2015. január 22., csütörtök

Ziam (+18)


Sziasztok! 

Egy újdonsággal jelentkezem, amit Anett-nek írtam, aki nagyon szeretett volna Ziam-et olvasni, így hát bevállaltam, hogy írok neki egyet :) Furcsa volt, de örülök, hogy kipróbálhattam magam más párossal is, jó volt egy kis újdonság :) Remélem tetszeni fog, nagyon izgulok, hogy mit szólsz/szóltok hozzá!
Köszönöm a sok csodás kommenteket és az új feliratkozókat! Imádlak benneteket! <3
A Just a game folytatása nem tudom mikor jön, sajnos elég mély írói válságban vagyok, de igyekszem minél hamarabb kikeveredni belőle! Addig is jó olvasást a Ziam sztorihoz :)
<3

Dreamy Girl 



Liam

Ültem a kocsimban és hallgattam a rádiót, újabb fuvarra várva. Imádtam taxizni, mivel a kocsik és a vezetés a mindenem. Számtalan emberrel megismerkedtem, némelyikük az egész életét elmeséli az út során, amit szívesen meg is hallgatok. Igaz, vannak nehéz esetek is, de a legtöbbjükkel elég jól megtalálom a hangot. Gondolataimat az ajtó nyitódása zavarta meg. Egy fiatal, kb annyi idős srác mint én, ült be a hátsó ülésre. Fekete haja az ég felé meredt, ajkai teltek és hívogatóak, szemei barnák és gyönyörűek. Állán egy kis borosta, ami kimondottan jól állt neki. Igazi rossz fiús stílus. Tetszett a látvány. 
- Kövesd a fehér Porsche-t! - utasított ideges hangon, köszönés nélkül, előre mutatva. Egy újabb seggfejjel van dolgom... 
- Először is, szia! - mondtam szemeibe nézve. - Másodszor meg nem kö...
- Nincs időm a hülyeségeidre! Kövesd a kocsit! - dobott egy köteg pénzt az anyósülésre, mire felvontam a szemöldököm. - Megfelel? - küldött felém egy flegma vigyort. Önelégült seggfej. Szuper. 
- Bocs, de... 
- Kövesd! - morgott, mérges fejjel. Nagyot fújatva fordultam a kormány felé és kihajtottam a parkolóból, a fehér kocsit követve. A fekete srác idegesen markolta az anyós ülést, mindvégig előre tekintve. Nem szóltunk egy szót sem, csak mentem az autó után. Reméltem, hogy nem valami sötét ügyletbe keveredek, ahogy a filmekben szokott lenni. Kezdtem kicsit aggódni, hogy mi fog történni, miután a fehér Porsche megáll. Nem kellett sokat várnom, befordultunk az egyik utcába, ahol az autó indexelve leállt egy ház előtt. 
- Kapcsold ki a fényszórót, és menj közelebb! - mondta, mire előrébb hajtottam. Elég közel voltam már, mikor leállított. Pont ráláttunk a házra. Leállítottam a motort és vártunk. Egy fiatal pasi szállt ki a követett autóból. Sötét volt, az utcai lámpák halvány fénye pedig nem volt elég ahhoz, hogy lássam a fiú arcát, csak magas, nyúlánk testét, ahogy a házhoz lépdelt. A kocsiban síri csend uralkodott, szinte tapintani lehetett a feszültséget, ami a mögöttem ülő srácból áradt. Felkapcsolódott a ház előtt a villany és egy fiú nyitott ajtót. Nem értettem mi ez az egész, és őszintén megmondva, egyre jobban izgatott a dolog. 
- Tudtam! - szólalt meg erélyesen a fekete, mire ugrottam egyet. - Még hogy nincs senkid?! - mondta, mikor a két srác csókot váltott. - Bazd meg, te rohadék! Hogy száradna le a faszod! - morogta, még mindig az ülést szorongatva. Idegesen fújtatott, majd kinyitotta a kocsi ajtaját, de még mielőtt kirontott volna, újabb köteg pénzt dobott az előző mellé. - Várj meg! - meg se várta, hogy tiltakozzak, azonnal becsapta az ajtót és a csókolózó pár felé sietett. Ezután csak annyit láttam, hogy a két fiú szétugrott, a fekete hajú srác pedig dühösen mutogatott. Aztán egy jó nagy pofont lekevert az egyik pasinak, és sietős léptekkel felém tartott. Bevágódott a hátsó ülésre. - Vigyél egy kocsmába! Mindegy melyikbe, csak inni lehessen! - mondta elcsukló hangon. Beindítottam a motort, miközben a visszapillantó tükörből figyeltem őt. Szemei könnyektől csillogtak. Elindultam. 
- Nem ez a legjobb megoldás... - szólaltam meg, mire rám förmedt:
- Ez nem a te dolgod! Foglalkozz a saját életeddel és fogd be a szád, nem kértem tanácsot!! - dőlt hátra idegesen, majd halkan szipogott. Kezdtem megsajnálni. Elég szar érzés lehet, ha rájössz, hogy a pasid mással kavar... Szerettem volna segíteni neki, de nem tudtam hogyan, és nem is engedte volna meg. Megcsörrent a telefonja, amit felvett. - Mi a faszt akarsz?! Még egy pofont? Nem volt elég? - Szinte ordított, amitől összerezzentem. - Nem az aminek látszik?! Ez most komoly?! Te ennyire idiótának nézel?!?! - hangja dühvel volt teli, mégis érezni lehetett, hogy a sírás fojtogatja. - Miért? Ha?? Miért?? És pont vele?? - kérdezte, majd elhallgatott. Gondolom a másik éppen magyarázkodott. - Kapd be, te mocskos tetű!! Élj boldogan a kis faszkalappal!! - nyomta ki a telefont. Félreálltam, mert megérkeztünk a kocsmához. 
- Ne vigyelek inkább haza? - kérdeztem hátra fordulva. Szúrós tekintettel nézett rám, de nem szólt semmit, csak megtörölte a szemét, aztán kiszállt és eltűnt a kocsma ajtaja mögött. Nem tudtam mit tegyek. Egy ideig álltam az épület előtt, és úgy döntöttem, hogy megvárom míg kijön. Kb két és fél óra telt el, és egyre idegesebb lettem. Az ujjaimmal a kormányon doboltam, majd hosszas “be menjek, ne menjek be” után kiszálltam a taximból és benyitottam a kocsmába. Az egész helység bűzlött a pia-, dohány-, és az izzadságszagtól. A hányinger kerülgetett, ahogy egyre beljebb mentem, átfurakodva a részeg tömegen, a fekete hajú srác utána kutatva. A füstöt szinte vágni lehetett. Minden egyes arcot jól megfigyeltem, és már kezdtem feladni, mikor megláttam őt az egyik sarokban, a falnak támaszkodva itta a piát. Habozás nélkül mentem oda hozzá, arrébb lökve az utamban lévő részeg embereket. Homályos, hunyorgó szemmel nézett rám, majd ivott egyet a poharából és felém nyújtotta. 
- Hozz még egyet! - Nehézkesen ejtette ki a szavakat. Megfogtam a poharat és letettem az egyik asztalra. 
- Szerintem elég volt mára! Gyere, hazaviszlek! - ragadtam meg a karját, mert tudtam, hogy magától úgy se fog jönni. 
- Hmm... Nem gyors egy kicsit a tempó? Még nem is ismerjük egymást, baby - vigyorgott, miközben kifelé húztam a kocsmából. - Okééé... Neked bármit szépfiú! Akár itt is leszoplak, ha akarod... - nevetett fel, majd elhallgatott, mikor kiértünk a kellemesen meleg éjszakába. - Hova viszel? - kérdezte elcsukló hangon. Kinyitottam a kocsi hátsó ajtaját és beültettem. 
- Haza! - mondtam, majd keresni kezdtem a pénztárcáját, amit hamar meg is találtam a farmere zsebében. Megnéztem a lakcímét meg persze a nevét is, aztán visszatettem és beültem a vezetőülésre. Egyenesen a házhoz vezettem, folyton hátralesve, hogy minden rendben van-e vele. Valamit motyogott, de nem értettem belőle semmit. Mikor megérkeztünk, kisegítettem és a bejárati ajtóhoz támogattam. Az ajtó nyitva volt. Talán elfelejtette bezárni vagy van itthon valaki. Benyitottam. Síri csend és sötétség fogadott. Zayn dünnyögött valamit mellettem, és hirtelen felkapcsolódott a villany. Nem láttam senkit. A ház hatalmas volt és modern. Túl fehér és letisztult, ami egyáltalán nem illett Zaynhez. Valahogy vagányabbnak képzeltem el a házát, merészebb színekkel. Nem fehérnek... Léptek zaja verte fel a csendet. Ijedten néztem a lépcső tetején ácsorgó magas, nyúlánk pasira. Azonnal felismertem, ő volt ott a háznál. Nyilván Zayn pasija lehet. Szőkésbarna haja összevissza állt, arca mogorva volt. 
- Hol a fenében voltál?? Halálra izgultam magam! Mi az hogy nem veszed fel azt a rohadt telefont?! - kiabált mély hangján. - Ez meg ki? - nézett végig rajtam flegmán, mikor leért a lépcsőn.
- Én... -akartam megszólalni, de Zayn nem hagyta. 
- Nem mindegy az neked!! - förmedt rá a barátjára. - Mi a büdös picsát keresel még itt azok után, hogy megcsaltál?? És hogy mersz így beszélni velem?? - ordított Zayn, majd a volt pasija elé lépett és meglökte mellkasánál. - Húzz el innen!! 
- Mi az hogy húzzak innen? Te húzz el! És ki ez a pöcs? - mutatott rám. Épp meg akartam szólalni, hogy mit képzel magáról, mikor Zayn ajkai az enyéimre tapadtak megakadályozva a beszédben. Nem volt igazi csók, csak egy gyors puszi, mégis mosolyogva fogadtam és bizsergett a hasam. Elvált tőlem, majd megszólalt:
- Ő az új pasim! - Megnyaltam az ajkaim, amin az alkohol keserű ízét éreztem. Ezután fogalmam sincs mi hogyan történt, mert csak álltam és a csókon gondolkodtam. Arra eszméletem fel, hogy az ajtó hangos csapódással zárult, Zayn pedig szipogott. 
- Gyere - karoltam át és felsegítettem a lépcsőn. Lefektettem a hatalmas franciaágyra, majd leültem mellé, és figyeltem, ahogy összekuporodik. 
- Miért hagy el mindenki? - kérdezte suttogva, a takarót markolva. A szívem szakadt meg szavai hallatán. - Ennyire szörnyű vagyok? Mit rontok el? 
- Talán még nem találtad meg az igazit - mondtam, mire apró mosoly jelent meg az arcán. 
- Leszel az igazi? - kérdezte, rám emelve tekintetét. Szemei könnyben úsztak. 
- Leszek, de most már aludj! - simogattam meg a kézfejét. 
- Akkor jó - motyogta, becsukva a szemét. Épp felálltam az ágyról, mikor megszólalt:
- Rosszul vagyok... azt hiszem... hányni... - kelt fel, én pedig elkaptam és besiettem vele a hálószobából nyíló fürdőbe. Felnyitottam a vécé fedelét, mire fölé hajolt. Nem történt semmi.- Csak vak lárma... - dünnyögte. 
- Biztos? - kérdeztem. - Várjunk még egy kicsit - guggoltam le mellé, hátát simogatva. Pár perccel később sem történt semmi, ezért visszakísértem az ágyba. Amint lerakta a fejét, bealudt, hangosan szuszogva. Hosszas vacillálás után úgy döntöttem itt maradok, nehogy valami baja essen. Lementem a nappaliba és ledőltem a kanapéra. Az álom elég gyorsan a hatalmába kerített. 

