First time (+18)

Kedves Olvasóim! 

Hoztam egy újabb one-shot-ot, a címéből lehet következtetni, hogy miről is fog szólni! ;)

Köszönök mindent, imádlak benneteket! :3
Lenne egy dolog, most egy kicsit eltűnök, ugyanis szeretnék egy hosszabb történetet hozni nektek, amit előre meg szeretnék írni, ezért nem lesz időm más történetbe fogni, mivel van egy másik blogom is és abba is kell hoznom részt! Köszönöm megértéseteket! Igyekszem sietni a kis történetemmel! ;)
Jó olvasást!

Dreamy Girl

Harry

Egymás ajkaira tapadva lépdeltünk a hálószoba felé. Kezeim hátáról fenekére csúsztak, erősen belemarkolva, amitől belenyögött számba. Lihegéseink egymásba forrtak, ahogy ledöntöttem az ágyra. Testem felforrósodott, a nadrágom pedig már igen szűkké vált.  Fölé másztam, nyakát kezdtem csókolgatni, nedves nyelvemmel végig nyaltam, egészen torkáig, majd vissza és szívni kezdtem érzékeny bőrét. Nyöszörgések hada hagyta el száját, miközben hajamba túrt, játszadozva göndör tincseimmel. Pólója alá vezettem egyik kezem, cirógatva hasát, aztán lehámoztam róla felsőjét, ezzel felfedve imádnivaló, kidolgozott felsőtestét. Nem hagytam időt a gondolkodásra, puszikkal kezdtem behinteni minden egyes porcikáját. Mellbimbóját számba vettem, szívtam, kicsit ráharaptam, amitől vonaglani kezdett alattam, nyögéseket kiadva torkából. Nem bírtam tovább, akartam őt, de nagyon. Ki voltam éhezve rá, hiszen több mint fél éve együtt vagyunk, de a csóktól és a tapizástól nem jutottunk tovább, amitől egyre feszültebbé váltam. Számtalan sikertelen próbálkozáson vagyok túl, ezért reméltem, hogy ma este, végre beadja a derekát. Nadrágja övével szerencsétlenkedtem, mikor kezével enyémért nyúlt, leállítva tevékenységemet.

- Harry! Kérlek, még ne... - mondta rémült, kipirosodott arccal. Nagyot sóhajtottam szavai hallatán, miközben leszálltam róla. Csalódott voltam. - Nem állok készen rá! - suttogta alig hallhatóan, de én tisztán értettem szavait.

- Egyáltalán készen leszel rá valaha?? - böktem ki idegesen, hajamba túrva, majd egyenesen bementem a fürdőbe, erősen becsapva magam után az ajtót. Levettem ruháimat és beálltam a zuhanyzóba, hideg vizet engedve fejemre. Ezzel sikerült lecsillapítani magamat, amitől józan eszem is visszatért. - Hülye!! - vertem bele a csempébe, majd fájdalmasan az öklömhöz kaptam. - Megérdemeltem! - suttogtam magam elé. Hogy lehetek ekkora seggfej? Hogy mondhattam neki ilyet?? Magamba szitkozódva zártam el a csapot, megtörölköztem, aztán derekam köré tekertem a frottír anyagot. Louis az ágyon ült, egy szál törölközőben, majd mikor meglátott, sietve bement a fürdőbe. Meg akartam állítani, de nem mozdultam, testem cserbenhagyott. Felhúztam feszes boxerem és eldőltem az ágyon, azon gondolkodva, hogy mit csinálok rosszul, amiért nem akar lefeküdni velem. Tudom, hogy még senkivel nem feküdt le, de akkor is, egyszer túl kell esni rajta. Én vártam rá, nem erőltettem, sose erőszakoskodtam vele, gyengéd voltam, mégse engedett tovább. Ez pedig egyre feszültebbé tett, amit persze rajta vezettem le, ezért is veszekszünk mostanában ilyen sokat. Vagyis, csak én vele... 

- Most haragszol rám? - hallottam meg szomorkás hangját, majd éreztem, ahogy besüpped mellettem az ágy. Felhúztam magam ülő helyzetbe, nekidőlve az ágy háttámlájának. 

- Nem! - mondtam, de nem úgy sikerült kiejtenem ezt az egy szót, mint ahogy kellett volna. Túl mogorván hangzott. Meg is bántam azonnal, hiszen nem akartam bántani. Behunytam szemeim, mély levegőt vettem, aztán kinyitottam őket. Lou szomorúan nézett rám, majd ölébe hajtott kezét kezdte el bámulni. Közelebb húzódtam hozzá, kezemmel közre fogtam arcát, ezzel arra késztetve, hogy szemembe nézzen. Könnytől csillogó szemeivel egyenesen az enyéimbe nézett, a lelkemig hatolva. Lágy csókot hintettem ajkára, miközben ujjammal arcát cirógattam. - Ne haragudj, nem akartam ilyen durva lenni... Tudod, jól, hogy nem haragszom rád! - suttogtam szájára. Eltávolodtam tőle, de arca még mindig bús volt. 

- Nem álok készen rá, nekem ez új... ez... - hajtotta le a fejét, majd egy kisebb szünet után folytatta - Azon gondolkodtam, hogy megengedem... szóval... megengedem, hogy lefeküdj mással, ha nem bírsz tovább várni... - szemeim hatalmasak lettek, szám tátva maradt. Nem akartam hinni fülemnek.

- Mi??? - akadtam ki, mikor felfogtam mit is mondott. - Ezt most komolyan gondoltad?? Jézusom, Louis!! - túrtam bele hajamba haragosan. - Szerinted képed lennék ezt megtenni?? Normális vagy?? Te komolyan azt hiszed, hogy csak azért vagyok veled?? Ha nem tudnék várni, már rég leléptem volna, de amint látod itt vagyok és bármilyen nehéz is, várok! - mondtam egy szuszra dühösen, majd megálltam egy levegővételnyi időre és folytattam tovább. - É-és, hogy a fenébe jutott ekkora marhaság az eszedbe?? Szerinted képes lennék lefeküdni mással?? - fújtam ki bosszúsan a levegőt. - De, tudod mit? - néztem rá döbbent arcára. - Hagyjuk!! Ehhez most nincs kedvem!! Jó éjt!! - kapcsoltam le az éjjeli szekrényen lévő villanyt, aztán a takarót magamra terítve fordítottam neki hátat. Nem szólt semmit, csak lassan bebújt az ágyba, magára húzva a takaróját. Hosszas gondolkodás és morgolódás után, sikerült álomra hajtanom fejem.

