2017. február 28., kedd

Everything happens for a reason (13.rész)

Sziasztok!

Megjöttem a kövi résszel, ami remélem tetszeni fog nektek! Én imádtam írni! 😍😍
Köszönöm az előző részhez érkezett komikat, imádlak benneteket!
Azt hiszem, most csak ennyit szerettem volna, jó olvasást kívánok! 
Puszi 😗

💚Dreamy Girl 💙



*Louis*


- Nem olyan vészes, mint amilyennek gondolod! - mondta, miközben lehajolt, hogy felhúzza a lábára a rikító bowling cipőt.
- Komolyan? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Komolyan. - felelte kiegyenesedve, egyenesen a kékjeimbe nézve. - Majd meglátod, ha kipróbáltad, de előtte, igyunk egyet! - biccentett fejével az asztalunk felé, amin már ott sorakoztak a piák, amiket a srácok azonnal meg is rohamoztak. - Gyere, töltök neked egy ütőset! - kacsintott rám pimasz vigyorral az arcán, és mielőtt tiltakozhattam volna, mondván, nem iszom, egyszerűen ott hagyott. Megadóan felsóhajtva - amúgy se lett volna választási lehetőségem - indultam meg utána. Végül is, egy pohár nem árthat meg, nem igaz?! Sőt, talán még jót is fog tenni, és segíteni fog abban, hogy leküzdjem a gyomromban szüntelenül jelen lévő idegességemet. Hiába voltam izgatott, és vártam, hogy végre bowlingozhassak, azért eléggé be is voltam rezelve tőle. Míg töltötte a piát, a kíváncsiság eluralkodott rajtam, és nem bírtam tovább. Pipiskedve lestem át a válla felett, már amennyire tudtam, mert elég magas volt, na meg rafinált is, ugyanis mindig úgy mozdult, hogy ne láthassak semmit se az ügyködéséből. - Ne less! - kuncogott, és hogy még aljasabb legyen, lábujjhegyre állt, ami után végképp semmi esélyem se volt, így hamar fel is adtam, türelmesen kivárva a nekem szánt italt. - Parancsolj! Csak neked, csak most! - vigyorgott a kezembe adva a poharat, amiben valami barna lötty volt.
- Mi van benne? - kíváncsiskodtam az italt mustrálva.
- Ne kérdezősködj, csak hajtsd le! - emelte fel a sajátját, amiben szintén ugyanaz a pia lötykölődött. - Az új barátainkra! - kiáltotta, mire a csoport összes tagja felemelte a magasba a poharát, és Harry szavait elismételve öntötték magukba az alkoholt, amihez, bár kicsit késve, de én is csatlakoztam. Amint lefolyt a torkomon, köhögőrohamot kaptam. Olyan szörnyű ízű- és kegyetlenül erős volt, hogy azt hittem, menten elhányom magam. Tisztára szétmarta a nyelőcsövemet, borzalmasan rossz ízt hagyva maga után a számban.
- Jézusom! Normális vagy? - fintorogva, összeszorított szemekkel ráztam meg a fejem. - Mi a szar volt ez? Meg akarsz mérgezni? - krákogtam, mert még mindig égette a torkomat. Nagyokat nyeltem, abban reménykedve, hogy ez majd segíteni fog, de semmit sem ért.
- Ettől leszel igazán tökös! - lapogatott barátian hátba, jót nevetve szenvedésemen.
- Marha vicces vagy! - közöltem szarkasztikusan. - Hányni fogok! - öklendeztem a borzalmas íztől, ami sehogy sem akart eltűnni a számból. Mély levegőket vettem, és folyton azt kántáltam magamban, hogy "Nem fogok hányni!". Muszáj volt visszatartanom, ugyanis elég kínos lett volna ennyi ember előtt kidobni a taccsot.
- Akkor hozok még egyet belőle! - jelentette ki vigyorogva.
- Na azt próbáld meg! - fenyegetőztem, ami nem igazán hatotta meg. Továbbra is mosolygott, miközben elvette tőlem a kezemben szorongatott poharamat, hogy az asztalhoz visszafordulva, egy újabb körrel ajándékozhasson meg. - A-a! Felejtsd el! Én ezt tuti, hogy nem fogom még egyszer leönteni a torkomon! - tiltakoztam hevesen, még mindig küszködve a szörnyű ízzel a számban.
- Ez jobb lesz, ígérem! - nyújtotta felém, én pedig kétkedve vizslattam a narancssárgás színű folyadékot. - Ha nem, megbosszulhatod! - somolygott. Kicsit hezitáltam, de mikor nem láttam semmi gyanúsat arcvonásain, elfogadtam, és megbízva benne - bátor dolog volt tőlem -, egy kortyra lehúztam az egészet. Igaza volt. Százszorta finomabb volt, mint az előző, aminek sikeresen elvette az ízét.
- Szerencséd! - vigyorogtam, majd letettem az üres poharat az asztalra, ezzel jelezve, hogy nem áll szándékomban többet inni.
- Akkor mehet a menet? - húzogatta a szemöldökét, amire csak egy szemforgatással válaszoltam. - Melyikre menjünk? - kérdezte, mikor a két pálya között álldogáltunk.
- Hááát... - néztem hol az egyikre, hol meg a másikra. - Az utolsóra, ha lehet! Talán ott nem lehet majd annyira látni a bénázásomat! - közöltem, amin jót nevetett, miközben fellépdelt az általam kiválasztott pályára. Mikor észre vette, hogy nem követtem őt, kezével jelzett, hogy csatlakozzam hozzá. Amint ott álltam mellette, az ajkaimat harapdálva, zsebre dugott kézzel, zavartan kémleltem körül, mert úgy éreztem, hogy mindenki minket bámul, holott senki sem foglalkozott velünk, csak bebeszéltem magamnak. Megkönnyebbültem, ahogy megláttam Zaynéket, akik épp a mellettünk lévő pályára léptek fel, hatalmas mosolyt villantva felém. A fekete magabiztosan kapott fel egy golyót, és már gurított is, majdnem letarolva az összes bábut, amit a párja büszkén, hatalmas mosollyal figyelt. Párat gurított még, aztán cseréltek, és most Liamen volt a sor, hogy megmutassa mit is tud. Nem is volt olyan rossz, sőt ahhoz képest, hogy régen játszott már, elég ügyes volt. Reméltem, hogy én sem leszek annyira rossz, mert nem akartam ennyi ember előtt leégni. Sajnos egyre többen, és többen szállingóztak befelé, aminek köszönhetően alig maradt szabad pálya. Még jó, hogy az utolsó mellett döntöttem, mert így kevésbé éreztem magam feszélyezve.
- Hogy szeretnéd, hogy csináljuk? Megnézel engem, vagy kezdjük rögtön veled? - Harry kellemesen mély hangja szakított ki a gondolkodásomból.
- Ühm... Végül is mindegy, nekem úgy is jó, ha először te gurítasz! - mondtam, ő pedig kikapott egy golyót, amibe beledugta ujjait, aztán közelebb lépett hozzám.
- Oké, az az első, hogy keresel egy kiinduló pontot, ezt majd ki fogod tapasztalni, hogy neked melyik a jó! Azután nekifutsz, meglendíted a karod, és kiengeded a golyót! Igazából ennyi az egész, nem vészes! - közölte könnyedén, mintha ez olyan rohadt egyszerű lenne.
- Ja, mondani könnyű... - horkantam fel.
- Csinálni is az! - pimaszkodott, és mielőtt bármit is reagálhattam volna szavaira, hátat fordított nekem. - Jól figyelj, de ne úgy, mint mikor a bárban voltunk! - nézett hátra a válla fölött, vigyorogva élvezve a piszkálásomat. Kis rohadék! Ingattam a fejem mosolyogva, ám amint leesett, hogy mit is mondott, és hogy hol is vagyunk, ijedten kaptam a fejemet a mellettünk nagyban gyakolró haverjaimra. Szerencsémre annyira el voltak foglalva egymással, hogy nem hallották meg a göndör előző kijelentését. Még jó, különben nagy szarban lettem volna. Megnyugodva irányítottam vissza a tekintetemet Harryre, aki alig lépett éppen csak kettőt - mondjuk ilyen hosszú lábbak nem volt min csodálkozni -, és már gurította is a golyót, ami iszonyat gyorsasággal száguldott a bábuk felé, amikbe becsapódva, egyet sem hagyott állva. Fülig érő mosollyal, büszke fejjel fordult vissza felém. - Látod? Egyszerű, mint a pofon! - tárta szét a karjait, amire hitetlenkedve ráztam meg a fejem. - Most te jössz! Készen állsz?
- Asszem igen... - feleltem kissé idegesen, majd odaléptem az egymás mellet sorakozó bowling golyókhoz, amiket sorra megtapogattam, na, nem mintha annyira értettem volna hozzájuk, csak kíváncsi voltam, milyen a tapintásuk.
- Különböző súlyúak! - nyúlt az egyikhez, amihez pont én is, így kezeink egy pillanatra összeértek. Ijedtem kaptam el az enyémet, és próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna, habár elég nehéz volt, mivel az arcom már lángokban állt. Harry nem nézett fel, csak halványan elmosolyodott, megköszörülte a torkát, aztán folytatta: - A rajtuk lévő számok jelzik a súlyukat! - forgatta meg az egyiket, megmutatva a rajta lévő számot, ami nekem semmit sem mondott, de szerintem nem is volt olyan fontos, mert ha az lett volna, kaptam volna magyarázatot rá. - Majd kitapasztalod, hogy melyik a jó neked, ne legyen nagyon könnyű, de nehéz se, úgy válassz! A lyukba a hüvelyk- a középső- és a gyűrűsujjat kell beletenni! Válaszd ki a megfelelőt, aztán mehetünk tovább! - találomra kiválasztottam egy sárgát, amibe beledugtam az ujjaimat úgy, ahogy mondta az előbb, meg ahogy láttam is tőle. Felemeltem, a másik kezemmel pedig alá tartottam, mert azért volt súlya, de rendesen. Vissza is tettem, és kerestem egy másikat, ami már megfelelőnek tűnt.
- Ez jó lesz! - mondtam, izgatottan várva a következő utasításokat.
- Oké! Akkor állj, mondjuk... Ühm... - gondolkodott el. - Ide - mutatott egy pontra a deszkán. - Szerintem ez jó lesz, de majd látjuk! Mivel most gurítasz először, ezért elég, ha csak lépkedsz, nem kell nekifutnod a dobásnak! Közben lendítsd is meg egy kicsit a karod, és már gurulhat is a golyó! Ez így elmondva, elég hülyén hangzik, de gyakorlatban teljesen másabb, szóval nem is jártatom tovább a szám! Tiéd a pálya! - mosolygott, majd ellépett tőlem, átadva nekem a terepet. Odaálltam a kiinduló pontra, és mielőtt nekileselkedtem volna, egy mély levegőt vettem, amit lassan ki is fújtam. Próbáltam mindent úgy csinálni, ahogy mondta, meg, ahogy mutatta, de szerintem elég hülyére sikeredett a mozgásom, ugyanis amint elindultam, éreztem, hogy csúszik a lábam, ezért szinte totyogva tettem meg azt a pár lépést. Viszont a pálya végére kiérve sikerült anélkül elgurítanom a golyót, hogy utána repültem - vagy netán elestem volna, és emiatt irtó büszke voltam magamra. Még azután is, hogy a golyó a félpálya felé közeledve a oldalcsatornába kötött ki, elrobogva a bábuk mellett.
- Ez elég gyengére sikeredett... - fordultam Harryhez, aki alig bírta visszatartani a kitörni készülő nevetését. - Csak nyugodtan, nevess ki... - morgolódtam, miközben sértődötten fontam össze a kezeimet a mellkasom előtt.
- Ne csüggedj! Ha hiszed, ha nem én, is így kezdtem. - mondta, de nem igazán tudott ezzel megvigasztalni. Mikor látta, hogy tovább lógatom az orromat, közelebb lépett hozzám. - Sőt, elárulok neked valamit - hajolt egészen közel a fülemhez, amibe belesuttogta a következő szavakat: - Akkorát taknyoltam a legelső dobásomnál, hogy egy hétig sajgott a seggem! - nevetett fel saját bénaságán, amire érdeklődve emeltem fel a fejemet. Kíváncsian fürkésztem arcát, próbálva rájönni, hogy igazat mondott-e, vagy csak füllentett, ám nem tudtam semmit sem kiolvasni vonásaiból, ezért úgy döntöttem, rákérdezem:
- Komolyan, vagy csak most találtad ki, hogy jobban érezzem magam?
- Halálosan komoly, de ha nem hiszel nekem, kérdezd meg Niallt! Szemtanúja volt az egésznek! Hasát fogva, a földön fetrengve röhögött! Nem viccelek! - Amint ezt kimondta, felkuncogtam, mert szinte láttam magam előtt az egészet, pedig nem is voltam ott.
- Véletlen nem vette fel videóra? - érdeklődtem, még mindig mosolyogva.
- Szeretted volna látni, mi?
- Hááát... Jó lett volna látni a bénázásodat! - piszkálódtam egy kicsit én is.
- Mindjárt gondoltam - mormogta, de vigyora ott bujkált az arcán.