Másnap a telefonom ébresztője keltett fel. Először fogalmam se volt, hogy hol vagyok, de azután minden beugrott. Halkan felmentem az emeletre, hogy megnézzem Zayn alszik-e még. Az ágyon feküdt, hason, egyik keze lelógott az ágyról, a szája pedig nyitva volt. Elmosolyodtam és halkan behúztam az ajtót, majd lementem. Sikeresen találtam egy mosdót, ahol megmostam az arcom, felfrissítve magam. Elég nyúzottnak néztem ki. Elslattyogtam a konyháig és belenéztem a hűtőbe. Kiszedtem a vajat és a szalámit, majd pár szelet kenyeret vágtam. Épp kentem a kenyeret, mikor egy ismerős hang zavart meg: 
- Új bejárónőm van? - kérdezte, mire ijedtemben kiejtettem a kezemből a kést ami hangos csörömpöléssel esett a padlóra. Az ajtófélfának dőlt, karba font kézzel, huncut mosollyal az arcán. Még így másnaposan is irtó dögös. - Ó, egy pasi! Az még jobb! - mosolygott. - Remélem egyéb szolgáltatásokat is vállalsz! - kacsintott rám. 
- Látom már jobban vagy - hajoltam le a késért, és elmostam.
- Jól bírom a piát - mondta, mire elmosolyodtam. Ja, persze... - Rendbe szedem magam és jövök! Addig el ne szökj! - vigyorgott, majd eltűnt. Úgy éreztem magam, mintha egy szaunában ülnék. És a tudat, hogy épp zuhanyozni ment, még jobban feltüzelt. Izzadtam, alig kaptam levegőt, ahogy magam elé képzeltem testét, amin végigfolynak a vízcseppek, követve izmai vonalát. A vizes haját, ami a homlokára tapad. Elnyílt ajkakkal álmodoztam. Önkéntelenül megnyaltam a szám, és éreztem, hogyha így folytatom, odalent bajok lesznek, ezért kiűztem a fejemből a gondolatokat. Mire lejött, lenyugodtam és megterítettem. Iszonyat szexi volt frissen mosott hajával, igéző barna szemeivel, és fekete ujjatlan felsőjével, ami rátapadt a testére, kirajzolva az izmait. Nagyokat nyelve figyeltem minden egyes mozdulatát és rájöttem, hogy akármit is csinál, azt szexin teszi.
- Szóval - ült le az egyik székre, mire én is helyet foglaltam vele szemben - megtudhatom a neved? 
- Liam Payne - feleltem.
- Zayn...
- Malik -szóltam közbe. Felemelt szemöldökkel nézett rám. - Az igazolványodból tudom...
- Ó! Kihalásztad a farmeromból? - vigyorgott.
- Nem volt más választásom... - mondtam, mindvégig őt figyelve. Egy falatot sem ettem, ahogyan ő sem. - Nem emlékszel semmire? - kérdeztem.
- Ordítottam a pasimmal... volt pasimmal - javította ki magát - beszálltam a taxidba, aztán a kocsma, és itthon ébredtem. Ennyi - kis csend, majd újra megszólalt. - Mondd, hogy nem dugtunk! - uh, ez elég szarul esett... 
- Nem - mondtam csalódottan.
- Hála az égnek! - sóhajtott megkönnyebbülve. Fasza, ez igazán jól esett. Tudom, hogy nem vagyok egy jó pasi, de ez már pofátlanság. Azt hiszem itt az ideje elhúznom. 
- Jobb, ha én most megyek! - álltam fel, mire ő is, de leállítottam. - Kitaláltok egyedül is! Szia! - siettem kifelé, hogy minél hamarabb eltűnjek innen. Épp nyitottam az ajtót, mikor megszólalt:
- Ennyi? Csak úgy elhúzol? - kérdezte. Felé fordultam. 
- Ja, nem! - nyúltam bele a zsebembe és odanyújtottam neki a köteg pénzt, amit este adott nekem. - Tessék! Nekem nem kell! - mondtam, mindvégig a szemébe nézve. 
- A tiéd! - fonta karba a kezeit. Sóhajtottam egyet, majd a szekrény tetejére tettem a pénzt, ő pedig a fejét rázta. Kiléptem az ajtón, miután elköszöntem tőle. - Várj! - lépett elém, és felém nyújtott egy névjegykártyát. - Hívj fel! - mosolygott ellenállhatatlanul. Kisebb habozás után elvettem és elköszöntem tőle. Beültem a kocsiba, a kártyát pedig a műszerfalra dobtam, és hazahajtottam. 