*Egy héttel később*

- Hello Haver! - pacsiztam le a fiúkkal, akik rám várva ültek egy asztalnál. Lehuppantam közéjük, egy frissítő sört kérve a pincérnőtől. Szerettem a szombat esti sörözgetős, beszélgetős partikat a legjobb haverjaimmal, mert ilyenkor sikerült kikapcsolódnom, elfelejtve a hétköznapi gondokat.

- Louis nem jön? - kérdezte Niall meglepetten, ugyanis ő is mindig jön velem.

- Nem, a főnöke bent tartja, mert nagy a forgalom... - ittam bele a jóleső, hűsítő sörömbe. 

- Kár... - biggyesztették le ajkaikat. 

- Képzeljétek srácok... - kezdett bele Zayn egy pár pohár alkohol után - a héten olyan heves éjszakákat töltöttünk együtt Perrivel, hogy azt el sem tudjátok képzelni. Minden este más pózban csináltuk. Valami eszméletlen volt. - dicsekedett fekete barátom, mire mindannyian felnevettünk. Már megszoktuk, hogy elmeséli a kalandjait, de azért tudjuk hol a határ, a részletekig nem megyünk el. - A kedvencem a... - akarta folytatni, de azonnal leállítottuk.
- Hééé! Ezt inkább tartsd meg magadnak!! - szólt közbe Niall. Felnevettünk, mikor Zayn lebiggyesztett ajkakkal próbálta tettetni csalódottságát.
- Nekem is volt egy jó éjszakám! - kezdett bele Liam. Meglepődve fordultunk felé, ugyanis, ő nem az a fajta, aki szereti kiteregetni magánéletét. Talán kicsit sok volt az alkohol... - Miát sikerült rávennem a durva játékokra! Ezt ki kell egyszer próbálnotok! - örvendezett, mi pedig vállba veregettük, miközben jót nevettünk rajta. Kicsit irigyeltem őket, hogy van szexuális életük, és nem csak a kezükkel...nekem már csak az maradt... pedig párkapcsolatban élek...
- Nekem is jó volt! - lepetten néztünk a Szöszi srácra, aki huncut mosollyal figyelte reakciónkat. - A jobb kezem nagyon is értette a dolgát! - egyszerre nevettünk fel mindannyian, szinte fuldokoltunk a röhögéstől. Át tudtam érezni helyzetét... Mikor elcsendesedtünk, a fiúk kíváncsian néztek rám.
- A-a, felejtsétek el! - tiltakoztam, amiből egyből rájöttek, hogy még mindig nem sikerült lefeküdnöm Louisval.
- Te vagy a legnagyobb mesélő, most meg tiltakozol?! Nem jött össze, mi? - kérdezte Zayn. Olyan hülyén éreztem magam, de tudtam nekik bármit elmondhatok, hiszen már ősidők óta a legjobb haverjaim.
- Nem tudom mi baja van... Jó, tudom, nem volt még senkivel, de akkor is... Én mindent megteszek, nem erőszakoskodom, gyengéd vagyok vele, szeretem, és mégse akar tovább menni... Miért? - sóhajtottam egy nagyot, arcom tenyerembe helyezve.
- Próbáltál romantikus lenni? Forró fürdő, rózsaszirom, gyertya, vacsora stb... - sorolta a nyálasabbnál nyálasabb dolgokat, én pedig döbbenten néztem arcát. Na ez az ami nagyon messze áll tőlem... Én és a romantika, az két külön világ... - Ahogy ismerlek és a fejedet látva, tuti nem csináltál semmi ilyet, csak egyenesen az ágyba akartad vinni.
- De eddig nem volt ilyenekre szükségem! Romantika?? Nézz már rám, el tudsz engem képzelni, amint rózsaszirmokkal hintem be az ágyat?! - mondtam, mire mindannyian elgondolkodva - elképzelve a helyzetet - ültek előttem. Kitört belőlük a nevetés, majd mikor sikerült lenyugodniuk Liam szólalt meg.
- Louis teljesen más, mint az eddigi csajaid, pasijaid! Hála az égnek! - hálálkodott, amire a többiek is bólintottak. Morcos képet vágtam, de nem hatotta meg őket.
- Tudom, nem vagyok hülye! Azért is szeretem őt, mert más, ő különleges! - mosolyodtam el, ahogy Louisra gondoltam.
- Akkor hajrá!! Ne itt sörözgess, hanem készítsd elő a terepet!! - mondta Niall, mire mindenki helyeslően bólogatott.
- Most komoly? - néztem rájuk kérdőn.
- Húzz már! - utasított Zayn. Lehúztam a söröm, majd elköszöntem tőlük, megköszönve tanácsukat. Sok sikert kívánva hagytam ott őket. Hazafelé menet beszereztem a dolgokat, kivéve a rózsaszirmot, amit nem nagyon tudtam elképzelni... Az már túl nyálas... Már az is megvolt, hogy mit főzők, így megvettem hozzá az alapanyagokat is. El se hiszem, hogy erre adtam fejem, de Louisért bármit megteszek.

Éjszaka, az ágyban fekve vártam, hogy hazajöjjön. Nem ma akartam ezt a különleges estét, mivel tudom, hogy nagyon fáradt lesz, hiszen egész nap dolgoznia kellett. Hallottam, amikor kinyitódott, majd becsukódott a bejárati ajtó. Arcomra azonnal mosoly kúszott, mikor hallottam apró lépteit, ahogyan felfelé jött a lépcsőn. Halkan benyitott, nehogy felébresszen, de mikor meglátta, hogy fent vagyok, meglepődött.

- Te még nem alszol? - mosolyogva jött be, lekapva ruháit, egészen gatyáig.

- Nem bírtam, hiányoztál mellőlem! - mondtam lebiggyesztve ajkaim.