Ezután tovább folytattuk a gyakorlást, amit egyre jobban élveztem, mert végre sikerült többször egymás után is eltalálnom a bábukat. Tisztára be voltam zsongva, és alig vártam, hogy végre elkezdjük a játékot, de az még odébb volt. Szerettem volna még egy kicsit gyakorolni, mert ahogy megtudtam a göndörtől, a fiúk hetente egyszer, néha akár kétszer is ellátogattak ide, szóval elég jók voltak, én pedig nem szerettem volna leégetni magam előttük. Mondjuk az már egyáltalán nem érdekelt, hogy ki látta vagy ki nem a dobásaimat, ugyanis annyira jól elvoltunk Harryvel, hogy teljesen megfeledkeztem a külvilágról. Számomra csak mi ketten voltunk. Folyton egymást ugrattuk, és annyit röhögtünk, hogy megfájdult a hasam tőle. Tiszta idióták voltunk, olyanok, mint akik totál be voltak állva, de ez így volt jó. Néha azért átsandítottam a mellettünk szintén nevetve bolondozó szerelmespárra is. Zayn csókokkal, vagy ölelésekkel jutalmazta a jót gurító párját, de azért akkor is elcsattant egy-két csók, mikor nem talált el egyetlen bábut sem. Mosolyogva figyeltem, hogy milyen boldogok, és hihetetlenül örültem annak, hogy egymásra találtak. Szerencsések voltak, nem úgy, mint én. Fájdalmasan sóhajtottam fel, ahogy eszembe jutottak Cassievel töltött napjaim emléke, amikor még minden rendben volt, amikor még szerelmesek voltunk, és boldogok. Habár én még akkor is az voltam, mikor ő már más ágyában kereste a boldogságot, ezzel mindent tönkre téve. Szívem elszorult, és minden eddigi jókedvem egy szempillantás alatt elszállt. Közel voltam ahhoz, hogy könnyek lepjék el a szememet, és hogy eldobva minden, lelépjek innen, ám Harry meleg tenyerének a hátamra simulása visszahozott a jelenbe, még mielőtt teljesen magába nem szippantott volna az elromlott múltam.
- Jól vagy? - fel-le járatta a kezét hátamon, ami nyugtatóan hatott a lelkemre.
- Persze, folytassuk. - igyekeztem egy normális mosolyt villantani felé, aztán minden erőmet összeszedve folytattam a játékot. A göndör mindenben segített, mutatta, hogy mit hogyan csináljak, hogy min javítsak még, amitől egyre jobb és jobb lettem. Olyannyira, hogy úgy döntöttem, itt az idő, hogy elkezdjük a meccset. Niall próbálta úgy összeállítani a két csapatot, hogy egyforma erőviszonyokkal rendelkezzenek, ezért mivel Li és én kezdők voltunk, minket szétszedett. A szerelmespárt magához, míg engem Harryhez osztott be, aki hatalmas mosollyal az arcán fogadta, hogy egy csapatba kerültünk. Én is ugyanennyire örültem neki. Jake, aki már most eléggé mámoros állapotban volt, bepötyögte a neveket - méghozzá hibátlanul -, amik megjelentek a pálya felett lévő képernyőn. Engem a harmadiknak írt be, utánam pedig Harry következett.
- Ismered a szabályokat? - lépett mellém Aaron, aki szintén a mi csapatunkba került. Megráztam a fejem, mire azon nyomban elkezdte sorolni a fontosabb dolgokat, amikből őszintén megmondva, nem sok mindent sikerült felfognom, és egy kicsit bele is keveredtem, de úgy voltam vele, hogy majd a játék közben úgy is rá fogok jönni, hogy miről is beszélt. Nyilván az arcomra is kiülhetett a bizonytalanságom, mert keze a vállamra simult, amire a kék szemeibe néztem. - Nem kell aggódnod, minden világos lesz!
- Remélem is! - húztam el a számat.
- De, ha nem, az se olyan nagy baj, csak játszani kell, és megverni az ellenfelet! - kacsintott rám, majd otthagyott, mert közben elkezdődött a meccs, és ő volt az első a csapatunkban. Elég ideges lettem, nagyon féltem attól, hogy mit fogok alakítani, és mikor én következtem, azt hittem menten elájulok. A szívem úgy dobogott, hogy majd kiugrott a helyéről, a tenyerem pedig izzadni kezdett, ami valljuk be, nem igazán volt szerencsés ebben a helyzetben. Egy pillanatra behunytam a szemem, mélyet lélegeztem abban reménykedve, hogy ezzel sikerül majd lenyugtatnom az idegeimet, ám nem jártam sok sikerrel. Feladva a próbálkozásomat vettem ki az időközben megérkező bowling golyót a helyéről, majd szemeimmel Harryt kezdtem el keresni, akit azonnal meg is találtam. A pálya szélén ácsorgott, pont mögöttem, egy biztató mosollyal nézve rám. "Menni fog" tátogta, ami valamiért hatalmas megkönnyebbüléssel fogott el. Most már magabiztosan fordultam a bábuk felé, beállva az indulási pontra, ahonnan elstartolva, karomat meglendítve gurítottam el a golyót. Egyenesen a közepe felé gurult, ám mielőtt becsapódott volna, kicsit jobbra fordult, aminek köszönhetően csak két bábut hagyott maga után. Hátam mögött hangos ujjongás hallatszott, amitől nekem is fülig ért a szám. Ám most jött csak még a neheze, ugyanis most azt a kettőt kellett leütnöm, ami legnagyobb meglepetésemre sikerült is. Újabb üdvrivalgás hangzott fel, én pedig boldogan vigyorogva adtam át a helyem Harrynek, aki büszkén mosolygott rám, miközben felemelte a kezét, amibe lelkesen csaptam bele.
- Szép volt, csak így tovább! - mondta rám kacsintva. A többiek is gratuláltak, akiknek egymás után, vidáman csapkodtam bele a feltartott tenyerükbe. Hihetetlenül boldognak, és felszabadulnak éreztem magam. Olyan volt, mintha erre az estére minden gondom elszállt volna, és ez jó érzéssel töltött el. Semmi más nem érdekelt, csak a játék, ami minden egyes perc elteltével egyre izgalmasabbá vált. Fülig érő szájjal figyeltem az összes bábut letaroló göndört, meg a mellette szintén tíz bábut lesöprő Zaynt. Mindketten hetykén lépdeltek le a pályáról, ami mosolygásra késztetett.
- Két nagyképű! - bökött oldalba Liam, mire felnevettem, amihez ő is csatlakozott.
- Mi olyan vicces? - húzta fel a szemöldökét Z, hol Li-re, hol pedig rám nézve.
- Semmi - vágtuk rá egyszerre, ami egy kicsit sem volt gyanús.
- Aham... Figyelni foglak titeket! - fenyegetett meg minket, miközben átkarolta a párját, akinek hosszúra nyúló csókot nyomott a szájára. A csapatunk tagjai egytől- egyig szuperek voltak, de sajnos a másik csapat se hagyta magát. Folyton fej-fej mellett haladtunk, kivéve, mikor én következtem, mert akkor mindig elhagytak minket. Voltak jó gurításaim, sőt Strike-om is - mint megtudtam Aarontől, így szokták nevezni azt, ha mind a tíz bábut ledöntik -, viszont rosszabb sajnos sokkal több volt. Tarolni meg végképp nem tudtam. Mindig mellé dobtam, mikor egy, kettő vagy netán több bábu állt fent, ami miatt elég hamar elment a kedvem az egésztől. Kicsit arrébb állva figyeltem a fiúkat, és csak akkor mentem közelebb, mikor én következtem. Gyorsan lejátszottuk az első meccset, amit természetesen a másik csapat nyert meg. Engem sosem zavart, ha nem nyertem, a veszteséget is mindig jól viseltem, de itt más volt a helyzet. Itt csapatban voltam, és nem egyedül, na meg azzal is tisztában voltam, hogy miattam kaptunk ki. Bánatosan huppantam le a kanapéra, magam elé húzva a vodkás üveget, amiből öntöttem egy pohárral, egyből le is húzva azt.
- Ennyire szörnyű, hogy innod kell rá? - jött mögülem az ismerős mély hang, amire most nem emeltem fel a fejemet, csak tovább bámultam az ujjaimat, amikkel a pohár oldalán doboltam.
- Nem megy... - motyogtam magam elé.
- Ugyan, ezért nem kell lógatnod az orrod - mondta, mire mégiscsak felnéztem rá. A fejem mellett, a kanapé háttámlájára könyökölve, halványan mosolyogva nézett le rám.
- Miattam nem nyertünk... Ti nagyon jók vagytok, én meg... Én meg csak bénázok... - szomorúan biggyesztettem le ajkaimat.
- Először is, mi már jó ideje bowlingozunk, te pedig csak most kezdted alig pár órája! Másodszor meg, nem a nyerés a lényeg, hanem az, hogy jól érezzük magunkat! Hidd el, senkit nem érdekel, hogy kikapunk, vagy sem! Szóval, ne bánkódj emiatt, oké? - Nem szóltam semmit, csak lehajtottam a fejem az üres poharat bámulva. - Oké?! - lökött meg játékosan a vállamnál, amivel sikerült kicsalni belőlem egy mosolyt.
- Oké - válaszoltam dünnyögve.
- Akkor emeld fel a form... Khm... - krákogott megakadva a mondandójában, amire azonnal felkaptam a fejem. Láttam arcán, hogy egy pillanatra megilletődött, de utána visszatért az utánozhatatlan mosolya, és mintha mi sem történt volna, lazán folytatta: - Gyere, a második körben szétrúgjuk a seggüket! - Megadóan felkeltem a kanapéról, hogy együtt menjünk vissza a pályához, ahol már elkezdődött a következő forduló. - Ha kell, segítek! Csak lazán játssz, ne foglalkozz semmivel, és senkivel! Hajrá! - biccentett a pálya felé, mert pont én voltam a soros. Próbáltam nem foglalkozni semmivel, pontosan úgy, ahogy mondta, ami tényleg sokat segített. Sokkal jobb voltam, mint az előző körben, és ezt csakis Harrynek köszönhettem, aki folyton segített nekem. Minden egyes lejövetelemnél adott pár jó tanácsot, amit természetesen megfogadtam. Az egy bábukkal sem volt már gondom, sőt volt olyan is, hogy kettőt vagy hármat is levettem egyszerre, amitől boldogan ugráltam a pálya végén. Ismét önfeledten játszottam, szurkoltam a csapatomnak, és annyira izgatottá váltam, hogy alig bírtam egy helyben maradni. Topogtam, türelmetlenül várva a soromat, ami közben elfogyasztottam egy vodka-narancsot is, amit később egy újabb követett. Éreztem, hogy elég volt ennyi, mert kezdett a fejembe szállni, és attól féltem, hogy ha még eggyel legurítok, eltaknyolok majd a pályán. Az utolsó dobásomra készültem, habár kicsit homályosan láttam, mégis erősen koncentráltam arra az egy pontra, ahová célozni akartam. Meglendítettem a karomat, és elgurítottam a golyót, letarolva az összes bábut. Ujjongva ugrottam egyet, majd a szintén éljenző fiúkhoz siettem, akik vállveregetésekkel, ölelésekkel, és pacsikkal fogadtak. Hihetetlen jó érzés volt, hogy velem örültek.
- Látod?! Megy ez! - mosolygott Harry, kezével finoman végigsimítva a hátamon, amitől kellemes melegség fogott el. Furcsa bizsergés keletkezett a gyomromban, ahogy tenyere lejjebb csúszott, egészen a derekamig. 
- De csak a segítségeddel... - feleltem kissé zavartan, nagyokat nyeldesve, mert tenyere még mindig nem mozdult, továbbra is ott pihent a derekamon.
- Ugyan - legyintett mosolyogva, majd hirtelen elkapta a kezét, és a farmerja zsebébe csúsztatta, előhúzva belőle a mobilját, aminek kijelzőjén akaratlanul is megláttam a szüntelenül villogó "Ryan" nevet. Éreztem, hogy Harry teste megfeszülni mellettem, ezért felkaptam a fejemet, és arcát kezdtem el fürkészni, amin tisztán látszott, hogy nem éppen örült a bejövő hívásnak. Hosszú ujja a piros- és a zöld telefon ikonja között ingázott, majd hosszas tétovázás után az elutasítás mellett döntött. Felsóhajtott, mint aki megkönnyebbült előző tettétől, ám nem sokáig tartott, ugyanis a telefon pár másodperc elteltével újra villogni kezdett a kezében. Morgott valamit az orra alatt, amiből egy mukkot se értettem, aztán felém fordult. - Figyu, ne haragudj, de ezt muszáj elintéznem! - közölte, idegesen túrva bele göndör hajába. - Mondd meg a srácoknak, hogy nyugodtan kezdjék el nélkülem! Írjatok be a végére, addigra visszaérek! - hadarta el, és már itt sem volt. Értetlenül követtem a tekintetemmel a sietősen távolodó, az embereket türelmetlenül kikerülő alakját, ami perceken belül el is tűnt a szemem elől. Vállat vonva mentem oda fiúkhoz, hogy közöljem velük Harry szavait, majd nekiláttunk a harmadik, mindent eldöntő körnek. 1-1 volt az állás, úgyhogy most nagyon bele kellett húznunk, ha nyerni akartunk. Egymás után lépkedtünk fel a pályára, ám a göndör még mindig sehol sem volt, ami őszintén megmondva, egyre jobban kezdett aggasztani. Folyton a bejárat felé sandítottam hátha megjelenik, vagy épp csak leállt valakivel beszélgetni, de sajnos nem így történt. Aaron úgy döntött, hogy dob egyet a göndör helyett, így tovább haladhattunk a játékkal, amire egyáltalán nem tudtam koncentrálni. Hirtelen Niall lépett oda hozzám, akinek kék szemeiben nyugtalanság tükröződött.
- Nem tudod véletlenül megmondani, hogy ki hívta Harryt? – kérdezte sietve, feszültséggel teli hangon.
- De, valami… Ryan... azt hiszem… - amint kimondtam a nevet, rémület futott át az arcán, és se szó, se beszéd ott hagyott, kisietve a klubból. Fogalmam sem volt, hogy mi folyik körülöttem, de azt tisztán éreztem, hogy valami baj van.