Miközben újabb utasra vártam, a szélvédő előtt heverő névjegykártyát figyeltem. Egy hét telt el azóta, hogy megismerkedtem Zaynnel. Nem hívtam fel. Hogy miért?! Fogalmam sincs, valami mindig meggátolt benne. Igazából nem tudtam mit tegyek. Fel akartam hívni, de nem ment. Nem értettem, hogy mit akar tőlem, hiszen örült neki, hogy nem feküdtünk le, de mégis azt akarta, hogy hívjam fel... Gondolataimat az ajtónyitás szakította meg, és legnagyobb megdöbbenésemre, az első ajtónál. 
- A hátsó ülés az uta... - akadtam meg a mondandómban, mikor felismertem a mellém behuppanó srácot.
- Leszarom! - szólalt meg Zayn, és felém fordult. - Ennyit megérdemlek, azok után, hogy fel se hívtál! - morogta. - Elvesztetted a számom vagy... - tekintete megakadt a névjegykártyáján. - Jéééé! Megvan! - lengette előttem, mire elhúztam a számat. Nagyon gáz volt. - Miért nem hívtál fel? Mondtam valami rosszat? - kérdezte kíváncsian fürkészve az arcom.
- Nem volt időm... - hazudtam, elég szarul és elég nagy marhaságot. Felhorkantott. 
- Látom... Itt ülsz a kibaszott kocsidban, és marha sok dolgod van! - morgott. - Szánalmas duma! 
- Menj el! - szóltam rá, mire gúnyosan felnevetett. 
- Nem megyek sehova! Egész héten utánad kutattam! Minden rohadt taxit megnéztem! Miért nem hívtál? Nekem úgy tűnt, hogy igenis bejövök neked, akkor meg mi van? - nézett rám értetlenül. Még ő van megsértődve, mikor közölte velem, hogy örül, hogy nem feküdtünk le?! 
- Nem értelek, komolyan. Flörtölsz velem a konyhában, aztán közlöd velem, hogy hála istennek nem basztunk, utána meg fel vagy háborodva, mert nem hívlak?! Mit akarsz? - kérdeztem értetlenül. Elmosolyodott.
- Félreértettük egymást - húzta féloldalas mosolyra a száját, amitől majdnem elolvadtam.
- Ja, biztosan... - tettem a sértődöttet. 
- Vigyél a legközelebbi parkhoz! - utasított.
- Az utas hátul ül! - mondtam mogorván.
- Én elől ülök, most pedig indulj! - nagyot sóhajtottam, és beindítottam a kocsit. Elhajtottam a kb tíz percre lévő parkig. - Itt fordulj be! - indexeltem, majd behajtottam egy sötét parkolóba. Nem volt ott semmi, csak egy lámpa, ami halványan bevilágított a szélvédőn keresztül. Leállítottam a motort, felé fordultam és vártam. Hatalmas mosollyal az arcán nyújtott felém egy köteg pénzt. Kezdtem már unni, azt hitte, hogy a pénzzel mindent elintézhet. Hát nálam nem.
- Mit akarsz? Nem kell a pénzed! - morogtam, mire huncut vigyor jelent meg az arcán. 
- Szopj le! - mondta, nekem pedig leesett az állam. Kellett pár perc, hogy felfogjam mit is mondott. 
- Normális vagy?? Pénzért?? Baszd meg! Ekkora férget, mint te! Takarodj ki a kocsimból, vagy hívom a zsarukat! - fenyegettem meg, de őt ez egy kicsit sem érdekelte. - Azt mon... - nem tudtam befejezni, mert ajkai enyémre tapadtak. El akartam tolni magamtól, de nem engedett, szorosan fogta a tarkóm, hogy el ne tudjak húzódni. Hiába próbálkoztam, nem sikerült, ezért feladtam és hagytam, hogy átcsusszanjon nyelve a számba. Annyira jól csókolt, hogy minden megszűnt körülöttem. Egyre jobban belemelegedtünk a dologba. Kezemmel hajába túrtam, néha kicsit meghúztam a tincseit. 
- Kis idióta - suttogta a számba. - Imádom, mikor mérgelődsz. - csókolt meg ismét. - Nem azért mondtam, mert örültem, hogy nem dugtunk, hanem azért, mert nem akartam, hogy ne emlékezzek egy ilyen jó pasira, mint te - motyogta, majd ismét rátapadt ajkaimra. Nem tudtam megszólalni, csak élveztem édes ajkait. Áttért nyakamra, aztán a fülembe nyalt, mire felnyögtem és a felkarjába markoltam. - A szopj le dolgot, viszont komolyan gondoltam! - kuncogott. Felnyögtem mondatára, és éreztem, ahogy egyre szűkösebbé válik a nadrágom. Elhúzódtam tőle, hogy szemeibe nézhessek. Huncut vigyor ült az arcán. Elhelyezkedett az ülésben, lehúzta a sliccét, kezeit pedig feje mögé kulcsolta, rám várva. - Gyerünk, Baby! - kacsintott rám. - Cuppanj rá! 
- És ha nem akarom? - húztam az agyát, mire megragadta a hajam és lefelé nyomta a fejem. Kiszabadítottam ágaskodó férfiasságát a bokszeréból, majd megnyaltam a makkját, miközben markora fogtam, fel-le húzogatva rajta a kezem. Halk sóhajokkal adta tudtomra, hogy tetszik neki amit csinálok. Kezével hátam simogatta, aztán hajamba túrt. Bekaptam a farka hegyét, és szívni kezdtem, mélyebb nyögéseket kiváltva belőle.