- Bírd ki még egy kicsit, gyorsan lezuhanyzom! - mosolygott, aztán kiviharzott a fürdőbe. Tényleg gyors volt, alig eszméletem fel, már az ágyban volt, szorosan hozzám bújva.

- Milyen volt a munka? Elfáradtál? - kérdeztem, üdvözlő csókot hintve ajkára. 

- Őrültek háza volt, egy percem sem volt arra, hogy kicsit leüljek! Hulla fáradt vagyok! - fújta ki magát, mellkasomra döntve fejét. - Az a baj, hogy holnap is mennem kell, de szerencsémre csak délelőttös leszek! - túrtam bele hajába, miközben beszélt. Nem kellett sok, Lou már hangosan szuszogva aludt el rajtam, majd én is követtem őt az álmok világába.

Idegesen ugráltam összevissza, hogy minden a helyén legyen, mikor Lou megérkezik. Az ebéd nemsokára kész, a gyertyák elhelyezve a szobában, az asztal megterítve, a bor lehűtve. Asszem, minden készen állt. Utolsó simításként belenéztem a tükörbe, hogy megnézzem magam. Kicsit megigazítottam hajam, aztán visszamentem a konyhába, nehogy leégjen a kaja. Az órára néztem, lassan itthon kéne lennie... Ahogy kimondtam magamban, nyílt is az ajtó. Tiszta ideg lettem, tenyerem izzadni kezdett, mint egy tini lánynak, aki az első randijára készül.

- Megjöttem! - kiabált be édes hangján.

- Konyha! 

- T-te főzöl? - lepődött meg, mikor belépett a konyhába. Elé léptem, csókot hintve ajkára. 

- Foglalj helyet! - mutattam az asztal felé. Mosolyogva ült le, én pedig kiraktam a még forró ételt az asztal közepére. Leültem vele szembe, majd nekiláttunk a finom kajának. Kicsit féltem attól, hogy talán neki nem fog tetszeni, de mikor újra szedett, megkönnyebbültem.

- Isteni lett! - mosolygott rám, amit viszonoztam. Felbontottam a bort, majd öntöttem a poharunkba. Felemelve a magasba koccintottunk vele. A legjobb bort választottam, mivel Louisnak mindenből a legjobb jár.

- Köszönöm Hazza! - állt fel Louis, mikor végeztünk. - Minden nagyon finom volt! - kezdte összepakolni a tányérokat. Felálltam és leállítottam tettében. Magam felé fordítottam és combja alá nyúlva felemeltem ölembe. Karjait nyakam köré fonta, lábaival pedig csípőm karolta át. Megcsókoltam, majd elindultam felfelé a lépcsőn. Bevittem a fürdőbe, engedtem neki forró vizet és hagytam, hogy áztassa magát. Míg bent volt, a szobában elhúztam a sötétítő függönyt és meggyújtottam a gyertyákat. Izgatottan, az ajtó előtt vártam, hogy kész legyen. Egy szál törölközőben lépett ki, majd hatalmas mosollyal felém indult. 

- Csodálatos volt! - fonta nyakam köré kajait, ajkait az enyémre tapasztva. - Szeretlek! - suttogta számra.

- Én is! - csókoltam meg. - Van még egy kis meglepim, csukd be a szemed! - mondtam és lehunyta szemeit. 

Benyitottam, háta mögé lépve toltam be a szobába. - Nyisd ki! - suttogtam füléhez hajolva. Körbe vezette tekintetét, majd felém fordult, arcán hatalmas, boldog mosollyal. Ajkaimra tapadt, miközben hajamba túrt. Gondoltam itt az idő, hogy lépjek, remélve, nem lök el magától. Derekára vezettem kezeim, így húzva még közelebb magamhoz. Nyelvemmel nyelvét masszíroztam, ő pedig hátamra vezette kezeit. Hosszabb csók  után, nyakát vettem célba, forró, nedves csókokkal behintve bőrét. Halk sóhajok közepette hajamba túrt, lehelete fülem súrolta. Libabőr futott végig testemen, a nadrágom meg elég szűkössé vált. Megszívtam nyakát, piros foltot hagyva bőrén. Kezeit mellkasomra vezette, amivel eltolt magától.

- Várj... - lihegte, a levegőhiány miatt. Nagyot sóhajtottam, és eldöntöttem, hogy soha többé nem próbálkozom. Megvárom, míg ő kezdeményez, ha egyáltalán lesz olyan... Ismét csalódott voltam, nem értettem mit ronthattam el, hiszen minden tökéletes volt, szerintem.... - Köszönöm, amit ma értem tettél, nekem ez nagyon sokat jelent, hiszen tudom, hogy nem vagy az a romantikus fajta, ezért is szeretlek, mert te más vagy - mosolygott rám - mégis megtetted, csakis miattam. - csókolt meg. Egyik kezével enyémért nyúlt és rávezette férfiasságára. Lepetten húzódtam el, hogy szemeibe nézhessek.

- Érezni akarlak... - suttogta szemeimbe nézve. Arcára mosoly terült, ahogyan enyémre is. Annyira vártam ezt a pillanatot, de most, hogy elérkezett, megijedtem. 

