Merry Christmas!

Sziasztok!

Nagyon Boldog Karácsonyi Ünnepeket

 kívánok minden kedves olvasómnak! Köszönök mindent, nélkületek el sem jutottam volna idáig, ti tartottátok/tartjátok bennem a lelket, a csodálatosabbnál csodálatosabb szavaitokkal, amikkel a kommentben illetitek mind a blogomat, mind az írásomat! El sem tudjátok képzelni, hogy mennyi erőt adtok ezzel nekem! Minden napomat szebbé teszitek, amiért nagyon hálás vagyok, de nem csak ezért, egyszerűen mindenért! Köszönöm, hogy vagytok nekem, és remélem, hogy továbbra is itt lesztek! <3

Őszintén sajnálom, hogy nem tudtam hozni részt, pedig nagyon szerettem volna, de a kapkodások, és a rohanások közepette már nem volt erre időm... :(

Viszont, ha minden úgy alakul, és ebben a pár napban, meg az utána következőben sikerül végre kipihennem magam, akkor a két ünnep között jövök az LP-vel, a JAG-al, és talán még egy oneshottal is! ;)

De, hogy ne maradjatok olvasmányok, és Larry nélkül, az ünnepekre, újra megnyitotta a kapuját a Larry Christmas blog, amiben sok tehetséges írónő fantasztikusabbnál fantasztikusabb történetei olvashatjátok! Én is készülök egy kisebb, aranyos történettel, ami remélem tetszeni fog nektek! :3

Szeretnék tőletek kérni egy apró kis szívességet a Larry karácsonyos blog kapcsán! Nekem nagyon nagyon fontos lenne, és nagyon boldoggá tennétek, az írónőkről nem is beszélve, hogy ha minden egyes történethez komiznátok, nem kell regényeket írni, pár szó, pár sor is megteszi! Mindenki sokat dolgozott a történetével, hogy nektek olvasóknak kedveskedjenek, ezért kérlek titeket, hogy ti is viszonozzátok, mert ez egy hatalmas öröm egy írónak! Köszönöm! <3

Azt hiszem ennyit szerettem volna! :D A két ünnep között pedig igyekszem jelentkezni! 

Szeretlek benneteket, köszönök mindent! <3

Kellemes Ünnepeket, mosolyt, boldogságot, szeretetet és fincsi sütiket, na meg sok pihenést kívánok nektek! 

Hatalmas csontropogtató ölelést, és millió puszit küldök nektek, a világ legcsodálatosabb olvasóinak! 

Boldog Karácsonyt!

ui: Nem hagyhattam ki ezeket a gyönyörű alkotásokat *-*

Larry drágáim <3

Just a game? (23.rész)

Hello Everybody! 

Megjött a JAG kövi része, amihez jó olvasást kívánok! ;) Ez az utolsó előtt rész... (attól függ persze, hogy a szereplőim nem alkotnak-e valamit közben) Még leírni is nehéz, hogy vége, de sajnos nem tudom tovább húzni... :( Viszont, ne csüggedjetek, készülnek oneshotok, már egy kész van (Ziam), meg egy másik is, ami félig megvan (Larry), amiket remélem hamarosan meg tudok veletek osztani! ;) Ja, és persze hosszabb, pár részes történetek is jönnek, szóval haladok, csak lassan... Reménykedjünk, hogy amint vége van a rohanásnak, az ünnepeknek, akkor végre több időm lesz! 

Köszönöm a kitartásotokat, és a sok kedves szót, imádlak benneteket! <3 
ui: bocsi a hibákért, de már alig látok :D

Puszi 

Dreamy Girl

Louis 

Kicsivel később, mikor már biztos voltam abban, hogy Harry mélyen alszik, kiosontam a szobából, hogy megkeressem Zaynt. Lassan lépdeltem lefelé a lépcsőn, mert úgy éreztem, menten meghalok. Minden egyes lépésemet kínzó fájdalom követte, nem volt olyan porcikám, ami ne fájt volna. Eddig ezt észre sem vettem, pedig már órák teltek el azóta, hogy megtörtént ez az egész. Erősen kapaszkodtam a korlátba, egyesével szedve a lépcsőfokokat, mindegyiknél egy fájdalmas nyögést hallatva.
- Segítsek? - sietett elém a haverom, hogy elkapjon, mert az utolsó lépcsőfokhoz érve megszédültem. - Gyere, ülj le! - karolt belém, így segítve el a kanapéig, amire óvatosan leültetett. -  Pihenj, addig én hozok neked valami kaját meg vizet, aztán pedig megnézem a sérüléseidet! - közölte, majd eltűnt a konyhába. Nagyot sóhajtottam, miközben hátradőltem a kényelmes kanapén, lehunyva a szemeimet. Újra és újra lejátszódtak a fejemben a mai nap szörnyű eseményei. Még mindig nem tudtam felfogni azt, ami történt. Hogy tehették ezt? Ráadásul a saját gyerekükkel? És miért? Mit ártott ő nekik? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések hada lepte el az agyamat. Harry egy okos, kedves, tisztelettudó fiú, akire senkinek sem lehet egy panasza sem, és mégis ezt kapja... A legtöbb szülő örülne, ha ilyen gyereke lenne, ezek meg folyton bántották őt, csak azért, mert nem azt tette, amit elvártak tőle. Gondolom számtalanszor át kellett ezt élnie az élete során, és én nem lehettem ott mellette, hogy megvédjem őt. Nem volt senkije, egyedül kellett mindezen átesni.
- Tessék! - zökkentett ki a gondolataimból Zayn, mire kinyitottam a mindvégig csukva tartott szemeimet. A kezében tartott tányérra néztem, amin egy szendvics díszelgett. 

- Nem vagyok éhes. - közöltem, de őt ez nem igazán hatotta meg, pedig már a gondoltra is, hogy ennem kell, felfordult a gyomrom.
- Nem érdekel! - tette az ölembe a tányért, a pohár vizet pedig a kezembe nyomta. - Edd meg! Le vagy gyengülve! - mondta ellent mondást nem tűrő hangon, miközben elővett pár kötőszert, és egy üvegcsép, amit Melissa is használt Harrynél. Hosszú belső vívódás után végre beleharaptam az egyébként finom szendvicsbe, de úgy éreztem, hogy menten ki is jön belőlem, ezért gyorsan ittam rá pár korty vizet, hogy biztos, ami biztos, ne lássam viszont. - Na, mutasd a lábad! - Nyújtottam ki az említett testrészeimet, amiket feltettem a kanapéval szembeni kisasztalra. Már ez elég fájdalmas művelet volt. Tiszta vér volt a melegítő nadrágom, és rohadtul égett a bőröm, ahogy hozzáért az anyaghoz. Újra beleharaptam a szendvicsbe, figyelve a haveromat, aki a lábaimon lévő vágásokat vizsgálgatta. - Elég csúnyák... - húzta el a száját, én pedig felszisszentem a fájdalomtól, amikor hozzáért az egyikhez. Bocsánatkérően nézett rám, majd újra belevetette magát a vizsgálódásba. 
- Mi van, felcsaptál nővérkének? - vicceltem el a helyzetet lassan eszegetve a szendvicset, amihez még mindig semmi étvágyam nem volt. Csodálom, hogy még nem jött vissza.
- Nagyon vicces. Melissa hagyta itt ezeket. - mutatott az orvosi cuccokra. - Látta a sebeidet, és elmondta, hogy mit csináljak belük, szóval ne aggódj, nem lesz baj!  - mosolyodott el halványan.
- Egy percig sem aggódok, bízok benned! - feleltem, mire minden tevékenykedését abbahagyta, és rám emelte barna íriszeit, amikben mintha, megbánást véltem volna felfedezni.  Egy hatalmasat sóhajtott, mielőtt belekezdett: 
- Nézd, Louis... Sajnálom, egy idióta voltam, nem kellett volna így viselkednem, ahogy az előbb, tudod, mikor megjelentél az ajtóm előtt! Csak tudod, amióta a göndörke belépett az életedbe, alig lógtunk együtt... - hajtotta le a fejét, a kezében lévő üvegcsét bámulva, mintha az olyan baromi érdekes lenne. - Rohadt féltékeny lettem... Nem én voltam az első, mint régen, hanem Harry vette át a helyemet, és ez engem megőrjített. Mindig csak ő, akár miről is volt szó, folyton őt hoztad szóba, és utáltam ezt! - Nem szóltam semmit, csak hallgattam, várva, hogy folytassa. - De a ma este után rájöttem, hogy egy marha nagy fasz voltam! Tudom, hogy neked most már ő az első, és hogy ő jelenti számodra az életet, amit meg is értek, csak hiányoznak az együtt töltött idők, a hülyülések... - nézett végre fel rám. A hirtelen jött őszintesége, és érzelmi kifakadása meglepett, ezért meg sem tudtam szólalni. Örültem, hogy végre tiszta vizet öntöttünk a pohárba, mert már kezdtem attól félni, hogy elveszítem őt. Valamilyen szinten megértem Zaynt, mert mindig is én voltam az egyetlen biztos pont az életében azóta, mióta megismertük egymást. 
- Köszönöm, hogy elmondtad! Fátylat rá haver, mindketten hülyék voltunk! Te a féltékenységtől, én meg a szerelemtől! - nevettem fel, felé nyújtva az öklömet, amit összeütött az övével. 
- Akkor szent a béke? - kérdezte megkönnyebbülve. 
- A legjobba haverok vagyunk, nem? És mindig azok is maradunk! - biztosítottam. 
- Na, akkor nézzük meg, hogy mit tudok tenni a sebeiddel! - húzta fel a nadrágomat, amire fájdalmasan felszisszentem. - Inkább vegyük le, mert így nem fogok tudni hozzáférni, vagy tudod mit? Menj letussolni, aztán meg megcsinálnom, oké? Jobban látom majd, ha lemosod róla az alvadt vért. 
- Nekem aztán mindegy! - vontam vállat, mire Zayn a hónom alá nyúlt, hogy felhúzzon a kanapéról. Elsegített a fürdőig, ahol le is vetkőztettet, amiért irtó hálás voltam, mert nekem alig volt már erőm. 
- Menni fog egyedül is, vagy kell a segítségem? - terelt befelé a zuhanykabinba.
- Meg akarok mosni a farkamat, meg a kerek seggemet, mi? - ugrattam, mert jól esett kicsit hülyülni a történtek után.
- Úgy látom, menni fog egyedül is, ha már ilyen nagy a szád! - engedett el, majd becsukta a kabin ajtaját. - De, ha netán kellenék, hogy megmossam a farkadat, és a feszes kis seggedet, akkor kiálts! Itt leszek az ajtó előtt! - hallottam a hangján, hogy vigyorog. Elmosolyodtam, miközben bólintottam, csak nem értem miért, mivel nem láthatta. Megindítottam a langyos vizet, ami csípte a sebeimet, de nem törődtem vele, továbbra is folytattam magamra, lemosva a mai események nyomát a testemről. Újra az elmémbe kúsztak a hangok, a képek, mire azonnal hideg vizet engedtem a fejemre, elűzve a szörnyű dolgokat a tudatomból. Elvettem a tusfürdőt, amiből egy kis adagot nyomtam a kezemre, amit eloszlattam testemen. Hirtelen megszédültem, kezeimmel a csempének támaszkodtam, nehogy elessek. Kikiabáltam Zaynnek, aki az utolsó pillanatban tört rám, és kapott el. 
- Nem vagyok jól... - suttogtam le-lecsukódó szemekkel. Úgy éreztem, hogy az összes erő kiszökik belőlem. 
- Na, jó, elég volt, irány az ágy! - segített ki a zuhanyzóból, nagyjából áttörölgetett, hogy ne legyek vizes. Áttántorogtunk a szobába, ahol Harry halkan szuszogott, az igazak álmát aludva. Olyan óvatosan lépdeltünk, ahogy csak bírtunk, hogy fel ne ébresszük őt. Zayn adott rám egy tiszta bokszert a szekrényből, majd lefektetett az ágyra a göndörke mellé. Elővette a kis elsősegély cuccait, hogy nekikezdjen a kínzásomnak. Az üvegcséből a gézre csöpögtetett, majd tisztogatni kezdte a sebeim környékét. - Baszki! Rohadtul csíp! - káromkodtam. Összeszorítottam a fogaimat, a kezemmel pedig a párnát markoltam így próbálva enyhíteni a fájdalmon, ami egyre csak fokozódott. Nem bírtam egy helyben maradni, folyton elhúztam a lábamat, amit Zayn egy ideig tűrt, de aztán már nem bírta tovább.
- Ne mozogj már! - szólt rám, lefogva a lábaimat, folytatva a kínzásomat. Fehér csillagok repkedtek előttem, és mikor végre vége lett, hatalmas megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem. - Ennyi volt, nem értem, hogy miért kellett úgy nyavalyognod, mint egy kislány! - mondta, és láttam rajta, hogy  vigyorog. 
- Bekaphatod! - markoltam a farkamra, mire mindketten felnevettünk, de csak halkan. Egy nagyot sóhajtottam, és figyeltem, ahogy a haverom eldobja az elhasznált dolgokat a kukába. - Zayn? 
- Igen? - fordult felém kérdőn. 
- Mi van, ha fel fognak jelenteni? - kérdezte azt, ami már egy ideje ette az idegeimet. 
- Azt sem tudom, hogy mi történt... - indult meg felém, és mikor az ágyhoz ért, leült mellém.  Igaza volt, annyira kivoltam, hogy teljesen kiment a fejemből, hogy ő nem tud semmiről. Töviről hegyire elmeséltem neki mindent. 
- Azt a kurva életbe! - szinte kiabálta, mire mérgesen néztem rá. Azonnal befogta a száját, és a mellettünk alvó Harryre néztünk, aki mocorogni kezdett. Megmerevedve vártuk, hogy most mi lesz, de semmi sem történt, tovább aludt, mélyeket szuszogva. - Ezek elmebetegek hallod! Lehet, hogy mégis csak hagynom kellett volna, hogy kinyírd őket baszki! - mondta, én pedig szúrós tekintetet lövelltem felé. 
- Na, fasza, én megmondtam, de te leállítottál! - játszottam a sértődöttet, közben mégis hálás voltam neki, amiért nem hagyta, hogy hülyeséget csináljak. 
- Nem fognak feljelenteni! Harry simán bevallhatna mindent a rendőröknek, és ezt szerintem a szülők nem igazán szeretnék, mert ők szívják meg! Hidd el, kussolni fognak, miközben attól rettegnek, hogy a fiúk feljelenti őket! De ha mégis belekevernék a zsarukat is, akkor majd kitalálunk valamit! Ígérem, nem hagyom, hogy börtönbe kerülj! Na, de most irány aludni! - takarta be. 
- Igenis anyu! - vigyorogtam, amire szemforgatással válaszolt, miközben felállt az ágyról, hogy elhagyja a szobát. - Kösz mindent! 
- A legjobb haverom vagy, ez természetes! - kacsintott rám, aztán kiment magamra, én pedig Harry felé fordultam, figyelve gyönyörű arcát. Lassan le-lecsukódott a szemem, és hamarosan magával ragadott az álom. 