- Ahh! Baszki! Liam! - nyöszörgött, megmarkolva tincseim. Lejjebb ereszkedtem, és tovább szívtam férfiasságát. Lassan felhúzta a felsőmet, és körmével karcolgatta a bőrömet, amitől libabőr futott végig a hátamon. Tövig bekaptam, miközben kezemmel a heréit kényeztettem. Keményen szoptam, majd mikor éreztem megremegni farkát, cuppanós hangot hallatva váltam el, de még előtte megnyaltam a makkját. Felemelkedtem és megcsókoltam az ajkát. Vadul faltuk egymást, közben pedig lehúztam a nadrágját a bokszerével együtt. Én is megváltam a ruháimtól, hosszú szenvedés közepette. Zayn lekapta a felsőjét, mire végigmértem meztelen testét, ami tökéletes volt. Izmos mellkasát és karját tetoválások díszítették. Átmásztam hozzá, beleülve az ölébe, ajkai után kapva. Kezei hátamon siklottak, majd a hajamba túrtak. Mosolyogva húzódtam el tőle, és vággyal teli barna íriszeibe néztem. Ő is elmosolyodott, majd nyakamhoz hajolt, csókokkal kényeztetve érzékeny bőröm. Egy pontnál megremegtem, mire szívni kezdte, hangos nyögést kiváltva belőlem. Míg szája nyakamat fedezte fel, addig a kezei testemen vándoroltak, felfedezőútra indulva. Megragadta ágaskodó szerszámom és fejni kezdte. Érintése erős, mégis gyengéd volt, ezzel kergetve az őrületbe. Lassú, majd gyors tempóban fejt, miközben benyálazta az ujjait, és a bejáratomhoz vezette, izgatva érzékeny pontom. Felnyomta az egyik ujját, amit beharapott alsó ajakkal, nyöszörögve fogadtam. Ki-be dugta, durván falva ajkaim. Hozzá csatlakoztatta a másik ujját is. Felnyögtem. Körkörösen mozgatta bennem, és mikor úgy éreztem kitágultam, megragadtam a csuklóját és kihúztam, jelezve, hogy készen állok. Hátranyúltam a kesztyűtartóhoz, amit kinyitottam és kivettem belőle az óvszert. Zayn elmosolyodott. 
- Látom mindenre gondolsz! - vette ki a kezemből és lecsípett egy kis részt a fogával. Annyira szexi volt, hogy már ettől a mozdulattól el tudtam volna menni. 
- Sosem lehet tudni! - kacsintottam rá, miközben felpörgette a farkára a gumit. Kicsit felemelkedtem, ami nem volt könnyű a szűk hely miatt, de csak sikerült. Megfogtam a farkát és bepozicionáltam magam. Lassan ereszkedtem rá, amit Zayn nyöszörögve, combomat markolva élvezett. Beharapott alsó ajakkal, fájdalmasan nyögve engedtem magamba férfiasságát. Félúton megálltam és lassan mozogni kezdtem, mire Zayn a derekamra markolt. Behunyt szemmel, elnyílt ajkakkal nyögött. Gyönyörű volt az élvezettől eltorzuló arca, gyöngyöző homloka, amire rátapadt fekete haja. Kezei fenekemre vándoroltak és széthúzta, mire teljes hosszára ráültem. Egyszerre nyögtünk fel az élvezettől, ami átjárta a testünket. Hátamon siklott végig a keze, körmével karcolva bőrömet, majd megcsókolt. Egyre gyorsabb tempóra váltottam, hangosan nyögve lovagoltam Zayn hatalmas, lüktető farkán. Nyakamhoz hajolt, majd fogai közé csípte a bőröm. - Istenem! Zayn! - nyögtem minél mélyebbre tolva magam. Előre- hátra ringattam a csípőm keresve azt a pontot, ami a csúcs felé repít. Zayn leállított, mire morogva néztem a kéjtől elhomályosult szemébe. Huncut vigyorral lökte fel a csípőjét, amitől halk sikoly szakadt fel a torkomból. - Bazd meg! - nyögtem, az ülésbe kapaszkodva. Arcunk szinte összeért, egymás szájába nyögtünk, ahogy a gyönyör felé igyekeztünk. Zayn erőteljeset lökött, elérve azt a pontot, amitől egész testem megremegett, és felsikoltottam. - Ott! - lökött még egyet. - Igen!! Ott!! - nyögtem az élvezettől, ami sebesen repített a gyönyör kapuja felé. Lassú, de mélyre hatoló döféseivel folyton azt a pontot ingerelte. 
- Hmm… Liam! Élvezz nekem! - nyögte belevájva a körmét a derekamba. - Gyerünk, Baby! - hangosat nyögtem, megmarkolva az ülést, és éreztem ahogy a kéj végigszáguld a testemben, és hatalmas nyögéssel élveztem el Zayn hasára. Tovább mozogtam, nyakát csókolgatva, mire hátravetette a fejét és mély hangon élvezett el. Kezei ernyedten estek le derekamról, teste teljesen belesimult az ülésbe. Lihegve fúrtam a nyakába az arcom. Lágyan cirógatta a hátam, mikor kezdett visszaállni a légzésünk. Felemelkedtem, hogy kihúzódjon belőlem és kicsit hátrébb ültem. - Ezek után felhívsz? - kérdezte vigyorogva, hajamba túrva. 
- Hááát… - mosolyogtam - Még át kell gondolnom - mondtam kicsit húzva az agyát, mire belecsípett a fenekembe. Felsikoltottam, kicsit sem férfias hangon. Felnevetett, én pedig vállba bokszoltam. 
- Szóval? - kérdezte.
- Ha jó fiú leszel akkor, talán… - csókoltam meg ajkát. Átdugta a nyelvét, közben a hasam és a mellkasom simogatta. - Tényleg nem emlékszel arra az estére? - kérdeztem, mire a fejét rázta. - Arra sem, mikor megkértél, hogy legyek az igazi? - Értetlenül nézett rám. - Azt mondtad, hogy mindenki elhagy, és nem tudod miért. Erre azt feleletem, hogy talán még nem találtad meg az igazit. Te pedig megkérdezted, hogy leszek-e neked az igazi! - vigyorogtam, ahogy felrémlett az az este. 
- Jézusom! - temette arcát a tenyerébe - Mondd, hogy nem mondtam ilyet! Kérlek! Mondd! - kukucskált ki az ujjai közül, én meg csak vigyorogtam. - Úristen!! - nevetett - És mit válaszoltál? - vette el a tenyerét, kíváncsian fürkészve engem. 
- Azt, hogy leszek! - mosolyogtam továbbra is. - Olyan aranyos voltál, ha láttad volna magad….
- Ne! Ne mondj többet! Nem akarom tudni! - állított le vöröslő arccal. - Inkább csókolj meg! - mondta, én pedig az ajkaira tapadtam, hogy szenvedélyes csókot váltsunk.


