autó, elég nagyot estél! Eltört a lábad... Két bordád… És négy napig kómában voltál a fejedet ért ütés miatt - közölte velem. - Nem emlékszel semmire? - kérdezte aggódva. Pár dolog beugrott, hallottam a fékcsikorgást, és éreztem az ütés, ami elég fájdalmas volt.
- Azért remélem, hogy hülyébb nem lettél! - nevetett fel, és az ép vállamba bokszolt. Felröhögtem, és felszisszentem a fájdalomra.
- Faszfej! - vigyorogtam meglökve a vállát. - Ne reménykedj, még mindig okosabb vagyok nálad, szóval nem jött össze! - mondtam, mire felmutatta a középső ujját. - Azt ugye tudod, hogy neked kell majd ápolnod! Megmosdatni, segíteni fogni a farkam, mikor pisilek! Kaját hozni! Te leszel a szolgám! Készülj fel! - kacsintottam rá.
- Álmodozz csak! - röhögött. - És miért kellene fognom a pöcsöd? A karod nem tört el! - értetlenkedett. Jót nevettem, ahogyan ő is, de az enyém krákogásba torkolt, majd köhögésbe, és fájdalmasan kaptam a bordámhoz. - Rohadtul fáj, mi? - kérdezte, én pedig csak bólintottam. - Mid fáj még? - érdeklődött.
- Mindenem... - nyöszörögtem, és hirtelen elkezdtem szédülni is. - De a legjobban a fejem, és szédülök is… - mondtam erőtlenül.
- Hívom az orvost! - állt fel Zayn, majd elindult az ajtó felé.
- Várj! - szólaltam meg, mire felém fordult. Nyeltem egyet, majd kinyögtem: - Harry? - kérdeztem elhaló hangon.
- Mi van vele? - kérdezett vissza, és éreztem, hogy valami nincs rendben.
- Volt itt?
- Nem láttam! - vágta rá azonnal, de nem nézett a szemembe.
- Nézz rám, és úgy mondd! - förmedtem rá, mire rám emelte a tekintetét.
- Egész végig itt voltam veled! Nem láttam őt, csak akkor mikor behoztak, azóta semmi hír róla… - mondta. - De különben is, mi a faszomat érdekel?! - folytatta dühös hangon. - Egy kis pöcs! - morogta, majd kinyitotta az ajtót, és becsapta maga mögött. Értetlenül néztem magam elé. Mi a fene ütött Zaynbe? Megráztam a fejem, és kortyoltam a vízből. Volt egy olyan érzésem, hogy Zayn nem mond igazat. Ismerem már, és tudom, hogy mikor hazudik. De miért tenné?! Miért nem akarja, hogy megtudjam, hogy itt volt Harry?! És miért volt ilyen dühös, mikor szóba hoztam?! Semmit sem értettem… Az ajtó kinyílt, és egy fiatal, hosszú fekete hajú, nagymellű, elég csinos arcú csaj lépett be rajta, Zaynnel a sarkában, aki idiótán vigyorgott, és láttam, hogy a lány seggét stíröli, majd mutogatja, hogy szívesen megmarkolná. Elvigyorodtam, mire a nővér hátrafordult, Zayn pedig hirtelen egyenesedett ki, és szívdöglesztő mosolyát villantotta a nő felé. Alig bírtam ki, hogy ne röhögjek fel.
- Örülünk, hogy felébredt! - lépett közelebb hozzám a nővér. - Hogy van? - kérdezte vékonyka hangján.
- Minden porcikám fáj... Legjobban a fejem, és szédülök is - válaszoltam, Zayn pedig még mindig a csaj seggét bámulta, majd áttért a mellére. Szinte folyt a nyála. A nővér elkezdte mondani a magáét, én meg egy kukkot sem értettem az egészből.
- Nem lehetne érthetően elmondani? - szakítottam félbe kicsit durva hangon. Utáltam ezeket az idióta kórházi szakszavakat. Láttam a csajszin, hogy megilletődött, és az arca is lángolt.
- De… persze… - dadogott, Zayn meg jót kuncogott rajta. - Megröntgeneztük, és minden rendben van. Nem találtunk elváltozást. Két bordája, és a lába eltört, a fejfájás pedig a fejét ért erős ütéstől van. Pár napon belül el fog múlni. A legfontosabb, hogy pihennie kell. - magyarázta.
- És mikor mehetek haza? - kérdeztem, mert ez volt az egyetlen dolog, ami most érdekelt.
- Az orvos megvizsgálja, és talán holnap, vagy holnapután kiengedik, de vissza kell járnia ellenőrzésre. - jelentette ki, majd közelebb lépett hozzám. - Elvégzek pár apróságot, és utána hagyom pihenni. Az orvos majd később jön - mondta, és először megnézte a szemem, egy kis zseblámpa szerű műszerrel, majd az ujját kellett követnem a szememmel, aztán pedig megmérte a vérnyomásom. - Emlékszik valamire a történtekből? - kérdezte, mikor befejezte a vizsgálatokat.
- Nem sokra, csak arra, hogy dühös voltam, valaki kiabált, és aztán fékcsikorgás, majd sötétség! Ennyi! Ez normális? - kérdeztem.