- B-biztos? - kérdeztem. Bólintott, mire lágyan megcsókoltam, kezeim derekára helyeztem, így tolva az ágy felé. Ledöntöttem, nem válva el ajkaitól. Szájától haladtam lefelé, csókokat hintve bőrére. Kulcscsontjánál megálltam, ott megszívtam. Halk sóhajjal és hajamba túrva élvezte tettem. Lejjebb vándoroltam, minden egyes porcikáját felfedezve. Mellbimbójánál megállta, kicsit megharaptam, aztán megszívtam. Ugyanezt tettem a másikkal is. Nyöszörögve vezette le kezeit hátamra, lágyan simogatva fel-le. Érezni lehetett érintéseiből, hogy nem igazán tudja, mit kellene tennie, amitől olyan édes volt. Mosoly kúszott ajkamra, erre a gondolatra. Hasához érve belepusziltam köldökébe, aztán "V" vonalánál kicsit belecsíptem bőrébe fogaimmal, amitől vonaglani kezdett, egy hangosabb nyögés kíséretében. Felhúzódtam hozzá, szenvedélyes csókot váltva, miközben mozogni kezdtem felette, egymásnak dörgölve ágyékunkat. Kibontottam törölközőjét, még mindig ajkaira tapadva. Benyúltam alá, megmarkolva merev férfiasságát. Hangos nyögés szakadt fel torkából, amitől testem bizseregni kezdett. Teljesen feltüzelt kéjtől kitörő nyögéseivel. Fel-le mozgattam rajta kezem, figyelve kipirosodott arcát és elnyílt ajkait. Nyakához hajoltam, beleharapva fülcimpájába, majd elindultam lefelé nedves csíkot húzva végig testén, egészen ágaskodó férfiasságáig. Először csak hegyét kaptam be, aztán egész hosszát számba vettem. Hangos nyögéssel díjazta tettem. Fel-le mozgattam számat hosszán, közben pedig kezemmel is rásegítettem, hogy még élvezetesebb legyen számára.
- Ahh... Harry... - nyögött egy hangosat, fellökve csípőjét. Zihálva kapkodta a levegőt, a matracba markolva. Mosolyogtam tettére. Nyelvemmel kényeztettem tovább, és mikor éreztem, hogy közel van, cuppanós hangot hallatva váltam el büszkeségétől.
- Biztos akarod? - szuszogtam fölé hajolva, vágytól csillogó szemeibe nézve, amikben egy kis félelem is ott lapult.
- Akarom! - lihegte, mire lehúztam felsőm, és gyorsan lerángattam magamról nadrágom, a bokszeremmel együtt. Az éjjeliszekrényhez nyúltam, kiszedve a fiókból a kellékeket. Magamra húztam az óvszert, majd ujjamra nyomtam egy kis síkosítót, miközben lába közé férkőztem. Ráhajoltam testére, ajkaira tapadva, hogy elvonjam figyelmét belé hatoló ujjamról. Hangosan felordított, ahogy teljesen belé nyomtam.
- Shhh... - csitítottam. - lazulj el... - csókoltam meg ismét. Ujjammal körkörös mozdulatot tettem, amire fájdalmas nyögés hagyta el száját. Belevezettem még egyet. Erősen belemarkolt karomba, belemélyesztve körmeit. Összeszorítottam fogam a hirtelen jövő fájdalomra, de így legalább tudtam, ő mit érez. Harmadik ujjamnál, ajkamba harapott, amitől kicsordult vérem, melyet lenyaltam, ezáltal éreztem fémes ízét. Mikor éreztem, hogy kellően tág, kihúztam ujjaim és a bejáratához igazítottam magam.
- Ha fáj, szólj, leállok! - mondtam, ő pedig bólintott. Csak egy kis részét toltam bele, de így is láttam fájdalomtól eltorzult arcát, amin egy könnycsepp is végigfolyt. Lehajoltam, lecsókolva kósza könnycseppjét. Ajkait vettem célba, nyelvemmel táncba hívva övét. Beljebb toltam magam, mire hajamba markolt. Lassan mozogni kezdtem, figyelve arca minden rezdülését. Nekem mámorító érzés volt, forró, szűk járata, de tudtam, neki pokoli fájdalommal jár. Kicsit gyorsítottam a tempót, mire nyögések hada szakadt fel torkából. Amikor fájdalmas nyögései, kezdtek vággyal telivé válni, felbátorodtam és lassan, de mélyre hatolva  löktem felé csípőmet.
- Ahhh... istenem... - vezette kezeit hátamra, majd fenekemre, ezzel húzva még közelebb magához. Lábait teljesen szétnyitotta és kéjesen nyöszörögve vonaglott alattam. Annyira gyönyörű volt, ahogy beharapott alsó ajkakkal, verejtéktől homlokára ragadt hajjal közeledett a csúcs felé. Rámarkoltam férfiasságára, és a lökésem ritmusára húzogattam rajta kezem, ezzel is még nagyobb kéjes nyögéseket váltva ki belőle. Egyre gyorsabban löktem csípőmet és egyre mélyebbre. Éreztem, hogy közeledek a csúcs felé. Pár lökés után, Louis háta ívbe feszült, férfiassága megremegett kezemben, és hatalmas nyögéssel ürítette ki örömnedvét, kezemre. Még löktem párat csípőmmel, majd engem is elkapott a gyönyör hulláma, végig söpörve testemben és egy mély nyögés kíséretében elélveztem benne. Lehajoltam hozzá, csókot hintve verejtéktől sós ajkaira.
- Nagyon fájt?  - kérdeztem szájába lihegve. - Nem akartam...
- Túléltem, ne aggódj! A gyönyör el is feledtette velem, mi is volt az elején! - mondta, mosolyogva, mire eligazítottam homlokára tapadó haját és csillogó kék szemibe néztem. Annyira gyönyörű volt. A világ legszerencsésebb emberének éreztem magam, amiért ő az enyém. - Köszönöm Hazza! - simogatta meg arcom, majd szenvedélyes csókba forrtak össze ajkaink.

One night...

Visszatértem! :)

Kedves Olvasóim! (remélem maradtak még) Sajnálom, hogy ennyit kellett várni az új történetre, de az ihlet hiány szörnyű dolog... Na, de most egy új one-shottal jelentkezem. Ez egy szomorú történet, mivel szerettem volna ismét kipróbálni magam ebben. Akartam egy kis újítást. :) Bevallom, megkönnyeztem, pedig ilyen még sose fordult elő velem...
Kérlek benneteket, hogy mondjátok el róla a véleményeteket! :) Előre is köszönöm! :3
Köszönöm az új feliratkozókat meg mindent! :3
Jó olvasást!