2017. február 12., vasárnap

Everything happens for a reason (12.rész)



Halihó!

Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de az ihlethiány sajnos megint utolért... Reméltem, hogy nem tart sokáig, de úgy látszik a hosszabb változata látogatott meg. (Utálom!!! Legszörnyűbb!!😢
Tudom, hogy ez nem mentség, de aki ír, az tudja milyen érzés az, mikor írnál, de egyszerűen nem megy, nem állnak össze a mondatok, és mindent rossznak érzel. Higgyétek el, mindent kipróbáltam, amit a blogokban írnak az ihlethiány leküzdéséről, viszont semmi sem segített. Most szerencsémre sikerült pár oldalt összehoznom, ami fogalmam sincs, hogy milyenre sikeredett, de majd ti megmondjátok. Remélem nem lett olyan szörnyű... 😩
Nem mondom, hogy visszatértem vagy ilyesmi (nem akarok semmit elkiabálni), ez majd csak akkor fog kiderülni, mikor nekilátok a folytatásnak. Szorítsatok, hogy sikerüljön! 😊
Köszönöm mindenkinek, aki kitartott mellettem, és hogy ilyen sokan jelentkeztetek, hogy itt vagyok! Nagyon sokat jelentett, hogy mindvégig érdeklődtetek, és vártátok a részt!
Imádlak benneteket, és bocsánat, hogy ilyen sok gond van velem...
Jó olvasást, 
Puszillak benneteket

💙Dreamy Girl💚




*Louis*



Nem akartam hinni a szememnek. Még párat pislogtam is, hátha csak képzelődöm, de nem, tényleg ott volt. Lazán a bárpultnak dőlt, miközben továbbra is engem vizslatott azzal az utánozhatatlan mosolyával, amitől kezdtem egyre inkább zavarba jönni. Mikor már valóban kezdett kényelmetlenné válni számomra a szituáció, váratlanul egy felettébb csinos lány lépett oda hozzá - ezzel kizökkentve őt a bámulásomból -, akit hatalmas mosollyal, és puszikkal üdvözölt. Azonnal beszélgetésbe elegyedtek, ami után Harry meg is feledkezett rólam, én viszont, egyszerűen képtelen voltam levenni róluk a tekintetemet. Árgus szemekkel figyeltem minden egyes mozdulatukat, és mikor a göndör karja a lány keskeny dereka köré fonódott, valami furcsa érzés kerített a hatalmába, ami egyre csak fokozódott bennem, miután lágy puszikkal hintette be a szőkeség arcát, aki erre jóízűen felnevetett, majd átölelte őt. Vajon ki lehetett ez a csaj? - morfondíroztam magamban, ám nem kellett sokáig agyalnom rajta, ugyanis eszembe jutott Niall szállodában lebonyolított telefonbeszélgetése, amiben megígérte Harrynek, hogy segíteni fog neki valami csajjal kapcsolatban, ha egyáltalán erről volt szó, és vele dumált. Viszont, ha igen, tuti, hogy ez volt az a lány, akiről beszéltek. Mondjuk így elnézve őket, nem értettem a segítségkérését, ugyanis tisztán látszott a szőkén, hogy odáig meg vissza van a göndörért, és ez fordítva is így volt. Folyton nevetgéltek, ölelgették és puszilgatták egymást. Látszott rajtuk, hogy jól érzik magukat egymás társaságában, és ez eléggé a kedvemet szegte. De miért is? - tettem fel magamban a számomra is oly furcsa kérdést, amit magam sem tudtam volna megválaszolni. Egyszerűen nem értettem ezt az egészet. Miért érdekelt, hogy kivel van? Nem is ismerem őt, szóval semmi közöm ahhoz, hogy kivel randizgat, nem igaz?! Azt csinál, amit csak akar, és azzal flörtöl, akivel csak akar, mert ez nem az én dolgom. Próbáltam győzködni magam, mégis valahogy minden jókedvem elszállt, és semmi mást nem akartam, csak eltűnni innen. Hiba volt eljönnöm, és ezt már akkor tudtam, mikor rábólintottam a meghívásra. Miután sikerült eldöntenem magamban, hogy rosszul létre hivatkozva lelépek innen, Harry újabb puszit nyomott a lány orcájára, akitől ellépve, egyenesen felém indult. A torkomban gombóc nőtt, a gyomrom összezsugorodott, a szívemről meg inkább nem nyilatkoznék. Maradjunk annyiban, hogy csoda, hogy még élek. Ahogy lassú, magabiztos léptekkel közeledett felém, önkéntelenül is végigmértem a feketébe öltöztetett nyúlánk testét. Egy koptatott hatású Rolling Stones pólót, és egy szűk, szinte második bőrként ható nadrágot viselt, ami kirajzolta hosszú, vékony, mégis izmos lábait, amik egy egyszerű sportcipőben végződtek. Hosszú, zongorista ujjaival a hajába túrt, hátrafésülve a homlokára hulló rakoncátlan göndör fürtjeit, ám mind hiába volt, mert azok azon nyomban vissza is hullottak az előző pozíciójukba. Őt figyelve, olyan érzésem támadt, mintha egy bemutatón lennék, ahol Harry a modell, aki épp a kifutón végigsétálva mutatja be a legújabb ruhakollekciót. Arra lettem figyelmes, hogy míg őt bámultam, a szám is tátva maradt, ezzel kiszárítva ajkaimat, amiket nyelvemmel végigszántva benedvesítettem, majd összezártam. Próbáltam összeszedni magam, de mikor már csak pár lépésnyire volt tőlem, totális káosz lettem. Fogalmam sem volt, hogy most mi fog történni, ám arra, ami következett, egyáltalán nem számítottam. Egyszerűen csak elsétált mellettem, mintha ott se lettem volna, ezzel újabb döbbenetbe küldve engemet, amit még egy kis csalódottság is követett. Mi a fene volt ez?! Tényleg csak úgy elsétált mellettem?! Talán nem ismert volna fel?! Az lehetetlen, ugyanis a bárpultnál álldogálva mindvégig engem fürkészett. De akkor most miért nézett levegőnek? Agyamban ilyen, és ehhez hasonló kérdések cikáztak, miközben csüggedten fordultam meg, hogy tovább követhessem őt a tekintetemmel. Sorra lekezelt a fiúkkal, akikkel még pár szót is váltott, majd pedig Niallhöz lépett, akit egy öklössel üdvözölt. A szöszi mondott neki valamit, majd felénk intetett a fejével, amire a göndör is ránk vezette a tekintetét. Újabb szívroham kerülgetett, mikor megindultak felénk. Most komolyan idejönnek? Szent szar! Nekem annyi! - idegeskedtem, és úgy éreztem menten elájulok. Jézusom! Szedd már össze magad, Louis! Ez nem normális! Nyugodj már le! Minden rendben lesz, csak próbálj meg lenyugodni! - mondogattam magamban, míg elénk nem értek.
- Harry, hadd mutassam be neked az új barátaimat! - kezdett bele a szöszi. - Ő itt, Liam! - mutatott az említettre, akivel a göndör egy "örülök, hogy megismertelek" szöveggel, mosolyogva kezelt le. - Ő meg a párja, Zayn!
- A párja?! - tekintete a két haverom között ingázott, miközben megrázta a fekete kezét. A szerelmespár mosolyogva nézett egymásra, majd egyszerre bólintottak, ami aranyos volt, de most nem igazán tudtam erre koncentrálni, ugyanis épp azon voltam, hogy el ne ájuljak. - Helyesek vagytok együtt! - kacsintott rájuk, aztán én következtem. Szerintem, nem kell részleteznem, hogy hogyan is éreztem magam. Nem vicceltem az előbb, tényleg az ájulás szélén álltam, és úgy izzadtam, mintha egy szaunában lettem volna. Tiszta ideg voltam, mert nem tudtam, hogy mi fog következni, és ez teljesen kikészített. - Ő pedig, Louis! - mosolygott Ni, mire Harry egyszerűen csak felém nyújtotta a kezét, amit ijedten figyeltem, és mielőtt az övébe csúsztattam volna az enyémet, észrevétlenül megtöröltem a nadrágomba az izzadtságtól nyirkos tenyeremet.
- Szia, Louis! - köszönt kedvesen, forró, hatalmas kezével gyengéden markolva az enyémet, amitől ugyanolyan kellemes bizsergés fogott el, mint mikor legelőször érintkezett a bőrünk.
- H-hello! - makogtam idétlenül, mire Harry elmosolyodott, még mindig a kezemet fogva. Gyerünk, szedd már össze magad, tiszta gáz vagy!
- Mondd csak, nem ismerjük mi egymást véletlenül? - kérdezte fürkésző tekintettel. Ez volt az a pillanat, amikor legszívesebben eltűntem volna a föld színéről. Óvatosan a jobbomon álldogáló haverjaimra sandítottam, akik tányérnyi nagyságúra nyílt szemekkel, értetlenül figyelték a kettőnk között lezajló, számukra - mondjuk már számomra is - érthetetlen szituációt. Basszus, ezt most nagyon meg fogom szívni. - Dehogynem! - folytatta mosolyogva, én pedig újfent szívrohamot kaptam. Kész, végem. Most mindent ki fog tálalni. Istenem, mi a fenéért nem tudtam elmondani a fiúknak? Miért kellett titkolóznom? Csak koktéloztunk, semmi több. - Te vagy az a srác, aki kétszer majdnem fellökött, nem igaz?! - nevetett fel jóízűen, amihez a többiek is csatlakoztak. Na jó, nekem itt lett végleg végem. Nem értettem, hogy mire megy ki a játék, és ez teljesen összezavart, ami miatt csak egy kínos mosolyra futotta, mielőtt megszólaltam volna:
- Ühm... Ja... - ennyi tellett tőlem, majd szétválasztottam a még mindig egymást markoló kezeinket.
- Örülök a találkozásnak srácok! Jó látni, hogy újabb tagokkal bővül a csapatunk! - mondta szüntelenül mosolyogva. - Most viszont, ha nem haragszotok megyek, és rendelek pár piát, mert a fiúk anélkül nem hajlandóak nekiállni a játéknak! Szörnyűek... - forgatta meg a szemeit, még mindig somolyogva, aztán hirtelen megfordult, és ott hagyott bennünket.
- Na, menjünk vissza a többiekhez! - szólalt meg Niall, mire mindenki megindult, csak én nem, és ez egyből felkeltette a szöszi figyelmét. - Nem jössz? - kérdezte meglepődve.