2015. január 4., vasárnap

Just a game? (14.rész)

Halihóóó!

Egy kis meglepi, amit Becca Priornak köszönhettek, aki nyaggatott, hogy írjam a folytatást,  de azonnal, én pedig megtettem! ;) Imádlak <3
Ezt a részt Kise-nek ajánlom, mivel szerettem volna meglepni egy Zouis one-shottal szülinapja alkalmából, de nem jött össze. :/ Kicsit megkésve (inkább nagyon XD), de annál nagyobb szeretettel kívánok neked ezzel a résszel Nagyon Boldog Szülinapot! Remélem tetszeni fog! :3
Nem akartam ilyen hamar hozni, de ennyi csodás komment után, nem bírtam ki! Ennyit még sose kaptam, annyira boldog vagyok! Köszönöm nektek! <3 
Jó olvasást mindenkinek! 

Dreamy Girl



Louis

- Louis… Ez… ahh… - nyögött, miközben a fülcimpáját harapdáltam. Tudtam, hogy imádja, ezért is csináltam. Így hamarabb bele fog menni a dologba. - nem… hiszem… ahh… hogy helyes… - markolt bele hajamba. 
- Fogd be, és mutasd meg mit tudsz az ágyban! - toltam neki a csípőmet, ami ismét egy nyögést váltott ki belőle. - Gyerünk, Zayn! Talán még azt is hagyom, hogy megdugj! - csókoltam a nyakát, egyre lejjebb haladva, egészen a kulcscsontjáig, ahol megharaptam a bőrét.
- Oh, bazdmeg! - nyúlt a pólóm alá, és a hátam karmolászta. 
- A seggembe dughatod a farkad, és olyan keményen kúrhatsz, ahogy csak akarsz! - markoltam rá merevedésére nadrágon keresztül, amitől hátravetette a fejét, ami hatalmasat koppant a falban. - Jó ajánlat, nem? - suttogtam, miközben erősen dörzsöltem odalent. Elfojtott sóhajok szakadtak fel a torkából, majd kinyitotta a szemét és elhomályosult tekintettel nézett rám. Zihált, majd féloldalas mosolyra húzta száját, és belemarkolt a hajamba, hátrahúzva a fejem. Fájdalmasan felnyögtem tettére. 
- Szóval baszni akarsz? - támadta le a nyakam, erősen szívva érzékeny pontom. - És keményen? - harapott bele a bőrömbe. Felszisszentem. Elvált tőlem, és a számat vette birtokba, miközben megragadta derekam, nekitolva a falnak, fordítva a helyzetünkön. Durván faltuk egymást, harcolva a dominanciáért. Nem szeretem, ha más irányít, mindig én vagyok ebben a szerepben. Zayn belemorgott a számba, ezzel mutatva nemtetszését. - Add fel, én irányítok! - harapott bele alsó ajkamba. 
- Küzdj meg érte! - vigyorogtam, mire megragadta a felsőm, így húzva felfelé a lépcsőn, egészen a szobájáig, ahol ismét megcsókolt a tarkómat szorongatva. Hátát simogattam, egyre lejjebb haladva, belemarkolva a seggébe, amitől belenyögött a számba. Húzogattam feszes hátsóját, és összedörzsöltem ágyékunkat. Megragadtam felsőjét, és lerántottam róla, majd kulcscsontjától lefelé haladtam, csókokkal ellepve testét. Megnyaltam mellbimbóját, aztán a másikat is, és szívni kezdtem. Hajamba túrt, és felhúzott magához, majd nekinyomott a falnak. Letépte a felsőm, szó szerint. - Bazdmeg! Ez volt a kedvenc pólóm! - morogtam, mire elvigyorodott, és nekiesett a mellbimbómnak.
- Leszarom! - mondta, miközben szívta, és harapdálta a bimbóm. Nekidöntöttem a fejem a falnak, és lehunyt szemmel nyöszörögtem. Lejjebb vándorolt, egészen v-vonalamig, ahol a fogai közé csípte bőröm, erősen szívta, ami fájt, de nagyon élveztem. Ráharapott a nadrágon keresztül a farkamra, én pedig hatalmasat nyögtem tettére. Türelmetlen voltam, ezért ki akartam csatolni az övem, de elkapta a csuklóm és szorosan a falnak nyomta. - A-a! Most én irányítok, emlékszel? - mondta, majd ellépett tőlem. Kicsatolta az övét, letolta a nadrágját és egy szál fekete bokszerben állt előttem, ami tökéletesen kirajzolta merev hímtagját. Lehúzta azt is, kiszabadítva ágaskodó szerszámát. Közelebb lépett, huncut mosollyal az arcán. Megmarkolta a hajam és lefelé kezdett tolni, addig mígnem letérdeltem, egy magasságban farkával. - Szopj le! - parancsolta, mire marokra fogtam merevedését, és megnyaltam a makkját. - Oh, bazdmeg! - nyögte, hajamat tépve. Végignyaltam a hosszát, majd bekaptam a hegyét, és szopni kezdtem, egyre erősebben, kezemmel a heréit masszíroztam. Felnéztem, már amennyire tudtam, és láttam, hogy hátradöntött fejjel, elnyílt szájjal élvezi a kényeztetést. - Gyorsabban! - hörögte. Egészen tövig bekaptam, orrom ütközött hasával, és szívni kezdtem, amitől hatalmas nyögések törtek fel a torkából. Erőteljesen lökte előre a csípőjét, amitől öklendeznem kellett. Igyekeztem visszatartani, de egyre lejjebb nyomott, már a torkomnál volt, én pedig nyeltem egyet. Alig kaptam levegőt, amit szerintem ő is megérzett, mert kihúzott, és újra visszatolt, de nem tövig. Erősen szopni kezdtem, miközben kezemmel fenekébe markoltam, amit széthúztam, és ánuszát masszíroztam ujjammal. Nyögdécselve húzta ki a farkát a számból, majd felállított, kicsatolta az övem és egy gyors mozdulattal lerántotta a nadrágom, a bokszeremmel együtt. Megmarkolta a szerszámom, amit lassan, majd egyre gyorsabban kezdett fejni, miközben erőszakosan csókolt. Végigsimítottam oldalán, aztán a hátán, néhol megkarcolva bőrét. Megfogta a derekam, és az ágy felé tolt, de nem vált el a számtól, még akkor sem, mikor ledöntött a matracra. A lábam közé furakodott, én pedig összekulcsoltam a lábamat a derekán, és közelebb húztam magamhoz, amitől kemény farkunk összeért.
- Bassza meg! - nyögtem belemarkolva a seggébe. Egymás szájába lihegtünk, ahogy lassan mozogni kezdett felettem. - Ah! - szakadt ki egy mélyebb nyögés a torkomból. 
- Mióta nem voltak benned, Louis? - suttogta a fülembe, majd belenyalt. Jól tudta, hogy nem engedem, hogy megdugjanak, de ez a játék nagyon is izgató volt. A pulzusom az egekben, a szívem majd kiugrott a helyéről, a farkam pedig megremegett. Sose gondoltam volna, hogy a legjobb haverom így be tud indítani, és azt sem, hogy hagyom, hogy irányítson.
- Régóta… - lihegtem.