Kiabálásra ébredtem, amitől azonnal kipattantak a szemeim keresve a göndört, aki hála istennek békésen feküdt mellettem. Kicsit lenyugodtam, de a vékony, ideges női hang, ami csak mondta és mondta, nem hagyott nyugodni. Óvatosan kimásztam az ágyból, majd magamra húztam az egyik melegítő nadrágomat, ami a szék támláján lógott, és kimentem a folyosóra. A hang egyre csak erősödött, ahogy lefelé lépdeltem a lépcsőn. Naomi állt a nappaliban, idegesen mutogatva, és ordibálva az előtte álló Zaynnel, aki látszólag nem igazán bírt mit kezdeni a lánnyal. 
- Mi az, hogy nem mehetek fel?  - üvöltötte teli torokból, miközben megmarkolta a haverom felsőjét. - Az öcsémről van szó, te idióta seggfej! - rángatta meg a feketét. 
- Nyugodj már le, a kurva életbe! Felmehetsz majd hozzá, de ne most, ki kell pihennie magát! - fogta meg a csaj kezét, elhúzva a felsőjétől, ezzel még haragosabbá téve Harry nővérét. 
- Te ne nyugtatgass engem, és ne érj hozzám! - morogta fenyegetően. Úgy éreztem, itt az idő, hogy közbe lépjek, mert különben agyonveri a haveromat, ha nem csinálok semmit. 
- Naomi? - szólaltam meg, mire meglepődve fordult felém. Arcán láttam az aggodalmat, és a rémületet, ahogy engem pásztázott szemeivel. 
- Louis?!... - lépett közelebb hozzám. - Mi a... Téged is? - kapta a szája elé a kezét, szemeiben pedig könnyek gyűltek. Megráztam a fejem, aztán olyan történt, amire nem voltam felkészülve, megölelt. Ledermedve álltam, mint aki jéggé fagyott. Olyan hirtelen történt, és olyan váratlan volt a helyzet, hogy nem tudtam mit kezdeni vele. Naomi válla felett néztem értetlenül Zaynnre, aki ugyanolyan képpel fogadta a helyzetet, amilyennel én. - Bántották őt... - szipogta a mellkasomba, egyre szorosabban ölelve engemet. Nagy nehezen megmozdultam, és kezeimet bizonytalanul a hátáras simítottam. Kényelmetlenül éreztem magam a közvetlenségétől. 
- Nyugodj meg, jól van, most már nem lesz semmi baj! - próbáltam nyugtatgatni, az egyre erősebben síró lányt. 
- É-én... - dadogta. - N-nem tudtam, h-hogy bántják ő-őt... nem t-tudtam... - egyre csak zokogott, amitől az egész teste remegett. - Istenem, szörnyű vagyok, hogyhogy nem vettem észre? A testvére vagyok, vigyáznom kell rá! - ostorozta magát. Nem tudtam, hogy mit tegyek, teljesen össze voltam zavarodva, pedig én aztán nem szoktam zavarban lenni. Segélykérő tekintettel néztem a haveromra, mire közelebb jött hozzánk.
- Nem a te hibád, a szüleid biztos úgy csinálták, hogy ne lehessen észrevenni! Én sem láttam rajta! - mondtam, bár, belegondolva a dolgokba, voltak azért intő jelek, de akkor valahogy nem esett le. 
- Hogy tehették ezt? - húzódott el tőlem, letörölve felsője ujjával az arcán lefolyó könnyeket. - Harry senkinek sem ártott soha, mindig is ő volt a minta fiú! Miért pont ő? Mit vétett? - kérdezte, inkább csak magától. 
- Nem akarsz leülni? - kérdezte Zayn, mire bólintott, ő pedig segített neki helyet foglalni a kanapén, miközben lágyan simogatta a lány hátát. 
- Hozzak valamit? Vizet? Zsebkendőt? - szólaltam meg. 
- Mindkettő jó lesz! - küldött felém egy kedves mosolyt, majd kimentem a konyhába, hogy öntsek neki egy pohár vizet, a fürdőből meg hoztam pár zsebkendőt. 
- Tessék! - nyújtottam oda neki, aztán én is leültem hozzájuk. 
- Köszönöm! - szipogott belekortyolva a vízbe.
- Mindent bevallottak! - szólalt meg egy kisebb szünet után, amire azonnal felkaptuk a fejünket Zaynnel. - Hazamentem, és amint beléptem a házba, láttam, hogy valami nagyon nincs rendben! Anyám zokogott, apám pedig véres, felduzzadt arccal guggolt a földön a nadrágszíját szorongatva! - Megjelent a kép előttem, ami először újra dühöt keltett bennem, de aztán önelégülten elmosolyodtam. Még jobban szét kellett volna vernem a mocskos pofáját! - Hiába kérdeztem bármit is, nem válaszoltak, olyanok voltak, mint akik teljesen megőrültek... Addig faggattam őket, mígnem végül mindent elmondtak nekem. - vette egy mély levegőt, aztán folytatta: - Először nem akartam hinni a fülemnek, azt hittem, hogy ez egy szörnyű tréfa, vagy csak egy rossz álom, de nem, ez mind a szín tiszta valóság. És a legrosszabb az egészben az, hogy kiderült nem csak most fordult elé... Folyton verték őt... - újra potyogni kezdtek a könnyei, amiket a zsebkendővel törölgetett. 
- Próbálj megnyugodni, tudom, hogy nem olyan egyszerű, de most már minden rendben lesz, nem engedem, hogy bántás őt! Soha többé! - amint ezt kimondtam, rám nézett a sírástól duzzadt szemeivel, amik olyanok voltak, mint Harryé. Eddig ez fel sem tűnt. 
- Í-ígéred? - remegett meg a hangja. Bólintottam. - Köszönöm, nagyon köszönöm! Ha te nem lettél volna ott... Istenem, bele se merek gondolni, hogy mi lett volna akkor... - túrta hátra hosszú fekete haját. 
- Ne is, a lényeg, hogy vége, és Harry jól lesz, csak pihennie kell! - halványan rámosolyogtam a lányra, aki lehunyta a szemeit, mély levegőket véve. 
- Mit akartok csinálni ezek után? - kérdezte kíváncsian.
- Igazából még nem tudjuk! Itt meghúzzuk magunkat, amíg Harry jobban nem lesz, aztán meg... - akadtam el, mert fogalmam sem volt, hogy mi lesz ezek után. - Annyit tudok biztosra, hogy itt nem maradhatunk, nem akarom őt a szüleitek közelében tudni! 
- Nem is mehet vissza, és én sem fogok! Ezek után nem tudom őket a szüleimnek nevezni! - jelentette ki komolyan. Szavai ledöbbentettek, de meg tudtam érteni őt.
- Tudom, hogy ez nem... szóval.. nem ezen kellene járni az agyamnak, de szerinted fel fognak jelenteni, amiért azt tettem, amit? - kérdeztem félve, mert nem tudtam, hogy Naomi mit fog erre reagálni. Nem azért akartam tudni, mert magamat féltettem, hanem azért, mert ha börtönbe kerülök, akkor Harry újra a szüleinél fog kikötni, és folytatják tovább azt, amit eddig is, ezt pedig nem hagyhatom!
- Nem fognak! - mosolyodott el Naomi, majd a farmerje zsebébe nyúlt, hogy kivegye a telefonját. - Felvetem a vallomásukat! - jelentette ki büszkén. Leesett az állam, de nem csak nekem, Zaynnek is. 
- Váó! - ennyit tudtam csak kinyögni, annyira ledöbbentem.
- Azt hiszem én - állt fel Zayn, mi meg összevont szemöldökkel vártuk, hogy mit fog mondani. - beléd estem! - tör ki belőle, mire Naomival felnevettünk. 
- Ezt jó hallani nagyfiú! - nevetett továbbra is, a fekete pedig fülig vörösödött a vallomásától, amit kicsúszott a száján. 
- De, hogy? - tértem vissza a témához, segítve a haveromnak, aki még mindig sokkos állapotban volt. 
- Nem tudom, úgy éreztem, hogy ezt kell tennem, és milyen jó, hogy megtettem! Elmondtam nekik, hogy felejtsenek el minket, majd megfenyegettem őket, hogy ha bármit is elmondanak a rendőröknek, akkor elmegyek a zsarukhoz, és lejátszom nekik a felvételt! Úgyhogy nem kell aggódnunk, kussolni fognak! 
- Eszméletlen vagy! - öleltem magamhoz a törékeny, ám csak kívülről annak tűnő lányt.
- Köszi! - simogatta meg a hátamat, majd kihúzódott az ölelésemből. - Megnézhetem az öcsémet, ígérem, nem fogom felébreszteni, de látnom kell őt! 
- Persze, menj csak! - mosolyogtam, ő pedig felállt, és felment az emeletre. Megvártam, míg hallótávolságon kívül kerül, aztán megszólaltam: - Hihetetlen ez a csaj! Jól fogsz járni vele! - kacsintottam Zaynre, aki még mindig nem akarta elhinni a szavakat, amik elhagyták a száját. 
- Mi?? - hangja pár oktávval magasabban hangozott. - Nem, én nem vagyok szerelmes, azt csak véletlen mondtam! - szabadkozott idegesen, amitől nevetnem kellett.  
- Aham, persze, hogyne, Zayn! - veregettem meg barátian a vállát, levakarhatatlan vigyorral az arcomon. - Fog már fel, hogy végre téged is elért a szerelem, Casanova! 
- Kussolj! - lökött meg durcásan, aztán elviharzott ott hagyva engem a kanapán. Amint egyedül maradtam, a gondolataim elterelődtek. Az agyam szüntelenül kattogott egy megoldást keresve. Most, hogy Naomi megnyugtatott azzal, hogy nem fogok börtönbe kerülni más szemmel látom a dolgokat. Egyetlen egy megoldás van. Elhúzunk innen olyan messzire, amilyen messzire csak tudunk. Más országba, vagy akár még egy másik kontinensre is. Ez lenne a legjobb mindannyiunk számára. Új ország, új élet, amit Harryvel az oldalamon élhetek le. Elmosolyodtam, ahogy magam előtt láttam a szebb jövőt. Nem kell semmi mást tennünk, csak felpakolni, kocsiba ülni, és már indulhatunk is. 
- Te meg mit vigyorogsz? - lépett elém Zayn, oldalán Naomival.
- Szép pár vagytok! - tetőztem, mire a haverom szúrós egy szúrós pillantással ajándékozott meg. Harry nővére meg csak sejtelmesen mosolygott. 
- Térj a lényegre! - morogta a fekete.
- Utazunk! - csaptam össze a tenyereimet, majd jót nevettem a két ledöbbent arcot látva. 
- H-hova? K-ki? Mikor? Miért? - zúdította rám a kérdéseit Naomi.
- Ez az egyetlen megoldás! El innen, minél messzebbre! Felpakolunk pár fontosabb cuccokat, összedobjuk a pénzt, beülünk a kocsiba, és irány arra, amerre az út visz! - tisztára belelkesedtem a mondandóm végére. Egy hatalmas kaland lesz mindannyiunk számára, és én már alig vártam, hogy induljunk. 
- Ez szuper! - ujjongott Zayn. - Én hozom a lóvét, és a kocsit, a többi a ti dolgotok! - hadarta el, aztán elviharzott, majd mér csak a bejárati ajtó csapódását hallottuk. 
- Kis lüke! - vigyorgott Naomi, leülve mellém. - Nagyon köszönöm, tényleg. Megmentetted az öcsém életét. - tette a kezét az enyémre, ami a combomon pihent. - Tudtam, hogy veled jól fog járni, és örülök, hogy igazam lett, nálad jobbat nem is találhatott volna! - paskolta meg a kezemet. 
- Huh... - éreztem, ahogy elpirulok, ami nem igazán a szokásom. - Ne hozz zavarba, légyszi! - nevettem fel kínosan. 
- Úgy tudtam, hogy téged nem lehet zavarba hozni, de úgy látszik, én tudok valamit! - kacsintott rám, aztán a zavarodottságomat tetőzte még egy arcra puszival is, aztán elviharzott. 
- Ez a csaj... - nevettem fel, miközben felálltam a kanapéról, hogy felmenjek a még mindig szunyókáló Harryhez. Leültem az ágyra nézve őt. - Mihamarabb gyógyulj meg, - suttogtam puszit hintve homlokára. - mert életed legszuperebb kalandja kezdődik hamarosan! - bújtam közel hozzá, magamba szippantva egyedi, mámorító illatát. 