- Őőő... Én... - vakargattam a tarkómat, valami normális válaszért imádkozva. - Szerintem, segítek Harrynek piát hozni - feleltem, amire értetlen arckifejezéssel bámult rám, ezért tovább folytattam a zagyvaságomat: - Tudod... Egyedül nem biztos, hogy elbírja azt a tömérdek piát. Elég sokan vagyunk, és az elég sok pia... Szóval, ja... Segítek neki, vagy mi... - magyarázkodtam összevissza, de szerencsémre nem faggatott, csak fejet csóválva mosolygott, és a haverjaim után ment. Úristen, ez nagyon gáz volt. Nagyot sóhajtottam, kiengedve a bennem lévő idegességet, majd minden erőmet összeszedve indultam meg a bárpult felé, ahol Harry mellé furakodtam, aki felnézett rám, elmosolyodott, aztán újra maga elé kémlelt. Nem tudtam, hogy hogyan is kezdjek neki, ezért úgy döntöttem, nem köntörfalazok, hanem azonnal a lényegre térek.
- Mi volt ez az egész? - kérdeztem normális hangnemben, mire újra felemelte a fejét, zöldjeit egyenesen a kékjeimbe fúrva.
- Micsoda? - húzta fel a szemöldökét, amit egy amolyan "most komolyan" fejjel fogadtam. Lazán megvonta a vállát, mintha nem tudná, hogy miről is van szó, pedig nagyon is tisztában volt vele. Felsóhajtottam, majd újra próbálkoztam.
- Miért csináltál úgy, mintha nem ismernél? - tettem fel konkrétabban a kérdésemet.
- Mert úgy tűnt, hogy nem szóltál rólam a barátaidnak, ezért gondoltam csendben maradok, mivel ez nem az én dolgom. - felelte, és hangjából kiéreztem egy kis csalódottságot is, amitől egyből bűntudatom támadt. Basszus, Louis, hogy lehettél ekkora fasz?!
- Nézd... Sajnálom, oké? - néztem rá bocsánatkérőn. - Nem így terveztem, csak... Nem tudom miért nem említettelek meg nekik, egyszerűen... Így alakult... - Akkora szemétnek éreztem magam, mint még soha. Hogy tehettem ezt vele?! Szegénynek rohadt szarul eshetett, hogy elhallgattam őt a legjobb haverjaim elől.
- Semmi baj, Louis - villantott felém egy barátságos mosolyt, bár ezzel sem tudott igazán megnyugtatni, és volt egy olyan érzésem, hogy soha semmivel nem fogom tudni helyrehozni ezt az egészet. Elcsesztem, mint mindig mindent.
- Sajnálom, tényleg, én csak... - képtelen voltam folytatni, mert egyszerűen semmilyen normális magyarázatot nem tudtam volna adni az idióta viselkedésemre.
- Mondom, semmi baj! Komolyan! - biztosított, és a hangja őszintének tűnt, én mégis egy szemét alaknak éreztem magam. - De, ha akarod, kiengesztelhetsz majd valamivel, mert a képedet elnézve szörnyű nagy bűntudat mardoshat! - fürkészett játékos vigyorral, ami valamiért hatalmas megkönnyebbülésként ért.
- Bármit! Ismétlem, bármit megteszek, csak hogy helyrehozzam a hülyeségemet! - közöltem gondolkodás nélkül, amire Harry arcán huncut mosoly jelent meg. Először nem értettem a reakcióját, de aztán, mikor felfogtam, hogy mit is mondtam, már lángokban állt az arcom.
- Tudod, mit?! Ezért már megérte! És ígérem, a szavadon foglak! - kacsintott rám, én pedig elfordítottam a fejemet, hogy ne láthassa a rikító képemet.
- Amúgy... - krákogtam. - Segítek elvinni a piákat, ha gondolod... - váltottam témát, mert nem akartam, hogy tovább folytatódjon ez a beszélgetés. Harry elképedve nézett rám, majd kitört belőle a nevetés. Értetlenül fürkésztem őt, ugyanis nem értettem, hogy mi olyan vicces ebben.
- Te? Komolyan? - kuncogott, majd folytatta a játékos piszkálásomat: - Aki folyton nekimegy mindenkinek? Már ne haragudj, de rád tuti, hogy nem bíznám a piákat! - Szavaira morcos képpel, és mellkasom előtt összefont karokkal válaszoltam, erre ő csak még jobban nevetett. - Amúgy meg kihozzák, csak meg kell rendelni. - tette hozzá mellékesen.
- Jaaa, így már érthető, hogy Niall miért nézett rám olyan furcsán, mikor közöltem vele, hogy segítek neked elhozni a piákat! - nevettem fel bénaságomon, de hát honnan tudhattam volna. - Viszont, visszatérve az előzőekre! Nem szoktam mindenkinek nekimenni! - sértődötten húztam el a számat. - Nem vagyok olyan béna...
- Oh, akkor csak nekem? Ezt vehetem megtiszteltetésnek? - kötekedett a szemöldökét húzogatva, mire legszívesebben vállba bokszoltam volna, de még nem ismertük egymást annyira, hogy ezt megtegyem.
- Jó, oké, nyertél! - adtam meg magam, mert beláttam, hogy nincs esélyem ellene.
- Ezt már szeretem! - jelentette ki önelégült fejjel, én pedig szemet forgattam. - És csak hogy tudd - húzódott közelebb hozzám, mintha valami nagy titkot akarna elárulni nekem. - Mindig én nyerek! - Horkantam fel szavaira, mire a csapos épp akkor lépett oda hozzánk.
- Sajnálom, még egy kis türelmet kérek! - nézett ránk bocsánatkérően, mire Harry megértően bólintott. Ezután pár perces csend állt be közénk, amit végül én törtem meg:
- Csak hogy tisztázzuk, tény, hogy megérdemeltem azt, amit a fiúk előtt csináltál, de lásd be, hogy ez nem volt valami szép húzás tőled!
- Teljes mértékben egyetértek veled, viszont látni a falfehér arcodat, és azt, ahogy az ájulás kerülgetett, muris volt! - vigyorodott el gonoszul.
- Azt mindjárt gondoltam, hogy élvezted. - morogtam durcásan.
- Kvittek vagyunk! Vagyis nem, a kiengesztelés még jár nekem! - jelentette ki határozottan.
- Nem gondolod, hogy egy kicsit túl sokat akarsz? - kérdeztem felhúzva a szemöldökömet, de választ már nem kaptam rá, mert a csapos időközben visszatért.
- Bocs, hogy ennyit kellett várnod... - húzta el a száját a srác. - Új alkalmazott van, és még mindig nincs teljesen tisztában a dolgokkal...
- Ugyan, semmiség, ráérek! - felelte kedvesen.
- Kösz - mosolygott hálásan a csapos. - Szóval, akkor mit adhatok a csapatnak? - kérdezte, Harry pedig azon nyomban sorolni kezdte az italokat. Miután végeztünk, visszaballagtunk a többiekhez, akik míg mi távol voltunk, elfoglalták az utolsó két pályát, ami mögött - akárcsak a többinél - egy hatalmas, fekete színű, u alakú ülőgarnitúra foglalt helyet, egy kis asztallal a közepén. Szemeim rögvest megakadtak a kanapé egyik szélén ücsörgő, hevesen integető, vagy kapálódzó - nem tudtam eldönteni - barátaimon, akikhez egyből oda is mentem.
- Merre voltál? - kérdezte Zayn, miközben lehuppantam mellé.
- Csak segítettem Harrynek. - feleltem egyszerűen.
- Miben is? - kíváncsiskodott.
- Azt hittem, hogy el kell hozni a piákat, de kiderült, hogy kihozzák.
- Aham, értem. - És ezzel be is fejezte a kérdezősködést. Szerencsémre. - Fasza kis hely, nem igaz?
- Jaja, nagyon bejövős! - néztem újra körbe a hangulatos helyiségben. A fiúk egy része már a pályán tengett- lengett a rikító rózsaszínben, és citromsárgában pompázó bowling cipőkben, míg a másik részük velünk üldögélt a kanapén.
- Kezdhetünk? - szólalt meg a göndör, mire mindenki egyöntetűen helyeselt. - Akkor csapjunk bele! - izgatottan dörzsölte össze a tenyereit. - Szóval, ki- kivel...
- Várj! - vágott közbe Niall. - Újak is vannak, előbb őket kellene megkérdezni, nem igaz!? - fejével felénk biccentett, mire a göndör reflexszerűen ránk nézett.
- Igazad van, szöszke, nekem teljesen kiment a fejemből! Bocsi, srácok, csak rég volt már, hogy új taggal bővültünk! - mondta, aztán kis szünet után folytatta: - Igazából csak egy kérdésem lenne! -Arcára kiülő huncut vigyora rosszat sejtetett. - Melyikőtök fogott már golyót? - Kétértelmű kérdése hallatán mindenki felnevetett, kivéve engem, mert én azon voltam, hogy minél jobban elrejtsem zavaromat. Megint lángolni kezdett az arcom, ezért amennyire csak tudtam, lehajtottam a fejemet, és az asztal felületét kezdtem el kémlelni.
- Az attól függ, hogy milyen golyóra gondoltál! - csapott le Zayn, amin meg sem lepődtem. Nem is ő lett volna, ha nem vágott volna vissza egy másik félreérthető szöveggel. Újabb nevetéshullám, majd ismét a göndör vette át a szót:
- Szerintem nem ugyanarra gondoltunk! - Hallottam a hangján, hogy vigyorog, én pedig egyre lejjebb és lejjebb süllyedtem a kanapén.
- Biztos vagy te ebben? - kérdezte a fekete, viszont választ már nem kapott rá.
- Én csak egyszer bowlingoztam, de az már nagyon rég volt! - szólalt meg Liam, ezzel normális útra terelve a beszélgetést. Köszönöm, Li! - hálálkodtam magamban.
- Én sokszor játszottam már, és elég faszán tolom! - jelentette ki büszkén Zayn, és szinte láttam magam előtt azt a jól ismert önelégült fejét.
- Akkor jó, legalább tudsz segíteni a párodnak! - mondta Harry.
- Hát hogyne! Kezelésbe veszem! - Nem láttam az arcát, mert még mindig az asztalt vizslattam, de ismertem már annyira, hogy tudjam, ott ül a kaján vigyor az arcán. Az sosem maradhatott el.
- Zayn! - korholta le Li, aki, ha jól vettem ki a hangokból, vállon bokszolta az említettet.
- Oké, fiúk, amíg ti lerendezitek egymást - kuncogott a göndör. - Addig én Louishoz fordulnék. - Nevem hallatán azonnal felkaptam a fejemet, és egyenesen az engem vizslató zöld szemekbe néztem. - Te hogy állsz a bowlinggal?
- Sosem játszottam még. - feleltem szinte suttogva, és idegességemben az alsó ajkamat kezdtem el harapdálni.
- Jó, akkor te az enyém leszel! - közölte, és rám kacsintott. Hogy mi?! Az övé?! Döbbentem le egy pillanatra. - Gyere, nem kell félned, nem harapok! - vigyorgott, megvillantva tökéletes fehér fogait. Mosolyogva forgattam meg a szemeimet, majd felálltam a helyemről, követve őt a pálya széléig, ahol kiválasztottam a számomra megfelelő cipőt, amit sietősen felhúztam a lábamra. Kicsit idegesen, mégis izgatottan álldogáltam az egyik lábamról a másikra, arra várva, hogy végre elkezdjük. 