- Hmm… akkor rohadt szűk lehetsz odalent… - hümmögött, cimpámat szopva. 
- Bazdmeg! - morogtam, és felfelé löktem a csípőm, amit halk kuncogással fogadott. Kurvára nem érdekelt semmi, csak azt akartam, hogy bennem legyen. Rég éreztem már ezt az érzés, és most rohadtul kívántam. Be voltam gerjedve, mint állat. - Csinálj már valamit! - markoltam hajába, és meghúztam azt. Fájdalmasan felnyögött, egy huncut vigyorral az arcán. 
- Kis türelmetlen! - csókolta végig a felsőtestemet, majd a v-vonalamhoz érve felnézett rám, és elmosolyodott. Bekapta a farkam, és szívni kezdte. Hátrabicsaklott fejjel nyöszörögtem, ahogy egyre erőteljesebben szopott. Egyik ujjával lefelé vándorolt, lágyan masszírozta bejáratom, ami még jobban kikészített. Tudtam, hogy ennyi idő után rohadtul fájni fog, de most ez sem érdekelt. Csak legyen már bennem. Benyomta az ujját, mire felszisszentem és összeszorítottam a számat. Annyira nem volt vészes, főleg, hogy közben a farkamon munkálkodott, és elterelte a figyelmemet. Ki- be tolta vékony ujját, amit egyre jobban élveztem, és ezt ő is észrevehette, mert hozzáadta még egy ujját, ami kicsivel fájdalmasabb volt. Fújtattam, ami valamivel csillapította a fájdalmat. Nem mozgatta bennem, csak várt, és mikor úgy érezte, hogy megszoktam, lassan ki- be húzta, néha körözött, és behajlította az ujjait. Lihegtem, a lepedőbe markolva. - Készen állsz a farkamra? - kérdezte, mire elnevettem magam. Bólintottam, bár nem igazán voltam benne biztos. Kivette az éjjeliszekrényből a síkosítót és az óvszert. Felgörgette magára, jól bekente a szerszámát a síkosítóval, ahogyan a járatomat is, majd fölém magasodott és megcsókolt. Egyik kezével beigazította magát, és éreztem tompa hegyét, amit lassan tolt belém. 
- Bazdmeg! - nyögtem szájába, bicepszébe markolva. Lihegtem, Zayn szemeibe nézve. Felhúzta a szemöldökét, mire bólintottam, és összeszorítottam a számat, ahogy egyre beljebb tolta magát. - Ahh! - szökött ki egy hangos nyögés a torkomból. - Ne kímélj! Túl fogom élni! - erőltettem egy mosolyt az arcomra. Elvigyorodott, majd teljesen belém nyomta magát. Felszisszentem, még mindig a bicepszét markolva. Lassan mozogni kezdett, én pedig nyögdécseltem alatta. El is felejtettem milyen kibaszott jó érzés, mikor bennem vannak. Összekulcsoltam a lábaim a derekán, és közelebb húztam. Felnyögött, és erősen lökte nekem a csípőjét. Beletúrtam a hajába, megmarkoltam a tincseit, miközben egyre élvezetesebb nyögések törtek fel belőlem. Gyorsabb tempóra kapcsolt, erős lökéseket mérve rám. Hátába markoltam, majd magam alá gyűrtem, mire meglepődve nézett rám. Mozogni kezdtem rajta, előre-hátra ringatva a csípőm, amitől megremegett a testem. Combomba markolt, és az arca eltorzult az élvezettől, ahogy egyre gyorsabban lovagoltam. 
- Louis! Istenem! - húzta fel térdét, és felfelé lökte a csípőjét, ezzel még jobban kergetve az őrületbe. Leálltam, és lihegve tenyereltem mellkasára. Összevont szemöldökkel nézett rám, mire elmosolyodtam és elvettem az éjjeliszekrényen heverő cigit, amit meggyújtottam. Megszívtam, majd ismét mozogni kezdtem. Két nyögés közepette kifújtam a füstöt, majd lehajoltam Zaynhez, aki elvette a számból, miközben nagyokat lökött felfelé csípőjével. Beleszívott, a számba lehelte a füstöt, és megcsókolt. 
- Kurva jó! - nyöszörögtem, mire fordított a helyzetünkön. Fölém magasodott, és a szájában tartott cigivel dugott keményen. Eszméletlen volt, ahogy a füst felszállt az arca előtt, miközben nyögdécselt. - Gyorsabban! - markoltam a seggébe, mire vadabb tempóra kapcsolt, és szinte döfte magát belém. Elvettem a cigit, és beleszívtam. Éreztem, hogy közeledem a csúcs fel. Lökései majd szétszakítottak odalent, de kurvára élveztem. Visszadugtam a szájába a bagót, amit megszívott, majd az ujjai közé vette és rám fújta a füstöt. Újra beleszívott, de már nem vette ki. Megmarkolta farkam, gyors tempóban fejte, miközben a lökéseit is megszaporázta. Hátrahajlott fejjel élveztem tettét, ami gyorsan hajtott a csúcs felé. Melegség öntött el, a testem megfeszült, és összeszorított szemekkel, hangosat nyögve élveztem a hasamra. Zayn is követett, pár erőteljes lökés után, a szájában a cigivel robbant belém. Levezetésképpen lökött még párat, majd fölém hajolt, kezeivel a fejem mellett támaszkodva. Zihálva néztünk egymás szemébe. Elvettem a cigit a szájából és megszívtam. 
- Ez kibaszott jó volt! - vigyorgott, és kihúzta magát belőlem. Lehúzta az óvszert és ledobta az ágy mellé, majd mellém feküdt. Odanyújtottam a bagót, amit elvett. 
- Az! Kurva jó! - értettem egyet vele. 
- És meleg vagyok! - mondta, mire felnevettem. 
- Biszex! - javítottam ki. - Vagy csak engem kívánsz! - kacsintottam rá.
- Ha ha ha! Nagyon vicces vagy! - húzta el a száját - Te meg szerelmes, az sokkal rosszabb! - röhögött, én pedig vállba vertem.
- Nem vagyok szerelmes! Fejezd be! - morogtam.
- Ez ellen nem tudsz mit tenni! Ha egyszer eltalál Ámor nyila, akkor neked véged, haver! - paskolta meg a karom. - Törődj bele! Belehabarodtál a kis stréberbe! - éreztem a hangján, hogy gúnyolódik. 
- Azt hittem kiröhögsz… - néztem rá.
- Megvagy! Mondtam hogy szerelmes vagy! - röhögött. - Lebuktál! - húzogatta a szemöldökét. Nem szóltam semmit, csak vigyorogtam. - Éééés! - fordult felém. - Megbasztam a nagy Louis Tomlinsont! - nyújtotta ki a nyelvét. - Csapj bele! - emelte fel a kezét. - Elmondom majd mindenkinek! 
- Kapd be! - dobtam meg a párnával, kiütve a szájából a cigit. 
- Bazdmeg! - kapott utána - Felégeted a házunkat! - röhögött. Elszívta a bagót, aztán kiment és elnyomta az erkélyen, én pedig feküdtem az ágyon, és a göndörön járt az agyam. Fasza… Még így se tudom elfelejteni...