Dreamy Girl

Harry

- Mia? Mehetünk? - toporogtam a nappaliban, az órámat figyelve. Nem kellett sok, meg is jelent a lépcső tetején.
- Na? - lépdelt lefelé, mint egy királynő. A szám is tátva maradt, annyira gyönyörűen festett a fekete színű, ezüstös gyöngyökkel díszített estélyiben. Gesztenye barna haja, most egyenesen hullott le egészen derekáig, sminkje -mely szolid volt - kiemelte barna íriszeit, melyek boldogan csillogtak.
- Káprázatosan nézel ki! - nyomtam egy puszit arcára, mikor leért a lépcső aljára. Már óvodás korunk óta ismerjük egymást, szüleink révén, akik miatt folyton együtt lógtunk. Így váltunk legjobb barátokká az évek során. Egyszer, elcsattant egy csók, de mivel egyikőnk se érzett semmi bizsergést, így nem is erőltettük tovább. A barátságunk ugyanúgy folytatódott. Később kiderült, hogy inkább a fiúk vonzanak, amit Mia azonnal elfogadott és szerencsémre Anya is. Bár kicsit szomorú volt, mert azt szerette volna - ahogyan Mia édesanyja is - hogy mi egy pár legyünk, de hát az élet sose úgy alakul, ahogy az ember tervezi...
- Komolyan? - pirult bele kérdésébe. Annyira szerettem őt, olyan kis ártatlan és törékeny. Szinte a bátyjaként vigyázok rá, féltem mindentől, főleg a fiúktól, akik folyton körülötte ólálkodnak, viszont szerencsémre, Mia a korához képest nagyon is okos, és nem dől be minden jöttmentnek.
- Persze! Te leszel a legszebb a teremben, nem, az egész világon! - mosolyogtam rá, mire hatalmas cuppanós puszit kaptam arcomra. - Akkor, mehetünk? - kérdeztem, ő pedig hevesen bólogatott. Elköszöntünk Anyutól, aki jó szórakozást kívánt nekünk. Beültünk a kocsiba, ami elvitt minket a végzős bálra, amely minden fiatal számára nagyon fontos esemény. Engem annyira nem izgatott, de Mia felkért, hogy kísérjem el, én pedig boldogan igent mondtam. Idegesen fújtam ki a levegőt, mikor megérkeztünk uticélunkhoz. Kiszálltam, majd kezem nyújtva gyönyörű partneremnek, segítettem ki az autóból. Belém karolt és így mentünk a be suli tornatermébe, ahol már nagyban ment a buli. A terem csodásan nézett ki, lufikkal volt díszítve az egész, az asztalok pedig megterítve, egy kis dísszel a közepén dobták fel a hangulatot. Megkerestük a srácokat, akik integetve vártak már minket. Lepacsiztunk, aztán leültünk hozzájuk, beszélgetésbe elegyedve, már amennyire a dübörgő zene engedte. Nagyon élveztem az este minden egyes percét, sokat táncoltunk Miával, meg persze felkértem a banda többi lánytagját is egy-egy körre. A bál királya és királynője a suli legmenőbb tagjai voltak, amin szerintem senki nem lepődött meg, nem mintha engem nagyon is érdekelt volna ez a cím... Már éjfél lehetett, mikor lihegve foglaltunk helyet az asztalunknál, ugyanis a táncban teljesen kifáradtam.
- Kérsz valami innivalót? - hajoltam közel Miához, hogy hallja mit is mondok. Bólintott egyet. A tömegen keresztül odatolakodtam a pulthoz és két kis piros poharat magamhoz véve, keresgéltem az italok között. Éppen arrébb léptem, mikor nekiütköztem egy srácnak.
- Ne haragudj! - kértem tőle bocsánatot.
- Semmi baj! - fordult felém, mire lefagytam, de nem csak én, hanem ő is. Ez a srác, irtó helyes volt. Íriszei, mint a tenger kéksége, napsütésben, úgy ragyogtak. Haja fel volt zselézve, ami még dögösebbé tette. Hatalmas mosoly ült arcára, amitől szemeinél megjelentek az apró nevető ráncok. Elolvadtam... - Öö... S-szia! A nevem L-Louis! - nyújtotta felém kezét idegesen.
- H-hello! Harry! - fogadtam vele kezet. Amikor megérintettem valami furcsa, mégis jóleső bizsergés futott végig testemen. Zavartan elmosolyodtam, elengedve kezét. - Háát, akkor... örülök, hogy megismerhettelek. - intettem egyet, mint egy idióta, majd az asztalunk felé vettem az irányt, miközben lekorholtam magam, hogy hogyan lehettem ekkora hülye...
- Ki volt az? - kérdezte érdeklődően Mia, mikor leültem mellé.
- Csak egy srác... - vontam vállat és a tömeg felé nézve kerestem őt. Tekintetünk összeakadt, mire édes mosoly jelent meg arcán, ahogy nekem is.
- Aham... - ütött vállba Mia. - Menj már oda hozzá! Vagy én tuszkoljalak elé? - unszolt.
- Teljesen leégettem magam előtte, biztos nem fogok odamenni... - hajtottam le fejem, és éreztem, ahogy pírba borul arcom. Mia egy nagy sóhajjal elkapta karom, és vonszolni kezdett a táncparkett felé. Próbáltam ellenkezni, de nem ment. Mentegetőztem, hogy ne tegye ezt velem, de hiába, őt, ez nem érdekelte. Amikor odaértünk elé, valamit belesúgott Louis fülébe, aki mosolyogva figyelt engem. Mia karon fogott és együtt kimentünk az udvarra, majd elsétált, otthagyva engem  Louisval, kettesben. Idegesen, kezeimmel babrálva álltam vele szemben. Nem tudtam semmit kinyögni, de szerencsémre ő igen, ezzel megszakítva a kínos csendet.