2016. december 31., szombat

Everything happens for a reason (11.rész)


Sziasztoook!

Az év utolsó napján gondoltam megleplek titeket egy új résszel, aminek a végéért előre is a bocsánatotokat kérem! Remélem tetszeni fog, és több visszajelzést fogok kapni, mint az előzőhöz, ami eléggé elszomorított... És ezért is hoztam ennyire későn, pedig két résszel is meg szerettelek volna lepni benneteket a szünet alatt...
Nagyon köszönöm azoknak, akik írtak, és csak azt tudom mondani, hogy kitartás, most már (ha minden igaz, és nem alakul máshogy a történet) minden részben szerepelni fog a mi kis Harrynk (vagyis Louis kis Harrye!😍❤️😊) ! *-*
Ezzel a résszel szeretnék  🎉 NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNNI NEKTEK 🎉, és remélem, hogy a 2017-es évben is itt lesztek velem, mert én tuti biztos, hogy itt leszek! ❤️❤️
Jó olvasást, és jó újévvárást mindenkinek! 
Szeretlek benneteket, és puszilok mindenkit! 

Ui: Újabb spanyol mondatok, amiben megint ki lehet segíteni, mert mindenhol mást találtam, szóval nem biztos, hogy jól értelmeztem őket! 

Dreamy Girl







*Louis*

Idegesítő, szinte fülsiketítő csipogásra ébredtem fel. Morogva, összeszorított szemekkel nyúltam a halántékomhoz, ami minden egyes hangra fájdalmas lüktetéssel válaszolt.
- Rohadt telefon - mérgelődtem a fejemre húzva a takarót remélve, hogy az a valaki hamarosan megunja, és végre újra csend telepszik majd a szobára. Szép álmok, Louis. Megállás nélkül csörgött, amit nem bírtam sokáig elviselni, hiába fedte a fülemet a takaró. Résnyire nyitott szemekkel kezdtem kutatni a készülék után, majd mikor megleltem, kinyúltam érte, és meg sem nézve a képernyőt - felesleges lett volna, mert alig láttam -, fogadtam a hívást:
- Haló?! - dőltem vissza a hátamra, ismét lehunyva fáradt szemeimet.
- Louis?! - szólt bele Niall. - Basszus! Hol a fenében vagy? - aggodalmaskodott, nekem pedig el kellett tartanom a fülemtől a készüléket, mert olyan hangosnak hatott a hangja, hogy még jobban megfájdult a fejem tőle. - Már vagy ezerszer hívtalak! - korholt le. Eddig tartott az aggodalom, most jöhet a lecseszés. - gondoltam magamban, majd mikor végre sikerült felfognom a szöszi szavait, azon nyomban kipattantak a szemeim, és az ismeretlen helyiséget kezdték el pásztázni. Szentséges szar! Hol vagyok? Ültem fel az ágyon, a lüktető fejemet fogva, alaposan szétnézve a szobában. A bal oldalamra sandítottam, hátha találok valakit mellettem, de az ágy másik fele üres volt, ezért tovább folytattam a felfedezést, remélve, hogy ezzel elő tudok majd halászni valami kis emléket a tegnap estémből. - Megkukultál? Vagy visszaaludtál? - Hirtelen el is feledkeztem a vonal túloldalán majrézó szösziről. - Hahó?! Hallom, hogy szuszogsz! Basszus Louis, ne szórakozz már! - folytatta az idegeskedést, miután nem kapott semmiféle választ.
- Nyugi, élek! - biztosítottam rekedtes, fáradt hangon.
- Hogy legyek nyugodt, ha?! Azt hittem elraboltak, vagy még rosszabb! - szinte kiabált, amitől ismét szét akart robbanni az agyam.
- Valakinek a lakásán vagyok, asszem... - fogtam a fejemet, mert féltem, hogy ha nem tartom meg, szétesik.
- Miért nem hívtál, vagy írtál, hogy elhúztál valakivel?
- Niall! - morogtam összeszorított szemhéjjal. - Halkabban, légyszi, szétesik a fejem...
- Ó, te szegény - hallottam a hangján az iróniát. - Mi meg betegre aggódjuk magunkat miattad! Végül is, ja...
- Ne haragudj, ez eszembe se jutott... - feleltem bűnbánóan, mert tudtam jól, hogy milyen szar érzés lehetett nekik, hogy nem adtam magamról életjelet. Mégiscsak egy ismeretlen országban voltam, aminek a nyelvét se beszéltem.
- Oké, de ilyet még egyszer ne csinálj, mert kinyírlak! - próbált dorgáló hangnemben maradni, azonban én éreztem rajta, hogy alig bírja visszatartani a nevetést, ami az én arcomra is mosolyt csalt. Kicsit megnyugodtam, hogy nem haragszik rám annyira, mint gondoltam.
- Rendben - motyogtam egy hatalmasat ásítva. - De várjunk csak! - Most tudatosult csak benne a jóval ezelőtti mondata. - Azt mondtad, hogy mi?! Niall! - morogtam. - Mondd, hogy nem szóltál Zaynéknek! - a vonal túlsó oldalán csend honolt. - Niall?!
- Muszáj volt...
- Ezt nem hiszem el... - hitetlenkedve csóváltam a fejemet.
- Miért, mit kellett volna tennem?! Eltűntél, nem válaszoltál egyetlen hívásomra se! Nem volt más választásom! Fel kellett hívnom őket, hogy nem-e mentél vissza a szállodába! De mindegy is, a lényeg, hogy megvagy! - folytatta békülékenyen. - Csak az a kérdés, hogy hol?
- Ha én ezt tudnám... - dünnyögtem halkan.
- Erőltesd meg azt a csöppnyi agyad, kérlek - Szinte biztos voltam benne, hogy megforgatta a szemeit.
- Jó-jó, igyekszem! - hunytam be a szememet, erősen koncentrálva a tegnap estére. Felidéztem azt, amire emlékeztem, de a többi része mind homályos volt. Aztán mégiscsak beugrott valami, vagyis inkább valaki. Egy csaj. Táncoltunk, elég hevesek voltunk, majd egy taxi jelent meg előttem, amibe mindketten beszálltunk. Ez az! Akkor gondolom nála vagyok, mert senki más nem rémlett az emlékeimben. És ezt az is megerősítette, hogy felismertem a ruháját, ami a földön hevert az ágy mellett. - Egy csajnál vagyok, ez már tuti biztos, viszont gőzöm sincs, hogy hol. - feleltem kissé megrémülten. Hogy a francba jutok ki innen?
- Ott van valahol? - tudakolózott Ni.
- Itt nincs...
- Akkor keresd meg, és kérdezd meg, hogy merre vagy! - utasított türelmetlenül.
- Jézusom, várj már egy kicsit, most tértem magamhoz a kómából! - korholtam le ingerülten, amit gondolom a másnaposság idézett elő bennem. Niall nem szólt semmit, csak horkantott egyet, amiért irtó hálás voltam neki, mert nem biztos, hogy most szó nélkül tudtam volna hagyni az újbóli beszólását. Nagy nehezen lehúztam magamról a takarót, szembesülve azzal a ténnyel, hogy anyaszült meztelenül feküdtem alatta. Remek. Habár nem tudom mit számítottam. Hogy fel leszek öltözve? Kimásztam az ágyból, elindulva a ruháim keresésére, amikből csak a fekete bokszeralsómat sikerült meglelnem, de ez is megtette, tekintve a helyzetemet. Legalább nem pucéran mászkálok. Viszont hol lehet a többi? - morfondíroztam a padlót kémlelve, majd mikor felemeltem a tekintetemet, és megláttam a falon lévő fényképeket, rajta az ismerős lánnyal, ismét beugrott valami. - Amúgy spanyolul hadovált mindvégig, szóval egyetlen szavát se értettem.
- Az nem probléma, majd én beszélek vele, csak keresd meg és add át neki a telefont! - Bólintottam, pedig tudtam jól, hogy ezt nem láthatja, mégis feleslegesnek éreztem bármit is mondani. Most az volt a legfontosabb, hogy megtaláljam a csajt, és végre újra a szállodába lehessek.
- Isabel? - szólítottam a nevén, ami időközben felrémlett az emlékezetemben. - Isabel? Itt vagy? - nyitottam ki a hálószobának az ajtaját, ahonnan egy folyosóra, onnan pedig egy nappaliba érkeztem, ahol végre rábukkantam a többi göncömre is. Gyorsan felkapkodtam őket, amitől máris sokkal jobban éreztem magam. Mégis jobb felöltözve, mint egy szál gatyában. Tovább haladtam, ismét egy folyosószerűséghez érve. Ez a lakás kész labirintus volt, vagy az is lehet, hogy csak én voltam túl másnapos hozzá. Ahogy egyre közeledtem a boltívvel elválasztott helyiség felé, finom illatok csapták meg az orromat, és még valami halk dudorászást is hallottam.
- Na? - türelmetlenkedett a szöszi.
- Nyugi! - csitítgattam, furcsa zajt hallva, ami pont abból az irányból jött, ahova épp tartottam. - Isabel?! - suttogtam mikor odaértem a boltívhez. - Isabel?! - lestem be a helyiségbe, ahol az előbb említett személy nagyban készítette a kaját, ám amint meghallotta a hangom, megpördült, hatalmas mosollyal az arcán.
- Louis! - indult meg felém, hosszú csókkal üdvözölve, ami annyira meglepett, hogy tágra nyílt szemekkel, ledermedve álltam, várva, hogy vége legyen. Reméltem, hogy nem hiszi azt, hogy ezek után majd boldogan élünk, amíg meg nem halunk, mert akkor rohadt nagy szarban leszek. Amint elváltak ajkaink, be nem állt a szája. Próbáltam közbe szólni, kézzel jelezni, hogy hagyja végre abba, de ő csak mondta, és mondta. Szerintem levegőt se vett közben, legalább is én nem láttam, pedig erősen figyeltem.
- Igazi tüzes csajszihoz van szerencsénk! - kuncogott Ni a telefonba. - Khm... Nagyon meg volt elégedve veled az ágyban! - nevetett, mire belemorogtam egy "fogd be-t". Isabel kapásból elhallgatott, gondolom elég erőteljesen mondhattam ki ezt a két szót, és kérdőn, kicsit megszeppenve meredt rám, amit azonnal ki is használtam, odanyújtva neki a mobilt, nehogy megint belekezdjen a mondandójába, mert akkor soha nem fogok elszabadulni innen.
- A barátom beszélni akar veled! - tettem hozzá, habár nem értettem miért, mivel egyetlen mukkot sem érhetett abból, amit mondtam neki. Megszokás. Rántottam meg a vállam, majd míg ők beszéltek, addig én körülnéztem a lakásban. Tényleg labirintusra hasonlított, és túl zsúfolt is volt, ami nekem nagyon nem jött be, de kinek mi.
- Aquí tiene! (Tessék!) - adta át a készüléket.
- Köszi! - mosolyogtam rá, majd a fülemhez emeltem. - Na? - érdeklődtem sietősen.
- Megvan! Tíz perc, és ott leszek, addig bírd ki! - közölte, és már le is tette. Ezután kellemetlenül álldogáltunk a nappali kellős közepén, ahol én az egyik lábamról a másikra támaszkodtam, várva, hogy kurva gyorsan elteljen az a tíz perc, míg Isabel pedig a hosszú sötétbarna haját csavargatta zavarában. 
- Ahora tienes hambre? (Éhes vagy?) - szólalt meg végül, mire értetlen képet vágtam, ő pedig kínosan felnevetett, aztán hadarva szövegelni kezdett. Hirtelen megfogta a kezemet, visszavezetve a konyhába, ahol a tányéron lévő ínycsíkáldó, ám számomra ismeretlen ételre mutatott. Ja, hogy akarok-e enni? Oké, vágom.
- Nem vagyok éhes, köszi - ráztam a fejemet is hozzá. - Viszont egy pohár víznek nagyon örülnék! - közöltem, mire most ő nézett rám értetlen arckifejezéssel. Ugye, milyen szar érzés? - gondoltam magamban vigyorogva. Elmutogattam neki, hogy mit is szeretnék, így míg Niall meg nem érkezett, a vizet kortyolgattam. Felkaptam a cipőmet, aztán Isabel felé fordultam, aki kedves mosollyal vizslatott.
- Gracias por una velada maravillosa, Louis! (Köszönöm a csodálatos estét, Louis!) - lépett közelebb hozzám, egy hosszú, gyengéd csókot nyomva a számra. - Esto es fantástico! (Fantasztikus volt!) - folytatta miután elhúzódott tőlem.
- Nekem is fantasztikus volt, ha ezt mondtad! - vigyorogtam. - Örülök, hogy találkoztunk, Isabel! Szia! - köszöntem el.
- Nos vemos, enamorado! (Viszlát, szépfiú!) - küldött egy puszit, amire mosollyal válaszoltam, majd kiléptem az ajtón, sietve szedve a lépcsőfokokat, hogy minél hamarabb a szöszi kocsijában tudhassam magamat.
- Szeva, Casanova! - üdvözölt szélesen vigyorogva, mikor bepattantam mellé.
- Köszi, hogy eljöttél értem, és bocs, hogy nem szóltam - helyezkedtem el a kényelmes ülésben.
- Nem érdekes - legyintett, kikanyarodva az útra. - Hallod, amiket az a csaj mondott... Te aztán nem lehetsz semmi az ágyban, haver! - bokszolt bele a vállamba, miközben az utat kémlelte. - Most az egyszer azért sajnálom, hogy nem vagyok, ha nem is meleg, de legalább biszex!
- Szállj le rólam, kérlek! - szóltam rá esdeklően, mert nem akartam erről beszélni. Így is eléggé frusztrált a helyzet.
- Nyugi, csak szívatlak! - veregette meg barátian a vállamat, viszont az arcán még mindig ott virított az az idegesítő vigyora, ami nem hagyott nyugodni.