Graffiti (+18)

Sziasztok!

Nem a JAG-al jelentkezem, hanem egy Ziall oneshottal, amit már rég megírtam, mert úgy lett volna, hogy az Love and Pain-be fogom berakni, de úgy döntöttem, hogy inkább ide teszem ki! ;) Imádtam írni, az LP szerelem vallás után ez a második kedvencem a Ziall párosban, és remélem, hogy nektek is tetszeni fog! :P

Köszönöm a komikat, imádlak bennetek <3

Jó olvasást, élvezzétek! :p

Szép hétvégét!

Puszi

Dreamy Girl

Zayn

Csak nyomtam a gázt, nem törődve a sebességkorlátozással. Már éjfél volt. Bent maradtam a tetkó szalonban, hogy megrajzoljam a holnapi melómat, ami elég fontos, és teljesen elszaladt az idő. Niallt hiába hívtam, nem vette fel. Ez kettőt jelenthet. Vagy alszik, amit kétlek, vagy pedig haragszik rám, amiért nem szóltam neki, hogy sokáig maradok. Nagy gázzal fordultam be az utcánkba, majd leparkoltam a kocsit a felhajtón. A hálóban égett a villany. Szinte láttam magam előtt Niall morcos arcát, és hallottam a mondatokat, amiket a fejemhez fog vágni. Leállítottam a motort, és kiszálltam. Bezártam a kocsit, majd gyors léptekkel bementem a házba. Lerúgtam a cipőmet, miközben azon gondolkodtam, hogy el kellett volna szívnom egy cigit, mielőtt felmegyek. De most már mindegy - gondoltam magamban, kettesével ugrálva a lépcsőn felfelé. A szoba ajtaja résnyire volt nyitva, és hallottam Niall halk dudorászását. Az új dalán dolgozik. Elmosolyodtam a gondolatra. Boldog voltam, hogy végre megtalálta azt, amit igazán szeret csinálni. Lassan nyitottam ki az ajtót, mire a kék szemek azonnal rám találtak a fekete keretes szemüvege mögül, amit irtó szexinek találtam. Visszafordult a füzete felé, szájába vette a tolla végét, és úgy tett, mintha nagyon gondolkodna. Odasétáltam az ágyhoz, majd egy gyors mozdulattal szemből az ölébe ültem, lábaimat a csípője két oldalára helyezve. A füzetét feljebb emelte, hogy ne lássam az arcát. Elmosolyodtam tettén, majd ujjamat beleakasztva, húztam le a füzetet. Kék szemei enyéimbe fúródtak. 

- Sajnálom - mondtam, mire felhorkant. - De hívtalak... - amint kimondtam, tudtam, hogy ezzel végzetes hibát követtem el.

- Hívtál?! - hangja mérgesen csengett. - Ez most komoly? Mikor is? - nyúlt az ágy jobb oldalán heverő mobiljáért. Kioldotta a képernyőt, majd felém fordította a híváslistát, amin ott volt, hogy éjfél előtt, húsz perce hívtam. Elhúztam a számat, és beharaptam az alsó ajkamba. - Húsz perce, éjfél előtt! - morogta. - Ami azt jelenti, hogy ekkor eszméltél fel, és néztél rá az órára, ami ott van a rohadt falon, a rohadt orrod előtt!! - egyre erélyesebbè vált a hangja. - Azonnal felhívtál, és azt hitted, hogy majd ezzel minden el lesz intézve! Hát közlöm veled, hogy nem! Egész végig aggódtam miattad! - nézett mérgesen rám.

- Te is hívhattál volna! - mondtam, és láttam, hogy ezzel az egy mondattal igenis megfogtam. Magamban elvigyorodtam arckifejezését látva. Na, most lépj szöszi! 

- Tudod mit?! Hagyjuk! Menj el tussolni, aztán aludjunk! Úgyse csinálunk manapság semmi mást... - ajkait lebiggyesztette, mikor kiejtette az utolsó szavakat a száján. Összevont szemöldökkel néztem lehajtott fejét. Úgy csinált, mintha a kezeit nézné, miközben a füzetével babrált...

- Ezt hogy érted? - kérdeztem értetlenkedve. 

- Úgy, hogy semmi mást nem csinálunk mostanság csak dolgozunk... - húzta el a száját. - Emlékszel mikor töltöttünk el egy napot úgy, hogy nem a munkán járt a fejünk?! Olyan rég szórakoztunk egy jót... Louis és Harry is begyepesedett, meg Liam is... Vagyis ő becsajozott, de akkor is... - hangja szomorú volt. Igaza volt. Nem is emlékszem, hogy mikor voltunk valahol utoljára a báron kívül. De az nem számított. Az félig munkahely volt. Eszembe jutott valami, és rámosolyogtam Niallre, aki értetlenül húzta össze a szemöldökét. 

- Öltözz fel, és elmegyünk valahova! - szálltam le róla, majd elindultam az ajtó felé, de Niall szavai megállítottak:

- Most?? Hova?? Éjfél is elmúlt... - nézett rám olyan fejjel, minta megőrültem volna. 