- Nem sétálunk egyet? - kérdezte édes hangján. Hevesen bólogattam. Tiszta idióta vagyok... Arcán megint megjelent szívdöglesztő mosolya, amitől szívem hevesen kezdett dobogni, tenyerem izzadt, torkom elszorult. Lassan sétáltunk a focipályához, ahol a kapu előtt megálltunk.  Nekidőltem a kapufának, ő pedig szembe állt velem. Mosolyogva figyeltük egymást. Tekintetem szájára tévedt, amin elég hosszú ideig elidőztem, önkéntelenül megnyalva alsó ajkam. Huncut mosollyal lépett közelebb hozzám, eltörölve a köztünk lévő, oly idegesítő távolságot. Arca lassan közeledett felém, amitől lehunytam szemeim. Meleg leheletét ajkaimon éreztem, majd összeérintette szánkat. Nem nevezném csóknak, ami köztünk történt, igazából egy puszi volt, mégis a fellegekben éreztem magam. Előrébb hajoltam, ezzel jelezve, többet szeretnék. Nem kellett sokáig várnom, ajkai ismételten birtokba vették számat, amit szétnyitottam, utat engedve nyelvének, mellyel enyémet kezdte masszírozni. Óvatosan hajába vezettem ujjaim, játszadozva tincseivel. Testem felforrósodott, mikor neki nyomott a kapufának, ezzel összeérintve minden porcikánkat. Felsóhajtottam a jóleső érzéstől. Mikor elvált tőlem, homlokát enyémnek döntötte és szaporán véve a levegőt szólalt meg.
- Bemegyünk? - kérdezte mosolyogva.
- Menjünk. - suttogtam, mire gyors puszit nyomott, csókjától felduzzadó, bizsergő ajkaimra. Annyira boldog voltam, hogy azt el se tudom mondani, még mindig a felhők között repdestem. Beérve a terembe, Mia azonnal letámadott minket, hogy csináljon rólunk egy képet. Természetesen beleegyeztünk.
- Annyira cukik vagytok együtt! - vigyorgott, majd puszit nyomott arcomra és kezembe nyomta a frissen készült képet, aztán el is tűnt. Zavartan néztem Louisra, aki mosolyogva puszit nyomott ajkaimra. Elkérte a képet, elővett egy tollat és ráfirkált valamit a hátuljára, majd megfordította és az elejére is. Odaadta nekem, miközben közölte velem, hogy sajnos haza kell menni. Szomorúan néztem rá, mire megcsókolt. Nyelvével bejutásért könyörgött, amit meg is adtam. Hosszas csókcsata után elváltunk egymástól és fülemhez hajolva belesuttogta szavait.
- Találkozunk még! - puszilt meg, aztán elment, én pedig távolodó alakját figyeltem.  Ezek után már nem volt kedvem maradni, ezért megkerestem Miát, akivel közöltem a tényeket. Bólintott, aztán az asztalunkhoz mentünk, hogy elköszönjünk a bandától. Az éjszakába kilépve, a hűvös levegő jól esett felhevült testemnek. Elővetem a képet és megnéztem mi van ráírva.
- Megadta a számát! - lebegtettem a levegőben, boldogan. Mia felkuncogott és kikapta kezemből.
- "Köszönöm neked, életem legszebb estéjét! Csók, Louis" - olvasta fel a fénykép elején lévő szöveget. - Aww! De édes! - ájuldozott mellettem. Bárgyún mosolyogva vettem ki kezéből és szívemhez szorítottam. Nem ismertem Louist, mégis úgy éreztem, ő más, mint az eddigiek, ő különleges és az ég küldte nekem. Egyetlen csókja annyi érzelmet indított el bennem, mint még soha semmi, ezelőtt...
- Annyira boldog vagyok, hogy végre találtál valakit! - puszilt meg, mire átkaroltam. Éreztem bőre hidegét, ezért megálltam, hogy levéve zakómat vállára helyezzem.
- Nehogy megfázz nekem! - mosolyogtam rá, majd tovább mentünk. Már félúton jártunk, mikor a park mellett sétálva nevetés ütötte meg fülem, amitől rossz érzésem támadt, ezért sietve lépkedtem Miával az oldalamon. A nevetés hangosabbá vált, mire gyomrom összeugrott és legbelül megszólalt a vészcsengőm. - Siessünk! - suttogtam fülébe. Láttam rajta a rémületet, ezért gyorsabb tempóra váltottunk. Reméltem, ha halkan elosonunk, akkor nem vesznek észre bennünket. Most kezdtem csak megbánni, hogy nem kocsival jöttünk.
- Hova-hova aranyoskáim? - hallotta meg egy mély, ijesztő hangot mögülem. Megfordultam, Miát szorosan magam mögé állítottam, hogy véletlenül se tudják bántani őt. El kellett volna futnom, de úgy is utolértek volna, hiszen hárman álltak előttünk, gonosz mosollyal vizslatva minket. Semmi esélyünk nem lett volna... Kinézetükről sütött a rossz indult, a gonoszság és az is, hogy nem csak ijesztgetni fognak... - Na mi van, megkukultatok? - lépett közelebb a középső srác, aki velem egyidős lehetett, csak kétszer akkora volt, mint én.
-  K-kérlek, e-engedjetek el minket... - könyörögtem remegő hangon. Hiába próbáltam magabiztosnak mutatkozni, hangom mindent elárult. Gonoszan felnevettek. Testem remegni kezdett, ahogy egyre közeledtek felénk. Miát, szorosan magam mögött fogtam.
- Szép kis cicád van! - nyalták meg szájukat, nyál csorgatva figyelve Miát. - Had játszadozzunk el vele egy kicsit! - lépdeltem hátrafelé, miközben ők felénk. - Hidd el nagyon is élvezni fogod! Te meg végig nézheted! - kacsingattak, cuppogtak és nevettek rajtunk. Mia hátamba fúrta arcát és sírni kezdett. Tennem kell valamit, legalább őt meg kell mentenem. Míg engem bántanak, ő megmenekülhet. Oldalra fordítottam fejem, majd suttogva megszólaltam.
- Elengedlek, és fuss, ahogy csak tudsz, én addig feltartom őket! Ne nézz hátra, csak rohanj, rendben? - felemelve arcát, könny áztatta, félelemmel teli szemeivel nézett rám, aztán megszólalt.
- Nem akarlak itt hagyni... - láttam aggódását tekintetében.
- Nem lesz semmi bajom, csak fuss, ahogy csak bírsz! kérlek... - küldtem felé egy biztató mosolyt és elengedtem derekát szorító kezeim. Futásnak ered, amitől a fiúk fellázadtak, de eléjük állva elálltam útjukat. - Itt vagyok!!! Tessék!! - mutattam magamra. Sokkal jobban éreztem magam, tudván, hogy Mia biztonságban van, még ha nekem ma, itt és most végem lesz...