- Töröld le a vigyort a képedről, vagy én teszem meg! - próbáltam fenyegetőnek hatni, csakhogy nem sikerült, ugyanis a szám széle, önkéntelenül is felfelé görbült. - Különben is - fordultam felé, belemenve a játékába, mert miért is ne. Ez csak hülyülés, másrészt pedig így legalább megúszhattam a további faggatózását az éjszakámmal kapcsolatban. - Miből gondolod, hogy lenne esélyed nálam? - húztam fel a szemöldökömet, kíváncsian várva, mit reagál erre. Elképedt arckifejezését látva, amit hihetetlenül jól adott elő, alig bírtam visszafogni a nevetésemet.
- Ugyan, kérlek... - forgatta meg a szemeit. - Nézz csak rám! - mutatott végig magán, én pedig nem bírtam tovább, jóízűen felröhögtem.
- Nem akarlak elkeseríteni - nevettem továbbra is -, de ha vonzanának a pasik, tudod... hát... - húztam el a számat, próbálva nem vigyorogni. Nem nagyon sikerült. - Nem igazán lennél az esetem! - böktem ki, élvezve a piszkálódást.
- Ez fájt. - szipogta. - Darabokra törted a szívemet! - tette szabad kezét a mellkasára, pont a szíve helyére, míg a másikkal balra fordította a kormányt.
- Sajnálom... De ne szomorkodj, biztos lesz majd valaki, aki összerakja a darabokra tört, érzékeny kis szívedet! - gügyögtem, és ha nem vezetett volna, még az arcát is megpaskoltam volna.
- Késő, ez már helyrehozhatatlan... - biggyesztette le az ajkait, de a mosoly ott bujkált a hangjában. Mikor megálltunk egy piros lámpánál, Niall váratlanul felém fordult, egy ördögi vigyorral az arcán.
- Mi az? - kérdeztem összevont szemöldökkel, legbelül érezve, hogy ez nem fog semmi jót jelenteni.
- Oké, nem lennék az eseted, ezt felfogtam, és nagy nehezen bele is törődtem - viccelődött, ami egy kicsit oldotta az idegességemet, viszont éreztem, hogy itt még nincs vége - de - nézett mélyen a szemembe, amivel teljesen összezavart - akkor ki lenne az? - sejtelmesen vigyorgott, fel-le mozgatva a szemöldökét. A gyomrom görcsbe rándult, a torkomban pedig egy gombóc keletkezett, ami egyre nagyobbra nőt, ahogy a lelki szemeim előtt azonnal a zöld íriszek tulajdonosa jelent meg. Hirtelen rohadt melegem lett idebent, az amúgy klímával hűtött kocsiban, amiből most mindenáron ki akartam szabadulni. Niall kék szemeim úgy vizslattak, mintha beleláttak volna a gondolataimba, amitől még rosszabbul lettem. Úgy éreztem, mentem megfulladok. Nem tudhatja! Nem! De mit is kell tudnia? Nincs is semmi, ami miatt aggódnom kellene! Idegeskedésemet egy hangos dudaszó szakította félbe, amitől akkorát ugrottam, hogy majdnem bevertem a fejem a kocsinak a tetejébe. Magamban elmondtam egy köszönömöt a lámpának, amiért pont most váltott át zöldre, megmentve engem a kínos helyzettől. A szöszi felkuncogott, miközben sietve a gázpedálra lépett, hogy tovább folytathassuk a szállodához vezető utunkat, amit én azzal töltöttem el, hogy a gondolataimba meredtem, azon agyalva, hogy miért pont Harry jutott az eszembe. Egyáltalán, hogy juthatott ilyen az eszembe? Nem vonzódom a pasikhoz, én heteró vagyok. Mindig is a lányok érdekeltek, és soha nem gondoltam, vagy néztem úgy egy pasira, mint mondjuk, ahogy Zayn tette. Egyáltalán nem érdekeltek. De akkor ez most mi volt? Miért őrá gondoltam? És megint miért érzem azt a furcsa, mégis kellemes bizsergést? Ezek a kérdések cikáztak a fejemben, mikor is hirtelen belém csapott a felismerés. Jézusom! Meleg vagyok?! Azt hittem, menten elájulok. Nem! Az kizárt, nem lehetek az! Ez csak valami, valami, nem tudom mi, de biztos vagyok benne, hogy nem vagyok meleg! Nem! Vagyok! Meleg! - addig kántáltam magamban ezt a három szót, amíg Niall meg nem szólalt:
- Majdnem elfelejtettem mondani, hogy ma estére tettük át a bowlingot, mert az egyik srác nem ért volna rá holnap, viszont nagyon szeretett volna jönni! Remélem nem baj? Vagy nem vagy valami jól? - sandított rám, miközben behajtott a szálloda parkolójába, keresve egy üres helyet. Eddig semmi bajom nem volt, de amint emlékeztetett rá, máris megfájdult a fejem.
- Tök mindegy, hogy ma vagy holnap égetem le magamat! - dünnyögtem kikászálódva a kocsiból. - Amúgy meg elég jól vagyok! Beveszek pár fájdalomcsillapítót, és máris semmi bajom se lesz! 
- Ne szarj már, nem fogsz leégni! - lépett mellém, bátorítóan megsimítva a hátamat, ahogy lassan a szálloda bejárata felé sétáltunk. - Nem csak te leszel ott, aki még soha életében nem játszott, másrészt meg nem vagyunk azok a fajták, akik kiröhögik a másikat, csak egy kicsit! - kuncogott fel, én pedig meglöktem a vállánál fogva. A szobába felérve, Zaynéktől is megkaptam a fejmosást, viszont a szöszi beszámolója után, ami az én estémről szólt, az összes haragjuk elszállt.
- Szerintem azt a csajt már egy jó ideje nem vághatták gerincre, ezért áradozott annyira! - gúnyolódott Z, miután Niall elmondta, miket is mondott a spanyol csajszi rólam. Őszintén megmondva engem is eléggé meglepett a dolog. Jó, tudtam, hogy nem vagyok olyan rossz, de hogy ennyire jó legyek, ez még nekem is új volt. 
- Csak féltékeny vagy! - vágott vissza Ni, mire a fekete mérgesen horkant fel, és mielőtt szólhatott volna bármit is, közbevágtam:
- Hagyjuk már, légyszi! - néztem könyörögve mindkettőjükre, és éreztem, hogy még vörösebbé válik, a már így is rikító fejem. - Nem szeretek erről beszélni, szóval, váltsunk témát! - temettem az arcomat a tenyerembe, és szerencsémre, nem zaklattak tovább. A szöszire terelődött a beszélgetés, aki lelkesen mesélt az estéjéről, ami elmondása szerint szuperül alakult, ugyanis megismerkedett egy nagyon kedves, és csinos lánnyal, akivel azonnal egy hullámhosszra kerültek, megbeszélve egy randit is. Őszintén örültem annak, hogy sikerült találni valakit, habár ez még eléggé korai volt, de én bíztam abban, hogy végre a megfelelő lányt sodorta felé az élet. Reméltem, hogy összejön neki, mert már igazán megérdemelt volna egy szerető társat, főleg ennyi kudarcba fulladt kapcsolat után. Szegény, amiket mesélt nekem, csodálom, hogy még ezek után sem adta fel a reményt. Én viszont ezután az egy csalódás után örökre feladtam. Rájöttem, hogy nem kell nekem senki, tökéletesen jól vagyok így, ahogy vagyok. Semmi kötöttség, csak a szórakozás. Ezután a tévét bámultuk, amin épp valami spanyol szappanopera ment, amiből - Niallt kivéve - senki nem értette semmit, de azért jót mulattunk rajta. Néha fordított nekünk, viszont olyan is volt, hogy mi szinkronizáltunk, minél nagyobb marhaságokat adva a szereplők szájába, aminek az lett a vége, hogy a padlón fetrengve, sírva röhögtünk. Azért a szöszi tanított is nekünk pár szót, meg egy pár alapvető mondatot is, amik elég nehezek voltak, mi mégsem adtuk fel. Habár volt egy olyan sejtésem, hogy nem sokig fog megmaradni a fejünkben, de nem is ez volt a lényege. Míg próbálgattuk kiejteni a szavakat, addig Ni elnézést kérve, miszerint el kell intéznie egy telefonthívást, ment ki a teraszra, amit Liamék azonnal ki is használtak. Egy ideig tűrtem a mellettem történő csókcsatát, hallgatva a cuppogásokat, és a sóhajokat, ám amint ezek nyögésekbe váltottak át, azon nyomban felpattantam a kanapáról. Amikor elhaladtam a nyitott erkélyajtó előtt, elkaptam pár érdekes szóváltást a szöszi beszélgetéséből, ami kíváncsivá tett, arra ösztönözve, hogy a függöny takarásában hallgatózzak tovább. Tudom, nem volt szép dolog tőlem.
- Még így is akarsz jönni? - kérdezte Ni, a telefon túloldalán lévő személytől, aki gondolom válaszolhatott valamit, mert egy ideig csendben hallgatott. - Szerintem veszett ügy, ezért is gondoltam, hogy figyelmeztetlek, mert nem akarom, hogy megint pofára ess... - Összevont szemöldökkel füleltem. Vajon kivel beszélhetett, és kiről? Biztos valami csajról, az egyik haverjával. De mi van, ha Harryvel? Lehet, hogy épp a göndörnek próbál segíteni valami csajjal kapcsoltban? Erre a gondolatra valami szorongató érzés fogott el, amit nem tudtam hová tenni. - Tudom, hogy ezt mondtam, és láttam is valamit, csakhogy semmi sem biztos! Tudod jól, hogy szívesen segítek, de ez nem lesz egyszerű, készülj fel a legrosszabbra, oké? - felelte komoly hangon. - Ne éld bele magad addig, míg nem vagy biztos a dolgokban!  - Újabb csend, ami elég hosszú volt ezért úgy döntöttem eltűnök onnan, amíg még nem késő. Az agyam mindvégig a telefonbeszélgetésen kattogott, miközben azért próbáltam a fiúkra is koncentrálni, hogy ne nézzenek teljesen hülyének, amiért mindenre az volt a válaszom, hogy "mit mondtál?". Egy fél órával az indulás előtt mindenki eltűnt a szobájába, hogy nekilásson a készülődésnek, csak Niall nem, aki türelmesen ült a kanapén, nézve a tévéműsorokat, arra várva, hogy végezzünk. Izgatottsággal és félelemmel telve ültem az anyós ülés, miközben rohamosan közeledtünk az úti célunk felé. Amint megláttam a hatalmas, neonfényben világító "Bowling Club" felíratott, a gyomrom összeugrott. Vártam is, meg minden, de közben azért eléggé paráztam is az egésztől. Mélyet sóhajtva siettem a fiúk után, akik már a bejárat előtt toporogva vártak rám. A hatalmas helyiségbe belépve, a szám is tátva maradt. Csodálattal telve néztem körbe a klubban, ami eszméletlenül jól nézett ki. A színes fények, a beülős részlegek, a bár pult, na meg a pályák, amik hosszú sorokban feküdtek egymás mellett engem teljesen megbabonáztak. Láttam már bowling pályát, de ilyen sokat, ekkora térben még sosem, kivéve persze a tévében, csakhogy így élőben százszorta fantasztikusabb volt. A halk zene, ami a hangszórókból szólt, pedig még hangulatosabbá varázsolta a termet. Nem voltak olyan sokan, csak egy-két család, meg pár haveri társaság, és két, talán épp randizó fiatal. Niall hevesen integetni kezdett valakinek, mire mind a hárman abba az irányba kaptuk a fejünket. Egy tucatnyi srácból álló csoport nézett vissza ránk, kezükkel jelezve, hogy menjünk oda hozzájuk. A szöszi lekezelt mindenkivel, majd minket is bemutatott egyesével a fiúknak, akik kedvesen üdvözöltek minket. Próbáltam megjegyezni a neveket, de mikor már a tizedik névnél jártunk, teljesen elveszettem a fonalat, ezért hagytam is az egészet a francba. Majd valahogy megtanulom őket, míg itt leszünk. Aaron is csatlakozott hozzánk, akivel azon nyomban, hogy mellém ért, szóba elegyedtem. Jó volt még egy ismerős arcot látni, na meg nagyon is bírtam a szőke fejét. 
- Hogy állunk? - kérdezte Ni, a többieket vizslatva.
- Már csak a bowling királyára várunk! - felelte vigyorogva az egyik szemüveges srác, mire a szöszi egy halvány mosollyal rám nézett, amit megint nem tudtam hova tenni, majd a termet kezdte el pásztázni. Ez meg mi volt? Valami van, amiről én nem tudok? Vagy csak én képzelem bele mindenbe a dolgokat? Morfondíroztam, mindvégig a szöszit sasolva, akinek, miután mögém nézett, hatalmas vigyor ült ki az arcára.
- Itt is van! - kiabált az egyik tüskésre zselézett hajú srác, akit talán Tomnak hívtak. Nem voltam száz százalékig biztos benne, de ez rémlett fel, ahogy az arcát fürkésztem. Mindenki ujjongott, csak mi hárman értetlenkedtünk, majd, szinte egyszerre fordultunk meg, hogy meglessük, kinek is szól ez a hatalmas üdvrivalgás. A látványra, ami fogadott, nem voltam felkészülve. Komolyan mondom. Harry állt a bárpultnál, és épp lekezelt valakivel, akivel még pár szót is váltott, mielőtt felénk fordult volna. Tekintetével végigpásztázta a termet, majd mikor a zöld szempár egyenesen az enyéimbe nézett, gödröcskésen elmosolyodott, én pedig azon nyomban ledermedtem. Ilyen nincs.