- A hely ahova megyünk mindig nyitva áll, de ilyenkor a legjobb, szóval öltözz, és ne kérdezősködj! - kacsintottam rá, mire izgatottan ugrott fel az ágyról, ledobva a füzetét a matracra, és azonnal vetkőzni kezdett. Én kimentem, felkaptam a hátizsákom, és beletettem pár graffiti sprayt. Becipzároztam, majd visszamentem a szobába, ahol Niall már indulásra készen állt. Kopott farmert és a fekete pólóm húzta fel, amin graffiti betűk voltak. Beharapott ajakkal, éhesen mértem végig. Rohadt szexinek tartottam, hogy az én ruháimat hordja, és imádtam, hogy kezdi egyre jobban átvenni a stílusom az öltözködés terén. 

- Gyere ide! - szólaltam meg kéjes hangon, mire elvigyorodott, és elém lépett. Megragadtam a pólójánál fogva, így húzva közelebb magamhoz. - Annyira dögös vagy! - suttogtam a szájába, mire sóhajtott egyet. Rátapadtam az ajkára, amit azonnal szétnyitott, utat engedve türelmetlen nyelvemnek. Beletúrt a hajamba, kicsit meghúzva a tincseim. Durván faltuk egymást, zihálva, levegőért kapkodva. Éreztem, hogy egyre jobban elönt a vágy, ahogyan Niallt is. Sóhajai egyre kéjesebbek voltak, és folyton hozzámdörzsölte az ágyékát, ami ugyanúgy éledezett, ahogy az enyém. Ha így folytatjuk nem jutunk el az úti célunkhoz, csak az ágyig. Bár nem bántam volna, de most más volt a tervem. Eltoltam magamtól, ami rohadt nehéz volt. Niall csalódottan felmordult. Arca kipirult, ajkai elnyíltak a lihegéstől, nadrágja pedig igencsak feszült az ágyékánál. Legszívesebben ráugrottam volna, és neki nyomtam volna a falnak, hogy jó keményen megdugjam, ahogy szereti. 

- Ígérem folytatjuk, de most menjünk! - sóhajtottam, majd mikor sikerült kicsit lenyugodnunk, lementünk, és beültünk a kocsiba.

- Mit hozol a táskában? Minek kell az? Kirabolunk egy bankot? - vigyorodott el, és láttam, hogy izgatott, és alig bír megmaradni a fenekén. Elmosolyodtam, majd beindítottam a kocsit, és kifaroltam.

- Majd meglátod! Szuper lesz! - kacsintottam rá, és rátapostam a gázra. 

- Izgatottan várom! - vigyorgott szüntelenül. Kezem a combjára simítottam, és gyengéden megszorítottam, mire rátette az övét, és egymásra mosolyogtunk. Az út további része csendben telt, csak akkor szólalt meg Niall, mikor leparkoltam a kocsit, a vasútállomástól nem messze, egy elhagyatott parkolóban. 

- Ide jöttünk? - kérdezte kicsit csalódottan.

- Nem! De itt kell hagyni a kocsit, ha netán valami történne, nem akarom, hogy meglássák! - mondtam, majd hátranyúltam a táskáért.

- Ha netán valami történne? - kérdezte ijedt tekintettel. - Zayn, mire készülsz? - Nem mondtam semmit, csak elvigyorodtam, és kiszálltam a kocsiból. Átmentem az ő felére, és kinyitottam az ajtót, mert láttam, hogyha rá várok, sosem fog elindulni.

- Gyere már! Ne szarj be, semmi baj nem lesz! - támaszkodtam az ajtónak, mire kiszállt, én meg becsaptam az ajtót. Megragadtam karját, és magamhoz húztam, hogy a szájára tapadjak. - Élvezni fogod! - motyogtam a csókba, majd elváltam tőle. - Menjünk! - mondtam, és elindultunk a vasútállomás felé.

Csendben lépkedtünk az éjszakában, és mielőtt a síneket elválasztó drótkerítéshez értünk volna, elővettem a cigimet és az öngyújtómat. 

- Nem kellene ennyit bagóznod! - jelentette ki Niall, mire felé fordultam, és a számban a cigivel szólaltam meg:

- Miért is? Azt hittem odavagy érte, és imádod nézni, ahogy füstölök! - kacsintottam rá, mire megforgatta a szemeit. 

- Jaaa, hogy csak miattam szívod?!

- Pontosan! Csak hogy nézhesd a dögös pasidat, ahogy kurva szexin szívja a cigit! - gyújtottam meg a bagót, és beleszívtam, majd kivettem, hogy kifújjam a füstöt. A szöszire sandítottam, aki megint ámulva nézett. Felkuncogtam, ami kizökkentette a révületből. 

- Kapd be! - mondta alig bírva ki, hogy ne vigyorodjon el. 

- Szívj egyet! - nyújtottam felé, de megrázta a fejét. - Oké - szívtam bele, majd odaléptem Niallhoz, és a szájához hajoltam. Azonnal szétnyitotta ajkait, én pedig belefújtam a füstöt, aztán olyan hévvel csókoltam, hogy egészen a torkáig lenyomtam a nyelvem. Kezével a hajamba túrt, a másikkal pedig a hátamat simogatta. Mikor elváltunk egymástól, és bele akartam szívni a cigibe, kikapta a kezemből, és megszívta. Önkéntelenül megnyaltam az ajkaimat, ahogy a szája közé vette a cigit, majd megszívta kicsi fintorral az arcán. Kis dögös. Nyeltem egy nagyot, mire rám nézett, és felnevetett. 

- Látod, nem csak te vagy szexi, mikor bagózol! - jelentette ki szemöldök húzogatva, ès eldobta a csikket a homokba. 

- Ezért még kapsz! - mondtam, ő pedig csak vigyorgott. - Na, menjünk! - intettem a fejemmel, hogy jöjjön utánam. A drótkerítést követve haladtunk előre, keresve egy részt, ahol be tudunk menni.

- Most mit csinálsz? - kérdezte Niall.

- Keresek egy részt, ahol bejuthatunk! 

- Szerinted bejutunk? Kizárt dolog... Másrészt meg, mit akarunk itt? Egy vonatállomáson? - értetlenkedett, én pedig felé fordultam. 

- Nézd! - mutattam a homokos talajra, amiben csikkek, és piásüvegek tömkelege hevert. - Itt szoktak bandázni a fiatalok! Tuti, hogy van bejárat! - mentem tovább, figyelve a kerítést. Elvigyorodtam, mikor végre rátaláltam a szétvágott részre. - Látod? - vigyorogtam büszkén. - Egy zseni vagyok! 

- Ja... Egy lángész... - mondta ironikusan, én pedig vállba bokszoltam. 

- Ha így folytatod, kihúzod a gyufát! - fenyegettem, majd összekócoltam szőke haját. Morgott egyet, és rácsapott a karomra. - Na, húzzál! - ragadtam meg a derekát, és előre toltam. Mikor kicsit lehajolt, hogy átbújjon, rácsaptam a seggére. Felsikoltott a fenekéhez kapva, én pedig felröhögtem. 

- Sikoltozz, drága! - húzogattam a szemöldököm. 

- Bekaphatod! - morogta, miközben én is átbújtam, de csak félig jutottam, mert valami visszarántott, és seggre estem. 

- Bazdmeg! - mérgelődtem, Niall meg hasát fogva fuldokolt a nevetéstől. - Befogod! - szóltam rá, de nem ért semmit. 

- E-ezt - alig bírt beszélni a röhögéstől. - j-jól m-meg-kaptad! 

- Fuss, Horan! - mondtam, miközben próbáltam kiszabadulni a drótkerítés fogságából. - Mert ha kiszabadulok, akkor neked véged! - fenyegettem játékosan. 

- Ajajj! Huu de félek! - szívatott, én pedig kiszabadítottam magam, majd felálltam, és a szöszire néztem. 

- Most véged! - húztam gonosz vigyorra a szám, Niall pedig ijedten mered rám, majd szétnézett. 

- Előlem nem menekülhetsz! - Épp el akartam indulni felé, mikor hangokat hallottunk. Rémülten néztünk egymásra. - Fussunk! - szólaltam meg, és elkezdtünk futni befelè a vonatok közé. A szívem vadul kalimpált, az adrenalin szétáradt a testemben, ahogy sietve rohantunk át a kavicsos síneken. Egyszer kétszer megbotlottunk, de szerencsére nem vágódtunk el. - Erre! - mondtam, majd befutottam két álló vonat közé. Folyton hátrapillantottam, hogy a szöszi megvan-e még, meg hogy követnek-e minket, de szerencsére senki sem jött utánunk, ezért lefékeztem, és lihegve a térdeimre támaszkodtam. Niall is utolért, majd kifulladva, zihálva dőlt neki a vagonnak. 

- Beszartam! - tette a kezét a szívére. - Majd kiugrok a szívem! De kurva jó volt! - örvendezett elég hangosan, mire elé léptem, és befogtam a száját. 

- Ne kiabálj, nem biztos, hogy elment az a valaki! - mondtam, ő pedig bólintott. Levettem a kezemet. - Körülnézek, oké? Te addig maradj itt! 

- Okés! De légy óvatos! - fogta meg a karom. Odahajoltam hozzá, és nyomtam egy gyors csókot a szájára.

- Velem senki sem szarozhat! - kacsintottam rá, nagy vigyorral a számon. Elindultam jobbra, egészen az utolsó vagonig, és kilestem. Halk beszédet hallottam, és mikor a kerítés felé fordítottam a fejem, megláttam egy csoportot, akik pont ott tanyáztak, ahol bejöttünk. Megkönnyebbülve sóhajtottam, és visszamentem Niallhoz. - Csak egy banda! - mondtam, majd megfogtam a csuklóját, és beljebb vezettem. 

- Hova megyünk? Mit csinálunk itt? - kérdezte kíváncsian.

- Ne kérdezősködj már ennyit! - lépdeltünk a kavicsok között, amik csikorogtak a lábunk alatt. Megálltam, lekaptam a hátitáskám, letettem a kavicsos földre, leguggoltam és kicipzáraztam. Kivettem belőle a sprayket, és Niall felé nyújtottam őket. 

- Nem, azt már nem! - húzódott el. - Nem fogok a vonatra graffitizni! Ez törvénybe ütköző! - fonta karba kezeit. 

- Ajj Niall, ne legyél már ilyen nyápic! - álltam fel, kezemben a sprayekkel. 

- Nem vagyok nyápic! - morogta, én pedig felnevettem. A vagonhoz léptem, és gondolkodás nélkül nekiláttam felvázolni azt, ami éppen eszembe jutott. Csak vonalakat húzogattam, majd összekapcsoltam őket, és egyre jobban kezdett kialakulni bennem, hogy mi is lesz ebből. 