- Elengedted?? Te nyomorult buzi, ezért most megfizetsz!! - köpködte szavait, majd behúzott egyet arcomba. Fájdalmasan felnyögtem, az orrom ért ütésről. Megszédültem és könnyeim is kicsordult az éles fájdalomtól. Soha nem verekedtem, soha nem is vertek meg, így nem is tudtam, mire számítsak, de ez pokolian fájt. A két segédje lefogott, miközben hol hasam, hol arcom használta bokszzsáknak. Ordításaim bezengték az utcát, amitől a kutyák ugatni kezdtek. Próbáltam kiszabadulni a szorító kezekből, de mind hiába, sokkal erősebbek voltak nálam. Mindenféle mocskos szavakkal illetett, miközben ütött tovább. Minden egyes porcikám sajgott a fájdalomtól, orrom vérzett, szám felrepedt. Éreztem a vér szagát, és ízét a számban. Fehér ingem csupa véres volt, ahogyan a bántalmazóm ökle is.
- HÉ!! - hallottam meg egy ismerős hangot, amitől nyugalom szállta meg testem. . - ENGEDJÉTEK EL !! - kiabált, majd nekirontott az egyiknek. Hirtelen minden támasztó erő elhagyott, így térdre rogytam. Láttam, ahogy mindhárman rátámadnak Louisra. Fel akartam kelni, segíteni neki, de amint felálltam, visszalöktek. Minden erőm elhagyott. Végig néztem, ahogy verik, láttam, ahogy arca fájdalomtól eltorzulva, vérben úszik. Könnyeim potyogni kezdtek, szörnyű volt látni és nem tudni semmit tenni ellene. Az egyik hatalmas ütést mért fejére, amitől Louis megtorpant, majd a földre esett.
- LOUIS!! NEEE!! HAGYJÁTOK BÉKÉN!!! - ordítottam teli torokból, zokogva. Nem hagyták abba, még párszor belerúgtak, aztán mikor megijedtek, hogy nem mozdul, elrohantak, ott hagyva minket, vérben fagyva... A maradék erőmet összeszedve kúsztam oda mozdulatlan testéhez. Megijedtem a látványtól. Feje csupa vér volt...
- Ébredj fel! - ráztam meg óvatosan testét. - Kérlek... kelj fel... - folytak könnyeim. Pulzusát kitapintottam és láttam, hogy lassan, de mozog a mellkasa fel-le. Kicsit megnyugodtam. Elővettem telefonom, amin felhívtam a mentőket, akik biztosítottak arról, hogy pár percen belül itt lesznek.
- Kérlek... ébredj fel... nem hagyhatsz itt... - suttogtam. - Mindjárt itt a segítség... bírd ki... - fogtam meg meleg kezeit, majd lehajoltam és puszit hintettem ajkára. - Kellesz nekem Louis... - mondtam ki az utolsó szavakat, aztán szédülni kezdtem, a világ pedig elsötétült előttem...
Lassan, hosszas pislogás után kinyitottam szemeim. Az éles fény, eleinte irritált. A szag, mely beférkőzött orromba, ismerős volt... Kórházban vagyok... Eszméltem fel. Miért vagyok itt? Mi történt? Gondolkodtam, erősen kutakodva agyamban. Hirtelen beugrott minden. A bál, a tánc, Louis - amitől mosoly kúszott arcomra, mely fájdalmas volt - a csók, a fénykép, a hazaséta és... a három barom, aki megtámadott minket. Louis! - hatolt belém a felismerés.
- H-hol v-van Louis? - küszködtem a beszéddel, hangom alig volt hallható, még számomra is. Nagyot nyeltem, amire fájdalom járt végig. Szörnyű volt, minden egyes porcikámba fájdalom költözött, ahogy próbáltam megmozdulni.
- Harry? - állt mellém Anya, vörös, duzzad szemekkel. - Istenem! Kicsim! Annyira féltettelek! - potyogtak a könnyei, majd megfogta kezem és adott pár puszit arcomra. - Jól vagy? Kérsz valamit? Mia, szólj a nővérnek! - utasította legjobb barátnőmet.
- H-hol van? M- Mi van vele? - kérdeztem. Valahogy semmi más nem tudott érdekelni csak ő. Anya odahúzott egy széket mellém, kezem övébe temette, majd puszit hintett rá.
- Kómában fekszik... - nézett szemeimbe. - Életveszélyes állapotban... - csuklott el hangja a végére. A szavak hallatán szívem összeszorult, gyomrom görcsbe rándult, könnyem pedig utat törtek maguknak. Nem.. ez nem lehet igaz, csak álmodom, ez csak egy szörnyű álom... Hunytam be szemeim erősen, remélve, mikor kinyitom őket, otthon fekszem ágyamban, megnyugodva, hogy csak álmodtam. De sajnos nem így történt, még mindig a kórházban voltam.
- L... látni akarom őt! - szipogtam.
- Nem kellhetsz fel, pihenned kell!  Az orvosok vigyáznak rá! - próbált nyugtatni Anya, de én ezzel nem értem be. Hosszas veszekedés után, Mia lépett be a kórterembe, egy nővérrel a sarkában. Oda jött hozzám és ő is puszit nyomott arcomra. Elmondta, mennyire sajnálja, és hogy nem akart ott hagyni. Nyugtatgattam, hogy ő semmiről sem tehet, Anya is ugyanezt mondta, majd átölelte sírástól remegő testét. Kikísértette őt, miközben az ápolónő megvizsgált. Azt mondta, minden rendben van, csak pihennem kell.
- Louis? Mi van vele? Felébred? - kérdeztem a nővértől félve. Szerettem volna választ kapni, de féltem is tőle...
- Kómában van... Életveszélyes állapotban, ugyanis az ütés, pont olyan területen érte, ami súlyos... Az orvosok most is ott vannak, hogy stabilizálják állapotát. - nem akartam hinni szavainak. Miért pont ő? De hiszen csak egy kis ütés volt... A fájdalom mely átjárta testem, százszorta szörnyűbb volt, mint a sérülések okozta fájdalmak.
- F-fel fog ébredni?
- Ezt nem tudhatjuk... Volt, aki pár napig, volt, aki hetekig kómában feküdt, de sajnos olyan is előfordul, hogy évekig nem ébred fel...vagy soha... - szívszorító volt hallani ezeket, és belegondolni, hogy Louis is így járhat...
- Láthatom őt? - néztem rá könyörgő, könnyektől homályos szemekkel.
- Talán holnap. Most próbálj meg pihenni! - mosolygott rám kedvesen, majd elment. Anyuékkal még beszéltem egy kicsi, aztán ők is hazamentek.