2016. december 24., szombat

Everything happens for a reason (10.rész)



Halihóóó drága egyetlen olvasóim! 

🎄 Először is KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET SZERETNÉK KÍVÁNNI MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK! 🎄
Egyetek sok fincsi sütit, pihenjetek, családozzatok, meg minden! 😊 Élvezzétek ki a szünet minden egyes percét! 
Másodszor meg: Nagyon imádlak benneteket! Köszönöm, hogy még mindig itt vagytok velem! 💕  
Harmadszor pedig: A részről annyit, hogy megint nem fogtok nagyon szeretni, de ez kell ehhez a történethez... Ígérem, hogy már nem kell sokáig ilyet olvasnotok! Még egy kis kitartást kérek tőletek!
Egy másik infó pedig - majd ha odaértek a részben tudni fogjátok, hogy miről is beszélek -egy kis nyelvtanulás lesz! 😆 Akartam valami újat belevinni, és hát sokat kutattam meg minden, de ha véletlen valaki tud spanyolul, és nem jó írtam valamit, akkor nyugodtan szóljon! 😉 A kiejtést nem írtam oda, mert fogalmam sincs, de a magyar megfelelője ott van zárójelben! 
Köszönök mindent, és jó olvasást kívánok nektek!
Puszi

Dreamy Girl




*Louis*

Laposakat pislogva, nagyokat ásítozva keltem ki az ágyból, ahonnan az utam egyenesen a fürdőszobába vezetett. Rendbe szedtem a reggeli ábrázatomat - borzalmasan festettem -, majd kislattyogtam a nappaliba, ahol a legnagyobb meglepetésemre Liam ücsörgött a kanapén egymagában, a tévét bámulva, amin valami spanyol műsor ment. Úgy nézte, mintha bármit is értett volna belőle. 
- Jó reggelt, vagyis napot! - köszöntött barátságos mosollyal, mikor meglátott. 
- Neked is! - huppantam le mellé, miközben körülkémleltem a szobában, aztán a hatalmas üvegablak felé fordultam, kilesve a teraszra is. - Zayn? - kérdeztem, mert nem láttam sehol. Liam halkan felkuncogott. 
- Totál kiütötte magát! Ha láttad volna... Szerintem ma ki sem fog kelni az ágyból, vagy ha mégis, akkor jobb, ha elkerüljük! 
- Igen, ismerem, ilyenkor tényleg nem szerencsés az útjába kerülni - feleltem mosolyogva, felidézve magamban a bulik utáni reggelek emlékét, amik elég viccesek voltak. Persze nekem, nem Z-nek. - És te hogyhogy nem vagy szarul? - érdeklődtem, mert a másnaposság egyetlen apró jelét sem láttam rajta. 
- Nem ittam valami sokat, csak egy-két pohárral. Vigyáznom kellett erre a kis maflára! - intett a fejével a becsukott ajtó felé, ahol gondolom az előbb említett, hangosan hortyogva aludt. Mindig horkolt, mikor bebaszott, úgyhogy száz százalékig biztos voltam benne, hogy most is azt teszi. 
- De azért jól sikerült az este, nem? - kérdeztem, félve nézve Liamre, aki azon nyomban megnyugtatott, amint elmosolyodott. 
- Igen, nagyon jól, leszámítva azt, amikor már olyan részeg volt, hogy alig bírt állni a lábán! Úgy kellett kiszenvednem őt a taxihoz, amibe majdnem behányt, ja és nehogy kifelejtsem azt sem, hogy ott helyben meg akart dugni! Gondolhatod mennyire örült nekünk a sofőr... - húzta el a száját, de azért éreztem a hangján, hogy egy cseppnyi harag sincs benne. - Alig bírtam vele, majdnem nekiesett a taxisnak! Szerencsénk volt, hogy nem rakott csak úgy ki bennünket... 
- Ez komoly? - Bólintott. - Jesszusom! - hitetlenkedtem, mert oké, Zayn elég durva tud lenni, ha lerészegedek, meg hát anélkül is, de ez... Te jó ég! 
- De tudod hogy van ez, túlságosan odavagyok azért a lüke fejéért, szóval nem tudok túl sokáig haragudni rá! 
- És ez az ő rohadt nagy mázlia! - szólaltam meg, mire Liam egyetértően bólintott. Z-nek tényleg kibaszott nagy mákja volt, és ha ezt el meri cseszni, én magam fogom kiherélni, az is egyszer biztos. 
- Na, de elég legyen belőlünk! Neked milyen volt az estéd? - kíváncsiskodott sejtelmesen mosolyogva rám, amit nem értettem. Elvileg nem tudhatott semmiről. Vagy igen? Agyamat ellepték a tagnapi buli emlékei, a csajoktól kezdve egészen Harryig, akinél le is ragadtam. Ahogy felidéztem a bárban történteket - aminek minden egyes másodpercet újra és újra lejátszottam magamban -, önkéntelenül elmosolyodtam. - Oha, ez a mosoly mindent elárul!  - Eszméltem fel Liam hangjára, ami rögvest vissza is repített a valóságba. - Zayn valami olyasmit motyogott, hogy látott téged elmenni valakivel! Igaz ez, vagy csak képzelődött? Elég sok pia folyt már le akkor a torkán... Szóval? - fürkészett barna szemeivel, mire azon nyomban rendeztem a vonásaimat, habár a lángoló, tűzpiros arcomat nem igazán tudtam elrejteni előle. Miért csinálom ezt? Miért reagálok így, mikor ő róla van szó? Nem elég, hogy akkor viselkedem így, mikor vele vagyok, most már akkor is, ha csak szóba kerül?! Csak azt nem értem, hogy miért? Jól elvoltunk, semmi több. Mi ebben olyan nagy ügy? Miért kell zavarban lennem? Zavarban?! Szent egek... Megráztam a fejemet, ezzel kiűzve a bennem kavargó gondolatokat, majd mély levegőt vettem, és kifújtam azt.
- C-csak táncoltam pár csajjal, ennyi... - válaszoltam semlegesen hangon egy vállrándítás kíséretében. - Utána meg visszajöttem a szállodába. - hazudtam, vagyis nem teljesen, mert tényleg ide jöttem vissza, csak hát nem egyedül, de ezt neki nem kellett tudnia. Nem akartam róla beszélni. Soha többet. Minden miatta volt. A nem normális érzelmi reakcióim, a furcsa gondolataim, és a különös viselkedéseim. Eddig minden rendben volt velem, most meg, teljes káosz lettem. Az lesz a legjobb, ha nem gondolok rá, és messziről elkerülöm őt. 
- Rendben, nem faggatlak tovább. - zárta le a témát, amiért irtó hálás voltam neki. - Megyünk enni? - kérdezte, és már fel is pattant a kényelmes kanapéról. Épp rá akartam bólintani, amikor is eszembe jutott valami. Harry bárja az étteremből nyílt, ami azt jelentette, hogy bármikor összefuthatok vele. Akár most is. Baszki! - képzeletben homlokon csaptam magam. Ez teljesen kiment a fejemből. Így a hátralévő időt, amíg itt fogunk tanyázni, azzal kell majd töltenem, hogy bujkálok előle. Remek. Ezt rohadt jól megcsináltad magadnak, Louis. Gondterhes sóhajjal dőltem hátra a kanapé háttámlájának, azon agyalva, hogy hogyan is úszhatom meg a kajálást. 
- Zaynnel mi lesz? Nem kellene megvárnunk? - próbálkoztam kibújni az ebéd alól, még ha nagyon is éhes voltam. 
- Szerintem jobb, ha kialussza magát, az meg őt ismerve elég hosszú idő lesz! Jó, ha estére felébred, addig pedig nem tudok várni, farkas éhes vagyok! - közölte türelmetlenül toporogva az ajtóban. - És van egy olyan érzésem, hogy hallani sem akar majd a kajáról! Szóval, menjünk! - Megadóan sóhajtottam fel, majd felálltam a díványról, és kényszeredetten követtem őt, egészen a liftig. Amint a földszintre érve kinyílt az ajtó, a gyomrom görcsbe rándult, a szívem pedig úgy döntött, hogy ki akar szakadni a helyéről. Mindvégig lefelé néztem, Liam lábait figyelve, követve őket, remélve, hogy így nem fogok beleütközni senkibe. Egyetlen pillanatra se mertem felnézni, nehogy véletlen meglássam őt. Na, nem mintha így nem vett volna észre - és tudom hülyeség is -, mégis valamiért láthatatlannak éreztem magam. Elfoglaltunk egy sarokban lévő asztalt, amit természetesen én választottam ki, mert nem akartam szem előtt lenni. A pincér azonnal odalépett hozzánk, kedvesen köszöntve minket, majd a kezünkbe adta az étlapot, amit az arcom elé emeltem, így folytatva a bujkálást. Elég hamar kiválasztottuk a kaját, és le is adtuk a rendelésünket az időközben visszatérő felszolgálónak. Egész idő alatt, míg az ebédre vártunk, az előttem heverő tányért, és evőeszközöket vizslattam, mintha azok oly' érdekfeszítők lettek volna. Már rég megbántam, hogy lejöttem. Komolyan, inkább haltam volna éhen, még az is jobb lett volna. Semmi mást nem akartam, csak visszamenni a szobám rejtekébe, és ki nem jönni  onnan addig, míg véget nem ér a nyaralásunk. Jó, ez egy kicsit durva gondolat volt. 
- Valami baj van? - Liam aggodalmaskodó hangjára kaptam fel a fejemet. 
- S-semmi, csak... csak... - gondolkodtam a válaszon. - Fáradt vagyok, ennyi... - vágtam ki magam, és reméltem, hogy ezek után nem fog tovább faggatózni.
- Biztos csak ennyi? Nagyon fura vagy ma. - kétkedően fürkészett, én pedig épp azon kezdtem el agyalni, hogy mivel is oszlassam el a kételyeit, mikor is egy ismerős arcot véltem felfedezni az étterem bejáratánál. Amint összeakadt a tekintetünk, hatalmas mosoly ült ki az arcára, és azon nyomban elindult felénk. 
- Csá, partyarcok! - vidáman üdvözölt minket Niall, miközben helyet foglalt az asztalunknál lévő egyik üres széken.
- Szia! - köszöntünk vissza egyszerre, majd néma csend telepedett közénk. 
- Nagyon csendesek vagytok. - szólalt meg végül a szöszi, ezzel megtörve a hallgatást. - Ennyire szar volt a buli, vagy épp ellenkezőleg, és rohadt másnaposok vagytok?! - Először rám, aztán Liamre sandított, aki épp válaszra nyitotta volna a száját, de Niall megelőzte: - Várjatok! - emelte fel a mutatóujját. - Hol a nagymenő? - nézett kérdőn, arcán egy levakarhatatlan vigyorral, mintha már előre tudná a választ. 
- Nyomja az ágyat. - felelte egyszerűen Liam. - Kicsit kiütötte magát... 
- Kicsit? - húztam fel a szemöldökömet, mire mindannyian nevetésbe törtünk ki.
- Na jó, nagyon! - javította ki magát szemforgatva. 
- Akkor nyilván jó volt a buli! - kacsintott Li-re, aki erre csak még jobban vigyorgott. - És neked, Louis? - húzogatta a szemöldökét, egy sokat sejtető arckifejezéssel, amire nagyot nyeltem. Basszus! Harry tuti elmondta neki, hogy velem volt az este, és ha ezt most elkotyogja, akkor nekem végem. Magyarázkodhatok majd mindkettőjüknek, amiből biztos, hogy nem fogok jól kijönni. 
- Élveztem, nagyon, csak egy baj volt, nem sikerült becsajoznom - húztam el a számat, amire furcsa arckifejezéssel reagált. Mintha nem erre a válaszra számított volna. - Úgyhogy - megkíséreltem kihúzni magam a szarból. - benne lennék még egy buliban! Akár ma este is! - lelkesedtem. 
- Hát ha ez kell neked, semmi akadálya! Itt minden nap van valami party! - közölte, de láttam rajta, és a hangján is tisztán érződött, hogy nem igazán lelkesedik az ötletért, amit nem tudtam hova tenni. Nem olyan volt, mint mikor legelőször felajánlotta, hogy elvisz minket bulizni. - Ti is jönnétek? - nézett Liamre, aki nemlegesen rázta meg a fejét.
- Kizárt! Én még mennék, de Zayn... Ma használhatatlan lesz! Pihennie kell, én pedig vele szeretnék maradni! - jelentette ki, egy szeretetteljes mosoly kíséretében.
- Akkor kettesben megyünk! - kacsintott rám Niall, miközben elővette a mobilját, amin megnézett valamit. - Most viszont, ha nem haragszotok, elköszönök, mert még van pár elintézetlen ügyem! - mondta komoly hangon. - A részleteket meg majd telon! - intézte felém a szavait.
- Milyen hivatalos valaki! - nevettem fel. - Apropó, mi járatban erre? Vagy itt lesz az a nagyon fontos ügyed? - kíváncsiskodtam viccelődve, habár legbelül a félelem mardosott. Meg kellett tudnom valahogy, hogy Harry bent van-e, vagy sem, és ennek az egyetlen módja a puhatolódzás volt. Mégsem kérdezhettem csak úgy rá. Azonnal lebuktam volna. 
- Az egyik haveromhoz jöttem! - fürkésző tekintettel méregetett, én pedig igyekeztem nem kimutatni az érzéseimet, nehogy lebukjak előtte, csakhogy ez nem volt olyan egyszerű. A szívem a torkomban dobogott, a tenyerem pedig izzadni kezdett. Ezek szerint itt van, és csak egy ajtó választ el minket. Ettől a gondolattól azt hittem, menten elájulok. Mi van, ha kijön? Ha meglát, vagy mondjuk Niallt, és idejön? Akkor baszhatom az egészet! Jézusom! Nem bírom ezt tovább... - Itt is van! - Ugrottam össze a szöszi szavaira, és egyből le is hunytam a szememet, próbálva összeszedni minden erőmet. Ez nem lehet igaz. Ez nem történhet meg velem. Mit vétettem? Ha lehet, még hevesebben kezdett el verni a szívem, szinte kiugrott a mellkasomból. Lehajtottam a fejem, magamban imádkozva, hogy ne jöjjön ide hozzánk. De mi lesz, ha mégis? Mi a szart fogok mondani neki? Hogyan magyarázom majd ki, ezt az egész elcseszett helyzetet? Mi lesz, ha elmondja - mert tuti, hogy el fogja mondani -, hogy ismer, és hogy vele töltöttem a tegnap estét? Istenem, miért kellett ezt csinálnom?... - Aaron, gyere ide, hadd mutassalak be az új barátaimnak! - Mikor meghallottam az ismeretlen nevet, megkönnyebbülten sóhajtottam fel, majd amint sikerült összeszednem magam, felemeltem a fejem, hogy az időközben az asztalukhoz érő srácra emeljem a tekintetem. Ránézésre kábé úgy, három-négy évvel lehetett fiatalabb nálam, ha nem többel, de az is lehet, hogy tévedek, és annyi idős, mint én. Szőke tincsei kócosan meredeztek mindenfelé, mintha most kelt volna ki az ágyból, kék szemei pedig csak úgy virítottak napbarnított bőréhez képest, aminek egy részét - amit nem fedett ruhája -, nonfiguratív tetoválások díszítették. Szemöldökében, és alsó ajkán karika formájú piercing fénylett. Sosem értettem, hogy mi a jó abban, ha valaki kilyukasztgatja magát, viszont én ne szóljak semmit, nekem is vannak tetkóim, az sem sokkal jobb. Talán egy fokkal, de a fene se tudja, és igazából nem is érdekel. Ha neki tetszik, hát csinálja, én nem szólok bele. Niall egymás után bemutatott minket a srácnak, aki szintén helyet foglalt az asztalunknál. Aaron hihetetlenül jó fej volt, és ugyanolyan közvetlen, mint a szöszi. Nem szarozott, egyáltalán nem is ismert bennünket, mégis meghívott minket egy bowling klubba, ahol pultosként dolgozott. Liam, mintha erre várt volna egész életében, úgy bólintott rá a lehetőségre, én viszont kicsit hezitáltam a dologgal kapcsolatban. 
- Sosem bowlingoztam még... - húztam el a számat. 
- Akkor itt az ideje, hogy végre kipróbáld! - válaszolt Niall, amivel nem sokat segített. Mi van, ha beragadnak az ujjaim, és a golyóval együtt száguldok majd a bábuk felé? Le fogom égetni magam...
- Hidd el, rohadt jó móka lesz! - lökte meg a vállával az enyémet, mint egy bátorítás képp. 
- Nem is tudom... - dünnyögtem magam elé.
- Nem nehéz, és nem fog beleragadni az ujjad, ez egy akkora nagy marhaság! - horkantott fel. - Jönnöd kell! 
- Okééé... - egyeztem bele, habár volt egy olyan előérzetem, hogy rosszul tettem. 
- Ugye nem bánjátok, ha hívok még pár embert? - szólt közbe Aaron. - Úgy sokkal izgalmasabb, mert csapatokat is alkothatunk, és végre megint elverhetem Niall seggét! - gonosz vigyorral dörzsölte össze a tenyereit, miközben az említettre sandított, aki játszotta a sértődöttet.
- Csak szeretnéd! - felelte elszántan, én pedig jót mosolyogtam rajtuk. 
- Semmi akadálya! - szólalt meg Liam, válaszolva az előbb feltett kérdésre, és nekem sem volt semmi kifogásom az ellen, ha jönnek még páran, vagyis de, mert így még több ember előtt fogom leégetni magamat.  
- Akkor a buli lefújva? - érdeklődtem Niallra nézve, remélve, hogy azért megyünk, mert nekem muszáj volt újra kikapcsolni az agyamat. 
- Dehogynem! Ma bulizunk, holnap kiheverjük, aztán meg megyünk bowlingozni, ha így megfelel?! - közölte, mire csak bólintottam egyet. - Szuper, akkor ezt megbeszéltük! - állt fel az asztaltól, ahogy Aaron is. - A többit meg majd megdumáljuk! - tette a vállamra a kezét, majd elköszöntek, mi meg nekiálltunk az íncsiklandozó kinézetű és illatú ebédnek, amit a fiúk távozása után nem sokkal hoztak ki. Százszorta nyugodtabban ültem a helyemen, és falatoztam a kajámat így, hogy tudtam, hogy Harry nincs ma itt. Habár akárhányszor kinyílt a bár ajtaja, én kisebb szívrohamot kaptam. A nap további része azzal telt, hogy lent punnyadtunk a parton, néha bele-bele mártózva a kellemes tenger vízébe. De legtöbbször kint feküdtünk a napozóágyon vagy a homokos tengerparton, és süttettük a hasunkat, ami nem igazán tett jót nekem, mert folyton a gondolataimba merültem. És ki töltötte ki ezeknek a száz százalékát?! Hát persze, hogy Harry. Nem értettem, hogy miért agyalok rajta ennyit, viszont ez kezdett egyre jobban megijeszteni. Kétszer láttam, vagyis neki ütköztem, majd egy estét vele töltöttem, és máris nem tudom kiűzni az elmémből?... Miért van ez? - mindig ez a kérdés merült fel bennem. Jó, tény és való, hogy nagyon jól éreztem magam vele, ám ez nem ad okot arra, hogy állandóan róla agyaljak. 
- Louis? Hahó! - Liam arcom előtt lengedező keze repített vissza a valóságba. 
- Hm? - Az erős napsütéstől hunyorítva néztem fel rá. 
- Zayn hívott az előbb, felmegyek hozzá, ha nem probléma. 
- Nem, de én is megyek, pihenek egy kicsit a buli előtt, meg nem ártana lassan nekiállni készülődnöm se! - álltam fel homokos partól, és mielőtt elindultam volna, lesepertem magamról a rám száradt homokot. Zayn borzasztóan nézett ki, nagyon nehéz volt visszafognom a röhögést, amikor megláttam borzas haját, táskás, piros szemeit, és a párnától lenyomatos, fáradt arcát. Olyan volt, mint egy zombi, vagy még rosszabb. Li kedvesen kérdezgette a pasiját, hogy miben segíthet neki, mire a haverom szorosan összezárta a szemeit, és fájdalmasan felnyögött. Csendben besunnyogtam a szobába, magukra hagyva a szerelmes párt, majd kimentem a teraszra, ahol kényelmesen elhelyezkedtem az ülőgarnitúrán, a messzeségbe révedve. Nyugalom árasztotta el a lelkem, ahogy a gyönyörű, felhőtlen eget kémleltem. Lehunytam a szememet, és csak hallgattam a természet békés dallamát, aminek köszönhetően lassan el is szundítottam. Sziesztázásomat a telefonom csipogása szakította meg. Morogva nyúltam a zsebembe lévő készülékért, aminek a bal sarkában, egy üzenet villogott.