- Tudod - kezdtem bele, miközben hátrasandítottam Niallre, aki idegesen nézegetett hol jobbra, hol balra, de mikor meghallotta a hangom, rám nézett. - Kezdem azt hinni, hogy egy nyusziba szerettem bele! - szurkálódtam. Tudtam, hogy ezt utálja, és ezzel mindig sikerül rávennem olyan dolgokra, amiket nem akar megtenni, mert berezelt. Láttam, az arcán a lámpa halvány fényében, hogy mindjárt felrobban. Felkuncogtam, és visszafordultam az alkotásom felé. Felvettem egy kék színt, aztán a lenyúltam egy pirosért. Épp fújni akartam vele, mikor Niall kikapta a kezemből, egy gúnyos vigyorral. 

- Nem vagyok nyuszi! - mérgelődött, és ráfújt a vagonra, pont oda, ahova én is terveztem. Elmosolyodtam, aztán felvettem egy másik színt. Közelebb léptem a szöszihez, és kicsit megböktem a vállammal. Rám nézett, én pedig vigyorogva kacsintottam rá. Elmosolyodott, majd visszabökött, aztán folytattuk az alkotásunkat. Ugyanolyan összhangban dolgoztunk, mint régen a garázsomban. A gondoltra elmosolyodtam, és visszaemlékeztem arra a napra. Magam előtt láttam, a mintákat, amik a falat tarkították, és a nevünket, amik egymásba kapcsolódtak. Aztán eszembe jutott, hogyan elégítettem ki háromszor a kis szöszit. Felsóhajtottam a képekre, amik bekúsztak a tudatomba. Kicsit hátraléptem, és beharapott alsó ajakkal, nagyokat nyelve figyeltem Niall tökéletes alakját, ahogy az izmai megfeszülnek minden egyes mozdulatra. Tekintetem lejjebb vándorolt, és feszes fenekén állapodott meg. Megnyaltam a szám, éreztem, hogy elönt a forróság, és szinte hallottam Niall kéjes nyögéseit, ahogy keményen dugom, nekinyomva a vagon piszkos felületének. Felnyögtem, és megremegett a farkam. Nem bírtam tovább, épp mögé léptem, mikor egy kiabálás töltötte be az éjszakai csendet. 

- Hé! Mit keresnek itt? - Megugrottunk, és ijedten néztünk a hang irányába. Egy alak állt velünk szemben, kezében egy zseblámpával, és pont felénk világított. Éreztem, ahogy újra elönt a rémület, és az adrenalin. Ide-oda kapkodtam a fejem, és hirtelen azt se tudtam mit csináljunk. Eldobtuk a sprayket, felkaptam a táskát, és megragadtam Niall csuklóját. 

- Fuss, ahogy csak tudsz! - mondtam, és a másik irányba kezdtem el rohanni, a kis szöszit húzva magam után. 

- Álljanak meg!! - kiabált a férfi. 

Folyton hátrafelé néztem, és láttam, hogy egyre közeledik az őr. Elengedtem a szöszi kezét, hogy mindkettőnknek könnyebb legyen futni.

- Fuss, ahogy csak tudsz! - szóltam hátra, majd mikor a vonat utolsó vagonjához értem, jobbra fordultam, majd balra, ismét két vonat között futottam a kavicsokon, amik nagyban nehezítették a mozgást. Folyton elcsúszott a lábam, de tartottam magam. Úgy rohantam mint még soha. Közben gondolkodtam, hogy hogyan kellene lerázni az őrt, aki, mikor hátrapillantottam, nem volt még a nyomunkban. A régi vonat vagonjait néztem, és megláttam, hogy az egyik nyitva van, pont annyira, hogy beférjünk. Megálltam, mire Niall nekem ütközött. Majdnem elestünk, de sikerült talpon maradnom, és a szöszit is elkapnom.

- B-bocs... - zihálta, nagyokat nyelve. Elengedtem, majd belekapaszkodtam a kiálló vas fogantyúba, és felhúztam magam a vonatra. Megfordultam, és kinyújtottam a kezem Niall felé.

- Gyere! - mondtam, ő pedig azonnal elkapta a kezem. Megpróbáltam felhúzni, de nem bírtam. - Az egyik kezeddel fogd meg a fogantyút! - mutattam a kiálló vasra. Megragadta, majd egy erőteljes mozdulattal felhúztam, amitől hátraborultam, ő meg rám esett. Felszisszentem ahogy a könyöke az oldalamba fúródott.

- Bocs! - nyomott egy puszit a számra, majd felállt, és engem is felsegített. A szívem még mindig vadul kalimpált, és alig kaptam levegőt. 

- Semmi baj! - mondtam, majd szétnéztem a vagon belsejében. A kintről jövő fény kicsit megvilágította a helyiséget, ami üres volt. 

- Sikerült! - örvendezett kicsit sem halkan. - Úristen! Ez eszméletlen volt! Megtettem! Majdnem elkaptak minket, de elfutottunk! - Teljesen be volt pörögve, de nem sokáig örvendezhetett, mert a fülemet megcsapta valami zaj, és azon nyomban Niall előtt teremtem, majd nekinyomtam a falnak, és befogtam a száját. Meglepetten nézett rám. Ujjamat a szám elé tettem, jelezve, hogy fogja be. 

- Tudom, hogy itt vagytok valahol! El foglak kapni benneteket! - szólalt meg a férfihang, egészen közelről. Nagyot nyeltem, a vér is megfagyott az ereimben. Ha most elkapnak nekünk végünk, a sitten fogunk kikötni. A szöszi remegett, és láttam a szemiben a félelmet. Még közelebb hajoltam hozzá, és puszit nyomtam a nyakába, hogy kicsit eltereljem a gondolatait. Jobbra pillantottam, a vagon ajtaja felé, és leállt a szívem egy pillanatra, mikor megláttam a férfi árnyékát a beszűrődő fényben. Bassza meg! - káromkodtam magamban. Nem találhat meg minket! Nem! Behunytam a szemem, és Niall nyakához hajoltam, hogy beszívjam finom illatát. - Minden rendben lesz! - suttogtam alig hallhatóan. Vettem egy nagy levegőt, és ismét oldalra pillantottam. Remegni kezdtem, ahogy a zseblámpa fénye egyre közelebb ért hozzánk. Rettegtem. Nem is azért, mert engem elkapnak, hanem azért, hogy Niallt is bajba sodortam. Mikor a lámpa fénye már alig volt csak pár centire tőlünk, hirtelen eltűnt. Zihálva kaptam oda a fejem. 

- Mit művelnek? Azonnal hagyják abba! - kiabált a férfi, majd a kavicsok zörgéséből ítélve futni kezdett. Egy percig csak álltam ott, és szinte lélegzetvisszafojtva hallgatóztam. Semmi neszt nem hallottam, csak a távolban az ordibálást, ami az őr lehetett. 

- Maradj csendben! - mondtam, majd levettem a kezem a szájáról, és a nyitott ajtóhoz léptem. Kinéztem jobbra, aztán balra, de nem láttam senkit. Megkönnyebbülve sóhajtottam egyet, de még mindig remegtem az adrenalinlökettől. A szöszihez léptem, aki szintén remegett, és csak maga elé nézett. 

- Jól vagy? - kérdeztem, mire felcsillantak a kék szemei, és hatalmas vigyorra húzta száját.

- Kurvajól! - mondta lelkesen, én pedig megdöbbenve néztem rá. - Eszméletlen volt! Teljesen felpörögtem! Mindig is erre vágytam! Úgy érzem, hogy végre élek! Tombol bennem az adrenalin! - hadarta, és úgy hadonászott összevissza a kezével, hogy féltem, orrba vág. Olyan volt, mint aki egy jó pár energiaitalt legurított a torkán. - Nem bírok leállni! - zihálta beharapva a száját, amit éhes tekintettel figyeltem. Éreztem, hogy elönt a vágy, de még mielőtt léphettem volna, Niall megragadott a tarkómnál fogva, és durván rátapadt a számra. Nyelve utat tört, és az enyémet vette birtokba. Kezével hajamba túrt meghúzva tincseimet. Derekához kaptam, és erősen magamhoz rántottam, majd seggébe markoltam, hangosabb nyögést kiváltva belőle. 

- Ha tudtam volna, hogy ennyire felizgat a veszély... Ahh - nyögtem fel, mikor rámarkolt merevedésemre. Az agyam felmondta a szolgálatot. Azt se tudtam, mit akartam mondani, de nem is érdekelt. Csak Niall erősen dörzsölő kezére tudtam összpontosítani. 

- Ne pofázz! - lihegte a fülembe. - Farkalj meg! Keményen! - morogta, és egyre gyorsabban ingerelt. Egy mély hörgés hagyta el a számat, majd megragadtam a derekát, és erősen a vagon falának nyomtam. Felnyikkant, de nem törődtem vele, belekapaszkodtam a hajába, oldalra húztam a fejét, és kicsit sem finoman a nyakába haraptam. 

- Bazmeg! - markolt a bicepszembe, mire erősen szívni kezdtem a harapás helyét, amitől egész teste megremegett. - Ahh... - nyögött szüntelenül. Végignyaltam a nyakán egészen a torkáig, aztán belenyaltam a szájába. Mindkét kezét a falhoz szorítottam, és durván előrelöktem a csípőmet. Felnyögtem, majd megismételtem a mozdulatot, miközben erősen markoltam Niall csuklóját. Nem bírtam tovább. Most azonnal benne akartam lenni. Egy gyors mozdulattal megfordítottam, és nekipréseltem a falnak. Előrenyúltam, kikapcsoltam az övét, lehúztam a sliccét, és lerántottam a farmerét a bokszerével együtt. Felnyögtem az elém táruló látványra. Megmarkoltam a farkam, és erősen fejni kezdtem. Mélyről jövő hörgések törtek fel belőlem, ahogy keményen pumpáltam, a szabad kezemmel pedig Niall fenekét markoltam. Rácsaptam, mire felszisszent ajkába harapva. Újabb csapást mértem rá, amitől hangosabb nyögés hagyta el a száját, és kijjebb tolta a seggét. 

- Zayn... - nyöszörgött. Elvigyorodtam, majd kigomboltam a farmerom, és épp csak annyira húztam le, hogy ki tudjam venni a farkamat, ami már fájdalmasan lüktetett. Beleköptem a tenyerembe, elkentem a hosszomon, majd egy erőteljes lökéssel belé hatoltam. Niall fájdalmasan felsikoltott, én pedig akkorát nyögtem, hogy a vagon is beleremegett mély hangomba. Nem mertem mozdulni. A szöszi szűk feneke úgy rászorult a férfiasságomra, hogyha egy kicsit is megmozdultam volna, akkor azonnal elélvezek. Az izmai megfeszültek, a szája nyitva volt, a szemeit pedig összeszorította. Ráhajoltam a hátára, hogy nyakába csókoljak, majd egyik kezemet a falnak támasztott kezére simítottam, és összefűztem ujjainkat. Ráharaptam a fülcimpájára, mire nagyot sóhajtott. 