2015. január 2., péntek

Just a game? (13.rész)


Boldog Új Évet kívánok minden kedves olvasómnak! 

Nagyon szépen köszönöm ezt a szuper évet, amit együtt töltöttünk! :3 Imádlak benneteket! Nem tudom elégszer megköszönni azt, hogy itt vagytok velem és minden egyes napomat boldogabbá teszitek! <3 Köszönöm a támogatást és a csodás kommenteket! :3 
Mindenkinek azt kívánom, hogy váljon valóra az álma és legyen boldog! <3
Jó olvasást!
Puszi 

Dreamy Girl



Louis

Felkeltem az ágyról, majd körülnéztem a szobájában. Kinyitottam a szekrényt, amiben a bokszerei voltak. Mind egyforma, fekete és fehér színűek. Unalmas - toltam vissza a fiókot, aztán az íróasztalához mentem. Kinyitottam a legalsó fiókot, és belenyúltam. A leghátsó részében volt egy könyv, amit kivettem. Két srác volt a borítóján, és egy +18-as karika. Felhúzott szemöldökkel vizslattam a borítót.
- Ethan és Carter? - motyogtam. Hmm, szóval nem is olyan unalmas a kis stréber. Ki tudja milyen kis titkai vannak még? Úgy döntöttem, hogy kölcsön veszem a könyvet, ezért bedugtam az ágya alá, hogy majd ha elmegyek, akkor magammal viszem.
- Itt vagyok! Megvagy még? - jött be Harry. Leültem az ágyra, és odaadta az ölembe a tányért, amin egy szendvics volt. A vízzel teli poharat pedig az éjjeli szekrényre tette. 
- Kicsit jobban vagyok, de nem akarok enni… - néztem rá.
- Megetesselek? - mosolygott, mire én is. - Muszáj enned valamennyit… - Beleharaptam a szendvicsbe, ami nagyon finom volt, és jólesett. - Elmondod, hogy mi történt veled? - kérdezte félénken. Lenyeltem a falatot, majd megszólaltam. 
- Csak a szokásos...Megvertek… - kortyoltam bele a vízbe. 
- Miért? - kérdezte kíváncsian. Felsóhajtottam.
- Biztos akarod tudni? - vigyorogtam, mire bólintott, bár nem valami meggyőzően. - Oké, te akartad. Leszopott egy srác a bulin, aki nagy puncivadász hírében állt a suliban. - Figyeltem a reakcióját. Arca nem árult el semmit. - Cseszegetett, én pedig szétkürtöltem, hogy szereti a faszt - mondtam, mire felkuncogott. Meglepetten néztem rá. 
- Bocs… csak… - vigyorgott - Ezért vert meg? - kérdezte, és próbált nem nevetni. Hihetetlen ez a srác.
- Ja! Végül is, te sem örülnél neki, ha szétkürtölném, hogy szereted a faszt és azt ha keményen dugnak! - ahogy kimondtam egyből eltűnt a mosoly az arcáról.
- Bunkó vagy! - morogta, miközben elvette tőlem a tányért. - Elmehetsz!
- Csak az igazat mondtam! - jelentettem ki, mire felkelt és kiviharzott a szobából. Megforgattam a szemem. Kellett pár perc, mire visszajött, de még mindig morcosan. Megállt az ágy előtt, és karba font kézzel meredt rám.
- Menj el! Már jobban vagy, szóval…
- Mi a fenéért segítesz, ha utána mindig elküldesz? Tudom, hogy nem akarod, hogy elmenjek! - keltem fel, és elindultam felé, de ellépett, én pedig megálltam.
- Menned kell, tényleg! Hülyeség volt, amit csináltunk! Felejtsd el, és menj innen! - mindvégig a padlót nézte, és az ujjait morzsolta. 
- Miért? Egy okot mondj, és itt se vagyok! 
- Hogy miért?! - végre rám nézett. - Azért mert majdnem lebuktattál! Tudod mi lett volna, ha anyám vagy netán az apám rájön, hogy mi… mi… szóval.. azt tettük? Hogy meleg vagyok? Ez nem játék, Louis! - próbálta visszatartani a könnyeit. - Menj el, és felejts el! - nyitotta ki az ajtót. Épp meg akartam szólalni, de a telefonom rezgése megállított. Zayn neve villogott a képernyőn. 
-Igen? - szóltam bele, mindvégig Harry szemébe nézve. 
- David vagyok, Zayn teljesen kiütötte magát, haza kéne vinni. 
- Rendben, azonnal ott vagyok, vigyázz rá, kérlek! - tettem le, és lesiettem a lépcsőn. Mi a fenét művelt ez a hülye? Megőrülök! Nyitottam ki az ajtót, majd eszembe jutott, mikor az autóhoz értem, hogy ittam… - Bassza meg! - fogtam a fejem.
- Elviszlek! - fordultam a hang irányába. - De a te kocsiddal… - hajtotta le a fejét.
- Miért? Az előbb küldtél el a fenébe! Nem értelek… - kezdtem összezavarodni ettől a sráctól. 
- Segíteni akarok, én már csak ilyen vagyok… - mondta zavartan.
- Oké, szállj be, mindjárt hozom a kulcsot - mentem be a házunkba, ahol alkoholszag terjengett. Remek, sikeresen vett magának piát. Elvettem a kulcsot a szekrényről, majd beültem az autóba és Harry kezébe nyomtam. Hosszabb bénázás után sikerült beindítania, aztán elindultunk. Leparkolt David háza előtt, én pedig kiszálltam, és a kinti verandán ülő Zaynhez siettem. 
- Kiütötte magát - mondta, David. - Fogalmam sincs mit vett be, így találtam rá! - segített felemelni a haverom. 
- Köszi! - vezettük el a kocsiig, aminek a hátsó ülésére fektettük. Lekezeltem Daviddel, majd beültem Harry mellé. - Zayn házához megyünk! - jelentettem ki és mondtam, hogy merre menjen. Néha hátrapillantottam, hogy minden rendben van-e a haverommal. Szörnyen nézett ki, valami kiütötte, de rendesen. Reméltem, hogy nem lesz semmi baja. Nagyon ideges voltam, az ujjaimat tördeltem, és azon gondolkodtam, hogy ha megtudom, hogy ki tömte tele droggal, azt bíz isten kinyírom. Semmi nem állhat az utamba. 
- Miért jó ez?... - szólalt meg Harry, mire kérdőn néztem rá. 
- Mi? - kérdeztem vissza. 
- Ez! - mutatott hátra, mikor leállította a motort, mert megérkeztünk. 
- Kifejtenéd bővebben? - teljes testtel fordultam felé, és vártam a válaszát.
- Az, hogy leisszátok magatokat, aztán meg fetrengtek, nem emlékeztek semmire, és ki tudja mit csináltak veletek, míg ki voltatok ütve! Nem értem mire jó ez… - emelte rám a tekintetét. Felhorkantam mondatán.
- Te semmit sem értesz, és nem is érthetsz… Bent ülsz egész nap a szobádban, és a szerelmes könyveidet bújod, arra várva, hogy hátha hozzád is eljön a Szőke Herceg fehér lovon! Ki kell, hogy ábrándítsalak, nem fog eljönni! Soha! Mert egy begyepesedett alak vagy! - mondtam gúnyosan, és kiszálltam, meg sem várva válaszát. 
- De én legalább valamire fogom vinni az életben, nem úgy mint te, aki csak piál, bulizik, és mindenkit megdug, aki csak a közelébe kerül! - szállt ki ő is. 
- Persze, hidd csak ezt, leszarom! Élvezd a szürke hétköznapjaidat! - segítettem ki Zaynt a kocsi hátsó üléséről. Nyöszörgött, és belém kapaszkodott. Rohadt nehéz volt, alig bírtam tartani, ahogy a házuk felé cipeltem.
- És velem mi lesz? - kérdezte Harry, miközben kinyitottam a bejárati ajtót. 
- Menj haza a kocsival, tedd a kulcsot az egyik ablakba! - válaszoltam.
- Ennyi? Semmi kösz, vagy valami? - elmosolyodtam, majd bevittem Zaynt és lefektettem a kanapéra, aztán visszamentem a göndörkéhez, aki még mindig a kocsi mellett álldogált, haragos fejjel. Elé álltam, mire nagyot nyelt. Gyönyörű zöld íriszeibe néztem, amikben félelem jelent meg. Vigyorogva hajoltam a füléhez. - Tudom, hogy belém vagy esve, és azt is, hogy ha kérek valamit tőled, akkor azt szó nélkül teljesíted! - suttogtam kéjes hangon. - A ribancom lettél! - nyaltam bele a fülébe, amitől halk nyöszörgés hagyta el száját, és egész teste megremegett. - Most pedig húzz haza apucikádhoz, még mielőtt lebuknál, hogy nem csicsikálsz az ágyadban! - fordultam meg, és büszke léptekkel mentem be a házba, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Kinéztem az ablakon, és jót mosolyogtam azon, hogy Harry még mindig ott áll az autó mellett, lefagyva. Elhúztam a függönyt, és Zaynhez mentem. Kisimítottam arcába lógó hajtincsét. - Mi a fenét műveltél már megint?... - ültem le a kanapé elé, és bekapcsoltam a tévét. 