"Hello partyarc! Remélem, készülsz már a bulira! Este nyolcra ott leszek a szálloda előtt!"

Épp válaszolni akartam, mikor is egy újabb levél érkezett, amiben csak ennyi állt:

"Ja, Ni voltam 😄

Ezen akkorát szakadtam, hogy szerintem a parton lévő emberek is meghallották. Mintha nem tudtam volna, már alapból a szöveg tartalmából, hogy ő az. Nevetve pötyögtem be a választ, majd meglestem az órát, amit látva, azonnal bementem a szobába, és nekiláttam a szokásos buli előtti készülődésnek. Vettem egy hosszú zuhanyt, aztán meg a szekrény előtt álldogáltam, kiválasztva a ma esti öltözékemet. Egy egyszerű fehér felső mellett döntöttem, amihez egy világos, koptatott farmert húztam. Bezseléztem a hajam, de egy tincs minduntalan visszahajlott a homlokomra, aminek a visszaállítását egy idő után meguntam, ezért hagytam a fenébe. Végül is nem volt olyan rossz, kimondottan jól állt. Végezetül egy kis illat, aztán fogmosás, és már készen is voltam. Elköszöntem a fiúktól, akik jó szórakozást kívántak. Izgatottan álldogáltam a szálloda előtt, egyik lábamról a másikra támaszkodva, jobbra-balra tekingetve. Meglepődtem, mikor megláttam Niallt, aki gyalog közeledett felém. Nem erre számítottam, hanem a makulátlan tiszta kocsijára. Mondjuk nem mintha zavart volna, hogy gyalog megyünk, én szerettem sétálni, és ez a város ilyenkor a legszebb, úgyhogy nem csináltam belőle nagy ügyet. 
- Szeva! - öklöztünk le. - Ugye nem baj, ha gyalogolunk? Itt van pár utcával lejjebb, és nem akarok megint úgy járni, mint tegnap, hogy mással kelljen hazavitetnem magamat...
- Nekem nem probléma, imádok sétálni! - jelentettem ki, mire elvigyorodott, lazán a vállamra dobva a kezét. Így haladtunk az úticélunk felé, miközben én ittam magamba Barcelona szűk, labirintusos, macskaköves utcáinak, na meg a régi épületeknek a középkori hangulatú látványát. Imádtam. Alig álltak a szórakozóhely bejárata előtt, aminek köszönhetően hamar be is jutottunk. Jóval kisebb volt, mint a tegnapi, de ez engem egy cseppet sem zavart. Ha jó a hangulat, tök mindegy volt, hogy kicsi-e a hely, vagy épp hatalmas. Színes fények villogtak, és sejtelmes füst kavargott a táncparketten, ahol számtalan ember rázta magát a zene ütemes ritmusára. Niall megkocogtatta a vállamat, majd intett a fejével, hogy kövessem őt. Átverekedtük magunkat a tömegen, ami nem volt egy könnyű procedúra, mégis sikerült eljutnunk a bárpulthoz, ahol a szöszi mindkettőnknek rendelt valami italt. Összekoccintottuk a poharainkat, aztán egyhuzamra ledöntöttük a keserű löttyöt. És ezt addig folytattuk, míg megfelelő hangulatba nem kerültünk. Egy utolsó színes piát kaptam a kezembe - majdnem ki is öntöttem, annyira illuminált állapotban voltam már -, aminek végre az íze sem volt olyan rossz, habár Harry különleges koktéljához fel sem ért. Harry. Vigyorodtam el, ahogy eszembe jutottak azok a csillogó zöldek, na meg azok a gödröcskék, amik az angyali mosolyhoz tartoztak. Tisztán hallottam mély, simogató hangját, és kellemesen csengő nevetését. Bárcsak itt lenne. Sóhajtottam szomorúan, mire egy kéz elkapta a csuklómat, és a táncoltó fiatalok közé húzott, ezzel elfeledtetve velem, hogy miről is ábrándoztam az előbb. Niall alakja jelent meg előttem, ahogy megállás nélkül táncolt a zene egyre gyorsuló ritmusára. Én is csatlakoztam hozzá, felemelve a kezeimet, hangosan kiabálva bele a füstös levegőbe. Jó pár számot egyedül táncoltam végig, de később egy igencsak szemrevaló csaj csatlakozott hozzám. Érzékien mozgatta formás kis testét, amit néha-néha hozzám dörzsölt. Eddig tétlen kezeim a derekára siklottak, így húzva magamhoz még közelebb őt. Nyakam köré fonta karjait, majd ajkát finoman az enyémhez érintette. Először csak játszadozott, ízlelgetett, aztán átcsúsztatta a nyelvét, körülédesgetve az enyémet. Kezdetleges óvatossága, hamar átváltott. Egyre bátrabban, és szenvedélyesebben csókolt. Nem volt benne semmi szemérmesség, ami nagyon tetszett. Ujjaimat a vállig érő sötét hajába túrtam, miközben a másik kezemet óvatosan a fenekére csúsztattam. Nem húzódott el, sőt, még erélyesebben falta ajkaimat. Igazi tüzes kis csajszival volt dolgom. Mikor elváltunk egymástól, a fülemhez hajolt, amibe érzéki hangon belesuttogott: 
- Como tu llamos? (Hogy hívnak?) - Tágra nyílt szemekkel fogadtam mondandóját, ugyanis fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent. 
- Nem értem. - feleltem, mire elhúzódott tőlem, és kedvesen rám mosolygott. Mondott még valamit, amit értetlen képpel figyeltem. Felkuncogott. Gondolom az idétlen ábrázatom lehetett ennyire vicces a számára.  
- Eres dulce! (Édes vagy!) - finom ujjaival megsimogatta arcomat, aztán újra a fülemhez hajolt, miközben én a karcsú derekát fogtam. - Quieres venir a mi casa? (Van kedved eljönni hozzám?) 
- Sajnálom, nem értem - húztam el a számat, és még a kezeimet is széttártam. Motyogott valamit, aztán gyengéden megfogta a csuklómat, és kifelé kezdett el húzni a teremből. Kilépve a friss, erős zajoktól mentes levegőre azonnal leintett egy taxit, aminek a hátsó ülésére behuppanva, hívogató kézmozdulatokkal mosolygott rám. Pár perc hezitálás után végül beültem mellé. Mi baj lehet belőle? Dugunk egy jót, aztán ennyi. Valamit közölt a sofőrrel, gondolom a címét, majd mikor elindultunk mosolyogva fordult felém, törékeny kezét a combomra simítva. Tarkójához nyúlva húztam magamhoz, hogy újra egyesítsem ajkainkat. Szenvedélyesen faltuk egymást, miközben a szabad kezem el-elkalandozott szexi ruhába bújtatott testén. 
- Mi nombre es Isabel! (Az én nevem Isabel!) - suttogta erotikusan a számra, ujjaival a combomat cirógatva egyre feljebb és feljebb haladva.
- Fogalmam sincs mit mondtál, de rohadt szexin hangzik, szóval benne vagyok! Vagyis benned lennék már nagyon! - hajoltam a nyakára, amire csókokat hintettem, majd fülét kezdtem el kényeztetni a nyelvemmel. Kezeivel a hajamba túrt, halkan nyöszörögve, én pedig a szoknyája alá nyúltam, finoman simogatva combja belső részét.
- Isabel! - mondta, de nem törődtem vele. - Como tu llamos? (Hogy hívnak?)
- Nem értem, sajnálom! - lihegtem a nyakába, mire arcomat a kezei közé fogva tolt el magától. - Isabel! - mutatott magára. - Mi nombre as Isabel! (Az én nevem Isabel!) - ismételte el ugyanazt a szót. Mit akarhat? - Isabel! - közölte megint magára mutatva, utána meg rám.
- Ó! - világosodtam meg. - Ez a neved, ugye? - nem vágom miért beszéltem hozzá, hisz ő sem értette a mondandómat, ahogy én se az övét. - Louis! - tettem a kezem a mellkasomra.
- Louis. Louis. - ismételgette, mintha csak ízlelgette volna a nevemet. - Me gusta tu nombre! (Tetszik a neved!) - mosolygott, majd ismételten elvesztünk egymás szájában, addig el sem válva, amíg a lakásához nem értünk. Isabel kifizette a taxist, aztán kiszállt, és ujjaival hívogató mozdulatokat téve jelezte, hogy kövessem őt. Amint kinyitotta a lakása ajtaját, és felkapcsolta a villanyt, megragadtam a derekánál fogva, ismételten megízlelve csókját. Innen már csak a hálószobáig kellett eljutnunk, ahol is sietve váltunk meg a ruháinktól, hogy végre elmerülhessünk egymásban.