- Mozogj! - utasított.

- El fogok durranni, annyira szorítasz! - hörögtem. 

- Leszarom! Mozogj már! - morogta, mire durván előrelöktem a csípőmet, újabb nyögést kiváltva mindkettőnkből. Mozogni kezdtem, egyre gyorsabb tempóban, kegyetlenül döfve magam belé. Niall a vagon falát kaparta, ahogy keményen dugtam. Megmarkoltam nyakát, hátrahúztam a fejét, amitől a háta ívbe feszült, fenekét pedig még jobban kinyomta. Felnyögtem, és egy pillanatra behunytam a szemeimet a fantasztikus érzésre, ahogy még jobban elmerültem benne. Eszméletlen volt. Izmai szorosan közrefogták a farkamat, amitől teljesen elvesztettem az eszemet. Szájára hajoltam, és durván megcsókoltam, fogaim közé csíptem ajkát és meghúztam, miközben szüntelenül löktem előre a csípőm. Vállamra hajtotta a fejét, én pedig átkaroltam mellkasát, és ha lehetséges még erősebben, de lassú tempóban döftem belé a farkamat, közben pedig a kéjtől eltorzult arcát néztem. Szemeit lehunyta, ajkai elnyíltak a zihálástól, és a hangosabbnál hangosabb nyögésektől. Már ettől el tudtam volna menni. Izgató volt ahogy vergődik a testét elöntő kéjtől, amit én váltottam ki belőle. Hirtelen kihúztam magam belőle, amire szűköléssel válaszolt, majd újra belé nyomtam teljes hosszomat. Felnyögtem, és éreztem a gerincem vonalán végigfutó gyönyört, ami egyre közelebb juttatott a csúcshoz. Ezt a mozdulatot még párszor megismételtem, amitől Niall hangosan felsikoltott, és egész teste megremegett. A fülébe hörögtem, a hangjától, és a farkamra feszülő izmaitól. 

- Sikolts! - nyaltam bele fülébe. - Gyerünk rossz fiúm! Hallani akarom! - löktem felfelé a csípőm, eltalálva azt a pontot, amitől a nevemet sikoltotta. Libabőr futott végig a gerincem vonalán, és ismét döftem egyet. A látásom elhomályosult, a lökéseim egyre lomhábbá váltak, ahogy közeledtem a csúcs felé. Niall nyakába haraptam, és mély nyögéssel élveztem el benne. 

- Zayn... - zihálta - kérlek... - nyöszörgött, mire újra mozogni kezdtem, és farka köré fontam kezemet, majd keményen verni kezdtem. Hátravetette a fejét, én pedig a nyakát nyaltam, haraptam, szívtam, miközben körkörös mozdulatokkal kényeztettem. 

- Élvezz nekem! - haraptam fülcimpájába, aztán szopni kezdtem. 

- Z-zaaayn - nyögte kezemre élvezve. Zihálva döntötte homlokát a vagon oldalának, majd hajamba túrt, tincseimmel játszva. Tarkóját hintettem be lágy csókokkal, amitől libabőr lepte el a bőrét, és halkan morgott. Magam felé fordítottam, és csillogó kék szemeibe néztem. Elsimítottam homlokára tapadt tincsét, majd ajkára hajoltam. Csókunk lágy volt, mégis szenvedélyes. 

- Mennünk kellene! - húztam meg ajkát, mire bólintott. Elhúzódtam tőle, és mindketten felöltöztünk. Az ajtóhoz mentem, és kilestem jobbra, aztán balra. Síri csend volt. - Nem látok mozgást! - fordultam Niallhöz, aki mellettem állt. Leugrottam a kavicsokra, amik hangosan pattantak szét lábam mellett. Újra körülnéztem, majd intettem a szöszinek, hogy ugorjon. Pont elém érkezett, és majdnem elesett, de még időben elkaptam. Elmosolyodott, én pedig megcsókoltam. Ujjaimat hátára simítottam, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Hosszú percekig faltuk egymást, mikor léptek zaját hallottam. Azonnal a hang felé fordultam, és megdermedtem, mikor megláttam egy alakot nem messze tőlünk, kirajzolódni a lámpa halvány fényben.

- Még nincs vége! - néztem rá a szöszire, aki rémülten nézett vissza rám. - Futás! - Ahogy kimondtam máris nekiiramodtam. 

- Álljanak meg! Nem menekülhetnek! - kiabált utánunk az őr, mi meg csak rohantunk egymás mellett haladva. Ahogy kiértünk a vonatok takarásából, a drótkerítés felé vettük az irányt átugrálva a síneket. A véremben tombolt az adrenalin, a szívem vadul vert, és éreztem a testemben szétáramló pezsgést. Niallra sandítottam, aki szintén engem nézett. Láttam arcán a félelmet, ahogy egyre közelebbről hallottuk az őr hangját. Hátrafordultam, és a vér is megfagyott az ereimben, mikor láttam az egyre közeledő alakot. 

- Bassza meg! - morogtam, majd gyorsabb tempóra kapcsoltam. - Siess! - sürgettem, és mikor a kerítéshez értem kétségbeesetten kerestem a kijáratot. Az egész testem remegett a rémülettől, hogy nem fogunk kijutni. 

- Menjünk már, Zayn! - zihált Niall. 

- Nem találom azt a kibaszott rést! - szüntelenül kerestem a kerítésen a kijáratot.

- Ne szórakozz! - mondta kétségbeesve a drótkerítést pásztázva. 

- Itt van! - örvendeztem, majd megfogtam Niallt a derekánál fogva, és előre toltam, aztán én is kimásztam. Úgy futottunk, mintha puskából lőttek volna ki bennünket. Mikor már éreztem, hogy biztonságban vagyunk, és az őr hangja is elhalkult, felnevettem. Niall rám nézett, majd ő is csatlakozott. Sietve, a veszélytől felpörögve rohantunk a kocsiig. Kinyitottam az ajtót, és behuppantunk. Beindítottam az autót, és a gázra tapostam, szüntelenül vigyorogva. Remegtem, de közben eszméletlen boldog voltam. 

- Ez kurva jó volt!! - kiabált felfokozott állapotban Niall. - VÁÁÁÁÁ! - ordított. Felé fordultam, és ugyanazt a lelkesedést, és örömet láttam rajta, mint amit én éreztem. Annyira hiányzott már ez. Újra fiatalnak és szabadnak éreztem magam. Leállítottam a kocsit, mikor a piros lámpához értünk, majd áthajoltam, hogy a tarkójánál fogva magamhoz húzzam. Szenvedélyes csókot váltottunk, egymás szájába lihegve. Niall erősen markolt a hajamba, és ráharapott az ajkamra. 

- Szeretlek! - suttogtam a szájába, mire elvigyorodott. 

- Én is szeretlek! - motyogta, és erőszakosan kapott ajkaim után. 

Just a game? (22.rész)

Sziasztok! 

Aki nem bírja az erőszakot, az kérem ne olvassa el!!!

Megjöttem a kövivel, és őszintén megmondva nagyon vacilláltam, hogy kitegyem-e, mert félek a reakciótoktól, mégis kitettem... Nehéz volt megírnom, és szörnyű érzés is volt, de meg kellett tennem, mert ehhez a sztorihoz ez kell... Nem tudok mit mondani róla, majd ti elmondjátok a véleményeteket miután elolvastátok. Nekem a szívem szakadt meg közben... 

Sajnálom, hogy ennyit kések, de az élet magába szippant, és alig van időm bármire is... :( 
Aki facebookon ismerősöm, láthatta, hogy kitettem egy készülő one-shotból részletet, amit hamar akartam hozni, de úgy alakult, hogy hosszabb lesz, mint ahogy azt én terveztem, ezért úgy döntöttem, hogy az a pár részes kis történet lesz a karácsonyi meglepetésem a Karácsonyi Blogban, amire ha még nem iratkoztatok fel, akkor tegyétek meg! Több író csodálatos irományait olvashassátok majd, meg persze az előzőket is, ha még nem jártatok ott! Nem bánjátok meg!<3 ;) 
Köszönök mindent, imádlak benneteket, és hálás vagyok a kommentjeitekért, amik  nagyon sokat jelenteken nekem! <3 