* 1 hónappal később*

- Szia, Louis! - köszöntem be, mikor benyitottam a kórtermébe. Rutinos mozdulattal kihúztam a széket az ágy alól és leültem rá. - Hogy vagy? Jól aludtál? - kérdeztem mosolyogva, csodás arcát fürkészve. - Képzeld, Mia talált egy nagyon kedves srácot, de azért figyelni fogom, minden egyes mozdulatát. - nevettem el magam. - Jajj, Anyukád egy tündér, sütött nekem finom sütit. Azt mondta ez a kedvenced. Nekem is nagyon ízlett. - simogattam meg kézfejét, aztán elsimítottam arcába lógó haját. - Ma is jön, meg a húgaid is, imádom őket, nagyon kedvesek. - nyeltem egy nagyot, mert éreztem, nem fogom sokáig bírni. Sírni kezdtem. Ez megy egy hónapja, minden nap sírok és itt ülök az ágya mellett, várva, hogy kinyissa csodaszép, tengerkéken csillogó szemeit. De sajnos, ez még nem történt meg, az állapota sem javult... Mégis bízok benne, hogy erős és kitartó. Számtalanszor megköszöntem neki, amiért megmentett, de közben meg magamat hibáztattam a dolgokért. Egy hülye voltam, egy barom, amiért nem hívtam egy kocsit, vagy Anyát, hogy hazavigyen, és akkor mindez nem történt volna meg... De már hiába emésztem magam rajta, ugyanis a múltat nem tudom megváltoztatni...- Hiányzol... nagyon... - suttogtam magam elé. - Tudom, alig ismerjük egymást,  de ott, akkor este, mikor megcsókoltál... - gyűltek könnyek szemeimbe, ahogy eszembe jutottak az emlékek. - olyan volt, mintha mindig is ismertelek volna, mintha az ég is egymásnak teremtett volna bennünket. Te voltál az, aki fényt hozott, az addig unalmas, szürke életembe... - szorítottam meg lágyan kezét. - Ne hagyj itt... kelj fel... nélküled nem fogom tudni végigcsinálni ezt... - könyörögtem folyton elcsukló hangon. - Szorítsd meg a kezem, ha hallasz, mert tudom, hogy hallasz! - vártam, de semmi nem történt. - Kérlek... nyisd ki gyönyörű szemeid... Látni akarom őket, érezni akarom csókod, melytől ajkaim bizseregnek, érintéseid, melytől felforrósodik bőröm. Kellesz nekem! - dőltem mellkasára, hallgatva lassú szívverését, ami nyugodtsággal töltött el. Álomba zokogtam magam.
A nővér ébresztett fel, hogy mennem kellene, de addig könyörögtem, míg meg nem engedte, hogy itt maradhassak éjszakára. Már mindenki ismert minket a kórházban, ismerték e két fiatal fiú szívszorító történetét.
- Hozok inni, mindjárt jövök! - pusziltam homlokára, majd kimentem. Mikor kezembe vettem az üdítőt, valami rossz érzés járta át testem. Tudtam, valami baj van. Sietve rohantam a kórterembe, szinte beestem az ajtón. A kép, ami elém tárult sokként ért. Számtalan orvos volt bent, a szívmonitor egyenes vonalat mutatott, és sípolással jelezte, hogy vége... Kiesett kezemből a pohár és sírva rohantam, ellökve az orvosokat, Louishoz.
- NEEM!! - ordítottam zokogva. - LOUIS!!! - akartam odamenni, de lefogtak. Szétnyitották felsőjét, hogy defibrillálással újra indítsák szívét. Őrjöngve kapálóztam az orvosok karjaiban. Láttam, ahogy teste megugrik, de a csík, mely szíve leállását jelezte, nem akart görbülni. Hosszas próbálkozás után, az orvosok leálltak. Hirtelen csend borult a helységre, a monitor őrjítő csipogás is megszűnt.
- Sajnálom... A halál beállta, éjfél... - mondta ki az orvos, az utolsó szavakat.
- NEM! - kiabáltam. - LOUIS!! - engedtek el, mire odarohantam hozzá, átkaroltam testét, szorosan. Könnyeim, úgy folytak akár egy vízesés. - Kelj fel, kérlek, szükségem van rád... - suttogtam fülébe. - Szeretlek... - remegett testem, miközben egy utolsó csókot leheltem ajkaira. Itt és most darabokra hullott minden, a szívem, mely érte dobogott, a világom, mely ő nélküle nem ér semmit.
- Sajnálom... - simította kezét vállamra egy nővér. - Mindent megtetettünk, amit tudtunk... - mondta fájdalmas hangon.

*1 héttel később*

Az eső esett, megsiratva ezt a napot. Mindenki feketében, gyászos arccal figyelte a pap beszédét és a koporsót, melyben egy csodálatos fiú aludta örök álmát. Louis édesanyja mellett álltam, aki zokogva karolt belém, egyetlen, drága fiát siratva. Lassan odaléptem koporsójához, melyre egy vörös rózsát és az első és utolsó közös fotónkat helyeztem, majd  rászórtam egy maroknyi földet.
- Szeretlek Louis, mindig is itt leszel szívemben! - simítottam végig örök nyughelyén. - A mennyben találkozunk! - léptem el onnan, könnyes szemekkel. A temetés végén, édesanyja odajött hozzám és egy nyakláncot tett markomba.
- Ez Louis kedvenc nyaklánca volt, szeretném, ha elfogadnád, hiszen ő is ezt akarta volna... - sírtam el magam, szorosan markolva az ezüst keresztet. Átöleltem, lágyan simogatva hátát. Miután mindenki elment, én ott álltam, Louis sírja mellet, még mindig zokogva. Nyakamba akasztottam nyakláncát, amit összekulcsolva szorítottam mellkasomhoz. Az eső egyre csak esett, arcomra hulltak hideg cseppjei, melyek összefolytak könnyeimmel.
- Szeretlek... - suttogtam elcsukló hangon, mire egy szellő simogatta meg arcom. Elmosolyodtam, hiszen tudtam, hogy Louis küldte ezt nekem, szeretete jeléül. Éreztem, hogy velem van és figyel fentről, vigyázva rám, mint egy őrangyal.