Egy hete nem láttam Harryt, de folyton ő járt a fejemben. Akármit csináltam, mindig beugrottak a gyönyörű zöld íriszei, amik lelkemig hatoltak. Éreztem gyomromban azt a fura, bizsergető melegséget, mikor rágondoltam. Nem értettem mi bajom van. Kezdett idegesíteni, hogy nem tudtam kiverni a fejemből. Miért nem megy?! - ütögettem a fejem, miközben azt hajtogattam magamban, hogy tűnj el. 
- Jól vagy? - kérdezte Zayn, mire felemeltem a fejem. 
- Úgy nézek ki, mint aki jól van? - förmedtem rá, majd beletúrtam a hajamba. - Menjünk valahova, mondjuk a parkba! - álltam fel. Muszáj elfelejtenem valahogy. Ki kell szellőztetnem a fejem. 
- Valami nagyon nincs rendben veled… - szólalt meg a haverom, miközben a park felé sétáltunk. - Egy szót sem szólsz, már egy hete magadba vagy fordulva, és csak bámulsz kifelé a fejedből - mondta, mire nagyot sóhajtottam, de nem válaszoltam. Nem tudtam mit mondjak. Az igazat nem mondhattam el neki. Mit szólna, ha megtudná, hogy folyton a kis stréber jár a fejemben, és akárhogy is próbálom kiűzni onnan, nem sikerül. Leültünk a szokásos helyünkre. Zayn rágyújtott és nekem is adott egy cigit. Füstölve, némán ültünk és figyeltük az előttünk elsétáló embereket. Nekem pedig mindenről Harry jutott eszembe. A szemüvegről, a khaki színű nadrágról, a göndör hajakról, vagy éppen a könyveket cipelő lányokról. Hátradőltem, és kifújtam a füstöt. - Elég volt! Mondj már valamit, mert megőrülök! - törte meg a csendet a haverom. Nem válaszoltam, csak néztem a felhőket, amik a fejünk felett tanyáztak, eltakarva a napot. - Figyelj! Ha nem ismernélek, most azt mondanám, hogy tuti szerelmes vagy, de te Louis Tomlinson vagy! Bökd már ki! - a szerelem szó hallatán köhögni kezdtem, és majdnem megfulladtam. Nem! Ez nem lehet igaz! Nem! Ekkor ugrott be minden. A bizsergés a hasamban, a melegség, ami elöntött, mikor vele voltam, és az, hogy folyton rá gondoltam. 
- Nem vagyok szerelmes! - tiltakoztam. - Ez a szó el ne hagyja a szádat még egyszer, mert beverek egyet! - fenyegettem, mire védekezően felemelte a kezeit. Nem lehetek szerelmes, nem és nem! - mondtam magamban, megrémülve. 
- Azért nem kell leharapni a fejem! - morogta, majd eldobta a csikket. - Ott a hódolód! - Arrafelé fordultam, amerre a fejével bökött. A szívem vadul kalimpált, mikor megláttam őt. Lehajtott fejjel, kezében könyvekkel sétált, pont felénk. Végigmértem, és meglepődtem, hogy nem a szokásos öltözékét viseli, hanem egy farmert, meg egy fekete, ujjatlan felsőt, ami testéhez simult. Megnyaltam a szám, és alig bírtam levenni róla a szemem. Dögös volt. Irtó dögös. És ha nem vesszük azt a ronda szemüveget… Oh, te jó ég! Fejezd már be! - képzeletben arcon csaptam magam. - Figyu! - bökött meg Zayn, amit nem igazán értettem. Harry felnézett, és összeakadt a tekintetünk. Zavartan hajtotta le ismét a fejét, nehogy rám kelljen néznie. - Hello, Stréberke! - szólalt meg Zayn, én pedig lefagytam. - Nem is tudtam, hogy ilyen könnyen széttárod a lábaid! - nevetett barátom, Harry pedig elfordította a fejét. - Ah, igen, Louis, dugj meg! Ah, még, még, keményen! - imitálta a nyögést, mire a göndör megszaporázta a lépteit. - Élvezetes volt hallani a nyögéseid! - röhögött a haverom utána kiabálva. Én is elnevettem magam, de kicsit sem volt felhőtlen a nevetésem. Sajnáltam őt. Zayn elvetette a sulykot. 
- Menjünk! - álltam fel, a haverom pedig értetlenül nézett rám. Elindultam hazafelé, meg sem várva őt. Nem volt kedvem tovább itt maradni.
- Hé! - ért utol, és megállított. - Mi a fene bajod van? - Tovább akartam indulni, de nem engedett. 
- Hagyj békén! - löktem el magamtól, és sietve, egyenesen Zayn házához mentem, mert még mindig nála dekkoltam, ugyanis anyám folyton csak kiabált velem. Nem bírtam tovább hallgatni az ordibálását. Bevágtam magam mögött a bejárati ajtót, és idegesen jártam fel- alá, hajamba túrva. 
- Most azonnal elmondod, hogy mi a fasz bajod van, vagy kiverem belőled! - rontott be Zayn, füstölő fejjel. 
- Semmi! Szállj már le rólam! - mondtam erélyesen.
- Ne hazudj nekem, nem vagyok hülye! Látom, hogy valami nincs rendben! Ki vele! - tette karba kezeit a mellkasa előtt, és várt.
- Az anyám, elegem van belőle! - hazudtam, amit persze rögtön észrevett. Nem hiába vagyunk ilyen jó barátok már évek óta. 
- A faszt! - kiabálta. - Nem az anyádról van szó! Valld be, hogy szerelmes vagy a kis stréberbe! - fújtatott, annyira ideges volt. - Nem vagyok vak!! 
- Mi??? - hangom egy oktávval magasabban szólt. - Nem!! Nem vagyok szerelmes, belé!
- A képembe hazudsz! - mérgelődött.
- Bizonyítsam? - kérdeztem, mire összevont szemöldökkel vizslatott. Neki rontottam, és olyan erősen toltam a falnak, hogy felnyikkant. Lihegve néztem a szemeibe, amik ijedséget tükröztek. Erőszakosan nyomtam a számat az övére, és teljes testemmel nekifeszültem.
- M-mit művelsz? - motyogta szuszogva.
- Bizonyítok! - És felejtek - tettem hozzá magamban, miközben nyakára tapadtam, és erősen megszívtam érzékeny bőrét, amitől oldalamba markolt, és hangosan felnyögött.