Puszi <3

Dreamy Girl

Louis

- Engedjen el!! - kiabáltam a takaróba, nem hagyva abba a küzdelmet az erős kezek ellen.
- Anya ne! - Harry kétségbeesett hangja furakodott a fülembe, amire azonnal felkaptam a fejemet. Felém rohant, de az apja gyorsabb volt, és elkapta őt, majd a pólójánál fogva rángatni kezdte a reszkető testet. 
- Ne merjen hozzáérni!! - ordítottam, erősen rugdalódzva lábaimmal.
- Mozdulj már meg az istenit! - kiabált az apja, de a göndör csak állt ott, zokogva, mindvégig a szemeimbe nézve. Láttam bennük a félelmet, a kétségbeesést és a fájdalmat, amitől a szívem összeszorult. Remegett, a könnyei pedig eláztatták gyönyörű arcát. Semmi mást nem akart, csak magamhoz ölelni, és a fülébe suttogni, hogy minden rendben lesz. - Mit mondtam neked?? - ütötte arcon a fiát, ami hatalmas dühöt szított bennem. 
- Bassza meg! - szűrtem ki a fogaim közül, miközben úgy fújtattam akár egy felbőszült bika. Újabb pofon, amitől őrjöngeni kezdtem, de hiába, azok a rohadt kezek túl erősek voltak. Nem lehetek ennyire gyenge! Nem! Harry újbóli felzokogására ismét rá figyeltem. Az apja megragadta a hajánál fogva, úgy vonszolva keresztül a szobán, a fájdalomtól ordító fiát. 
- Gyere már, az isten szerelmére! - ordított az a szemét, kifelé rángatva szegény Hazzát. 
- A faszomat!! Ezt kurvára meg fogják bánni!! Hallják!! - őrjöngtem. - Ki fogom csinálni mindkettőjüket!! Mocskos gecik!! - fújtam, dúltam, és éreztem, ahogy lángol a fejem a méregtől, ami szétáramlott a testemben, elhomályosítva józan eszemet. Hirtelen a kéz lenyomta a fejem a párnába, ami észhez térített kicsit, majd minden eltűnt. Nem éreztem a kezeket, és csend telepedett a szobára. Akkor eszméletem fel, hogy szabad vagyok, mikor az ajtó hangos csapódással bezárult. Felugrottam, odarohantam az említett tárgyhoz, amit próbáltam kinyitni, de hiába nyomta le a kilincset, zárva volt. 
- Nem!! Azonnal engedjenek ki!! - tomboltam, olyan erősen püfölve az ajtót, amilyen erősen csak tudtam. - A kurva életbe!! - rúgtam bele párszor, aztán ismét ütni kezdtem, érezve a fájdalmat, ami fel sem ért azzal, amit a szívemben éreztem. - Harry!! - kétségbeesetten ordítottam a nevét. 
- Te leszel a következő, csak várd ki a végét! - mondta egy vékony női hang az ajtó túloldaláról. 
- Nem, maguk lesznek a következők!! - morogtam. - Ha én egyszer kiszabadulok innen, azt nagyon meg fogják bánni! Könyörögni fognak azért a mocskos kis senkiházi életükért!! - szorítottam össze a fogamat, egész testemben remegve az idegtől. Elcsendesedtem, várva a választ, de nem kaptam meg. - Hülye kurva! - püföltem, rugdostam továbbra is az ajtót.
- Apa! Kérlek ne! Nem akarom! - hallottam meg Harry zokogó, félelmekkel teli hangját odalentről. Tudtam jól, hogy mi fog következni... Nem akartam! Nem bánthatnak így vele, ő nem tett semmi rosszat... 
- Harry?!... - ütöttem az öklömet az ajtó kemény anyagába, majd mikor meghallottam fájdalmas ordítását, folyni kezdtek a könnyeim. - Nem!! - döntöttem a homlokom az ajtónak., mire újabb, az előbbinél is hangosabb kiáltást hallatott, nekem pedig megszakadt a szívem. - Kérem ne! Engem büntessenek meg, ne őt! - könyörögtem az ajtót kaparva, felsebezve körmeimet. - Kérem... - dőltem háttal az ajtónak, lecsúszva a padlóig. A fájdalmas ordítások nem akartak megszűnni, bezengték az egész házat, apró darabokra törve szívemet. Magam elé meredtem, és csak sírtam. Újabb fájdalmas sikoltás, én pedig teljesen összetörtem. Remegő tenyerembe temettem az arcomat, lehunyva szemeimet, magam előtt látva a boldogságtól csillogó zöld szemeit, a gödröcskés mosolyát, és hallottam a fülemben nevetésének kellemes dallamát. "Szeretlek" Ez az egy szó visszhangzott a fejemben, mély, rekedtes hangján, ami erőt adott nekem. Nem ülhetek itt tétlenül! Ki kell jutnom innen! Muszáj! Kaptam össze magamat, erősen koncentrálva a kijutásra. Körbe néztem, tekintetem azonnal megakadt a telefonomon, ami tőlem pár méterre hevert a földön. Odamászta, nyomban tárcsázva Zayn számát. Kicsöngött, aztán kisípolt. Újra próbáltam, de semmi, csak sípolt, az őrületbe kergetve engemet. 
- Bazdmeg! - morogtam, még egyszer tárcsázva a számot. - Mi a faszomnak az a kibaszott telefon, ha nem lehet elérni?? - vágtam a falhoz, darabokra törve a készüléket. Fújtattam, nagy levegőket véve. - Nyugi Louis! Higgadj le, és gondolkozz! - mondtam hangosan, becsukva a szemeimet. - Biztos van más megoldás! Kell, hogy legyen! - nyitottam ki a szemeimet, és újra körbejártam a tekintetemmel a szobát. Az ablak! - ugrottam fel a padlóról, rohanva az ablakhoz, amit sietve kinyitottam, majd lenéztem. 
- Basszus! - ütöttem ököllel a párkányra. - Túl magas! - idegeskedtem, de az agyam csak kattogott, és kattogott, próbálva valami menekülő utat keresni. Harry újabb keserves kiáltása azonban nem hagyott tovább gondolkodni. Mindent leszarva másztam ki az ablakba, majd megfordultam, a keretbe kapaszkodva, és lassan ereszkedni kezdtem. Lenéztem, keresve valamit, amire ráugorhatok. Egy nagy bokor volt nem messze, ami talán egy kicsit felfogná az esésemet. Nem volt más választásom. Nagy levegőt vettem, aztán kifújtam, és elrugaszkodtam a ház falától. Hatalmasat estem, bele a bokor közepébe, aminek az ágai összevissza karcolták a bőrömet, még így ruhán keresztül is. A lábam is rohadtul fájt, de nem érdekelt. Hazzának szüksége van rám, nem adhatom fel! Kimásztam, majd nagy nehezen felálltam, és sántítva elindultam a bajárat felé, ami persze zárva volt. 
- Hogy baszódnátok meg! - morogtam, aztán tovább bicegtem az egyik ablak felé. Levettem a felsőmet, amit a egyik kezem köré tekertem, míg a másikat az arcom elé emeltem, és ököllel az üvegbe ütöttem, ami hangos csörömpöléssel, apró darabokra tört. Nem foglalkoztam azzal, hogy maradtak még kiálló darabok, bemásztam. Éreztem a bőrömbe vájó szilánkokat, és a meleg folyadékot, ami végigfolyt a végtagjaimon. Beugrottam, amitől fájdalom hasított a lábamba. Összecsuklottam, erősen markolva a bokámat. Fújtam egyet, majd összeszorított fogakkal, indultam meg a nappali felé, ahol olyan látvány fogadott, amire nem voltam felkészülve. Harry a padlón feküdt, összegömbölyödve, kezeit az arca előtt tartva, miközben az apja nadrágszíjjal ütötte, a már így is tiszta sebes hátat. Az anyja pedig csak ott állt, és nézte, ahogy a férje a gyerekét veri, akiben alig volt már erő. A düh olyan szintre emelkedett bennem, hogy vicsorogva, az idegtől remegve rontottam neki az apjának, miközben szüntelenül ordítottam:
- Hagyja abba!! Maga egy rohadt féreg, egy elmebeteg őrült!! - olyan erővel csapódtam a hatalmas, izmos testnek, hogy a földre esett, én pedig rá, nyomban ütni kezdve az ocsmány pofáját. - Azt mondtam, hogy egy kibaszott ujjal se érjen hozzá!! - üvöltöttem kikelve magamból, olyan erősen ütve az arcát, hogy szinte éreztem, ahogy megreped az arccsontja kezem alatt. Nem volt ideje reagálni sem, olyan hévvel ütöttem. Az anyja megpróbált lerángatni róla, de én keményen ellöktem, és a szemem sarkából láttam, ahogy a nő a falnak esik. Tovább püföltem a nálam jóval nagyobb, és erősebb férfit, akinek már csupa vér volt az arca. Megragadtam a nyakát, amit megszorítottam. Elkapta a kezem, próbálva lefejteni magáról az erősen markoló kezemet, miközben levegőért kapkodott. - Ocsmány féreg!! Mi a faszt művelt a fiával?? Mi a faszt csinált vele?? Ha?? - markoltam dühösen a nyakát, és láttam, hogy kezdi feladni. Kezei szorítása erőtlenné vált. - Na milyen érzés fuldokolni?? Érzi, hogy fogy a levegője, igaz? - gúnyosan köptem a szavaimat. - Meg fogsz dögleni!! - olyan szinten elöntött a méreg, hogy nem tudtam józanul gondolkodni. Semmi mást nem akartam, csak azt, hogy addig fojtsam, amíg el nem fogy az összes levegője. 
- L-Lou... - Harry erőtlen hangja, majd fájdalmas nyöszörgése, és köhögése szakított ki őrjöngésemből. - L... - Azonnal elengedtem az apját, hogy sietve a göndörhöz rohanjak. 
- Harry?... Itt vagyok! - simítottam meg a könnyektől eláztatott arcát. - Elviszlek innen, ígérem! El innen, jó messzire! - csuklott el a hangom, majd teste alá nyúltam, megpróbálva felemelni, de amint megmozdítottam felordított a fájdalomtól. - Sajnálom édes, de valahogy ki kell, hogy vigyelek! - néztem a földön heverő apjára, aki kezdte összeszedni magát. Ez így nem lesz jó! Kell valami... - Mindjárt jövök, tarts ki, sietek! - rohantam az ajtóhoz, amit kinyitottam, és amilyen gyorsan csak tudtam a kocsimhoz futottam. Zihálva álltam meg előtte, és mivel nem volt nálam kulcs, betörtem az ablakát, aztán félig bemásztam, és a kesztyűtartóból kivettem a fegyvert. Pont időben értem vissza. Az apja épp Harryhez akart lépni, de én ezt nem hagyhattam. 
- Egy lépést se, vagy golyót eresztek abba a gusztustalan fejébe, és a kurva feleségébe is! - fenyegettem meg őket, mire mindketten megtorpantak. - Hátra! - utasítottam erélyesen.
- Hagyd békén a fiamat!! - szólalt meg kiabálva az apja. - Tönkre tetted!! Megrontottad!! - köpte, undorral az arcán. - Nem veheted el tőlünk te mocskos buzi!!
- Én tettem tönkre?? Komolyan?? - horkantam fel. - Nézzen már rá bassza meg!! - mutattam a földön fekvő Harryre. - Nézett valaha is így ki miattam?? Halljam!! Nem, ugye?? És még én tettem őt tönkre?? - nevettem fel kínomban. 
- Ha nem lépsz be az életébe, és nem csavarod el azt a naív kis fejét, akkor mindez meg sem történt volna!! A te hibád az egész!! - kiabálta dühösen. 
- Most azonnal fogja be, vagy a fejébe repítem ezt a kibaszott golyót!! - fenyegettem ordítva. - A fia velem akar lenni, nem magukkal! - mutattam a pisztoly csövével hol a reszkető nőre, hol pedig a rémült férfira. 
- Nem győzhetsz! - szólalt meg remegő hangon a férfi, én pedig ördögien felnevettem.
- Nem ismer engem, nem tudja, mikre vagyok képes, és higgye el, jobb ez így! Most pedig húzzanak hátrébb! - utasítottam, de meg sem moccantak. Kibiztosítottam a fegyvert, és a nő feje mellé lőttem, aki zokogni kezdett.