- Nyugodjon meg, ez természetes ilyen nagy trauma után! Az emlékek lassan, de vissza fognak térni! - nyugtatgatott. Reméltem is, mert muszáj emlékeznem a dolgokra. Tudnom kell, hogy mi történt. - Minden rendben van! De ha bármi gond lenne, csak szóljon! - pakolta össze a műszereit. - Amint megjött az orvos, beküldöm önhöz - mosolygott rám, majd Zaynre nézett, aki alig tudta levenni a szemét a csaj melleiről. - Legyen szíves kifáradni, a betegnek pihenésre van szüksége!
- Nem! - szólaltam meg, mire mindketten megdöbbenten néztek rám. - Van egy kis megbeszélni valónk a haverommal! - mondtam erélyesen.
- Rendben, de amint megbeszélték, kérem, hagyja a beteget pihenni! - nézett vissza Zaynre, aki kedvesen mosolygott a lányra.
- Hát hogyne, drága! - nyájaskodott a haverom, aztán mikor kiment a nővérke, vigyorogva lépett hozzám. - Hu, bazdmeg! Te mázlista faszfej! - ült le az ágyra, kicsit se figyelve arra, hogy ráült a kezemre. Morogtam egyet, mire csak megforgatta a szemét. - Azt a büdös! De kúrnám! Láttad mekkora csöcse van?? Meg a segge?! - nyalta meg a száját, és láttam, hogy teljesen be van gerjedve.
- Ha nem tűnt volna fel, meleg vagyok! Valahogy nem izgatnak a hatalmas dudák! - morogtam.
- Jajj, ne mondd már, hogy nem vetted észre, milyen dögös kis macával van dolgod?! Még egy meleg pasi is csorgatná utána a nyálát! - kacsintott, én meg elhúztam a számat.
- Ne legyél már ilyen durci! - nevetett fel, miközben az arcom cirógatta. Rávágtam a kezére. - Áú! Rohadj meg! - morgolódott.
- Te rohadj meg! Mi a faszom volt az az előbb?? - kérdeztem kicsit se kedves hangon.
- Mi? - tette az idiótát, én pedig morcosan néztem rá. - Jól van, azért meg ne ölj!
- Várom a magyarázatod! - fontam karba a kezem, de rájöttem, hogy nem jó ötlet, mert szörnyen fájt, ezért visszaengedtem őket az ölembe.
- Csak felbasztam az agyam, ennyi... - zárta le röviden.
- Ennyi? Komolyan? Hülyének nézel? - akadtam ki. - Miért hazudsz? Harry itt volt, igaz? Miért nem mondod el, hogy mi a fene folyik itt? És miért mondtad rá, hogy pöcs? - zúdítottam rá a kérdéseimet. Fújt egy nagyot, majd felkelt az ágyról, és idegesen a hajába túrt, aztán rám nézett.
- Miatta van ez az egész! - morogta, én pedig nem tudtam, hogy miről beszél. Harry ott se volt, vagyis nem emlékszem rá. Megráztam a fejem, és próbáltam összpontosítani, felidézni a történteket. Pár kép beugrott. Láttam Harryt, az apját és anyámat. Összeszorítottam a szemem, a fájdalomtól, ami a fejembe nyilallt. - Jól vagy? - kérdezte Zayn aggódó hangon. - Hívjam vissza a nővért?
- Nem! - vágtam rá. - Nem kell, már jobb! - mondtam, majd elkaptam a haverom karját. - Mi történt? Mi az, hogy Harry miatt van az egész? - faggattam. - Halljam Zayn! - förmedtem rá. Kihúzta karját a szorításomból, majd idegesen dobolt a lábával, és fel-alá járkált a szobában.
- Felhívott! Közölte velem, hogy elütött egy autó, és hogy az egész az ő hibája! - mondta feldúltan. - El se tudod hinni, mit éreztem akkor! Amikor megláttalak a hordágyon… - csuklott el a hangja, majd vett pár mély levegőt, és folytatta. - Odamentem Harryhez, pofán basztam, és addig vertem, míg az a mocskos apja le nem rángatott róla! - amint meghallottam, a szívem fájdalmasan szorult össze. Láttam magam előtt Harryt, az összevert arcát.
- Hogy mit műveltél? - kérdeztem, mert nem akartam hinni a fülemnek. Éreztem, hogy elönt a düh. Forrt a vérem, a kezem ökölbe szorult. Összeszorítottam a fogaimat, és fújtattam. - Rohadt nagy mákod van, hogy nem tudok felkelni!! - préseltem ki a fogaim között. - Kibaszottul nagy mákod! Mi a faszom ütött beléd?? Azt mondtad, hogy segítesz! Erre majdnem halálra verted Harryt? Mi a bajod?
- Te nem érted!! Nem fogod fel? Miatta ütöttek el! Meg is hallhattál volna!! És még mindig ezt a stréber kis senkiházit véded?? A legjobb haverodat meg le se szarod? - kiabált dühösen. - Ő mondta! Tisztán emlékszem rá! Azt mondta, hogy “az egész az én hibám”! De ne higgy nekem, ugyan miért tennéd, nem én vagyok évek óta a legjobb haverod!! Védd azt a kis nyálgépet, a kis szerelmedet! - nézett rám csalódottan, majd megfordult, és kiment, újra becsapva maga mögött az ajtót. Az egész kórterem beleremegett. Nagyot sóhajtottam, és visszadőltem a párnámra. A fejem lüktetett a benne kavargó gondolatoktól. Muszáj emlékeznem! Muszáj!