- Rendben! - tartotta maga elé a férfi a kezét. - Csak ne lőj! - indultak meg mindketten hátra a lépcsőhöz, én pedig rajtuk tartva a fegyvert indultam meg Harry felé, és a teste alá nyúlva felkaptam őt. Fájdalmasan felnyögött, amitől összeszorult a szívem, de nem tehettem mást, muszáj volt  valahogy kivinnem őt. 
- Meg ne merjenek mozdulni, amíg el nem hajtok a kocsival, és a rendőrséggel meg ne is próbálkozzanak! - lépdeltem lassan kifelé a házból, mindvégig a szülőket nézve. Amint kiléptem az utcára, amilyen gyorsan csak tudtam rohantam az autóm felé. Minden porcikám fájt. A kocsihoz érve letettem a göndör, nekidöntve az jármű oldalának. 
- Próbálj meg kapaszkodni, míg kinyitom az ajtót, oké? - nem válaszolt, csak kicsit lejjebb csúszott, de időben elkaptam. - Harry tartanod kell magadat! - szóltam rá kedvesen, mire megkapaszkodott a kilincsben, én pedig elengedtem, hogy az kiütött ablakon keresztül bedobjam a fegyvert, és kinyissam a hátsó ajtót. Amint ez sikerült, befektettem a hátsó ülésre, majd besültem a vezető ülésre megkeresve a drótokat, amikkel sikeresen beindítottam az autót. Rátapostam a gázra, fékcsikorgást hagyva magunk után. Zayn háza felé vettem az irány, úgy száguldva, mint még soha, folyton hátra-hátra pillantva, figyelve Hazzát, aki fájdalmasan nyögdécselt. - Semmi baj Harry, most már minden rendben lesz, ígérem! - mondtam, és éreztem, ahogy a könnyeim mardossák a szememet. - Nem hagyom, hogy bántsanak! Soha többé nem nyúlhatnak hozzád! - markoltam a kormányt, majd óvatosan fékezve álltam meg a ház előtt. Kiugrottam a kocsiból a házig rohanva, ahova nem tudtam bemenni, mert zárva volt.
- Zayn!! - ordítottam az ajtón dörömbölve. Kellet legalább fél óra - legalább is nekem annyinak tűnt - mire kinyílt az ajtó, és megjelent a haverom álmos, résnyire kinyílt szemekkel.
- Mi a... - akadt el a szava, mikor meglátott. Egyből felébredt. - Jézusom Louis, mi történt? Hogy nézel ki? Mi a...
- Segíts kihozni Harryt a kocsiból! - indultam volna vissza a járműhöz, de Zayn elkapta csuklómat megállítva engem. 
- Már megint mi a faszt keres itt?? Nem úgy volt, hogy hagyod a francba?? - akadt ki, én pedig egy gyilkos pillantást vetettem rá. 
- Ne pofázz, hanem segít az istenit!! - morogtam várva, hogy megmozduljon, de nem tette. 
- Mi a fenéért kellett idehoznod?? - kiabált rám. 
- Tudod mit, baszódj meg!! Nem tudom, hogy mi a fene ütött beléd, vagy hogy mi a bajod vele, de tedd már félre a faszságaidat egy pillanatra, és segíts a rohadt haverodon!!  - húztam ki a kezemet szorításából, majd szemeibe néztem. Nem mozdult, csak állt ott, ami nagyon szarul esett. - Azt hittem, hogy legjobb haverok vagyunk, de úgy látszik tévedtem... - hajtottam le a fejem csalódottan. - Majd én elboldogulok valahogy, kösz a semmit... - mondtam hátat fordítva elindulva a kocsimhoz. Próbáltam minél óvatosabban kihúzni Harryt, aki minden egyes mozdulatra fájdalmasan felnyögött. - Sajnálom baby, de ki kell, hogy vegyelek innen! Kitartás! - suttogtam a karjaimba emelve őt. 
- Jézusom, mi történt vele? - ugrott mellém Zayn, segítve megtartani a jajgató göndört. 
- Majd mindent elmondok, csak vigyük már be! - mondtam idegesen megindulva a ház felé. A haverom mindvégig segítette, ami szerencse volt, mert már annyira elgyengültem, hogy tuti nem bírtam volna egyedül tartani. - Tegyük le a kanapéra! 
- Ne, inkább az ágyba, a kanapén elég fájdalmas lesz neki! - Megdöbbentem szavai hallatán, viszont időm nem volt most ezen gondolkodni. Sietve lépdeltünk fel a lépcsőn, majd berúgtam a halószoba ajtaját, és bal oldalára fektetve tettem le az ágyra. Nyöszörgött a takarót markolva. 
- Mit műveltetek? - döbbent meg Zayn, mikor meglátta Harry sebes hátát. Nagyon csúnyán nézett ki. A szívem újra összeszorult, ahogy felmértem a sérüléseket. Éreztem, ahogy ismét elönt a düh. 
- Kinyírom!! - szorítottam ökölbe a kezeimet, és indulatosan az ajtó felé lépdeltem, de a haverom elém állt, mellkasomra helyezve kezeit, ezzel megállítva, hogy tovább menjek. - Állj el az utamból! - markoltam meg a csuklóját, erősen megszorítva azokat. 
- Louis! Állj le! - lökte meg a mellkasomat, amitől majdnem hátraestem. 
- Engedj el, vagy behúzok egyet! - fenyegettem, mire elhúzódott, én pedig győztes mosolyt villantottam felé, ami nem tartott sokáig, mert megragadta a csuklómat, a hátam mögé tekerve kezeimet, és nekinyomott a falnak. - Baszódj meg! - morogtam, próbálva kiszabadulni.
- Elég! Fejezd már be! Ha kell lekötözlek, és nem viccelek! - mondta erélyesen, erősebben szorítva a falhoz. 
- Meg kell bűnhődnie! Nézd meg mit művelt vele, a saját fiával! Ha nem avatkozom közbe, halálra veri! - fújtattam, aztán éreztem, ahogy a forró könnyek végigfolynak az arcomon. - Ki... fogom... nyírni... - szipogtam, mire elengedett, maga felé fordított, és szorosan megölelt. Zokogni kezdtem, miközben nyugtatólag simogatta a hátamat. 
- Nem éri meg...Ne csinálj semmi hülyeséget! Csak nyugodj le, valamit ki fogunk találni, ígérem! - nyugtatgatott a fülembe suttogva. 
- Louis... - hallottam meg Harry hangját, mire azonnal odamentem hozzá, és óvatosan befeküdtem mellé. 
- Itt vagyok, nincs semmi baj, minden rendben lesz! - simítottam végig arcélén, majd karján figyelve arra, hogy ne okozzak neki fájdalmat. 
- Kórházba kell vinnünk! - szólalt meg Zayn. 
- Nem! Nem viszem oda, a szülei tuti ott keresnék először, és nem hagyom, hogy újra a közelébe férkőzhessenek! Nem, soha többet! - jelentettem ki, ellent mondást nem tűrő hangon. Harry arcát néztem, majd újra megcirógattam, mire halvány mosolyt kaptam válaszul. 
- Nem hagyhatjuk így! Nézz rá, valakinek el kell látnia a sebet! - Tudtam jól, hogy igaza van a haveromnak, de nem akartam kórházba vinni. 
- Nem viszem el a kórházba, fogd már fel végre! - néztem Zaynre dühösen. 
- Akkor felhívom Melissát! - vette elő a mobilját.
- Melissát? - kérdeztem összevont szemöldökkel. 
- Egyik ismerősöm, ápolónőnek tanul! Gondolom, jól jönne, ha a kórház szóba se jöhet! - mondta, mire bólintottam, ő pedig kiment a folyosóra. Harry lehunyt szemmel, felhúzott lábakkal feküdt. Nagy levegőket vett, és nyöszörgött. Be szerettem volna takarni, de a sebei miatt nem mertem, jobb, ha megvárjuk a csajszit, aki remélem tud majd segíteni Harryn. 
- Annyira sajnálom - bújtam közelebb hozzá figyelve arra, hogy nehogy hozzáérjek a fájdalmas területekhez. - Én hülye elfelejtettem bezárni az a rohadt ajtót! Ha odafigyeltem volna, akkor mindez nem történik meg... - simítottam el göndör fürtjét a homlokáról, amire halk nyöszörgéssel felelt. Legszívesebben visszamentem volna, hogy kinyírjam a szüleit, de Zaynnek igaz volt, azzal csak még nagyobb bajt okoznék. Örülök, hogy itt volt velem, mert ha nem állított volna meg, akkor tuti megteszem, és azzal Harryt is bajba sodortam volna. Pár perccel később Zayn lépett be a szobába közölve velem, hogy Melissa tíz percen belül ideér. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel. - Tarts ki, baby, mindjárt jön valaki, aki segíteni fog neked! - suttogtam az arcához hajolva, puszit hintve homlokára. 
Számomra egy örökké valóságnak tűnt, mire végre ideért Melissa. Hosszú barna haját lófarokba kötötte, szemei hatalmasak, és csokibarnák voltak. Arca vékony, de sugárzott, ami valamiért megnyugvással töltött el. 
- Jézusom! - kapta a szája elé a kezét, mikor meglátta Harry hátát. - Mit műveltek szegénnyel? - fordult először Zayn felé, majd felém, aztán a göndörhöz lépett, aki csak szuszogott, nyöszörgött, néha pedig megremegett. 
- Az apja megverte... - válaszoltam, és felrémlett előttem minden. A düh megint elhatalmasodott rajtam, de megpróbáltam kontrollálni magam. A csajszi megvizsgálta a sebeket, majd rám nézett.
- Le kell fertőtlenítenem, aztán pedig bekötöm. Szerencsére nem mélyek a sebek, ezért varrni nem kell. - kapta elő a táskáját, amiből kivette a kötszereteket, és egy üveget. - Megtudhatom, hogy hogy hívják? - nézett a göndörre. 
- Harry. - válaszoltam. 
- Hasra kellene fektetni, hogy jobban hozzáférhessek a hátához! - Bólintottam, majd együtt óvatosan megfordítottuk, amit fájdalmas nyöszörgéssel fogadott. 
- Nincs baj! - simítottam meg arcát. - Hamarosan minden jobb lesz! - nyugtatgattam.
- Rendben, sajnálom Harry, de ez most nagyon csípni fog. - mondta Melissa, miközben lecsavarta a fertőtlenítő kupakját, és a tiszta gézre csepegtetett, amivel elkezdte tisztogatni a seb környékét. Hazza nagyokat sziszegett, és ordított a fájdalomtól. 
- Nyugi, édes! - fogtam meg a kezét, amit erősen megszorított. - Hamarosan vége, csak bírd ki ezt a kicsit! - beszéltem hozzá, de szörnyű volt látni az arcát, amin tisztán látszott a fájdalom. - Csak egy kicsit még! - simogattam kézfejét, hogy ezzel is eltereljem figyelmét, bár erről nem igazán lehetett. Odahajoltam arcához, hogy egy puszit nyomjak rá. - Légy erős! - suttogtam, figyelve Melissa minden mozdulatát. 

- Meg is lennénk! - mondta, mikor végzett a kötéssel. - Adtam neki egy erős fájdalom csillapítót, amitől most aludni fog. - pakolta el a dolgait. - Kétnaponta eljövök hozzá, hogy ellenőrizzem a sebeit, és a kötést. 
- Nagyon köszönöm! Nem is tudom, hogy hogyan háláljam ezt meg... - néztem a barna íriszekbe. 
- Ugyan, szívesen teszem! És ne aggódj, egy-két hét, és rendbe fog jönni. - mosolygott rám, én pedig most először elmosolyodtam a mai nap folyamán. 
- Köszönöm! - mondtam mégegyszer. 
- Majd én kikísérlek! - szólalt meg Zayn, és miután elköszöntem Melissától, elhagyták a szobát. Visszafeküdtem Harry mellé, aki most békésen feküdt, kisimult arccal. Közelebb bújtam hozzá, simogatva karját, figyelve minden rezdülését.
- Aludj csak, én vigyázok rád! - takartam be, egy lágy puszit hintve szájára.